Indonézia, Bali 2017

(2.rész)

Az előző rész ITT található.

2017.07.04.

            Összecsomagoltunk, a cuccot beraktuk a napi sofőrünk kocsijába. Elindultunk a következő szállásunk, Jimbaran felé, de útközben még jó néhány megállóhelyet közbeiktattunk.

            Taman Ayun a második legnagyobb templomkomplexum, kevert balinéz és kínai stílussal, tavirózsákkal.

            A Tanah Lot templom a tengerbe nyúló sziklára épült, ahol éppen apálykor jártunk, ezért gyalogosan meg lehetett közelíteni. A templomba csak hinduk léphetnek be, de az egész part lélegzetelállító. 

            A Betelnut Caféban ismét olyan finomakat ettünk, hogy muszáj az összesről képet ideraknom. Gyümitálak, tavaszi tekercs, céklafasírt joghurt szósszal, és kávé kis virággal. Ezt a plumeria nevezetű virágot mindenre odarakják díszítésnek, a nők a hajukban hordják, tele van vele a sziget. A gyümölcstálat többször is megpróbáltam itthon reprodukálni, de nem tudott versenybe szállni a sárkánygyümölccsel, maracujával, papayával, igazán érett mangóval, sokkal ízletesebb banánnal. Eddig azt hittem, hogy az eper a kedvenc gyümölcsöm, de miután rájöttem, hogy a mangó valójában nem is tök ízű, ő lett az abszolút befutó. De hogy valami negatívumot is mondjak már Baliról, eper egyetlen helyen terem a szigeten, ott is elég hóka színűek.     

              Az édes és sós víz határán lévő mangrove erdőben is apály volt. Teljesen látszódtak a támasztó léggyökereik, amikkel a csúszós, mocsaras talajon kapaszkodnak meg. Sok kis növényt is láttunk, amikaz anyanövényen fejlődnek és onnan esnek le. Fa pallón haladtunk az erdőben, ha ellepi a víz, lehetőség van hajókázásra is.

            Délutánt értünk Jimbaranba. A szállásunk elég távol volt a belvárostól, de ár-érték arányban fantasztikusnak bizonyult, volt medencéje, légkondi, svédasztalos reggeli, a törülközőket is cserélték naponta. És egy ilyen hatalmas Ganesha szobor állt a kertben:

            Gyalog mentünk a belvárosba. Na ez a rész már tényleg olyan koszosnak bizonyult, mint amire az elején számítottunk, szétdobált szemét, kóborkutyák mindenhol, olyan utcai árusok akiktől ha több hete éhezünk se vettünk volna semmit. Gyomorforgatóak voltak azok a szagok, amik valószínűleg csak a fűszerezéstől lettek. Utazás előtt egy héttel olvastam egy cikket, hogy Balin csirkehúsnak álcázott kutyahúst adnak el a tengerpartokon. A kóborkutyák számát látva eszünkbe sem jutott, hogy megkóstoljuk ezeket az egyébként pofátlanul olcsó, saslik szerű húsokat. Míg Ubudban rendezett, hangulatos várost láthattunk, ez egyáltalán nem olyan hely volt, ahol jó lett volna este csak úgy az utcákat róni. Pedig elég sok komoly szálloda, pl. az Intercontinental, Four Seasons is itt található.

            A naplemente viszont nagyon látványos volt, óriás homokos tengerpart, az éttermek asztalai a tengerbe lógtak. 

2017.07.05.

            Időközben beláttam, hogy le kell csökkentenünk a déli pöttyök számát a térképen, nem akarunk csak úgy végigrohanni tíz tengerparton, egy kicsit már pihenni is kéne egy hét rohanás után.

            A Padang-Padang beach-re Grab-bel mentünk, kb. 1000 Ft-ot kellett fizetnünk. Azt mondják Balin nincsenek szép partok, mert alapvetően egy vulkanikus sziget szürke homokkal, inkább kaviccsal. Nem hasonlítanám a Seychelles-szigetekhez, de szerintem gyönyörű volt ez a tengerparti rész, fehér homokkal, sziklákkal, türkizzöld vízzel. A furcsa csak az volt, hogy még egy wc-t is alig lehetett találni, egy helyen láttunk ennivalót, semmi parti büfé sehol sem.

