Andalúzia már régóta a bakancslistámon volt, Emmával még az európai pontokat pipálgatjuk egyelőre. Már elég nagy, hogy bírja az öt szállást két hét alatt, jövőre ketteskével valószínűleg lejjebb kell vennünk a tempóból. Most még könnyebb amíg pocakban van,​​ legközelebb már sokkal több cuccunk lesz, bonyolultabb lesz a közlekedés.

2022.04.30. szombat

2022.05.01. vasárnap

2022.05.02. hétfő

2022.05.03. kedd

             Folytattuk utunkat a kopár hegyi részen a következő szállásunk felé, nem értettük, miért mennek előttünk 30-cal a gps szerint. Néztem a hegyoldalt, azt hittem káprázik a szemem, mintha havas lenne. Aztán hirtelen elkezdett szakadni egy irtózatos jégeső, 5 cm jég gyűlt össze az úton, az ablaktörlő elakadt můködés közben. Mindent beborított a jég, a felfelé menő autók teljesen megálltak, mi lassan haladtunk lefelé. Spanyolország, május, 13 fokban jégeső, biztosan gyakran fordul elő ilyesmi. Nem számítottunk rá, hogy erre is kéne biztosítást kötni, de úgy tűnik megúszta az autó.

2022.05.04. szerda

             Egy éppen beszélni tanuló gyereknek elmagyarázni, hogy Rondába megyünk, de ne féljen, szép lesz és nem ronda, nem könnyű feladat. Hamarabb keltünk, mint a nap, és az időjárás sem szeretett meg minket, ezért még mosni is jutott időnk reggel. Elindultunk célunk felé, a szürke felhők mennyisége nem akart csökkenni. Amikor odaértünk, már csak szemerkélt az eső, minden meleg ruhát magunkra véve kezdtünk el várost nézni. Átfagytunk 15 perc alatt, de egy jó meleg churros csokival felmelegített. Kölyök alig hagyott nekünk, de hamar kidőlt tőle és elaludt. Betértünk hát egy másik helyre is, ahol mi is kaphattunk egy újabb adagot és megvártuk, míg nem esik az eső.

             A Casa Moro del Rey minden lépcsőjét megmásztuk, a folyóig lementünk a vízbányában.

2022.05.05. csütörtök

             Összepakoltunk, elindultunk Sevillába. Végre kisütött a nap, így még egy drónozással megörökítettük Setenil de las Bodegast. Nem időztünk túl sokat, mert a madaraknak nem tetszett az idegen lény és nem szerettük volna, ha megtámadják és a mélybe zuhan.

             Tartottunk egy pihenőnapot, ha már egy csili-vili szállodát találtunk csak, egész délután medencéztünk és élveztük a napsütést. Városnézés a következő napokban.

2022.05.06. péntek

             Emmával megegyeztünk, ha elalszik, etethetünk utána kacsát, 5 perc múlva szundított is. Rendes gyerek. Ébredés után teljesítettük kívánságát, aztán a Sevilla Aquariumot is kipipálhattuk. Kéne a nappaliba egy medúzafal.

2022.05.07. szombat

             A Katedrális következett, ami a világ 3. legnagyobb templomépülete. A Giralda harangtornyába csak gyalog lehet felsétálni. Csak én mentem, a babakocsi lent maradt. Gondolkodtam, jó ötlet-e, amikor mindent bírok csak a felfelé sétát nem, de egész jól feljutottam és a kilátás is remek volt. Kisebb szívrohamot kapott mindenki, amikor 2m-re megszólaltak a harangok.

             A Setas de Sevilla egy piac látványos épülettel. Ekkorra már megéheztünk, de a környéken sehol nem találtunk kajahelyet, ahol enni is lehet, 6-ig kizárólag piát szolgálnak fel. Nem nagyon értjük az itteni napirendet: 10 előtt semmi nem nyit ki, de vendéglátóhelyek inkább délben, aztán nem sokkal utána bezárnak sziesztázni, csak 6 után lehet enni újból. Valószínűleg este sokáig van élet, de mivel nekünk elkezdődik 8-kor a fürdés, esti mese, majd alvás, nehéz a két időt összeegyeztetni. Fél 10 körül megy le a nap, az altatás sem könnyű világosban.

             A bikaviadal arénájáig is elgyalogoltunk, a tömeg egyre nőtt. Belülről nem sikerült megszemlélni a helyet, mert a Feria de Abril záróünnepségét épp itt rendezték. Az elegánsan kiöltözött embereket is jó volt látni, férfiak, nők, mindenki különlegesen díszíti ki magát erre az ünnepélyre.

2022.05.08. vasárnap

2022.05.09. hétfő

             A katedrálisban ekkorra már levonult a tömeg, Emmának nem jött be, nekünk igen. Az eredeti arab díszítésből nem sok maradt, de legalább törődnek a felújítással.

2022.05.10. kedd

             Elfoglaltuk 5. szállásunkat is, majd élelem után néztünk. Végre egy igazi belvárost találtunk, rengeteg kajáldával, gyors kifőzdékkel, pékségekkel, churrosozókkal. Megkóstoltuk az andalúz paradicsom levest és a hideg salmorejot is, desszertnek fagyi és churros jutott. Nem készült sok fotó, a délután folyamán csak nézelődtünk, sétálgattunk.

2022.05.11. szerda

2022.05.12. csütörtök

             Egy gyors ebéd után újra buszra szálltunk, úgyis mindig mondja Emma, hogy ő is busz. Külföldön bepótoljuk, ha már otthon soha. Annyira azért nem volt izgalmas, hogy ébren maradjon a San Nicolás kilátóig. Így lett egy hosszabb megállónk a legjobb kilátással, amit csak találni lehet egész Granadában: ráláttunk az Alhambrra, háttérben a Sierra Nevada havas hegycsúcsaival. Vártam az alkalmat, amikor elfogyaszthatom a 9 hónap egyetlen alkoholos italát, ez a hely megfelelőnek bizonyult. Egy Sangria társaságában vártunk egészen maki ébredéséig.

             A Sacromonte negyedet fedeztük fel, de ez a rész is este az igazi egy flamenco show kíséretében. Majd egyszer.

2022.05.13. péntek

             Utolsó teljes napunkon nagyrészt lazulást terveztünk. Először még megnéztük az El Banuelot, egy régi hammamot, iszlám fürdőházat.

             Annyi csodás étermet láttunk az arab negyedben, hogy utolsó nap muszáj volt egyet kipróbálni. Ettünk 2 taginet, mindkettő remek volt, karamellizált hagymás, mazsolás ízvilág. Maki is kóstolgatta, de rendeltünk neki bolognai spagettit is, nehogy éhen maradjon, ha nem tetszik neki a különleges fűszerezés. Drágább volt, mint a tagine, amit először nem értettünk, de amikor kihozták minden megvilágosult: 2 ember is bőven jól lakott volna belőle, nem hogy egy kisgyerek. Ráadásul olyan szépen egybe volt sütve, ropogott a sajt a tetején. A tagine után még próbáltuk elpusztítani azt is, de kifogott rajtunk. Ha két kaját rendelünk, vagy nem hajlandó enni belőle Emma, vagy megeszi a felét és akkor meg kevés. A 3 adag biztosan sok, de akkor legalább ehetünk amit akarunk és ő is jóllakik. Nem mintha gondot okozna, hogy a sajátunkon kívül még többet kell enni…

2022.05.14. szombat

             Ezután eljött a várva várt pillanat, sprinteltünk a forró homokban, majd beletapostunk a tengerbe. Egyikőnk, a pelusos egyén bele is ült, teljes bűvöletben fel sem tűnt neki. A tengerpart egy óriási homokozó, csak víz is van és kagylók és hullámok, utána százszor el kellett ismételni, hogy igen, jövünk még valamikor a tengerhez. Most ez a nyaralás sajnos végetért, de négyesben is tuti folytatjuk a kalandokat.

____________________________________

Furcsaságok Andalúziában

Utazás egy 2,5 évessel

2022.04.15. péntek

2022.04.16. szombat

             Reggel igen bőséges reggelit kaptunk a szálláson. Nem mondanám, hogy mindenki egészséges és tápláló falatokkal rakta tele magát, de ezen hamar túllépünk. A Comenius botanikus kertet látogattuk meg. Napsütésben sokkal hangulatosabb lett volna, de azért így is körberohangáltuk a virágzó magnóliákat és pálmaházat. Bocika mindig kényszert érez, hogy az összes pocsolyát közelről megsimogassa, nem elég a cserezokni, cipővel is készülni kell. Megint volt egy olyan buta tervünk, hogy sétálunk egyet a babakocsival, muci békésen alszik és mi közben kávézunk, de valószínüleg annyira izgalmas egy nap, hogy az alvás téma senkit nem érdekel. A kávét azért nem hagytuk ki, de nem lehetett órákon át kortyolgatni, miközben Emma folyamatosan cukrot akart beleönteni.

             Visszamentünk a szállásra, miután teljesen feladtuk a pihenés tervét, kipróbáltuk a medencét. Csak a lépcső gyerekkompatibilis, és még én is fáztam benne, de azért egy fél órát így is lubickoltunk. Este fél 6 környékén elmentünk egy boltba vacsit venni, makit úgy kellett felzavari, hogy most már bizony nem alszol, szerencsére óriás dínókat találtunk a bolt előtt, az kellően felébresztette.

2022.04.17. vasárnap

             A nap első órája azzal telt, hogy megpróbáltuk leszedetni a kerékbilincset a kocsiról. Valahol az utca elején volt egy átfirkált tilos parkolni tábla. Valószínűleg ez egy külföldi büntetō hely, mert helyi lakos sehol nem volt, de egy cseh és egy osztrák autón is volt kerékbilincs. Amikor már meglett a helyes telefonszám, gyorsan ment a dolog, 20 euróval sikerült megúszni. A mélygarázsban 15 lett volna, nem ment a spórolás. Addig én Emmát próbáltam lekötni, volt egy nagyon helyes park a szállás mellett pici tóval és aranyhalakkal, még sokáig üldögéltünk volna a partján.

             Az állatkert volt a nap fő attrakciója. Emma jobban bírja a fogdosós állatokat, ahol meg lehet etetni a kecskét vagy be lehet menni nyuszit simogatni, itt volt sok érdekes nagy cica, medve, de mind messze üveg mögött. Én a 18 hetes növekvő pocakommal (ami alig látszik, de érzésre már háromszor akkora) nehezen viselem a hegymenetet. Külön biznisz épül arra, hogy kisvonatokkal felviszik az embereket a dimbes-dombos részeken. Mi kemények vagyunk, lassan, de felsétáltunk. Visszafelé megpillantottunk egy óriáscsúszdát, nehezen lehetett elmagyarázni, hogy 6-12 éveseknek való, a 2,5 az még közel sincs 6. Találtunk megfelelő méretet is, de ott sem töltöttünk el sok időt.

             A várnál hamar elnyomta a bébit a friss levegő, legalább egy nyugis kávézás jutott nekünk a hétvége alatt.

A kék templomot sem hagyhattuk ki, drónozni ugyan a reptér közelsége miatt nem lehetett, de körbesétálva is nagyon kidolgozottnak, részletgazdagnak láttuk.

             A szálláson még megvolt a gyors medencézés, mindenki elfáradt a nap végére.

2022.04.18. hétfő

             Hazafelé a győri állatkertet vettük volna célba, de valaki hamarabb benyomta a szundit reggel 9-kor (így jár aki fél 6-kor kel), ezért úgy döntöttünk, nem állunk meg.

             Nekünk mindenképp szükségünk volt egy nyitva tartó kávézóra, ezért Biatorbágyon a tópart mellett megálltunk, a játszóteret is meglátogattuk.

             Délután nem maradhatott ki a tojáskeresés, nem felejtettük el a Húsvét hétfőt.

Összefoglalás

             Nézhettünk volna sokkal több templomot, épületet, de most erre cseppet sem volt kapacitás, ünnepnapon amúgy sem nagyon voltak nyitva. Közeli kimozdulásnak tökéletes volt ez a pár nap, lehett volna 5 fokkal melegebb az időjárás. Pozsonyba biztos nem költöznénk, az egész város egy óriási autópálya sok sávos utakkal, ahol emberek is alig járnak. A belváros sem túl hangulatos. A Duna part nagyon jól ki van építve, látszik, hogy frissen épült minden. A várat is csodásan felújították, én még kb. 15 éve jártam errefelé, akkor még más volt a helyzet. 

Hosszúhétvégének jó volt. Emma kìvánsága a repülő, ezért mindjárt repülünk is :)

Videó ITT

​2022.03.12.

             Már teljesen gyakorlottak vagyunk repülésből, Emma mindenre emlékezett és végre nagyon könnyű vele utazni. A következő szint az lesz, hogy neki is egyetlen hátizsáknyi cuccot hozunk: majd ha nem kell pelenka, nem törli fel a földet és nem kell minden napra egy kabát, hajlandó lesz sétálni babakocsi nélkül is nagyobb távolságokat. Mindenki kap egy hátizsákot, annyi dolgot hozhat, amennyi belefér. Ez a terv.

2022.03.13. 

2022. 03. 14.

             Elbuszoztunk a Vallon des Auffesbe, ami egy igazi mediterrán hangulatú öblöcske. Emma még a buszon beszundított, ezért amint megérkeztünk, beültünk az első és egyetlen étterembe, amit találtunk. Ő már teleette magát mandarinnal és sajttal, ami nagyjából kielégíti a tápanyagdús kaja elvárásaimat, mi meg megérdemeltünk végre egy nyugisabb evést. Nem nagyon válogathattunk, ez volt az egyetlen ami nyitva is volt. Már kívülről is látszott, hogy biztos minden nagyon finom és drága, de azért jóllakni tuti nem fogunk. Csak francia nyelvű étlap volt, ezért ráböktünk valami olyanra, ami nagyjából jónak tűnt, én valami halat választottam és chorizo is volt a nevében, kolbász biztos jó lesz. Kihozták a rendelésünket, megvitattuk, hogy nagyon szép és tényleg ízletes, de azért ha találunk egy pékséget, egy croissant még le fog csusszanni. Próbáltuk lassan kiélvezni az ízeket, nem jó magyar módjára betermelni 2 perc alatt. Már majdnem elfogyasztottuk, amikor kihoztak egy harmadik tányérral és tökéletes angollal elmondták, hogy bocsika, de a szakács eltévesztette és rosszat hoztak ki, de itt a miénk, az meg ingyen volt :D Furcsa is volt, mintha nem azt rendeltük volna, de mivel nem is értettük mi van az étlapra írva pontosan, nem reklamáltunk. Így ketten három adaggal már eléggé tele lettünk, így sem volt olcsó, de megvolt az igazi francia tengerparti étkezés érzés. Az előételt sem számolták fel, az olivabogyó krém meg egy ismeretlen eredetű fehér kence is finom volt. Csak reménykedünk, hogy a nem rendelt étel nem galamb volt, merthogy az is volt az étlapon. Inkább tengeri kütyü textúrája volt, nem madár. Teletömött pocakkal körbesétáltuk az öblöt. Emma a buszon ébredt fel, pont ahol elaludt: észre sem vette, hogy mi közben bekajáltunk és megnéztünk egy helyet is. Hogy ő se halljon éhen, betértünk egy kávézó-palacsintázóba, kompenzálva, hogy mégis kihagytuk az élvezetekből. A karamellás csokifagyis palacsinta elég energiát adott neki az újabb galamb üldözéshez.

