Kuba 2018

5. rész - Trinidad, Topes de Collantes, Playa Ancón

A többi részt itt olvashatod el:

2018.03.25.

            Trinidadra bőven elég 2 óra, nekünk egy egész napunk volt, ezért elég lazulósra fogtuk. Igazából semmi különösebb látványossága nincs, csak a főtér, néhány múzeum és templom.
            Reggeli a szokásos összetevőkből állt a házinénitől, aztán hamar rádöbbentünk, hogy vasárnap van: pénzváltóhely zárva, utazási iroda egy része is zárva, múzeum is nagyrészt zárva. Már nem sok váltott pénzünk volt, ezért a túrák foglalását elhalasztottuk.
            A San Francisco de Asís toronyba 1 CUC a belépő, onnan nagyon jó kilátás nyílik a városra, a belépővel a múzeumot is meg lehet nézni.
            Trinidad aranyos, meg kell nézni, de nagyobb a híre, mint ami valójában, olyan mint Szentendre, csak sokkal nagyobb a szegénység. Érdemes egy kicsit külsőbb részeire is elsétálni, ahol ugyanolyan kopottak az épületek, mint Havannában, az emberek nem csinálnak semmit egész nap, csak az utcán bandáznak.
            Este a főtéren lévő Casa de Musica a fő szórakoztató erő, 1 CUC a belépő és még táncolnak is az emberek, ez az a hangulat, amit egész Kubában kerestünk. Mindenhonnan ordít a zene, a turisták egy koktél mellett elcsevegnek, a helyiek a házuk előtt összegyűlnek, mindenki az utcán él és szórakozik. Minden nap nyár van és jókedv, ami így nyilván igaz, hogy nem az országban élek, de érdekes módon itt az emberek elfogadják amilyük van és amilyük nincs, méltóságban élnek panaszkodás nélkül és mindenre mosolyognak. A muy bien nem csak két szó, hanem egy életérzés.
            Trinidad remek hely megfigyelni a helyieket: milyen üzletek vannak, honnan szerzik az alapvető ételeket, ezekről egy külön cikkben írok ITT.

2018.03.26.

            Napi tipp: pénzt váltani nem csak a Cadecaban lehet, a következő sarkon van egy bank, ahol nem állnak sorba a napon a turisták, le lehet ülni bent a légkondicionált helyiségben. Az árfolyam nagyjából ugyanolyan, nincsenek olyan különbségek, mint nálunk.
            Miután lett pénzünk, lefoglaltuk a következő napi túrát szintén a Cubanacannál, a városban több üzletük is van, nem kell keresgélni őket.
            A Museo de Historia de Trinidad is kinyitott így hétfőn. A múzeum egy cseppet sem izgalmas, de a város legszebb kilátása a tornyából nyílik, mindenképp megnézendő.
            Az olcsóbb, helyi étkezők is nyitva voltak amik tegnap nem, 10-20 CUP-os pizzákkal így már meg lehet oldani az étkezést. Házi éttermet is sokat láttunk: a lakóház egy szobája ki van alakítva mint vendéglátóhely, tábla ugyanúgy sehol semmi, nem tudni mi a kínálat és mennyiért, ezekhez azért jó nagy adag bátorság kell.
            A helyi buszt pont lekéstük, napi háromszor megy a Playa Ancónra oda-vissza 5 CUC-ért. A taxi 8 (7-re alkudtuk), több ember esetén szétoszlik.
            A Playa Ancón elég elhagyatott, sokkal nagyobb a napernyő kínálat, mint amennyi ember van. Ez egyrészt jó, mert nagyon nyugodt a part, pihenni remek, de wc-t is alig lehet találni, kávét pedig sehol nem árultak. Visszafelé is ugyanannyi az út, este 6-7 körül 10-20 helyi várta, hogy hazafuvarozhassa a fürdőzőket.
            A Terrazza Colonial Trinidad egy nagyon szép, ízletes ételeket kínáló étterem, a tetőn lehet elfogyasztani a vacsorát, ahogy a lemenő nap fénye arany színnel világítja meg a templomtornyot.

2018.03.27.

            Egész napos túrán vettünk részt a Topes De Collantes Nemzeti Parkba. Egy szimpatikus traktor volt a közlekedési eszköz, aminek a platójára székeket szereltek. Az előző kirándulásra hosszúnadrágban mentünk és meghaltunk a melegtől, ezért rövidnadrágra cseréltük a ruházatot. Ez nem volt jó döntés, a kamionra minden irányból besüvített a szél, fél óra után annyira fáztunk, hogy zsibbadtak az ujjaim. Nem javított a helyzeten, hogy a hegy felé közeledve gyűltek a felhők, az eső is meglocsolt oldalról.
            Egy kilátóponthoz érkeztünk, egészen a tengerig elláttunk. Kaptunk egy welcome pohár konzerv gyümölcsöt, a bátrabbak pókot is simogathattak.
            A következő látványosság egy farm volt, ahol ismét megismerhettük a kávékészítés folyamatát, eszközeit (Casa del Café). Ezen a vidéken főként arabicát termesztenek. Itt végre igazi, jó erős pörkölésű kávét kóstolhattunk, megdőlt az elmélet, miszerint csak olaszoknak megy ez igazán.
            Útközben megálltunk egy bódénál, ahol mindenféle édességet lehetett kóstolni és vásárolni (nugát, kókusz, méz). Számomra inkább a legelésző birkanyáj, az emberek lába közt rohangászó pulyka, a kiscsirkéket őrző tyúkanyó volt izgalmasabb. Nem tudok betelni ezzel az egész országnyi tanyavilággal.
            Elhagytuk a traktort, elkezdődött a 4 km túra a Guanayara parkban. Ekkor már jobban esett az eső, de az út így is lenyűgöző volt: virágzó kávécserjék körülöttünk, mimóza fák, broméliák, epifotonok a fákon. Itt is igazi dzsungel, eszméletlen. A földben 5 cm átmérőjű lyukakat láttunk, ez kicsit rontott a kedvünkön: ezek pókok fészkei, de nem veszélyesek és csak éjszaka jönnek elő. Képzelem mekkora pók lehet, aminek ekkora lyuk kell, hogy beleférjen…
            Az első vízesés a Salto del Rocío volt, a hegység mikroklímája miatt száraz évszakban is bőséges a vízzuhatag. Ha nem 10 fok lett volna és nem szakadó eső, úszhattunk volna az egyik tóban, de így csak egy bátor néni akadt, aki megmártózott.
            Az eső senkit nem zavart, jókat egyensúlyoztunk a patakok feletti deszkákon, míg megérkeztünk túránk végpontjához, az étteremhez. A menü a szokásos: csirke, rizs, saláta, gyümölcs, kávé. Semmi extra, de a dzsungel mélyén mégis fantasztikus volt. Csirkék rohangáltak az asztal alatt, egyszer esett, egyszer kisütött a nap, evés közben is a pálmafákat csodálhattuk.
            Másfél óra döcögés után visszaért a traktorunk Trinidadba, ahol az utolsó esténket egy sétával és zenehallgatással töltöttük a főtér lépcsőjén.