            A Blue Point Beach-en is fürdőztünk egyet, a szikla tövében még árnyákba is tudtunk húzódni. A partokon nem volt semmi szemét, sok lépcső vezetett le, a lépcsők mellett mindenhol büfé jellegű apró éttermek és szörf oktatóhelyek. Rengeteg szörföst láttunk, jó nagyok voltak a hullámok. Az egyik szép kilátású helyen ettünk, emlékszem ez volt az a pont, ahol egy jó időre meguntam a mogyorószószt, a zöldségeket és az ázsiai ízvilágot.

            A naplementét az Uluwatu templomból néztük meg. Na itt már volt tömeg bőven, ez az egyik legfelkapottabb esti program. Ez nem is csoda, hiszen a hatalmas sziklafalakról rálátni a végtelen tengerre, a naplemente pedig nagyon szép sziluettet ad a kicsi templomnak. Ki volt írva a bejáratnál, hogy a fülbevalókat és szemüveget le kell venni, elsőre ezt nem igazán értettük. A fűben feküdtünk, amikor odajött egy szemét majom hátulról láthatatlanul, és elvette a szemüveget Ádám fejéről. A szájába vette, megrágcsálta a szárát, próbáltam utána menni (csak én láttam így távolra), de mindig elfutott. Jött egy néni kajával a kezében, odaadta a majomnak, erre kiköpte a szemüveget és visszaszereztem. Ezzel azt hiszem pont rossz reflex erősödik a majmokban, megtanulja, hogy el kell lopni a tárgyakat, és kap érte eledelt… Naplemente után meg szerettük volna nézni a Kecak táncot, de több, mint egy hét után ekkorra sikerült elrontani a gyomromat, úgyhogy inkább hazamentünk. „Erre dugó van, inkább kerülőúton megyünk, nem baj?”- kérdezte a taxis. Dehogy, épp kérni akartam... 

2017.07.06.

            Nusa Penidára Sanurból mentünk hajóval, interneten foglaltam le az utat. Eljöttek értünk a szállodába és elvittek a kikötőbe. Már a hajóra jutás is izgalmas volt: nem ám mólóról vagy valami száraz helyről kellett a hajóra szállni, hanem a fél méter vízből másztunk rá (ami sokkal nagyobb volt amikor épp jött egy hullám). Előzetesen begyűjtötték a lábbeliket, én Nikonkám életét már sokadjára veszélyeztetve a fejem felé emeltem, megvártam amíg nem csap arcon a hullám, és nagyon gyorsan felugrottam. Az út is roppant vicces volt, tengeribetegeknek semmiképp sem ajánlott, annyira gyomorrontással sem volt a legjobb. Csak úgy repült a víz felett a hajó, két hullám között pedig úgy a vízhez verődött, hogy az szabályosan fájt, az ablakot pedig teljesen felcsapta a tenger.

            Amikor megérkezdtünk, már várt ránk egy apja-fia páros, ők vittek tovább kocsival. Balin is borzasztó állapotban vannak néhol az utak, de Nusa Penidára azt mondják, hogy olyan, mint Bali 20 éve. Ez az utakon látszott is, betonozott út csak nagyon ritkán fordult elő. Hiába kicsi a sziget, mivel csak nagyon csiga tempóban lehet haladni, az általam kinézett pontok csak legalább két nap alatt teljesíthetők, de úgy is csak sietősen. Annyira lassan és döcögősen haladtunk, hogy az aktivitás mérő órám azt hitte, hogy éppen futok. A nap nagy része ezzel az utazással telt, négy helyet látogattunk meg.

            Az Angel’s Billabong egy természetes úton létrejött medence, amely jobb időben smaragdzöld színekben pompázik és fürödni is lehet benne. Nekünk elég viharos tenger jutott, ezért egyik sem valósult meg, de még így is látványos volt.