             Nem volt több tervünk a napra, ezért csak néztük, hogy másfél órán át galambot és buborékot kerget, érdekes módon most nem hiányzott neki a babakocsi. Talált egy galambűző kismotoros spant, együtt fárasztották az állatokat, a kiscsávó nagyapja nem nagyon bírta idegekkel, hogy olyan közel van a tengervíz. Megnéztük mikor indul a városnéző kisvonat, de a 40 perces menetidő valószínűleg sok lett volna a fokozódó szélben. Megvásároltuk az esti eper és croissant adagot, majd lepihentünk a szálláson. 

2022.03.15. 

             Az idei harmadik utunk Törökországba vezetett. Egy kicsit egzotikusabb, de mégis gyorsan elérhető és könnyen kivitelezhető útra vágytunk, a bakancslistámon pedig mindig is rajta volt Isztambul és Kappadókia. Utóbbi a covid miatt is kockázatos volt, hogy megtiltják-e a léggömbözést, de a nagyobb akadály inkább az, hogy 6 év alattiak nem is szállhatnak fel, így még 4 évet várnunk kell. Így maradt egy hét Isztambul, egy hét Antalya, ahol kocsibérléssel bejárjuk a környéket.

2021.09.26. szombat

             Emmát egész héten készítettük, hogy repülni fogunk Törökországba. Reggel a 3/4 6-os ébresztő helyett ő már felkelt fél 6-kor, úgy jött be a hálónkba, hogy repkedett a kezével. Még mindig nem beszél, túl jól megy a mutogatás, így is mindent megért és megértet velünk. Repkedett és az égre mutogatott, szóval akárki akármit mond, valószínűleg nem fog erre az útra sem emlékezni, de nagyon is felfogja mi történik és egész reggel nem lehetett letörölni a mosolyt az arcáról.
             A reptér útleveles terminálja szörnyen kihalt volt, néztük volna a felszálló repülőket, de másfél óra alatt egyet se láttunk. 2 éves kor felett már külön ülést kellett venni, de babakocsit így is ingyen hozhattunk, a biztonsági ellenőrzésen is átvihettük a 3 dl-es vizet. Hiába nem oda szólt a jegy, mindenhol előre hívtak minket az elsőbbségi beszállásra, nagyon gyerekbarát volt minden. Az út nagyon simán ment, Emma először nézelődött az ablakon, aztán lekötötte az evés. Az előttünk lévő ülés hátulján volt kijelző, ahol lehetett volna mesét nézni, de neki elég volt, hogy kapcsolgajta a kapcsolót, dugdossa a fülhallgatót a fülébe. Készültem ceruzákkal, gyurmával, kirakóval, minden szórakoztató eszközzel, de elő sem kellett venni. Azt hittem elalszik az úton, de ő nem az a gyerek, aki bármikor is alszik. Mindenesetre egyetlen nyafi nélkül megérkeztünk, sőt, még furcsállta is, hogy a mellettünk lévő hasonló korú gyerek miért ordít.
             Másfél órás volt csak az út, bocikám azonnal elszunnyadt ahogy leszálltunk és beraktuk a babakocsiba. Sokáig nem tartott a nap egyetlen alvása, ahogy a transzferünk megérkezett, be kellett szállni az autóba, nem sikerült nem felébreszteni. Miután a sofőr berakott egy Mása és a medvét, már esély nem volt visszaaludni. Az autó nagyon durva volt, belülről úgy nézett ki mint egy limuzin, pedig ez volt a legolcsóbb amit találtam. Minket aztán nem zavar, ha így mossák a pénzt, elég jól jártunk vele.
             Az Airbnb lakásunkig vitt minket. Nagyon jófej volt, felhívta a szállásadónkat, hogy megérkeztünk. Nem tudom mi lett volna velünk nélküle, mert nem nagyon konyított az angolhoz semmit, így egyszerűbb volt. Valahogy fel sem tűnt, hogy nincs az épületről külső kép a neten, belülről nagyon csilivili, de az utca elég putri környéken van. Nem tűnik veszélyesnek meg semmi ilyesmi, csak megmagyarázza, miért volt ilyen felújított lakás olcsóbb, mint a többi. Felettünk lakik egy nagyon hosszú körmű kutya is, aki nagyon szeret ugrálni, miközben ugat.
Nem volt tervünk a napra, csak felfedeztük a környéket. Elsőre nekem túl európai a benyomás, nem is tudom hogyan, de különlegesebbnek gondoltam. Nyilván itt azért nem lesznek levágott kecskefejek, lehet hogy már túl sok kultúrsokkban volt részünk.
             Tettünk egy nagy sétát a Kék mecset és a Hagia Sophia környékén, ittunk egy gránátalma levet, Emma elüldözött minden létező madarat a parkokból. Jó volt végre életet látni, a fűben piknikeztek a helyiek, de mindenféle turista is volt sokkal keletebbről is. Sokféle ember, sokféle ruhaviselet.
Megpihentünk az egyik étteremben, választhattunk volna jobbat is. A humusz és a kebab nem volt ízletesebb, mint otthon, holnap nagyobb szerencsénk lesz. Elsétáltunk a Gülhane Parkba, még sem maradhatott ki a napi szökőkutazás. Más kisgyerekes családok is itt pihentek, alig lehetett szabad padot látni. Hazafelé alig láttunk olyan nagyobb abc-t, ahol be tudtunk volna vásárolni. Tej helyett sikerült sós joghurtot vennünk. Nem rossz, de nem szokunk rá.
             Este sokáig tartott, mire a kutya körmei is nyugovóra tértek.

2021.09.27. hétfő

             Szomorúan jöttünk rá, hogy a Kék mecset hétfőn, kedden, szerdán zárva van, amiről a honlapjuk semmit nem mondott, de majd csütörtökön megnézzük. Egy kis sirályüldözés után meglátogattuk a Hagia Sophiát. Hosszasan üldögéltem volna a szőnyegen ülve a hatalmas mecsetet nézve, gyönyörű volt minden apró részlete. Emma kissé felpörgött, mint aki sosem járkált még szőnyegen, futkározott fel-alá. Alaposan lefárasztotta magát, ebédre ezért a leggyorsabb megoldást választottuk: egy banánt és egy simitet, szezámmagos perecszerűséget, amit nagyjából minden sarkon árulnak Isztambulban. Nekünk alig jutott, kölyök benyomta az egészet. Bejött a furfangos tervünk, az ugrálás utáni telepocak könnyen elaltatta. Kihasználtuk hát az időt, azonnal célbavettük a tegnap kinézett kávézós, vizipipázós hangulatos helyet. Lehet hogy nagyon gáz, de egyikőnk se vízipipázott még soha. Elsőre nagyon tetszett, aztán a fura szájszárazság rádöbbentet, hogy ez valószínűleg hosszútávon a dohányzáshoz hasonlóan nem tenne túl jót, de legalább ezt is kipróbáltuk. Egy török kávé is lecsusszant mellé, energiát gyűjtött a család a délutáni városnézéshez.

             Az elsüllyedt palotát éppen felújítják, nem tudtuk megnézni.
             A Topkapi palotában majdnem 3 órát eltöltöttünk, gyönyörű parkjai is csodálatos épületei vannak, szebbnél szebb csempék, fafaragások. Eddig is csempemániás voltam, nem tudom meddig lehet ezt még fokozni. Emmának is nagyon tetszett, hangosan csodálkozott egy új terembe érve. Valószínűleg nem sikerült mindent megnéznünk, de így is elfáradtunk. Az biztos, hogy aki Isztambulban jár, ide muszáj ellátogatnia.

             4 körül elérkezett az idő egy normális ebédhez is, kicsit egyenlőtlen lett a megosztás, a nagyobbaknak csak bárány jutott kétféleképp elkészítve, a legkisebb csak a rizst ette meg mindkettőnktől. Valahogy ki kell találnunk ezt az evés témát, mert ha először kihozzák az italokat, Emma megkapja a frissen facsart narancslevét, akkor már nem jut hely a főételnek.
             A Philoxenos ciszternához 17:04-kor értünk, előtte 4 perccel zárt be, nem volt túl sikeres nap.
             Este kipróbáltuk Emma mennyire viseli még el a hordozót. Hát... semennyire. Régen csak abban mentünk mindenhova, amióta ekkora mozgásigénye lett, reménytelen belerakni. Holnap jó lenne a bazárba nem babakocsival menni, legfeljebb megint erősödni fog a bicepszünk.

2021.09.28. kedd

             Reggel már ahogy kimondtam, hogy hordozó, heves ellenállásba ütköztem, meg sem próbáltuk felvenni. A térképen megnéztük, hogy csak 750m-re vagyunk a Nagy Bazártól, de azt valahogy nem sikerült felfogni, hogy ez szintben is hasonló értékeket mutat. Sehol sincs normális járda, a macskaköves úton csodás élmény felszenvedni a babakocsit. Egy cipőbolt negyeden mentünk keresztül, fura volt, semmi más üzletet nem láttunk, kizárólag cipőboltot. Megérkeztünk a fedett bazárhoz, reggel 9-kor még alig volt ott valaki az eladókon kívül, nem kellett kint lerakni a babakocsit. Az első 5 percben sikerült bevásárolni édességből, aztán mondta a pasi, hogy van neki egy bőrkabátos ismerőse is, odavezet minket. Azonnal sejtettük, hogy ebbe a körbe nem szabad belépni, de csak kiváncsiságból bementünk vele a haverjához, mennyibe kerülhetnek a cuccai. Nem láttunk semmi nekünk tetszőt, de ezt azonnal meg is értették, nem próbáltak ránkerőltetni semmit. Kicsivel arrébb újból egy kabátboltban találtuk magunkat. Honnan jöttünk? Magyarok? Ide hívja az ismerősét, aki a legjobban beszéli a nyelvet. Jött is Zoli, akinek állítólag Zuglóban van egy háza, elég sokat beszélt magyarul de egyáltalán nem értett meg mindent, valószínűleg megtanulta a Zoli nevet és Zuglót mint helyszínt, lehet hogy más turistáknak ő Géza a nyóckerből. Hosszas alkudozás és próbálgatás után Ádám szerzett egy bőrkabátot, csak most, csak nekünk csóri magyaroknak ma éppen olcsóbban adja, de holnap már téli szezon lesz, akkor drágább. Utána kicsit nehezen értették, hogy nem, nekem nincs szükségem kabátra, kizárólag egy bizonyos színt keresnék és valami különleges szabást, nem szeretnék teljesen mást. Nehezen, de sikerült búcsút vennünk tőlük. Kifigyeltük, honnan hordják egymásnak a kávét, a sarokban eldugottan, de találtunk egy török kávé lelőhelyet. Rövid idő alatt belefáradtunk a bazározásba, azt hittem halálra fogjuk vásárolni magunkat, de semmi mást nem szereztünk. Rengeteg lámpa, tányér, pohár, ékszer, vízipipa, bőrcucc, édességbolt volt, de egyszerű ruhát nem is nagyon láttam. Pont az utazásunk előtt láttam a Zarában egy made in Turkey címkéjű felsőt, gondoltam majd akkor inkább itt szerzek olcsóbban. Azonban magamnak való ruhákat egyáltalán nem találtam. Ha valaki határozott céllal megy a bazárba bőrt, ékszert vagy dohányt venni jobban lehet alkudni mint máshol és jobban megéri, de ha nincs semmi konkrét elképzelés, nem is nagyon kap el a vásárlás lendülete. Az épület egykor szép lehetett, folyamatosan újítják, néhol még látszik a díszes menyezet, de a legtöbb részen omladozik a vakolat.

             Nem is volt olyan bonyolult megtalálni a kifelé utat. A környező utcákban folytatódik a bazár, témánkét egy kupacban helyezkedik el egymás után az összes sál, sapka bolt, aztán a konyhai eszközök üzletei, majd a gyerekjáték árusai. Kicsit úgy tűnt, hogy ezek az olcsóbb helyek és kiszorultak a fedett bazárból. Itt sem találtunk semmi szimpatikusat, sálakból be tudtam volna vásárolni, de azt hiszem nincs szükségem egy százezredikre is. Fiú babaruhák nagyon cukik voltak, nemtom miért adnék rá öltönyt kb. 80-as méretben, de aki ezt szeretné, itt be tud vásárolni. Maki egyébként szenzációsan bírta a strapát, nem tudom hogy a színes lámpák és a forgatag szedálta le, vagy egyszerűen csak halálra unta magát, de ki sem akarta szállni a babakocsiból. Végignézte a kabát próbálást, békésen megihattuk a kávét felette, azt is ijedtség nélkül elviselte, hogy idegen emberek az aurájába vigyorognak nagyon közelről, hogy milyen cuki baba. Volt aki az arcába is belecsípett, én mondjuk leharaptam volna a kezét, de ő nem félt. Mindenesetre mire kikeveredtünk a bazár mélyéről, cukikám álomba merült, így nekünk is elérkezett a pihenés ideje. Kinéztem egy helyet, a Nova Santiye Cafét, ahol a tetőtaraszról szép kilátás nyílik a városra. Tetőterasz, babakocsi: újabb telitalálat, egy éttermen belül nyilván nincs lift, imádott engem mindenki ahogy felcipelték a babakocsi+Emma nagyjából 20 kg-ját. A kilátás tényleg mesébe illő volt, sirályok repkedtek a hegyoldalakból kimagasló mecsetek körül. Eléggé fújt a szél, ezért meleg teát ittunk, az ebédből pedig nem akartuk Emmát kihagyni, ezért csak egy künefét, egy méztől tocsogó desszertet ettünk, azt úgysem kap szegény gyerek.

             Az alvásidő alatt gyönyörködtünk a kilátásban, aztán meglátogattuk a pár percre lévő Szulejmán Mecsetet. Innen is remek kilátás nyílt a tengerre és ez az épület is hatalmas. Bent aztán igazán felébredt Emma, már majdnem aggódni kezdtem, hogy lebetegszik, annyira nyugton volt, nem jellemző rá ez a higgadtság. Bent azonban megint odavolt a padlószőnyegért, gurulni akart, össze-vissza rohangászott, úgy kellett rászólni, hogy ne visítson örömében. Az Isztambuli Egyetem botanikus kertje sajnos zárva volt, a kévésbé növényrajongók nagy örömére. Mire leértünk a tenger mellé, már elég éhesek voltunk, az egyik nem túl izgalmas büfében ettünk. Emma végre igazán jót evett a lencselevesből, alig tudtuk megkóstolni.

             Az Egyiptomi Fűszerbazár épülete sokkal felújítottabb, a menyezet nagyon dekoratív. A benti részen vannak fűszer, édesség árusok, de ez is inkább a turistáknak szól. Kint, az épület mellett azonban a helyiektől volt nagy tömeg a sajt, olivabogyó és hal eladóknál. Jó lett volna, ha még a sajtosoknál van energiánk a shoppingolásra, maki egyik kedvenc eledele, de nem akartunk a tömegbe odaverekedni magunkat.

             A Yeni Dzsámit éppen felújítják, az sem látogatható. Mellette azonban megtaláltuk a világ legjobb üzletét: 2 líráért (0,2 euro) lehet venni galamkaját, amiért cserébe a gyerekek halálra üldözhetik a dögöket, közben jól lefárasztják magukat. Emma majdnem fél óráig futott folyamatosan, nem tudom mikor unta volna meg magától, így is volt hiszti amikor elhoztuk onnan. Egyébként iszonyat undorító az a sok galamb egy helyen, pláne amikor látom hogy súrolja a gyerekem haját, de neki annyira tetszett, este majd jól megmossuk az egész testét. A galamb immunitás is az élet része, ezután már semmi nem fogja megbetegíteni.             Lesétáltunk a kikötőbe, néztük a kompokat a jó meleg fekete márványon üldögélve. Annyira jó látni a nyuszit, ott ült szótlanul és nézte a tengert, onnan is alig akart eljönni, annyira tetszett neki.

             Elmentünk egészen a Gülhane park magasságáig, ahol lementünk a tengerpartra kavicsot dobálni. Ismét egy program, aminek nehezen lehet véget vetni, de valahogy sikerült meggyőzni, hogy lesz még bőven tenger, búcsúzóul integetett és puszit is dobott a kavicsoknak.

             A parkon keresztül visszasétáltunk az Aya Sofyáig, hátha tudunk valahol Istambul Kartot venni, amire szükségünk lesz holnap a tömegközlekedéshez. Minden automata kifogyott a kártyából, jól ki van találva a rendszer, de kicsit az üzemelésre is figyelhetnének. Egyelőre halasztottuk a problémát, annyira elfáradtunk, holnap majd megoldjuk valahogy.

2021.09.29. szerda

             Reggel végre elővettük a térképet és rájöttünk, nem szükséges mindenképp hegynek fel hegyről tolni a babakocsit, ha el akarunk jutni a civilizációig. Az ázsiai részt vettük célba, villamossal mentünk a Kabatas kikötőig, onnan hajóval Üsküdarba. Isztambul kártyát továbbra sem tudtunk szerezni, amivel olcsóbb lett volna a tömegközlekedés, de szereztünk egy alkalmas jegyet. A kártyát össze kell kötni a hes kóddal, amivel követni lehet, ki hol jár, hol érintkezik covidos személlyel, de így, hogy egy sima jeggyel ki lehet kerülni a rendszert, egyáltalán nem értettük, mi értelme van egyáltalán. Kabatas a villamos végállomása, törpe nagyon élvezte a kilátást. Szerencsétlen "falusi" gyerek többet ült már repülőn, mint villamoson, el kéne már menni otthon is egy kis négyeshatosozásra. Jobban belegondolva csak külföldön tömegközlekedett, Brüsszelben metrózott, itt villamosozik. A hajóút összesen kb. 15 perc volt. Üsküdarban végre szereztünk kártyát, még mindig megérte megvenni a következő napokra.
             A Yeni Valid Camii nem volt nyitva, de még a mecsetek kertje is olyan szép és nyugodt, elidőztünk ott, meg persze elüldöztük a macskákat.             Üsküdar városrész tele van újépítésű társasházakkal, a térkő is annyira friss volt, hogy még a homokot sem dolgozták bele. Az emberek mennyiségéhez képest nagyon sok vendéglátó hely volt, mindegyik elég szimpi, nehezen lehetett volna választani. Én kinéztem a Leány torony mellett egy kávézót, ahol párnákon lehet ülni a folyóparton és onnan nézni a kilátást, de hiába sétáltunk arra, sehol nem volt semmi párna. A parti sétány így is nagyon hangulatos, látni az összes mecsetet amit eddig megnéztünk. Nem volt semmi konkrét látnivalónk, de így is eltelt a délelőtt, makit elnyomta az álom. Egy olyan kávézóban pihentünk meg, ami nagyon modernek tűnt, de csak helyi kisgyerekes családok ültek az asztaloknál. Törpit nem zavarta a baba visítás, majd a müezzin hangja, akkorát aludt, hogy még a kávézást is meguntuk. Busszal akartunk Kuzguncukba menni, de olyan békésen feküdt, hogy inkább lesétáltuk a 3 megállót. A 15-ös busznak a teljes abc fajtái voltak, 15a, 15r, 15y, nem is tudom mennyi, lehett volna inkább tovább számozni. Aztán rájöttünk, hogy ezek a betűk is különböző városrészeket jelentenek, de azért elsőre eléggé elvesztünk.

             Kuzguncuk visszahozta az életkedvemet a napra, elszomorodtam, hogy nem találtunk párnákat, de itt annyira hangulatos utcákat, helyeket láttunk, hogy meg lettem vígasztalva. Az ebéd is az eddigi legfinomabb és egyben legolcsóbb is volt, bár Emma megint csak a levessel telt meg. Az időjárás nem nagyon engedte, hogy tovább sétáljunk a színes házikók között, feltámadt a szél és szemelt az eső. Visszafelé már a buszt választottuk Üsküdürbe, hajó Eminöübe. Tettünk egy próbálkozást melegebb Emma kabát vásárlásra, de egyikőnknek sem volt türelme a bazárhoz és amiket láttunk, azok is undorítóan giccsesek voltak. Van némi problémám a rózsaszínnel. Majd egymásra adunk több réteget, akkor majd legalább nem tud levetkőzni magától.

             Még sétáltunk kicsit, hogy bocikát is megfuttassuk mielőtt hazaérünk. Az Aya Sofya előtti tér zseniális, tele van kb. fél méteres kerítéssel körülkerített füves részekkel. Csak berakom Emmát, kergeti a madarakat és közben nem kell félnem, hogy kiszalad az útra.

2021.09.30. csütörtök

             Végre kinyitott a Kék Mecset. Elég felesleges menet volt, mert kívülről és belülről is teljesen felújítják, be lehetett menni, de egyáltalán semmit nem láttunk. Két helyen kicsit kilógott a csempe, pont annyira volt jó, hogy egyszer biztos visszajövünk Isztambulba megnézni.
             Kifelé jövet lefotóztam egy nagyon dekoratív macskát a mecsettel a háttérben, odaugrott körém néhány ember, hogy ők is megörökítsék. Annyira belejött mindenki a macska fotózásába, hogy volt olyan, aki nem is a mecsetet akarta, csak szelfizett egyet a cicával. Az egyik képen én és Emma is benne leszünk a kép közepén, Emma még integetett is. Szegény macska.

             Villamossal utaztunk ismét Kabatasba. A Dolmabahce palotába menekültünk az eső elől, addigra már annyira halálra fagytunk a széltől, hogy én is elfogadtam volna Emma két nadrágját. Nehéz volt mucikámmal megértetni, hogy vagy hordja a lábzsákot, mint mindenki más, vagy nem fogom lerakni a szőnyegen futkározni. A palota számomra teljesen európai volt, gyönyörű meg minden, de végig bennem volt az érzés, hogy semmivel sem másabb, mintha pl. a Festetics-kastélyban lennénk.             Elállt az eső mire kiértünk, jól összesarazódtak a kavicsok, amit nyilván jól meg kellett fogdosni. De legalább volt idő lefotózni az udvart, ami már megint nagyon rendezett volt. Láttunk hattyúkat, tyúkokat, kakasokat, utóbbit nem annyira tartottam jó ötletnek megkergetni.

             A fél világot bejártuk, mire találtunk egy buszmegállót, ami Ortaköybe visz. Elindult a szundiidő, leültünk hát kávézni a part mellett. Nem jutott sok idő, mert bocika összesen fél óra alvás után fel is ébredt. Próbáltuk felváltva sétáltatni, hátha visszaalszik, de túl sok volt az input, kutya, macska, galamb. Rendeltünk rendes ebédet a desszert és kávé után, ha már úgyis véget ért a pihenésünk. Utána nem nagyon lehetett nem észrevennie makinak a galamtömeget, megint halálra futotta magát. A mag árus kifigyelte, kihez tartozik Emma, próbálta felém hajigálni a magokat, de sajna nem nálam volt a pénz. Nagy duzzogás volt, amikor mi meguntuk nézni azt a sok repülő patkányt, de futottunk tovább a bazársorban. Csak ekkor láttuk a rengeteg krumpli árust: hatalmas héjában sült krumplit megpakolnak mind jóval, úgy kell kikanalazni. Mivel már jól bekajáltunk, ez kimaradt, majd legközelebb.             Elsétáltunk a Yildiz Parkba, ekkor már jól látszott a nyuszin, hogy kevés volt neki a fél óra alvás, no meg rajtunk is mindig látszik, ha kevés idő van megpihenni. A park csudijó, de mivel már hideg is volt, nem tudtuk kellő ráhangoltsággal kiélvezni a tavakat, pálmafákat. Visszasétáltunk a komp állomásra, ahol remekül sikerült összekeverni Kadiköy és Karaköy állomást, tedtünk egy kitérőt Ázsiába, mire a megfelelő kikötőbe keveredtünk. Jól elhúztuk az időt, mire visszaértünk, már elkezdtek a felhők színeződni, ha nem lett volna orkán erejű szél, még fotóztam volna sokáig a mecsetek sziluettjeit.

             Már első nap is kiszemeltük a My Terrace nevezetű éttermet, ahol a tetőteraszról pont végignéztük a lemenő nap sugarait a mecset mögött, igazi török hangulatú párnákon ülve, hangulatos lámpák közt.

2021.10.01. péntek

             Utolsó reggelünkön úgy döntöttünk, kipróbáljuk a híres török reggelit, ami a legtöbb étterem kínálatában szerepel, a szálláson nem túl változatos főtt/sült tojást enni állandóan. Befaltuk az egész terülj-terülj asztalkámat, Emma remekül lefoglalta magát azzal, hogy a joghurtot a pitára kente. Durva napkezdés volt. A mellettünk lévő két csaj a felét ott hagyta, akkora mennyiség volt, de én biztos nem az a csaj vagyok, aki bármit is ott hagy a tányérján.             Megnéztük a Philoxenos ciszternát, ha már az elsüllyedt palota zárva volt.             Az égen gyülekeztek a szürke felhők, ezért inkább zárt helyi programokat választottuk, a mozaik múzeumot is meglátogattuk. Szundiidőben a szokásos kávé+desszert mellett pihentünk. Azt hiszem nekünk leginkább az olasz stílusú kávé jön be, a törökben nehéz elkülöníteni, hol végződik a kávé és hol kezdődik a zacc. A többihez sajnos nem igazán értenek, elég tragikus cappucino élményem volt, a künefe viszont zseniális találmány.
Ébredés után nyuszi elmajszolt egy egész cső főttkukoricát. Kergettünk macskákat, madarakat, szedtünk gesztenyét. A szürke felhők mennyisége kezdett ijesztő lenni, de úgy tűnt, kis idő múlva jobb lesz a helyzet, ezért az Aya Sofiába menekültünk az eső elől. Jó volt látni, hogy nem csak Emma kergül meg a szőnyegtől, még az 5-6 éves gyerekek is azon gurulnak.
             Amikor kiértünk nem lett sokkal jobb a helyzet, beszereztünk hát egy esernyőt. Ha lenne egy boltom, tuti lenne egy eladó esernyő tartalékom, ilyenkor ez a legjobb üzlet, hirtelen egész Isztambulnak egyforma ernyője lett. Kis idő múlva elállt az eső, úgy döntöttünk felmegyünk a Sevens Hills tetőteraszára. Egy kávét elfogyasztottunk, hogy legyen pofánk a kilátáshoz is, és amíg megittuk, elég rendesen elkezdett újra esni. Biztos csodás lett volna a két mecset ilyen magasból napos időben, most inkább féltem, hogy szétázik Emma is és Nikonka is.

             Nem tudtunk volna még több helyre beülni, vagy még hosszabban szenvedni a belvárosban, ezért visszamentünk a szállásra. Este még megpróbáltunk bazározni, jó lett volna gyerekcipőt venni, de ahogy odaértünk, rájöttünk, nem nagyon van ehhez türelmünk. A rámenős eladók napközben elbújnak, hogy aztán este előjöjjenek és bepótolják az egész napi rámenősséget.
             Este még ettünk egy gyors dönert. Emma kapott ajándék krumplit is, meg egy csokit. Nagyjából minden eladó, akitől veszünk is valamit, megkínálja édességgel, és furán néznek, amikor mondom, hogy inkább ne. Így is nyaral a nem adok édességet elvem is, nehezen tudnánk minden finomságot enni úgy, hogy ő nem kap, de a sima kekszet inkább nem.
             Itt valahogy mindenki imádja a gyerekeket. A kocsiból integetnek neki, az étteremben kapott virágot, mindenki mosolyog rá és princessnek hívja. Ő persze lesüti a szemét és belém bújik, ezután mégjobban mosolyognak rajta. Tegnap mikor felmentünk a tetőteraszra a lépcsőn, Emma magától akart sétálni, de a pincér az ölébe kapta és felvitte. Nyuszim először kinyújtotta a kezét felém, de aztán látta hogy megyek utána, amúgy sem értette mi is történik itt, simán hagyta, hogy felcipeljék a testét. Otthon ordítva ugrott volna vissza hozzám, itt egész jól viseli az idegeneket.

2021.10.02. szombat

             Továbbrepültünk a második hetünk színhelyére, Antalyába. Reggel történt némi izgalom: hiába foglaltuk előre transzfert a reptérre, és beszéltük meg vele előző este, hogy igen, jön. Még fél órával előtte is azt írta, hogy elindult, de hiába vártunk rá, negyed órával a megbeszélt időpont után sem volt sehol. Nagy nehezen kinyögte hosszas hallgatás után, hogy lerobbant a kocsi, nem tud újat küldeni, de majd fizeti a taxinkat. Egy rövid kösz b**d meg után elindultunk taxit keresni, szerencsére volt egy állomás nagyjából száz méterre az apartmanunktól. A gettransfers.com-on keresztül foglaltam, ahol nem csak véleményt lehet írni, de a pénzt is visszaszerezzük, de nem hiányzott ez a felesleges izgalom. Ráadásul a sima taxi sokkal olcsóbb is volt, ha visszakapjuk a pénzt még jobban is járunk.
             Úgy számoltunk az idővel, hogy érjünk ki 2 órával hamarabb a gép indulásánál, a késéssel együtt is maradt másfél óránk. Előtte este már becheckoltunk, a csomagokat pedig automatáknál kellett leadni. Nem egy ember mérte le és ragasztotta rá a cetliket, hanem volt vagy 30 automata, egyetlen percig nem kellett sorban állni. Nagyon profi, néhányszor már repültünk de ilyet még nem is láttunk. Persze ritkán van feladott poggyászunk, még Emmával is eddig csak kézipoggyászunk volt, előtte meg végignyomtunk 10 napot is 3 adag ruhával. Igazából neki sem kéne ennyi tiszta ruha, két perc alatt mindig feltörli a földet.
             Gyorsak voltunk, hogy még a kávé + frissen facsart narancslé kombinációra is jutott idő. Csak reménykedni tudtunk, hogy a bőrönd is megérkezik velünk együtt. Az egyiket kiírta a gép, hogy Antalyába megy és jó repülést, a másiknál semmit nem jelzett, abban volt az összes ruhánk.
             A gépen repült majdnem 15 baba, mindegyik sírt, csak Emma nem. Lekötötte egy szendvics, meg hogy beledörgölje a gyurmát a padlószőnyegbe és a kabátomba. Kifelé egész tömeg gyűlt össze a babakocsi kiadásnál, mire minden egyes bébi megkapta.
             Minden csomagunk szerencsésen megérkezett, a bérelt autónkat is könnyen átvettük. Muci rögtön elszunnyadt a gyerekülésében, aminek hangosan megörült, végre valami ismerős alvóhely.
Az utolsó buktató pontot is megúsztuk, szállásunk is lett. A külvárosi részen jó kis társasházas övezet, a szoba is csodaszép. Van szerencsére macska is, miért is ne lenne, csak hogy Emma le legyen kötve.
             Délután bekocsikáztunk a belvárosba. Budapesten mindig szidom az autós közlekedést, de jobban belegondolva ritka az az ország, ahol annyira betartanák a szabályokat, mint nálunk. Sávot váltani teljesen reménytelen, senki nem enged sehova. Index helyett inkább odadugják erőszakkal a kocsi orrát, beebgedni nem szeretik egymást, ezért mindenki máshol halad mint kellene. A sebességhatár az autó típusától függően főúton 50, 70 és 82. Bizonyára megvan ennek a szép kerek számnak az oka. Parkolót találni reménytelen, az utcák szűkek és random helyeken el is akadnak, hogy azt a keskeny utat se lehessen használni.
             Fél óra szenvedés után egy nagyon gyanús helyet találtunk, nem biztos hogy fizetős lett volna, de egy fura csávó elkért 10 lírát. Úgy voltunk vele, hogy mindegy, elég a céltalan bolyongásból. Az utcán ott ültek a putriban a népek, egy kisfiú odaszaladt hozzánk egy csípőfogóval és megbökte a lábam. Érdekes élmény így elsőre.
Bevetettük magunkat az óvárosba, ettünk egy nagyot, Emma körbefutotta a bazárt háromszor oda meg vissza. Megállapítottam, hogy itt Isztambullal ellentétben rengeteg nekem való bolt van. Ott női ruhák nem voltak, de a nők is sokkal visszafogottabban öltözködtek, haj mindig betakarva, egy laza, alakot nem mutató ruha. Itt a helyieken sincs kendő, sokkal fontosabb a divat, ruhaboltok is nagyobb arányban vannak. Shoppingolni semmi idegzetünk nem volt, de majd egyszer biztos lesz.