            A Broken Beach 5 perc sétára található, teljesen körbejárható öböl, a kék és zöld minden árnyalatával.

            A Kelingking beach-nél már csak néha sütött a nap, de még így is hihetetlen volt az a türkizkék szín. A portugál tengerpartok voltak eddig a legszebbek amit eddig láttam, de ez megelőzte őket. Sajnos nem volt időnk lemenni a partra, csak a kilátást csodálhattuk meg. Csak itt el lehetett volna tölteni egy egész napot.

            A Crystal bay-ben snorkeleztünk, korallokkal és színes halakkal volt tele az öböl. Olyan pálmafák voltak a parton, mintha csak Dominikán lettünk volna. Alig volt ember, csak az érintetlen, mesebeli természet. Az egész sziget egy csoda, remélhetőleg a turisták sem árasztják el úgy, mint Balit. 

2017.07.07.

            Az utolsó előtti napunkon Nusa Duára mentünk Grab-bel. Teljesen más világ, az ubudi hangulatnak nyoma sincs, a turisták vágyai szerint mindeféle bolt és étterem megtalálható. Az árak a többszörösei a sziget többi részéhez képest, nagyobb részt csak luxusszállodák találhatók itt. Megnéztük a Waterblow-t, ahol több méterre is felcsapnak a hullámok, ahogy a sziklafalnak ütköznek. Képet sajnos nem tudok róla mutatni, mert valahogy elveszett a kártyámról. Végigsétáltunk a parton és már közeledtek a szürke felhők, éppen elértünk egy kávézóhoz, ahol el is kezdett szakadni az eső. A nap további részében már csak a boltokban bolyongtunk, jó lett volna még a Karma Beach-et is meglátogatni, de ilyen szürkeségben nem volt értelme. Stílusosan ettünk egy hamburgert is, elég volt a mogyorószószból.

2017.07.08. 

            Az utolsó napunkon Nusa Lembonganra hajóztunk. Az időjárás hasonló volt a tegnapihoz, sokszor elkezdett szemelni az eső, néha úgy tűnt, mintha lenne remény a napsütésre, de aztán mégsem. Ezen a szigeten autó is alig található, robogóval, vagy ilyen fura kocsival szállították az embereket:

            A Dream Beach-re mentünk, ittunk egy cappuchinot várva hogy jobb idő lesz, aztán feladtuk és elindultunk esőkabátban sétálni. Ez az öböl egyébként csodaszép, igazi érintetlen paradicsom (pláne esőben nem volt egy ember sem). Itt is türkizkék volt a tenger, pedig ennél több felhő ritkán van az égen, még így is nagyon tetszett mindkettőnknek.

            5-10 perc sétára volt innen a Devil’s Tear, ahol a a háborgó tenger több tíz méterre csapott fel, amikor nekiütközött a sziklának. Itt sokat elidőztünk, csak ámultunk és bámultunk.

            Még tovább sétáltunk a következő partig, a Sandy Bay Beach-ig. Mivel a hotelünk svédasztalos reggelijét ki kellett hagynunk, mert olyan hamar kellett indulni a hajóhoz, úgy véltük ez itt megfelelő hely lesz ebédelni. Az étteremnek európai tulaja van és ez érződött is az ízeken, valamilyen rántott bundás csirkét ettünk tejszínes szósszal, hagymás burgonyával. Amíg elkészült az étel, mi a tengerparton sétáltunk, egy kis lépcsővel rögtön odanyílt a bejárat.

             Amit én két héten át vadásztam és semmi esetre sem hagyhattuk ki, az itt végre megvalósult: fürödtünk infinity pool-ban. Visszamentünk a Dream Beach-re és 50.000 rúpiáért nem a hotel vendégei is megmártózhatnak a medencékben. Sok értelme nem volt, mert ahogy kifeküdtünk, rögtön el kezdett esni az eső, de az élmény kipipálva, a napsütést meg odaképzeljük.