2021.10.03. szombat

             Kipróbáltuk a ház aljában lévő pékséget. Én valami csokipudingra böktem rá, annyira édes volt, hogy szerintem egy egész évben nem szoktam annyi cukrot fogyasztani. Hozzá a kávé még teának is túl híg volt.
             Vízesés nap következett. Elsőre az alsó Düden-vízesést tekintettük meg, annyira korán kelünk Emma születése óta, hogy ilyenkor még elkerüljük a tömeget. A repülőtér közvetlenül a vízesés mögött helyezkedik el, amikor elszállt egy gép, olyan közel repült a földhöz, hogy kitakarta a napot és egy pillanatra sötét lett. A vízesés felettébb látványos, a parkban körülötte pálmafák, leanderek, minden mutatós dolog megtalálható. Nagyon bölcsen a játszóteret a kávézó mellé építették, de ha megunná a bébi a csúszdát, rengeteg macska és kutya szaladgál a közelben. A cicáknak hangosan nyávog, ők meg válaszolnak, biztos fontos dolgokat beszélnek meg. Jó lett volna drónozni, de nem lett volna bölcs beleszállni a repcsik leszállópályájába.

             A felső Düden-vízesés nekem sokkal jobban tetszett, egy egész elkerített, belépő jegyes park van körülötte. Felülről is rálátni a vízesésre, de egy lépcsőn át le lehet menni a barlangrendszerbe, ami az aljához visz. Itt már drónoztunk végre és már Emma sem retteg tőle. A lépcsőn felfelé kispupák fel akart sétálni, ez le is fárasztotta, kis séta után jött a szieszta. A víz melletti étteremben teáztunk, a pincér bácsi aggódott, hogy hogyan áll szegény gyerek feje, adott egy takarót és kitámasztotta.

             A Kursunlu vízesést nem gondoltam akkora látványosságnak, de rengeteg autó állt a parkolóban, egy jó nagy területet lehet besétálni. A víz csodás türkiz színű. Sok lépcsőt kell megmászni, aminek muci nagyon örült, meg mi is, hogy cipeli magát a kis súlyzócska.

             Este a szállásunkhoz közel eső parton vacsiztunk, nehéz volt a kajára koncentrálni, a kavics + tengerpart kombináció annyira izgalmas, hogy rögtön elmúlik a szeparációs szorongás és bele kell futni a vízbe. Hoztunk haza egy kis kavicsot, így legalább el tudtunk jönni a tengertől. Kicsit gondban vagyunk a kajával, mert mindig próbálunk olyat rendelni, hogy Emma is megegye, de általában hoznak hozzá pitát/kenyeret, amellett nem lehet értelmesebb dolgot beleerőltetni.

2021.10.04. hétfő

             Reggel korán keltünk, mert Sideből indultunk a Zöld kanyonba hajókirándulásra. Neten foglaltam egy utat, az utazási irodánál vettek fel minket. Bármennyire is nem szeretem a csoportos utakat, hajózni nem lehet máshogy. Először felszálltunk egy kis buszra, aztán egy nagyobb buszra ami oda is vitt minket a hajónk induló helyéig. Elég szomorú volt látni a leégett erdőt az egész út alatt, a kidőlt fákat már elhordták, de amik álltak, azok is szét voltak perzselve. A kanyon nagyon szép, bár jó lett volna többet látni, azt hiszem egyáltalán nem kisgyerekes program. Fogalmazzunk úgy, hogy mostanában jött el a pillanat, amikor igazán beüt a dackorszak. Először nem lehetett bekenni napolajjal, mert magát akarja, el lehet képzelni azt mégis hogyan. Aztán én voltam a gonosz, hogy nem adom oda a telefonom a víz felett, hogy ő fotózzon (és Nikonkáról még ne is beszéljünk). Megálltunk egy fél órára egy stégen, aki akart úszhatott a 18 fokos vízben. Nagyon bánatosan néztük, hogy mindenki "toccs", de nem igazán bébiknek való a 4 méteres víz. Visszabuszoztunk egy étteremig, ott a kaja oké volt. Nem értettem, h a nálam négyszer nagyobb német nő miért csak piszkálja, amikor én néztem mit lehet még enni. Itt legalább pocok meg tudta áztatni a lábát a tóban, meg a pelenkáját kétszer is. Visszabuszoztunk Sidébe, ahol szereztünk két menő bébicipőt. Macika teljes rohamban tört ki, mert nem engedtük a 2 számmal nagyobb cipőt felvenni, nem sikerült megérteni, hogy majd felpróbálhatja, de most 30 fokban jó lesz a szandál, is ami méretben is megfelelő. Itt aztán mindenki agya elborult, inkább hazaautóztunk Antalyába. Ott még kavicsoztunk egy nagyot, megnéztünk egy giccses rózsaszín felhős naplementét. Azért jó októberben nyaralni, mert legkésőbb 7-kor lemegy a nap és nem maradunk le róla a 8-as fürdetés miatt.

2021.10.05. kedd

             Úgymond pihenőnapot tartottunk, nem autóztunk messze, az antalyai akváriumot látogattuk meg. Durva egy hely, van egy akvárium rész, egy hüllő kiállítás, egy viasz múzeum, egy hó élménypark, egy sokD mozi, egy vr filmnéző rész. Az ár durván turistákra szabott, ha már a halakat meg a hüllőket meg akarjuk nézni, érdemes kombinált jegyet venni, amiben minden más is benne van. Így kettőnknek több, mint 70 euro volt, Emmának még nem kellett fizetni. Cserébe viszont az egész napot el lehet ott tölteni, törpi is nagyon élvezte. Minden akváriumot meglestünk, az üvegen keresztül megfogta a halalat, tátogott nekik. Etettünk ráját, megsimogattuk, Emma rikkantására valahogy elmenekült szegény állat. Állítólag itt van a világ legnagyobb alagút akváriuma. Tényleg hatalmas, de állat alig van benne, nekem a lisszaboni sokkal jobban bejött.

             A terrárium sokkal kisebb, de végre élőben is megmutathattuk a sziszegő kígyót, ronda szőrös pókot. Most nőtt bele mucika abba a korba, amikor már tényleg érdeklik üvegen keresztül is az állatok.
             Nekem az épület is nagyon tetszett, bírom ha valamiben van fantázia.

             A halak és hüllők az egész délelőttünket kitöltötték, egy ebéd után a szundi alatt végre kaptunk olyan kávét is, amit nem csak nescaféból kavarnak. A viaszmúzeumot is letudtuk amíg alszik, neki kevésbé lett volna izgi. Elég gagyi volt, ha nem lett volna kiírva ki kicsoda, néhányat fel sem lehetett volna ismerni. A londoni Madame Tussaudshoz képest béna utánzat volt. Johnny Deppel azért még így is kellett egy kép.
             A hóvilágot már hárman próbáltuk ki, adtak ugyan kabátot, de azt hiszem nem a miniszoknya volt a megfelelő öltözet. Emma nadrágott is kapott, nagyon tetszett neki a gumikon csúszdázás. Még így is hamar átfagyott a keze, amikor kijöttünk, mutogatta, hogy melegítsük fel. A negyed óra csúszkálás így is szuper volt.             Délután rávettük magunkat a bazározásra. Mindenkinek beszereztük az édesség szuveníreket, magunknak is vettünk aszalt gyümölcsöket, mangót, papaját, ami nálunk százszor drágább. Feltöltöttük Emma téli csini ruha készletét, nem gondoltam volna, hogy lehet a Pepconál olcsóbbat is találni.

2021.10.06. szerda

             Tovább folytattuk a gyerek szórakoztatást, a Dinopark Antalya volt az első megállónk. Ahogy beléptünk, már azonnal szabadon kószáló tyúkok és nyulak fogadtak minket. Emma imádta, ahogy a nyuszik megszuszmutolják az ujját. Utána amikor kérdeztem mit csinál a nyuszi, mutogatta az ujját. Tele van a park olyan játékkal, amiért pluszban kell fizetni. Pocok nagyon elkezdett sikítozni egy medencében úszkáló motoros felfújható teknősért, mondtuk hogy jóvanakkor, próbáld ki. Fél perc sem telt el, jött egy heves nemnemnem, már ki is akart szállni. A struccok, pónik, kecskék bejöttek neki, a dìnók nem igazán. Nagyok voltak, mozogtak és ijesztő hangot adtak ki, leginkább rettegést váltottak ki belőle. Majd egyszer rájön, hogy nem kell tőlük félni, különben is már rég kihaltak. A parkban még gyerekmedence és csúszda is megtalálható, sajnos hűvösebb volt, senki nem fürdött benne.

             Hosszú autókázással jutottunk Myrába. Törpi nagyrészt aludt, reggel 6-kor keltett minket, elfáradt. A parkolóban a kávézó tulaja kéretlen eligazítással szolgált rögtön, mit merre találunk, ha megnéztük, látogassunk be hozzá is. Megtekintettük a sziklasírokat, a színházat, bámulatos milyen régen már mennyire tudtak építkezni csak egymásra pakolt kövekkel, amik azóta is állnak. Mucinak különösen bejött az a rengeteg lépcső, nem éppen rá szabták a méretet, de ez cseppet sem zavarta. Visszafelé betértünk a pacákhoz egy frissen facsart narancs- és gránátalmalére, ha már olyan szépen kérte. Sokkal olcsóbb is volt, mint amiket eddig ittunk, ő pedig örült, hogy valaki hozzá is betér. Aztán nagyon rá akart beszélni egy Kekova hajóútra, testvére a kapitány, nagyon szép hajó, csak most nekünk privát túrát szervez. Engem érdekelt volna az elsüllyedt város, de Emmának azt hiszem egy hajózás is elég volt. Elég horror árról indult, aztán egy perc alatt lealkudta magát a felére. Látta, hogy nem nagyon akarunk menni, már csak annyit kérdezett, mennyiért mennénk. Beletelt némi időbe, mire rájött, tényleg nem érdekel minket a túra, de addig még elkísért minket a kocsiig a kérdésével. Lehet, hogy a legolcsóbban jutottunk volna a hajózáshoz, látszott mennyire próbál mindenből is pénzt csinálni, de inkább fájó szívvel elbúcsúztunk.
Visszafelé az autóból gyönyörködtünk a paradicsomváros, Kumluca óriási műanyag paradicsomaiban, amivel minden körforgalmukat telenyomták. Lefotóztam, de inkább nem rakok ide képet, nem túl esztétikusak.
Minden város tele van óriási műanyag játszóterekkel, szìnesek és feltűnőek, a kicsik oda vannak érte, de nekem nagyon bökik az agyam szépérzékét. Az egy dolog, hogy nem túl környezetbarát, de iszonyat rusnya is.
A városszerkezetek is nagyon furák, sok a magas panel, köztük semmi zöld terület, csak beépítetlen törmelék. Később bizonyára ott is óriás épületek fognak nőni, nagyon semmi hangulata nincs így a tengerpart mellett sem.

             Hazafelé Phaselisnél tartottunk egy hosszabb pihenőt. Nagyon hangulatos hely, a tengerparton a fenyőfák között van néhány rom, apró strandok szaggatják a partot. Emma csak azt hajtogatta, hogy toccs, ahogy meglátta a vizet, nehéz volt elmagyarázni, hogy oké, fogunk csobbanni, de először enni kéne valamit. Egy 2 dl-es dobozos tejet sikerült csak meginnia, imádja kinyitni és átszúrni, de minden más kevésbé volt izgalmas, mint a toccs. Nagyjából 10 perc alatt elkezdett dideregni a vízben, de addig is nagyokat kacagott. Gyorsan ledrónoztuk a partot, elvileg tilos volt, de mi nagyon gyorsak voltunk.

2021.10.07. csütörtök

             Szülinapi lakomával kezdtünk, a kávé és a kenyér lemaradt a képről, de azért így is menő:             Aztán a nyaralásunk leghosszabb autóútja következett, öregedésem napjára Pamukkálét választottam. Előtte hosszasan kutattam a térképen, hogy tényleg szükséges-e 2*3 órát autóznunk Emmával, de sajnos az összes tengerparti városból ennyi idő. Sehogy nem esik útba, ha csak nem teszünk egy Törökország belseje körutazást, de annyi látnivalót nem találnék ami igazán érdekelne, ezért úgy döntöttünk, próbáljuk ki, max sokszor megállunk. Bocika bámulatosan bírta, én elől ültem, nem is kellett szórakoztatnom, meg sem álltunk egyáltalán. Egy órán át csak nézelődött, aztán aludt, majd újra leskelődött, rácsodálkozott az alagutakra, táblákra, megpróbálta bekötni a nadrágját. Hozzászokott az utazáshoz, tök jól leköti magát.
             A déli kapun mentünk be, ami jó választás volt, mert nem kellett dombot mászni, hogy aztán lemászhassunk, felülről lehetett rálátni mindenre. Rengeteg turista busz állt a megállóban, de odabent egyáltalán nem volt tömeg, még drónozni is mertünk, nem látta senki. A medencék csak nagyon kis részében állt a víz, valószínűleg a nyár végén van a legnagyobb szárazság. Egyáltalán nem volt mindenhol az a vakító fehér színe, sok helyen barna, szürke kosszal fedett, vagy rózsaszínes algás. Azért így is csodálatos az összhatás, ültünk Emmával és hosszú perceken át néztük a látványt.

             A hatalmas területen Hierapolis romjait is meg kell nézni, a domb tetején álló színházból remek kilátás nyílik a maradványokra.             A Kleopátra fürdőben 36 fokos vízben pancsoltunk, ókori romokra feküdhet fel az ember napozni. Kamerát szigorúan tilos a vízbe vinni, ugyanis van egy hivatalos fotós, akitől csupán 5 euróért meg lehet venni a kicsit sem profi képeit. Azt hiszem ez a fotós szakma alja. A medence azért cuki, egész nap csobbantunk volna.
A felső rész túloldalán ha levesszük a cipőnket, az elkerített részbe be lehet sétálni a mesterséges medencékhez. Itt aztán elkészíthetők a tökéletes instakompatibilis fotók. Főszezonban itt biztos egymást lökdösik le az emberek a hegyoldalról, de most nem voltak sokan, Emma is élvezte a vízbe tappancsolást.

             Nézhettünk volna még múzeumot, jó lett volna lejjebb is sétálni, hátha találunk fehérebb, vízzel teltebb részt. Így is eltelt a nap, 5 előtt nem sokkal indultunk a szállásra.

2021.10.08. péntek

             Nehezen indult a reggelünk, Emma nem érezte jól magát, gondolkodtunk, hogy menjünk-e egyáltalán valahova. Aztán felélénkült, így elindítottuk a napot. Manavgat vízesésnél kezdtünk, nagyon szép színű a folyó és látványos a zuhatag. Bocikám elkezdett ugrálni, ahogy meglátta a trambulint, gondoltunk 1 euróért menjél csak. Ahogy felment, és látta, hogy anya apa lent marad, meggondolta magát és hevesen tiltakozott. Jófej volt a tulaj srác, visszaadta az egy eurót, egyetlen percet nem sikerült ugrálni.

             A Manavgat mecset csodálatos, nekem az összes közül a legjobban tetszett. Felújított, ízléses falfestés, gyönyörű kőfaragások, díszes csempék. Az emeletre is fel lehet menni. Emma alig akart kijönni, üldögéltünk a szőnyegen és gyönyörködtünk. Kintről is körbejártuk, megörökítettük drónnal.

             Side óvárosa volt az utolsó napirendi pontunk. Besétáltunk a parkolóból, közben muci elszunnyadt. Utolsó éttermi evésünk így legalább pihenősre sikerült, itt ettük a legdrágábbat, de legfinomabbat is. Az óváros amúgy nagyon cuki, hangulatos utcákból, pici házakból áll, 100% turista övezet, nem hasonlít a többi török városra vagy bazárra. Itt azért tudatosult, hogy tényleg a marokkó benyomáshoz hasonlítottam Törökországot, Sidehez képest azért jóval egzotikusabb Isztambul. Ha valaki előtte csak turista övezetekben járt, ez az ország is tud különleges lenni, nekünk volt már nagyobb kultúrsokkban is részünk.             Búcsúztunk a tengertől, lesétáltunk a homokos tengerpartra. Gyorsan elköszöntünk, ugyanis Emmát zavarta, hogy homokos lett a talpa, nem akart tovább ott lenni. Én azt hittem, nem lehet majd onnan kirobbantani, de gyorsabban végeztünk a vártnál.             Este még bementünk Antalya bazársorába. Szereztünk egy bőröndöt, egyébként is hiányunk van belőle, így a cuccunk is elfért. Szép zöld és otthon fele ekkorát lehet ennyiért szerezni. Vicces, amikor van egy alapára, de az eladó már azonnal lealkudja magát. Aztán raktunk a bőröndbe cipőket, 2 pár Nike sportcipőt szereztem 15 euróért. Lehet hamisítvány, de simán lehet, hogy csak leesett a kamionról, de ennyiért mindegy is, olcsóbban még a legrondább kínait sem lehet megvenni. Gondoltam rá, hogy kéne a szivárvány minden színében, de inkább visszafogtam magam.

2021.10.09.

             Korán keltünk és indultunk a reptérre, 2 perc alatt leadtuk a kocsit. A gépre még várhattunk sokat, minden járat egy órát késett. Antalyából repülünk Isztambulba, ott reptérváltással Budapestre. Bébi jól viselte a várakozást, gyurmáztunk, néztük a távirányítható katicás gyerekbőröndöket, megvédtük a babakocsit más babák támadásától. Isztambulba az út olyan rövid volt, hogy mire Emma elaludt elfekve az ölünkben, szálltunk is le és be kellett rakni a saját helyére beövezve. Szegény nem értette, miért keltettük fel, miért rakjuk ki az ölünkből és miért szíjazzuk le, ezért most bizony mi voltunk az a család, aki ordít landolás közben. Ilyen a nagy két évesek sorsa, nem utazhatnak többé ölben.
             A transzferesünk kicsit ideges volt a késésünktől. Pont előtte beszéltük, hogy hogyan érheti ez meg neki ilyen olcsóért, ha még a késés is bele van számolva, de úgy látszik nem hagyott rá időt. Szerencsére így is elvitt minket (az előző transzfer árát már vissza is utalta a gettransfers.com, maximálisan korrektek voltak). Isztambulban pont olyan szomorú volt az idő, mint mikor ott hagytuk, ez vígasztalt a hazautazásban.
             Az isztambuli reptér nagyon durva, ez a legújabb a három közül. Minden nagyon modern és dizájnos, csillog és világít, Emma kissé lesokkolódott a fényektől. Olyan hatalmas, hogy gond nélkül eltöltöttük a felesleges 4 óránkat, még játszóteret is találtunk csúszdával.

Törökország - összefoglalás

Kaja

             Isztambulban és Antalya környékén is könnyedén talál az ember olcsó és jó kajákat, 1000-2000 Ft között már étteremben is jól lehet lakni. Az édességek nagy része tocsog a méztől, csodálatos, bele sem gondolok, hogy már egy reggeli künefével több kalóriát eszek, mint amire egész nap szükségem lenne. Az ételek nem is olyan bonyolultak: valamilyen grillhús sok zöldséggel, fűszerrel, pitával/kenyérrel, joghurttal. Joghurtot a boltban sem lehet fél liternél kisebb kiszerelésben kapni, mindenhez azt esznek. A tea, török kávé alap, az olasz stílusú presszót nem ismerik. A sós joghurt ital, az Ayran nekünk nem jött be, de napi többször fogyasztottunk frissen facsart narancs- és gránátalma levet. Minden utcasarkon kapni péksütit: a török perecszerűség, a simit filléres kaja és órákra eltelít. Jó lett volna tengerikütyüt enni, de annyiféle saját konyhás ételük van, hogy végig sem kóstoltuk őket, de el is telt a két hét.

Árak

             Törökország nagyon pénztárcabarát ország magyar szemmel is. A benzin kétharmada, mint nálunk, belépőjegyek néhol nevetségesen semmibe sem kerülnek. Az alapvető élelmiszerek is sokkal olcsóbbak: egy bevásárlás, ami otthon 5000 Ft alatt nem jön ki, itt max 2000. Emma két hétig a 2dl-es dobozos tejekre volt rákattanva, ami kb. 35 Ft. A gyógyszertárban vettünk egy lázmérőt és lázcsillapítót összesen 6 euróért, nálunk 5000 Ft alatt tuti nem lehetne megúszni. Ruhák sokkal sokkal kevesebbe kerülnek, én mondjuk nem találtam szimpatikusat, de még a repteret is vègigkutattam, ott is olcsóbbak, mint mondjuk egy egyszerű H&M-ben. A turista dolgoknak elkérik az árát, egy szervezett kirándulás horror összegtől indul, de a felére simán le lehet alkudni. Bepróbálkoznak, de ebben a vírushelyzetben szükségük van a turistákra, még ha nincs is akkora haszon.

Közlekedés

             Isztambulban tömegközlekedtünk, az egész városban hiány volt az Istambul kártyából, amivel minél többet utazik az ember, annál olcsóbb az út. A kártyát fel kell tölteni pénzzel az automatáknál, felszállásnál csak lepittyantani és kész. Kicsit bonyolítja a dolgot, hogy az országba lépéskor kapott HES kóddal össze kell kötni, ezt csak neten lehet, külön weboldal van rá. Az egészet ki lehet kerülni egyszerű vonaljeggyel, ami csak kicsit drágább, de nem kell rajta annyit idegeskedni.
             A Cizgitől béreltünk Antalyában autót, sem hitelkártya, sem depozit nem kellett hozzá. Egy kissé lestrapált Renault Symbolt kaptunk, olcsó műanyagból rakták össze, de működött. A közlekedés katasztrófa, csak az béreljen autót, akinek gyors reflexei vannak. Senki nem enged be sehova, éppen ezért erőszakkal kell sávot váltani. Nem mintha a sáv fogalma ismerōs lenne, ott megy mindenki ahol éppen kedve tartja.

Utazás 2 éves gyerekkel

             Néhány finoman fogalmazva is agyf*sz pillanatot leszámítva sokkal gördülékenyebben ment minden, mint mondjuk fél éve. A kaja kérdés jól alakult, Törökországban könnyű hozzájutni a vitaminokhoz a frissen facsart gyümölcslevekből. Mindenhez joghurtot adnak, ami Emma egyik kedvence, de sajnos pitát vagy kenyeret is, amiből képes bevágni egymás után 6 bagett méretű szeletet. Messze több cukrot fogyasztott minden hülyeségből, mint amit egy átlag hétköznap megengednék, de az a probléma, hogy nem tudunk előtte enni semmit úgy hogy neki nem adunk, muszáj megkóstolnunk a baklavákat, künefét. Igyekeztünk a desszert fogyasztásunkat az alvásidejére időzíteni, így nem ette meg a csupa méz trutymákokat.
             Az éjszakai alvással otthon is van problémánk, itt még jobban is alakultak az esték, több éjszakát teljesen átaludt. Egy órá különbség van az otthoni időhöz képest, de mivel már legelső nap induláskor egy órával hamarabb kelt, már a nulladik percben megoldottuk a problémát. A napirendet betartottuk, a nappali alvás fél-1 óra csúszással mindig megvolt, az esti bazározást is hanyagoltuk és fél óra pontossággal mindig ugyanakkor volt lefekvés.
             Jó lenne jövőre elhagyni a babakocsit, de most messze többet használtuk, mint eddig. Alvásidőre nagyon jó volt és városnézésnél is sokszor belátta Emma, hogy ha nem sétál, nem fogjuk kézben cipelni. Sokkal többet gyalogolt egyedül is, de még mindig nagyon sok volt a bicepsz munka. Ahogy látom mindenfelé az anyukákát a 4-5 éves gyerekükkel a csípőjükön, elég borúsnak látom a helyzetet. Hordozás teljesen kizárva, annál már sokkal önállóbbnak gondolja magát, minthogy valaki puttonyává válljon.
             A szórakoztatás könnyen megoldható kirakóval, színezővel, a Sparos ajándék gyurma jónéhány éttermezésünket megmentette. Az autózást elkezdte szeretni, egy órán át is képes szó nélkül nézelődni.
             A dackorszakról nem is szeretnék beszélni, egyelőre próbálom kitalálni hogy is kéne kezelni a helyzetet. Persze otthon is pont ugyanolyan nehéz minden, itt egyrészt több dolog van ami leköti, foglalkoztatja és nem nekünk kell kreatívkodni, másrészt több feszültségforrás lehet, ahol szeretné érvényesíteni az akaratát. Nyilván volt több olyan pillanat, amikor irigykedve néztem egy szelfiző gondtalan párocskára, de semmire sem cserélném azt, hogy hárman vagyunk is ilyen sokat lát a világból már ennyi idősen is.

2021.08.20.

             Nem különösebben Brüsszel volt az úticél, valahol csak el szerettük volna tölteni a hosszúhétvégét. 3 nap alatt kényelmesen körbejárjuk a várost, a repülő reggel indul és este érkezik - pont jónak tűnt.
             Emma ismét jól bírta a repülőt, kicsit sem látszódott rajta, hogy bedugult volna a füle, vagy bármi problémája lenne. Én már annál jobban szenvedtem, halálra zsibbadtam a kis teste alatt két órán át, de szeptembertől már úgysem tud az ölemben utazni.             Belgiumba egy teszt kitöltésével lehet bejutni, de a gyakorlatban még egy személyit sem kértek el, mindenféle ellenőrzés nélkül kijöttünk a reptérről. Flibcoval utaztunk a belvárosba. Mucinak jobban tetszett a busz, végre igazán kilátott az ablakon, nem úgy mint az autóban. Minden bokrot nagy érdeklődéssel megtapsoltunk.
             A Midi pályaudvarról nem túl romantikus séta vezetett a belvárosba, az első fél órában megtapasztaltuk, hogy ez a város sem tisztább, mint Budapest.
             A pisilő kisfiú volt az első "látányosság". Biztos csak én nem értem a művészetet, legalább lenne nagy pisilő kisfiú, de ez nagyon kis vacak. A pisilő kislányt és kutyát meg se kerestük, pedig akkor biztos kerek lenne a kép, miért is fotózza ezeket annyi ember.
             Pár méterrel arrébb találtunk egy csodálatos gofrizót, pont olyan volt, mint elképzeltem. A karamelltől ropogó gofrit gyümölcsök, tejszínhab és még egy öntet is díszítette, egy adag hármónkat simán eltelített.

             A főtérre érve galambkergetés volt a program. Emma az összeset elzavarta a környékről, amíg mi nagyjából békésen kávézhattunk, kivéve amikor nekem is rohanni kellett vele. Szerencsére a futkározás kifárasztotta, álomba szenderült a babakocsiban. Mi az egész alvásidőt ülve töltöttük, aztán egy kis belga sültkrumplival is feltankoltunk.             A csokimúzeumban megnéztük, hogyan is készült régen és most a csoki. Egy bemutatóra várnunk kellett 20 percet, Emma már kezdett türelmetlen lenni. Aztán nem értette, miért kell ezt végig néznünk, de ahogy rájött, hogy itt bizony csoki készül, ujjongva elkezdett tapsolni, mindenki mosolygott rajta. A kijáratnál mindenki kapott egy zacskó édességet, persze ő is, nyilván nem lehetett sehogysem kitépni a kezéből. Én úgy döntöttem erre a 3 napra feladom az elveimet és megeheti a csokit, majd jól megmossuk utána a fogait és az éppen előtörő ötöseit, otthon úgysem kap ennyi szemét kaját.
             Sokat sétáltunk a városban, mindent célba vettünk. Átsétáltunk a Royal Gallery of Saint Hubert utcáin, megsimogattuk a Mont des Arts szökőkútjait.

             Estére már 26 ezer lépést mutatott az órám, a Carrefour adott nekünk vacsorát, aztán kipihentük a nap fáradalmait.

2021.08.21.

             A szállásunk a Hotel Novotel Brussels City Centre volt. Mindig azt gondoltam, hogy ez egy elérhetetlen hotel, de teljesen barátságos árat kínált. Az a durva, hogy a Tisza-tavon is pont ennyiért láttam nem is a legdrágább apartmant. Itt pedig olyan reggelit is kaptunk, hogy csak délután kellett kajára gondolni: tojás, bacon, virsli, bab, mindenféle kenyér és péksüti, palacsinta, joghurt, müzli, gyümölcsök, rengeteg dobozos innivaló. Sőt, még a kávé sem gagyi porból van, hanem frissen darált, igazi főzött.             A lakoma után az Atomiumhoz metróztunk. Szegény kertvárosi gyerek még sosem ült metrón, sőt, tömegközlekedési eszközön sem, csak mikor utazunk. Először látszott rajta némi rettegés, de elég hamar elmúlt. Babakocsival a lifttel akartunk lemenni az állomásra, de az az irdatlan vizeletszag elborzasztott, inkább választottuk a lépcsőt és a cipekedést. Jobb helyeken volt mozgólépcső, ott elég nehezen lehetett Emmát a babakocsiban tartani, kedvence a mozgólépcsőn sétálás.
             Egy átszállással el is jutottunk a célállomásig. Azért jó, hogy nagyon korán kelünk, mert még kicsi volt a sor a pénztárnál. Amikor kijöttünk, már ötször akkorára nőtt (bölcsebbek neten is tudnak jegyet venni). Bent kicsi matricámat nem nagyon lehetett az ölemből letenni, a szeparációs szorongás százezredik hulláma és a kezdődő álmosság nem túl jó párosítás, az én bicepszem pedig nem olyan fejlett, hogy órákon tartsam a kilóit. A kiállítás közepén végül úgy döntöttünk, hogy én nézzem meg a maradékot, a család másik két tagja inkább kint megvár. Kár hogy lemaradtak, nagyon menők voltak ezek a fényjátékok:

             Mire kiértem (kb. 10 perc múlva), törpe már szundított is, nem hiába volt nyűgös. Szokás szerint kihasználtuk az alvóidőt, gyorsan ittunk egy kávét. Csak fél óráig tartott a korai alvás, aztán megújult energiákkal vágtunk neki a Mini Europe-nak. Nagyon cuki hely, főleg gyerekeknek, de azért minket, felnőtteket is érdekelt. Emma még nem teljesen tudta értékelni a mindenféle interaktív épületet: irányítható kishajót, tüzet okádó sárkányt. Nyomkodta a gombokat, amitől minden zenélt, de pár évvel később jobban neki való lesz. 