            Két héten át nem is ért olyan igazi kultúrsokk. Bali talán azért is jó célpont azoknak, akik először utaznak igazán messze, mert nincsenek olyan meghökkentő dolgok, amik rossz érzést keltenének a nyaralás alatt. Nyilván ha nem készülök fel előtte egy cseppet sem, akkor igen is vannak részek amik szemetesek (szerintem nem jobban mint néhány Nápoly környéki dél-olasz hely). A kóbor kutyák, csirkék még a boltokban sem olyan megszokott látvány egy európai embernek. A vezetési kultúra, az utak minősége, a dudahasználat, ez mind inkább vicces volt, mint sokkoló.

            Na de egy sokkoló élmény azért mégis volt, legutolsó nap, zárásként. A visszafelé hajóút után összenéztünk, hogy jó, lehet hogy már tényleg mehetünk inkább haza. A nagy hajóhoz egy kis hajó vitt ki, a kis hajóba jutáshoz is be kell sétálni kb 50 m-t a tengerbe.

Nem volt túl stabil, főleg megpakolva emberekkel, a tetején egy vászon volt kihúzva, ami szakadó esőben átázott és ömlött rá mindenkire. Bent a mélyebb vízben átegyensúlyoztunk a nagyobb hajóra, ekkor az a kis stabilitás is eltűnni látszott, mindenki próbált azonnal átugrani a biztosabb pontra. Az út pont olyan remek volt mint idefelé: repültünk, ütődtünk, a térdünk kék-zöld foltos lett a zötykölődéstől. Már majdnem megérkeztünk, amikor a parttól 100 m-re megállt a hajó. Eltelt 10 perc, semmi történés, majd egyszer csak mindenki elkezdte felvenni a mentőmellényeket. Na ez volt az a pont, amikor elöntött a halálfélelem. Nem attól tartottam, hogy annyi nekünk, tudok úszni, látni a partot, mindenki ki tud jutni. Végiggondoltam, hogy én tudok úszni, a telefonom vízálló, az órám vízálló, az útlevelemben a pecsét valószínűleg nem vízálló, na de Nikonkám, az egy cseppet sem vízálló. Annyi helyre elcipeltem, olyan jól szolgált eddig, nehogymár az utolsó napon legyen vége a kapcsolatunknak. Kérdezgettük, hogy mi a halál történik, miért vette fel a mellényt kivétel nélkül mindenki, senki nem mondott semmi infót, nem is biztos hogy értettek angolul. Az egyik fiú rámutatott a vízre, ahol közeledett egy kicsi mentőcsónak. 6 embert átszállt rá, kivitték őket a partra, a többiek maradtak. Eltelt újabb 20 perc, újabb kört tett a csónak, kivittek még hat embert. Újabb 10 perc után egyszer csak elindult a hajónk és kikötöttünk rendesen :D Teljes rejtély, miért kellett minden magyarázat nélkül halálra rémíteni minket, valószínűleg az apály miatt nem tudtunk partra szállni, ahol reggel tenger volt, most a homokban sétáltunk ki. Örülök, hogy mi is és minden elektronikai kütyünk is túlélte ezt a kalandot, legközelebb kizárólag vízálló táskával megyek bárhova is :)

2017.07.09-10.

            Csak délután indult a repülőnk, így délelőtt még megpróbáltunk fürdeni a  hotel medencéjében, de az eső nagyon kitartó volt, nem hagyott minket.

            A visszafelé úton nem történt semmi izgalmas, majdnem az egészet átaludtam. Kuala Lumpurban volt 9 óránk átszállni, az mondjuk elég nyomasztó volt, a pálmaház is zárva volt éjszaka, azt sem tudtuk megnézni.

Tanulságok

Tervezés

            Nem tudom, hogyan lehetett volna átcsoportosítani az időt, de Nusa Penidára és Lembonganra több idő kellett volna. Felesleges volt mindig visszahajózni Balira, úgy célszerű, hogy ott megszállni valamelyik szigeten, 3 nap alatt rohanósan, legalább 4 nap alatt pihenősebben végig lehet járni ezeket a szigeteket. Ha még a Gili-szigetekre is el szeretne menni valaki, 3 hét alatt nem érdemes tervezni. Persze ki lehet hagyni Balin is néhány templomot és vízesést, hogy legyen másra is idő, de én nem tudnék rámutatni, hogy bármit is felesleges lett volna megnézni. Mindegyik más, mindegyikben van valami különleges.