             A Royal Palace & Greenhouse of Laeken le volt zárva, pedig képeken nézve elég látványos volt. A kínai pavilon nem csak átmenetileg volt bezárva, pedig nagyon impozánsnak tűnt az épület, a kiállítást is megnéztük volna.             A metró felé sétálva megálltunk enni a Laeken parkban, muci kiette a marha husit a tortillámból, nekem maradt egy kis salátás tészta. Aztán az az ötlete támadt, hogy mezítláb sétáljunk a fűben. Próbáltam úgy irányítani a lépteit, hogy messziről elkerüljük a kutya trottyanatokat, megcsodáltuk a katicákat és a virágokat. Annyira cuki, hogy minden iránt ennyire lelkesedik, azért a mosolyért még a szarba lépés sem zavart volna.
             Hazafelé törpike tombolt egyet a Parc de Bruxelles egyik játszóterén. Egy kislány kavicsokat, faleveleket, homokot pakolt egyik helyről a másikra, ő pedig besegített neki. Remekül megkommunikálták a dolgokat, amikor Emma még sehogy sem beszél, nem hogy brüsszeliül.
             A napi gofri és a cukorkóma sem maradhatott el, megkoronáztuk vele napot.
             Este én még úgy döntöttem, hogy minden nap meg kell lenni a 26 ezer lépésnek, ezért a hotel konditermében még futottam egy gyors 4 km-t, aztán fél 9-re sikerült is elaltatni Emmát.

2021.08.22.

             Reggelire a rendes tej helyett valami epres trutymákot sikerült választanom, de ezt már akkor vettem észre, amikor odaadtam Emmának, és gyanúsan nagyon tetszett neki. Nyilván ekkor már nem lehetett kiszedni a kezéből és nem is lehetett semmi értelmesebb táplálékot sem belejuttatni. 
             A Parlamentet sajnos csak hétköznap lehet meglátogatni, a Parlamentarium pedig csak 10-kor nyit. Addig is találtunk egy random tavat a társasházak között, az egész városnegyed úgy nézett ki, mint Párizsban a modern rész.             A Parlamentariumot is érdemes meglátogatni, jó kis kiállítás az EU-ról. Csak még inkább erősíti bennünk az érzést, hogy ha kicsit is felmerülne a távozásunk az unióból, azonnal pattanunk egy intelligensebb országba.             Átsétáltunk a Jubelparkon, egyenesen az Autoworldbe, kicsiknek is nagyoknak is bejöttek a veterán autók. Mukika a szivárvány színű játékautók közül pont a rózsaszínt választotta, ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy tényleg az én lányom-e. Utána annyira ragaszkodott ahhoz a kis mütyürhöz, hogy ha kicsit el elpakoltuk valahova, rögtön kellett a “tó-tó”.

             A hazautazás előtt teleraktuk a hátizsákjainkat belga csokival. Emma is kiharcolt magának egy csoki tehenet, nem gondoltam volna, hogy az egészet lenyomja, de mégis sikerült. Ez azért meggyőzött, hogy mégis az én lányom.
             Nehéz úgy nemet mondani a gyereknek, ha én is egy nagy gyerek vagyok: a pénz bedobálós, karral plüss kihalászós játékban kettő (!!!) játékot is sikerült megszereznem. Bebizonyítottuk, hogy érdemes vele játszani.
             A repülőút simán zajlott, itt sem kérték el még a személyinket sem. Egyetlen nehéz pillanat az volt, amikor Emma nem akart az ölembe ülni, saját helyet akart. Elüldöztük a mellettünk lévő csávót, amikor lett volna saját ülés, akkor már csak én voltam jó. Legalább volt elég hely a lábamnak és nem zsibbadtam annyira halálra.             Összefoglalva Brüsszelnek nincs különösebb hangulata, kihagyhatatlan látnivalója sem, de nagyon jó volt három napot ott lenni. Emma kezdődő tomboló dackorszaka feladja a feladatokat, de kellő türelemmel és iróniával minden akadályt simán veszünk. Olyannyira, hogy egy hónap múlva ilyenkor, ha a koronavírus is úgy akarja, Törökországban leszünk két hetet.

             A koronavírus miatt hosszasan kutattunk, hol tudnánk eltölteni 10 nap szabadságot, ami elveszik, ha nem utazunk sehova. Olyan országot kerestünk, ahol korlátozottan, de nyitva vannak a szállodák, éttermek, nem kell sokat utazni, nincs nagy időeltolódás és nem túl hideg vagy meleg az időjárás. Így vettük célba Mallorcát.

2021.04.29, csütörtök

             Spanyolországba egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt a belépő és egy kitöltött egészségügyi kérdőív. Elég nagy volt az izgulás, hogy ha eddig nem sikerült megfertőződni akkor ne pont most, nagyon anyáztam volna a 11000 antitestemmel. Szerencsére mindketten negatívak lettünk és a Ryanair sem rakta át a járatot.
             Bécsből repültünk, az autóutat remekül viselte csajszikám: egy órán át nézelődött, aztán jelezte, hogy ez azért így uncsi. Előre letöltöttem a telefonra játékokat és meséket. Otthon szinte soha nem néz ilyeneket, gondoltam most szabad, de nem foglalta le fél óránál tovább. 20 perc szundi után nagyon tetszettek neki a szélerőművek. Az autót leraktuk a Panda Parkenben, hosszasan bámultuk a világító panda lámpát, aztán elvittek minket a reptérre.
             Elég szomorú volt a bezárt üzleteket, a szinte üres terminált látni, de legalább Emma kedvére futkározhatott. A repülés miatt jobban izgultam, mint mikor én először repültem, de nagyon sima ügy volt. Felszálláskor az ablakra tapadt, aztán aludt vagy két órán át, pont a délutáni alvásidőben utaztunk. Féltem tőle, hogy mi leszünk az az idegesítő család a repülőn, akinek megállás nélkül ordít a gyereke, de nagyon cuki érdeklődő volt, aztán meg az ölemben szundított. A babakocsit beszállás előtt vették el a kapuban, kisgyerekre pedig nem vonatkoznak annyira a folyadék szabályok: 2 dl-es babavizet, üveges bébiételt, popsikenőcsöt is fel lehetett vinni, de a repülőn is adtak volna. Régebben sosem tudtam elképzelni, hogy lehet gyerekkel bárhova is menni, az a sok cucc, sok idegeskedés, de a valóságban minden sokkal egyszerűbb. Annyira okos, érdeklődő már a világ iránt, nem kell neki semmi felesleges játék, felesleges holmi. Az köti le a legjobban, ha figyeli a körülötte lévő embereket, történéseket. Neki azért jobban meg kell tervezni, mikor mit eszik, mi azért elég gyakran éhezünk utazás közben. Így, hogy a napirend alvás, étkezés része nem változott, észre se vettük, hogy reggel 8-tól délután 6-ig folyamatosan úton voltunk.
             A babakocsit csak a csomagoknál kaptuk meg, felért egy durva bicepsz edzéssel odáig szállítani a 11 kilóját, sétálva túl izgatott lett volna a szabadon engedéshez. Az országba elég könnyen beléptünk, egy gyors ránézéssel elfogadták a PCR-t, a kitöltött teszt QR kódját lepittyantották, fél perc volt a kettő együtt.
A szállásunkon (Apartamentos Vistasol) nagyon menő a kilátás, egy hotelszoba konyhával, hogy törpinek is tudjunk kaját csinálni. Ha átlagos időszak lenne, biztosan gyűlölném a helyet a sok ember és az állandó partizás miatt, de ezekből most nincs semmi, csak ez a kép minden nap:

             A környék szörnyen posztapokaliptikus, minden be van zárva. Nem egészen értjük mi a logika, turista bolt nyitva van, szupermarket nem, máshol meg fordítva. A reggelit, vacsit elintézzük a szálláson, az ebéd izgalmasabb lesz. Szerencsére törpi két hónap bölcsi után megszerette a menzaízt, ezért a bébipapik is lecsusszannak, de jól tud lakni eperből is, amiből 2 kg 3 euro (!!!). Egészen durva, hogy az összes zöldség és gyümölcs sokkal olcsóbb, mint nálunk. Azt hiszem epren fogok élni 10 napig, meg persze churroson, ha találunk lelőhelyet.

2021.04.30, péntek

             Az éjszakába nem zavart be az idegen hely, egészen addig a kanapén aludt magában Emma, amíg ki nem mentem pisilni, akkor rájött hogy ott vagyok és velem sokkal jobb lenne. Próbáltunk a környéken kávézót vagy bármi életet találni, de annyira csak a turistákra épül az a rész, hogy minden halott volt. Szomorúan észleltem, hogy szerencsétlen gyereknek egyetlen darab zoknit nem raktam be (kabátot persze vagy ötöt), ezért megkapta a tegnapit, talán nem izzad annyira egy babatalp.
             A fővárosban már rengeteg étterem, cukrászda, kávézó nyitva volt, az emberek mennyisége pont tökéletes. Más időkben biztos mindenhol ömlik a tömeg, de most fotózni is úgy lehetett, hogy sehol nem lógott bele senki.
Az egész napos városnézésben jól elfáradtunk, törpi annyira izgatott volt, hogy csak fél 4-kor sikerült elkezdeni a délutáni szundit. A nap is kisütött, békésen éttermeztünk és kávéztunk, aztán a nap zárásaként elmentünk zoknit venni. Emma úgy vélte, a 23000 lépés egy napra még nem volt elég, ezért még fel-alá lépcsőztünk a szállodában.

2021.05.01, szombat

             Egész délelőtt szakadt az eső, de 11 környékére abbahagyta, a Marineland felhős időben is jó programnak tűnt. Nagyobb helynek gondoltam, a delfin és oroszlánfóka bemutatón kívül nem sok számomra is izgalmas állat volt, de törpi teljesen meg volt őrülve. A delfineket megtapsolta, a madarakra otthon is mindig mutogat, legizgalmasabb mégis egy le-fel ugráló selyemmajom volt, meg egy olyan hal az akváriumban, amihez nagyon közel tudott menni. A rájákat nézegette, de nem biztos hogy értette, hogy ez nem egy tv, hanem igazi. A papagáj annyira mozdulatlan volt, hogy nem is nagyon látta, ott kellett mutogatni, hogy nézd már milyen szép színes. Egy büfé nyitva volt, eddigre már szépen kisütött a nap, lepihentünk a nagy izgalmak után.

             Láttunk egy világítótornyot, ahova mindenképp el akartunk sétálni. nagyon rendezett környéket találtunk tele élettel, luxushajókkal, magas pálmafákkal.

             Nem sok időnk maradt délután, néhány pont még akadt Palma de Mallorcán. A Palma-Sóller vasútvonal még nem üzemel az internet szerint, de ezt élőben is le akartuk csekkolni, hát tényleg nem. Június 1-jén nyitnak, pedig Mucinak nagyon tetszett volna a kisvonat. Legalább ittunk egy jó erős kávét, a közelben lévő hatalmas játszótéren pedig Emma jól lefárasztotta magát.             Hazafelé meglátogattuk a malmokat Palma Santa Catalina városrészében, ezek mindig kötelező fotózni valók, a kilátás is remek a kikötőre. Este már nincsenek nyitva az éttermek, csak elvitelre tudtunk tengeri kütyüs tésztát enni.

2021.05.02, vasárnap

             Az előző esti take away seafood spagetti maradékát nagyon rossz ötlet volt kirakni az erkélyre, arra ébredtünk, hogy sirályok tépik a szemetes szatyrot, össze-vissza borították a kukát. Kiraktuk szellőzni, mert büdös volt a szobában, nem volt takarítás. Mint kiderült, self-cleaning foglalásunk van, 20 eur/óráért kérhetnénk takarítást. Úgy tűnik airbnb-n foglalva nem jár a takarítás, ami végülis így szokott lenni egy apartmanban, akkor is ha egy nagy hotelban vagyunk. A szemetet legalább el lehetne vinni, de mindegy.
             Egy anyák napi kávé után első látnivaló a Jardins d'Alfábia volt. Nyuszi beszundított a kocsiban, sokszor fél órát ülünk és várjuk, hogy felébredjen, hogy aztán újult erővel kezdődjön a rohangálás. A kert gyönyörű volt tele pálmafával, naranccsal, virágzó lugasokkal. Emmának nagyon tetszett a kőlépcsők megmászása. Nem nagyon tudta békésen megvárni, amíg a növények közti árnyékos kávézóban üldögélünk, még a frissen facsart narancslével sem tudtuk megvesztegetni, tombolt benne a felfedezhetnék.

             A következő botanikus kert (Jardí Botánic de Sóller) is csak hétvégén van nyitva. Ez egy kicsit kevésbé dzsungel hangulatú, inkább olyan virágos-veteményes kert. Egy központi útról jobbra és balra ágaznak le a kertek, rengeteg növény fajjal, itt-ott random tavacskával. Vigyázni kellett, hogy Emma ne nézze meg nagyon közelről a vizeket, de végig futotta a helyet, toltuk utána a babakocsit.

             Port de Sóller tengerparti városában megtörtént az első igazi leülős éttermezés. Fekete paellát ettünk, ami a tintahaltól fekete, nagyon fincsi volt. Még csajszikám is befalt belőle, pedig ő általában csak fénnyel táplálkozik. Amikor végeztünk, már eltűntek a szürke esőfelhők, minden teraszos hely megtelt élettel.

             Felautóztunk Far des Cap Gros világítótornyához, ahol irtózatos szél volt, de ilyen a kilátás Port de Sóllerre:             Az utolsó állomás Sóller városa, ahol felfedeztük, hogy Sóller-Port de Sóller közt jár óránként a kisvonat, ha marad szabad napunk törpinek tuti nagyon bejönne.

2021.05.03, hétfő

             Messzebb vettük az irányt, a Botanicactus kertet látogattuk volna meg először, de hiába van hivatalosan minden nap nyitva, a kerítés zárva volt. Utólag csekkoltuk a facebookot is, ha minden jól megy júniusban nyitnak. Kár, pedig jó helynek tűnt. Ilyen vírus időkben érdemes megnézni minden oldalt róla, én csak a honlapjukat néztem.
             Caló des Moro partját csak felülről láttuk, pár bátor turista éppen indult strandolni. Kocsival csak nagyon messze lehetett megállni, egyszerű rápillantásra felesleges volt odagyalogolni.             Cala Llombards homokját közelebbről is megtapostuk. Emmát nem nagyon érdekelte a tenger, a homokot rúgni sokkal nagyobb élmény volt. Szerencsére nem ásta magát bele annyira mint otthon, de azért így is befestettük vele a fehér harisnyáját (én sem értem miért adtam fehér harisnyát egy ilyen helyre, de nagyon menő egyen tüll szerelésünk volt). A tengerben senki nem fürdött, csupán napoztak a parton, én még a farmer kabátomat is hiányoltam.

             Mirador des Pontás szikláját csak rövid ideig nézhettük, muci mászókának gondolta a sziklaszirtet elválasztó korlátot.

             Cala Figuera halászfaluban betankoltunk egy újabb adag paellát, majd sétáltunk a kikötőben, miközben medúzák úsztak körülöttünk.

             A nap végén már csak egy nagy játszóterezés volt Palmában, hogy ne csak a felnőttek fáradjanak el.