Pénz

            Repülőjegyet, szállást is lehet kedvező áron foglalni, az ottani közlekedés is megoldható olcsón, főleg ha valaki robogóval szeretne közlekedni. Az ázsiai ennivalók is nagyon olcsók, a nemzetközi konyha drágább, hiszen az csak a turistáknak szól. Az olyan helyeken a belépők sem voltak drágák, ahova a helyiek is járnak, pár száz forintnál nem kerültek többe. Azok a helyek viszont, amikor a turisták szórakoztatására épültek (elefánt, madár, hüllőpark), elég borsos belépőt szednek. A piacon, szuveníros bódékban is sokszor próbálnak átverni, ezeket ott kell hagyni, néhány 10 méter után már ők fogják lejjebb alkudni az árat.

Ennivaló

            Az ázsiai kaja az első néhány napban nagyon különleges és nagyon más, mint a mi megszokott ízeink, azonban a kezdeti csodálat után már az összes ugyanolyan mogyorós, zöldséges, tojásos rizs. Az erdő mélyén nem, de turistább helyeken elérhetők kínai, olasz, amerikai stb. éttermek is. 
Amik viszont szenzációsak, azok a gyümölcsök. Itthon sosem fogunk olyan banánt enni, mint ott. És a turmixok, na azokat éjjel-nappal innám. Nem csoda, hogy nem is láttunk szinte egy elhízott embert sem, szinte kizárólag gyümölcsöt és zöldséget fogyasztanak, semmi hambi.

Időjárás

            Ugyan száraz évszakban voltunk, de kettő napunkat így is elrontotta az eső. Augusztusban még több esőnap volt. Nem olyan fekete-fehér ez, esős évszakban lehet, hogy több a csapadék, de az leesik egy óra alatt, aztán újból kisüt a nap. Nem lehet ezt kiszámolni, vannak több éves átlagok, de nem sokra megyünk a statisztikával, ha pont abban a két hétben más az időjárás, amikor éppen ott vagyunk. Amikor esett, akkor is meleg volt, és akkor is nagyon szép volt minden, ez a része ne akadályozzon senkit.

Higiénia

            Első nap még próbáltunk ásványvízzel fogatmosni, aztán miután elfelejtettük és sima vízzel mostunk, feladtuk ezt a szabályt. Direkt nem fogyasztottunk csapvizet, de a gyümölcslevekbe raktak jeget és attól sem lett semmi bajunk. Én valamit összeszedtem, nem tudom pontosan mit, de csak egy hét után jelentkezett, és nem tartott tovább egy esténél. Azt a hülyeséget is nem tudom hol hallottam, hogy csak kézzel esznek, mindenhol volt evőeszköz. találtunk néhány izgalmas mellékhelyiséget, ahol egy kis edénnyel kellett leöblíteni a guggolós lyukat, de ezt sem mondanám megrázó élménynek. Egy kis kézfertőtlenítőt nem árt magunkkal hordani, de a valóság sokkal pozitívabb, mint amit az interneten lehet olvasni. Vagy csak én láttam pozitívabban a dolgokat, annyira tetszett minden. nem tudom.

Egy a lényeg, Bali a nagybetűs PARADICSOM, a nyugalom szigete, ahol nem stresszelnek az emberek felesleges dolgokon. Elraktároztam azt az életérzést, ami minden egyes helyből áradt, és előveszem, amikor éppen elönt a sok negatív frusztráció. Mondanám, hogy visszamegyünk, de még túl sok szép hely van a világon, majd ha már minden mást láttam :)

+1 legutolsó kép, ilyen őzike bocik voltak mindenhol :)

Még több fénykép ITT.