2021. 05. 04, kedd

             Valdemossa hegyi faluja fél órás kocsikázásra van. Felhősebb időt fogtunk ki, de így is hangulatos utcácskákat láttunk.Kávét és sütit a Ca'n Molinas pékégben fogyasztottunk. Van egy helyes belső udvara, citromfák körülötte, nagyon cuki. Éppen veréb invázió volt, Emmát lekötötte amíg mi üldögéltünk. Egy labirintusos kis kert is található a templomnál, fogócskáztunk a bokrok között. Ez a kilátás napsütésben biztos jobban mutat, azért így sem rossz:

             Miramar kastélyát szintén zárva találtuk, erről előzetesen nem kerestem információt. Csak a kilátást és a kertet akartuk megnézni, de az egész út le volt zárva egy kerítéssel. Nyilván benne volt, hogy nem tudunk minden látnivalót kipipálni a vírus miatt, de akkor sem volt jó érzés zárva találni.
             Son Marroig múzeuma csak 3-kor nyitott, egy órát el kellett időzni, de ez nem volt nehéz ilyen szép helyen. Muci kedvence éppen a frissen facsart narancslé amit nagyjából mindenhol lehet kapni, lehúzott belőle majdnem 2 dl-t, megszomjazott a nézelődésben. Nem is a múzeum érdekes, hanem a kilátás, illetve van egy helyes kis kertje tóval és kacsákkal. Kisgyerekkel mindenféle random állatnak nagyon örülünk.

             Deiá volt az utolsó megállónk. Sok minden nincs arrafelé, de a hegyen-völgyben elhelyezkedő egységes stílusú házikók nagyon szépek a citromfák és pálmafák között. Cuki éppen elszundított a városba sétálás alatt, ezért azonnal meg is álltunk egy éttermezésre. Én egy pohár Sangriával is megünnepeltem a kilátást és a nyugis étkezést. Kávézásra már nem maradt idő, 5-kor ismét mindenhol záróra volt. Jól esett a csendes éttermezés, amikor nem kellett arra figyelni, hogy Emma éppen belemászik a tányérba, de cserébe este 10 előtt nem lehetett elaltatni. Olyan nincs, hogy sokat alszik, lehet választani, hogy mikor nem alszik, most napközben volt nyugi, este az őrület.

2021. 05. 05, szerda

             Mosással kezdtük a napot. Nem vittünk magunkkal csak 6 napnyi ruhát, a szállodában használni lehet a mosó- és szárítógépet is. Addig sem unatkoztunk, a kertben a játszótéren fárasztottuk csajszikát.
             A Zoo Safari kb. egy óra autózásra van. A vírus miatt mem működnek a kisvonatok, amik végig visznek az állatokon, de saját kocsival végigjárható. Egy úton kell végigmenni, körülöttünk az állatok szabadon. Az autóból nem szabad kiszállni, az ablakot nem lehet lehúzni, a majmoknál inkább meg se álljunk - ezek voltak a jótanácsok. A majmok gonoszak, ezt már mi is megtanultuk. Emma az ölembe ült előre, onnan néztük az állatokat, eleinte nagyon élvezte. A végén már megunta, pedig a zsiráf lett volna a legizgalmasabb. Felnőtteknek azért nem olyan nagy szám, de kisgyerekeknek tök jó ez a szafari jelleg. Nem nagyon értettük, hogy nem mennek máshova az állatok, ahol ki volt táblázva, ott is maradtak, pedig nem voltal egymástól elkerítve. Az autózás után van egy állatkert rész is, éppen több kengurunak is zsebibabája volt. Van egy tuti játszótér is jobbnál jobb csúszdákkal, elég nehezen lehetett elhozni onnan Emmát. Nagy szívfájdalmunk volt, hogy egyetlen kávézó sem volt nyitva, pedig nyugi lett volna, amíg csajszi kitombolja magát. Lassan elmúlik a függőségünk: vagy nem olyan helyen vagyunk ahol van kávézó, vagy amikor ráérünk délután 5 után minden bezár.

             A napi szép a Caló Blanc melletti természetes híd lett volna. Ha véletlenül valaki olvasná ezt a beszámolót és pont ezt akarná megnézni, küldök pontos gps koordinátákat, mert cseppet sem egyszerű az odajutás. Az autóval megközelíthető része magánterület, lehetetlen rajta átjutni. Mi kocsival próbálkoztunk, de néhány lelkes túrázó gyalog ment a lezárt falakhoz, aztán sétálhattak feleslegesen vissza. A másik irányból, Cala de s'Estany d'en Mas felől próbálkoztunk. Hát, kisgyerekkel kizárólag hordozóval ajánlott. A hordozót már gondolkodtam, hogy felrakjuk a padlásra, mert otthon csak kitépi magát belőle, túl passzív az neki. Itt azért jól jött volna. Először még sétálgatott, de kicsit meguntuk, hogy nem haladunk, mert minden apró kavicsot meg kell fogdosni. Kézben cipeltük a 11 kg-os bébit a 2,5 km-es odaúton. Tűzött a nap, de nem volt meleg a szél miatt. A környék egyébként gyönyörű, a kék minden árnyalatában csillogott a tenger. Nem nehéz a terep, de a súlyzócskával az volt, a kitaposott út sem látszott mindenhol. A híd egyébként lenyűgöző, nem is értem miért nem csinálnak belőle nagyobb turista látványosságot. Visszafelé kézben szundított a cuki, elnyomta a tengerillat. Az 5 km-t 2,5 óra alatt tettük meg, gyerek nélkül ez fele lett volna, visszafelé nagyon lassan jöttünk, hogy tudjon aludni.

             Nyilván záróra után jutottunk el az étkezésig, a jó kis autentikus spanyol Burger King adott nekünk elvitelre menüt Porto Cristoban. Hangulatos volt a strandon egy padon megenni. Cuki egyébként nem éhezik egész nap, neki mindig hozunk valamit, csak magunknak nem. Kedvence a sima főtt tészta minden nélkül. Abból sem szabad színeset adni, mert színérzékeny a drága: a fehér jöhet, először megeszi azt. A narancssárga még oké, a zöldet inkább kipiszkálja. Aztán a következő nap a zöld a kedvenc. Biztos logikus, csak én vagyok a buta felnőtt, aki nem értem meg szegényt.

2021. 05. 06, csütörtök

             Pollencában kávéval kezdtük a délelőttöt, nehogy még egy nap elteljen nélküle. Helyes kisváros, nem nagyon van ott semmi, kizárólag kávézó. Pontosabban van egy kálvária lépcső, Emmának menyország. Teljesen rá van kattanva a lépcsőkre. Akármi van körülötte, meg kell mászni, aztán le és újra és újra. Igazából remek szokás, elég nagy erőbefektetés egy olyan kis testnek, felhasználódnak a felesleges energiák.

             A nap nagyrészét a Formentor világítoronynál és az odavezető úton töltöttük. Rengeteg megállóhely van jobbnál jobb kilátással. A nagyobb parkolókban könnyű megállni, de messze itt láttuk eddig a legtöbb turistát, kisebb helyeken, ahol csak kiszökellések voltak a kocsiknak, nem fért el több autó. Két autó sokszor nehezen tud elmenni egymás mellett, a vezetéstechnikai tréninget nehezíti, hogy kecskék ugrálnak az útra. Egy kerítés végig húzódik, de megoldják és átmásznak rajta. Nem csak kecskék, de biciklisek is bonyolítják a haladást. Én belepusztulnék ha fel kéne tekerni, de elég sokan választják ezt a szenvedést. A kanyargós hegyi szakaszokat mégis megéri megtenni, mert a világítorony csodás, körbe a tenger pazar kilátással. Sok büfé be van zárva, de itt mégis működik, tele is volt minden asztal.

             Ezt követően Alcúdiában ebédeltünk délután 4 környékén. Főszezonban biztos rengetegen nyaralnak itt, most csak néhány ember gyalogolt lábáztatva a tengerben. Az éttermek többsége sem nyitott még ki, de legalább találtunk egy paellás helyet. Sunyifej úgy tett, mintha jól lakott volna, de azért a fagyikehelyt látván elkezdett tátogni. Messziről kiszúrta a játszóteret, ami ráadásul már a homokban volt a parton, minden jó egy helyen.

2021. 05. 07, péntek

             Fornalutx Sóllertől nem messze helyezkedik el. Pici városka, egy központi főtérről indul néhány lépcsősor. Igazi fotóparadicsom, minden tele van dekoratív virágcseréppel. Cuki is hatalmas izgalomba jött a sok lépcsőtől és a kóbormacskáktól. Csak másfél órát töltöttünk ott, de mindenképp érdemes megnézni, igazi medittán hangulatú hegyi falucska.

             Sa Calombra felé olyan kacskaringós út vezet át a sziklákon, hogy a tegnapi vezetés átértékelődött, ehhez képest semmi nem volt. Legalább azt is megtudtuk, hogy szerencsére Emma sem az a kanyaroktól hányós fajta. Csak hogy igazán izgi legyen, errefelé is kecskék ugrálnak az útra.             Mallorca útleírásokban sehol nem láttam megemlíteni azt a két tavat, amit Fornalutx és Sa Combra között találtunk, pedig gyönyörű színű vize van. A kis patakba ami belefolyik, belelógattuk a kezünket, le kellett fogni a bébit, az egész testünket azért nem akartuk beletoccsantani. Még mindig retteg a dróntól, pedig itt volt mit videózni.

             Sa Combrában nyitva volt néhány étterem, de közel sem üzemelt minden a maximumon. Volt néhány turista, de elég világvége hangulatot árasztott a hely. Nem is baj, így igazából nekünk sokkal jobban bejön, az a party sziget nem tetszene, amikor minden megtelik emberrel. Ettünk egy jó zsíros ebédet egy önkiszolgáló büfében, kalóriára még holnap sem lesz szükség. Bucika háromszor lefutott a tengerhez meg vissza, aztán átbabakocsiztunk a strandra. Az alagút a másik mánia éppen. Izgultam, hogy sziklát kell mászni, ha át akarunk menni a partra, de gyalogos alagút vezet át a hegyen, volt némi öröm sikítozás. A strand nekem eléggé csalódás volt, képeken sokkal óriásibbnak látszódott és homokos helyett kavicsos a tengerpart. Maki lábát beleáztattuk a hullámba, fura fejet vágott, de azt hiszem tetszett neki.

2021. 05. 08, szombat

             A sziget összes gyerekbarát helyét bejárjuk, utolsó ilyen az Artestruz struccfarm volt. Naponta kétszer van idegenvezetés, előzetesen nem árt foglalni helyet, de most örülnek ha valaki odatéved. Lehet venni kaját a madaraknak. Fakanállal, kesztyűvel, bátrabbak kézzel etethetik őket. Megmutatják, hogyan kell megsimogatni, aztán kb. fél órás ismertető van az állatokról. Én alig hallottam belőle valamit, mert Mucikát az etetés még lekötötte, de aztán felfdezte a rengeteg gyerekjátékot: motorokat, hintákat, műanyag házikót, kiskonyhát, zongorát. Annyit sikerült kihallani gyerekvigyázás közben, hogy naponta 20 percet alszanak és egyáltalán nem isznak vizet, a sivatagban sem. Érdekes módon csak kisgyerekes családok látogatták a helyet, egyik szülő vigyázott rá, a másik hallgatta az információkat. Egy struccot szabadon engedtek, néha inkább elálltunk az útjából az örömében visító gyerekkel, akkor is ha nagyon barátságos madár. Cuki a hely eléggé, Emma egész nap eljátszott volna a házikóban. Még egy kávézót rakhatnának oda, órákat üldögéltünk volna, amíg csajszi a játékseprűvel sepreget.

             Colonia de Sant Jordiba csak tankolás céljából keveredtünk, de aztán olyan nyüzsgő kisvárost találtunk, hogy szét is nézünk. Nyuszi éppen elaludt a sok játék után, azonnal le is ültünk mi is egy kávézóba pihenni. Ebéd következett, ott már törpi is csatlakozott, le is dobta a Serrano sonkát a földre. Ilyen volt a kilátás az étteremből:

             Es Trenc partja közel sem volt olyan türkizkék, mint amit az interneten lehet találni, valami fekete növénytrutymák is rontotta az összképet. Csak hogy elmondhassuk, strandoltunk is, átöltöztünk fürdőruhába, de csak lábbal tapostunk a tengerbe. Emmának az egész part egy óriási homokozó volt, egy gallyal piszkálta a homokot fél órán át. A víz kevésbé kötötte le, megpaskolta a szélét, de mivel hideg volt, nem tudta kiélvezni igazán. Amikor már mindenhova homok ment, jól összekoszoltuk szegény autót is, estefelé jutottunk a szállásra.

2021. 05. 09, vasárnap

             Utolsó napunkat lazábbra fogtuk, Sóllerbe kocsikáztunk a kisvonathoz. A Sóller fesztivál miatt az összes nagyobb parkolóban vidámpark vagy szoborkiállítás volt, röpke fél óra alatt találtunk egy parkolóházat. A kisvonat óránként jár, nem tudom hol lehet csekkolni a menrtrendet, mi is csak kiragasztva láttuk. Az út nagyon cuki volt, max. 20 perc az egész, de citrom és narancs ültetvények közt vezet. Port de Sóllerben végigmegy a tengerparton, rajta leszünk a turista fotókon. A zötykölődés elfárasztotta Emmát, az egész ebédet átaludta. Később azért kárpótolva lett egy gofrival, csak hogy érezze milyen jó nyaralni, otthon úgysem kap szennykaját. Mire strandolni akartunk, eltakarták a felhők a napot és csak Muci nem érezte hidegnek összevizezni az egész testét. Úgy kellett visszafogni, belefagyott volna a tengerbe. Visszavonatoztunk Sóllerbe, a vidámpark mellett elsétáltunk, de Emma is belátta, hogy ehhez még pár évet nőnie kell. A parkoló felett azonban egy hatalmas játszóteret találtunk. Spanyolországban nagyon sok a játszótér. Elmúlt már 5 óra, de még egy kávézót nyitva találtunk, pont a csúszda mellett. A szeparációs szorongás sokadik felvonása azonban olyan erős, hogy nem ülhettem az asztalnál, hanem 2 cm-re követni kellett csúszás közben is, megint futtában ittam meg kezemben a csészével. Mindegy, kávé az kávé, pár évig akkor minden kortyának örülök, ha egyáltalán hozzá jutok.

2021. 05. 10, hétfő

             Mallorca is sírt, hogy haza kell mennünk, egész délelőtt szakadt az eső. A Palma Aquarium pont jó program lett volna a 3-kor induló repülőig, de sajnos a vírus miatt zárva van. Nem nagyon volt ötletünk, mit lehet csinálni esőben, egy plázában mászkáltunk a mozgólépcsőkön, mert az még a sima lépcsőnél is sokkal izgalmasabb.
             A repülőút nagyon simán ment, Emma most is végigaludta. Délelőtt szundított 20 percet, azzal kibírta 4-ig. Amikor már majdnem egy órás késéssel indultunk, kezdett az összeomlás szélére kerülni, de kb. 3 perc alatt álomba merült, ahogy az egyre távolodó pálmafákat nézte.
             Bécsben a reptérről kifelé megnézték, hogy van parkolójegyünk, tényleg el fogjuk hagyni az országot. A határon a telefonon felmutatott védettségi igazolványt megkérdezték, hogy otthon szerkesztettük-e, de aztán át is engedtek karantén nélkül.

Összefoglalás

Utazás Covid idején

             Munkahely váltás miatt most kellett kivenni 10 nap szabadságot, nem akartunk elveszteni ennyit, amíg a vírushelyzet normalizálódik. Én már rég be vagyok oltva, Ádám utazás előtt kapta az elsőt, a spanyol számok pedig jobbak mint itthon. Emberek közé nem sokat mentünk, nem aggódtunk, hogy bármi bajunk esne.
A nyaralás hangulatát egyáltalán nem befolyásolta a helyzet. Sokkal kevesebb szálloda, étterem van nyitva, de arra azért vigyáztak, hogy minden helyen legyen legalább egy nyitva. Mallorca normálisabb időkben szerintem egy elviselhetetlen bulisziget, de így, hogy alig voltak turisták, sokkal családbarátabb hellyé vált. A tengerpartok, túrautak sokkal jobbak tömeg nélkül, zárt helyre egyébként is alig mentünk volna. Városokban kötelező a maszk, ez nyilván nem olyan kellemes amikor már 25 fok van. Strandon és városon kívül a maszk sem kötelező, de az emberek voltak olyan intelligensek, hogy ha valaki szembejött, akkor azért mindenki felrakta. Arra vigyázni kellett, hogy 5-kor bezártak a vendéglátóhelyek, kicsit jobban előre kellett tervezni, de kisgyerekkel amúgy sem árt kevesebbet improvizálni. Az utazás is sima ügy volt, pláne hogy amikor elindultunk, még szó sem volt arról, hogy védettségi igazolvánnyal nem kell karantén. Leszerveztük kint is a tesztelőhelyet, hogy az egyik már meg legyen ott, minél kevesebbet kelljen karanténban lenni.  Ádám nyaralás alatt kapta meg a kártyát, ezért csak fotón tudtuk megmutatni, de így is elfogadták. Ezzel azért elég sok pénzt és macerát spóroltak nekünk, bemákoltuk nagyon. 

Utazás egy másfél éves gyerekkel (20 hónapossal)

Tavaly is írtam összefoglalót, milyen volt utazni egy közel 1 évessel, azóta eltelt több, mint fél év, sokkal könnyebb lett minden.

Utazás
             Budapestről Bécsbe 2,5 óra volt az út, emiatt izgultam a legjobban, de nagyon könnyen vette az akadályt. Másfél órán át csak nézelődött, meg se szólalt. Amióta menetiránnyal megegyezően utazik, kitárult neki a világ, minden sokkal érdekesebb. Egy fél órán át aludt, a maradék fél órában telefont nyomkodott. Egyáltalán nem tartom jónak, hogy ilyen korban egyáltalán a kezébe adjam a telefont, otthon már a sajátonat is elrakom, csak hogy ne is lássa. Itt azonban valahogy le kell kötni, vihetnék neki 100 darab könyvet is, de nem fogom az egész szobáját magunkkal cipelni. Vannak fejlesztő játékok is, ennyi idő alatt nem fogom elrontani az egész fejlődését. Nem is tudom miért magyarázom, a lényeg, hogy nem ordít vagy unatkozik egyáltalán az úton.
A repülő még könnyebb volt, odafelé alvásidőben mentünk. Az ölemben ült, 10 perc csodálkozás után aludt kb. két órát. Én halálra zsibbadtam alatta, de valószínűleg ha külön ülést kap, akkor is rám ugrik és végig ott utazik.
A 10 teljes nap alatt több, mint 1000 km-t autóztunk. A leghosszabb út másfél órás volt, de még az is nagyon könnyen ment. Fél óráig még tudott nézelődni, de mindig az lett a vége, hogy elaludt. Ez inkább csak este lett kellemetlen, mert amikor fél 6-ig aludt a kocsiban, 10 előtt nem lehetett lerakni éjszakára. Összességében nagyon jól ment a kocsizás, de nagyon ügyes és türelmes volt. A hosszabb utak előtt hagytuk futkározni, lefárasztani magát. Ennyi volt a titok, hagyni kell neki mozgásidőt, utána szó nélkül megy 1,5 óra is. Visszafelé is végigaludta a repülőt. A legnehezebb rész az volt, amikor Bécsből Budapestre este 6 után indultunk haza és ébren kellett tartani, külöben hajnalig nem tudtuk volna ágyba dugni. Mellette ültem és minden kreativitásomat bevetettem, ha még 10 percet autózunk tuti belealszik, de szerencsére sikerült életben tartani.

Étkezés
             Mostanra beismertem, hogy túl sokat várok az etetésétől. Otthon mindig próbálok valami szuper tápláló, minden makroelemet és fontos nyomelemet, minél több vitamint a tányérjára rakni minden egyes étkezésnél, ez egy cseppett sem arat sikert. Én is rájöttem, hogy nem kell mindig kizárólag egészséges kaját enni mindig. Ha amúgy eszik rengeteg gyümölcsöt, a tejtermék a kedvence, akkor nyugodtan ebédelhet főtt tésztát. Az egész nap folyamán így is hozzájut mindenhez, amire szüksége van.
             Reggelit és vacsorát az apartmanban ettünk, fontos volt, hogy a szállásunkon legyen konyha. Ezek során igyekeztem minél táplálóbb ételt elé rakni, és így már nem annyira zavart, ha nappal csak banánt eszik tésztával, vagy kivált egy étkezést narancslével, esetleg a Burger Kinges sültkrumpli a napi főétkezés. Azt hiszem itt is az egyensúly a lényeg, mint felnőtteknél. Én is eszek szemetet, de igyekszem általában egészségesen és kiegyensúlyozottan táplálkozni. Enyém a felelősség, hogy mit adok neki, de nem kell ennyire ragaszkodni mindig az elveimhez, nyaralás alatt jobban belefér minden. Otthon meg majd a bölcsiben eszik, azt úgyis jobban szereti, mint az én főztömet.

Alvás
             Otthon egyszer alszik ebéd után, itt ez kissé megborult főként amiatt, mert az autóban sokszor hamarabb elaludt. Vagy egyszer aludt dél körül egy hosszabbat, vagy délelőtt 10-11 körül egy rövidet, délután 4-5 körül is egy rövidet. Amikor 5 után kelt 10 előtt nehezen aludt el este, ez inkább csak nekem volt agysorvasztó. Szerencsére arról már leszoktunk, hogy hajnal 5-kor ébred véglegesen. Hiába voltunk teljesen idegen helyen, hálisten már az éjszakát is átalussza nem csak otthon, de itt is. A nappaliban aludt a kanapén, az utazóágy sosem működött igazán. Külön légtérben sokkal jobban alszik, ha egy szobában vagyunk, mindig hozzám kell tapadni.

Közlekedés
             Sosem értettem minek kell egy gyereknek több babakocsi is, de immáron mi a negyediket szereztük be a repülőhöz, a legolcsóbb esernyő alakúra összecsukhatót. (futóbabakocsi, rendes babakocsi, tricikli a másik 3). Néha azért használtuk, nélküle sokkal nehezebb lett volna, de már otthon sem működik a babakocsis séta, nem bír a popóján 10 percnél tovább megülni. Egy ideig lábon sétált, nyilván nem bírta volna egész nap, de a babakocsiba sokszor nem akart beszállni, a kezünkben szeretett volna lenni. Én mondtam neki, hogy vagy sétál, vagy babakocsi, így azért be lehetett ültetni, de a 10 nap alatt így is erősödött a bicepszünk a kis testétől. Mi nagyon sokat hordoztuk, de már abban sem marad nyugton, pedig nagyon sok terepen az lett volna a legjobb. Ez egy ilyen átmeneti időszak, magától még nem tud sokat sétálni, de akármilyen eszközbe meg nem lehet belerakni - kellett egy kis türelem, hogy kitaláljuk, hogy is lenne a legjobb.

Kezdődő dackorszak vs. a szülők inkább kávéznának
             A több, mint 10 nap alatt nem is volt olyan igazi ordítás. Egyszer a kocsiban utaztunk, én elöl ültem az anyósülésen. Mutatta, h le akarja venni a kabátját, valahogy leszenvedtem róla. 2 perccel később vissza szerette volna venni, én meg persze nem tudtam annyira megnyúlni, hogy elérjem. Az a visítás... mintha éppen a nyakát akarnám elvágni. Ehhez hasonló eset volt még pár, de ezt betudom a kezdődő dackorszaknak, nem is nevezném igazi problémának. Akkor kellett egy kis megértés, amikor ő nagyon tele volt energiával, mi meg fel akartuk tölteni a raktárainkat. Ő futott volna mindenfelé, mi meg egy kávézást támogattunk volna jobban. Mondhattuk neki, hogy mi ketten vagyunk, ő meg egyedül, ő a kisebbség, nem igazán értette. Egyikőnk futott vele, a másik kávézott, mindenkinek valamennyire igaza lett (persze neki a legjobban). 

Nyilván nem ugyanolyan gyerekkel utazni, mint nélküle, sok kompromisszum kell, türelem és odafigyelés, de nagyon örülök, hogy nekivágtunk ennek az útnak. Nem is a tengerparton fetrengtünk egy hétig, olyan tempót csináltunk, amit még ketten se nagyon gyorsítottunk volna. Tudom, hogy semmire nem fog ebből emlékezni, de az az arc, ahogy rácsodálkozik a világra, ahogy mosolyog az állatokra, ahogy fújja az arcát a szél, ezek mind befolyásolják a fejlődését. Egy gyerek nem születik valamilyennek, a szüleitől, a környezetéből tanulja, hogy kell a dolgokhoz hozzáálni. Van egy alap személyisége, de ha rajtunk azt látja, hogy utazni jó, figyelünk rá és harmónia van köztünk, ő is szeretni fogja. Nem is tudnék neki többet adni már ilyen korban sem, minthogy együtt felfedezzük a világot.

             A csillagok nem akarnak úgy állni, hogy eljussunk Toszkánába, ezért egy dunántúli óriás körútra kényszerültünk. Gondosan kivettünk 2 hét szabit, hogy majd halálra drónozhassuk az összes ciprusfát az olasz utakon, ezért elég sok napi programot kellett összehozni nagyjából 2 nap alatt. Annyira azért nem kellett félteni, 13 napra foglaltunk 4 szállást, meg is terveztem egy térképet megnézni való pöttyökkel, köztük sok olyannal, ahol még nem is jártam. Nem a tervezett helyen, de megkezdtük Emma első szülikéthetét.

2020. 08. 31- 09. 02. Portobello wellness és Yacht Hotel, Esztergom

             Az első szállásunk Esztergomban volt. Két éve jártunk a városban, ezért nem turistáskodást terveztünk. A last minute útnak az volt előnye, hogy egész megbízható időjárás előrejelzést tudhattunk, az eső miatt egy wellness hotelbe mentünk, ahol rossz időben is tudunk mit csinálni. Nem is unatkoztunk egy percet sem, már a szobánk is olyan nagy volt, hogy Emmának sok felfedeznivalója volt. A hotel wellness része a mellette lévő fürdő, ahol van gyerekmedence is, de a nagyoknak is vannak csúszdák. Először Törpi élvezhette a vízcsapkodást, aztán pedig nagyon fura fejet vágott, amikor eltűntünk egy nagy sárga csőben, majd a végén megjelentünk és beletoccsantunk a vízbe. Egészen szájlilulásig áztattuk magunkat. A kinti rész csak első nap volt nyitva, de aztán úgyis beköszöntött a rossz idő.

             A vacsi is nagyon durva volt, nem csak rántott hússal lehetett halálra falni magunkat, hanem mindenféle egyéb nagyon ízletes étel is volt, pl. borókás marha vörösborban párolt körtével. Emma mostanában leginkább fénnyel táplálkozik, semmit nem akart megkóstolni. Még üveges babakaja is ki volt készítve, a hotel maximálisan gyerekbarát.
             Reggelire a két nap alatt mindkét olyan kaja volt, ami nekem a jó reggelit jelenti: tejbegríz és bundáskenyér. Persze minden egyéb földi jó is volt, amit csak el lehet képzelni.             A szobánk ablakából a kivilágított bazilikát láttuk éjszaka, hozzá tudnánk szokni a látványhoz.
             Amikor éppen nem pancsoltunk vagy ettünk, a játékszobában töltöttük el az időnket. Gyerek nélkül mindig is azt gondoltam, hogy (már elnézést a kifejezésért, de ez a legtalálóbb leírása) iszonyat agyf*sz kibírni azt az őrjöngést, ami egy ilyen helyen megy, de ha gyereke lesz az embernek, minden megváltozik: teljes béke szállt az agyamra. A sok játék és rohangáló kisgyerek elterelte Emma figyelmét a fél éve tartó szeparációs szorongásáról, végre visszakaptam az aurámat és nem kellett mindig 20 cm-re lenni tőlem. Még az sem zavarta, amikor egy kisfiú fejbecsapja egy nála nagyobb traktorral. Csak feküdtünk egy babzsákon és még képeket válogatni is tudtam a laptopomon, zseniális.             Képek, leírás a hotelről ITT.

2020.09.02. - 09.05. Rácz Tanya, Orfű

09.02.

             A hotel ledrónozása után tovább indultunk második állomásunkra, Orfűre. Útközben szerettük volna megnézni a Paksi Atomerőmű látogatóközpontját, de egyrészt a vírus miatt nem lehet, másrészt 16 éven felülieknek lehet csak.
             Köztes megállónk Óbánya volt, a "magyar svájc", ahol szépen felújított bűbájos házikókat láthattunk. A pisztrángos sajnos zárva volt. Csak csütörtöktől vasárnapig vannak nyitva, pedig lélekben már nagyon ráhangolódtunk a halazásra. A Ferde vízesés kb. fél óra sétára található. Nem nagyon értettük, hogy lehet ferde egy vízesés, nyilván ferde, merthogy valahogy le kell esnie. Ahogy megpillantottuk, rögtön rájöttünk:

             Szállásunkra délután értünk, a nap további részét végig ott töltöttük. A tanya zseniális, szabadon mászkálnak a lovak, pónik, de van birka, nyúl, malac, szárnyasok, kutya, macska is, Emmának nagyon tetszett a sok állat. A terület hatalmas, kalandpálya, gokart pálya, játszótér is van, illetve hatalmas zöld terület, ahol naphosszat lehet csak a fűben feküdni és pihenni. Képek, leírás ITT.

09.03.

             A tanya egy erdőben folytatódik, ahol tájfutási pontok találhatóak, gondoltam kipróbálom. Nagyon jól esett a csípős reggeli erdőben mozogni, nagyon mélyre azért nem merészkedtem, sok volt az elágazódás, az agyam pedig még mindig nem az igazi az alváshiánytól, inkább nem akartam örökre elveszni.
             Pécsen jártunk 10 éve, amikor a kultúra fővárosa volt. Akkor a Zsolnay-negyed még nem készült el, ezért csak most tudtuk megnézni. A terveimben az volt, hogy végzünk pár óra alatt, de végül egész napos program lett belőle. Persze ketten gyorsabb lett volna, de Emma 2 órás alvásidejét a kávézóban töltöttük, néztünk cukorka készítést, piknikeztünk a fűben, lazára vettük a tempót. Megnéztünk minden kiállítást, nagyon látványos az összes, nem sajnáltuk az időnket. Csak a Planetáriumot nem láttuk, pár év múlva csajszikámmal, amikor jobban fogja érdekelni, biztosan visszatérünk.

Pécs belvárosába csak késő délután értünk, egy kajáláson és fagyizáson kívül nem maradt másra idő.
             Természetesen a pónisimogatás este sem maradhatott ki.

09.04.

             Pince és borvidék látogatással telt a nap. Látnivaló nem sok volt csak a hangulatos pincék, rendezett falvak, szőlőtőkéktől zöldellő dombok. 
             Palkonyai pincesor a földről és madártávlatból:

             Villánykövesd pincesor szintén drónnal is:

             Villányban végig olyan érzésünk volt, hogy miért is nem itt szálltunk meg. Orfű is tök jó, de ide is biztos visszatérünk, amikor nem kell vezetni és nem kell cukit táplálnom. Most is kihasználtuk az alvásidőt és akkor kóstoltam bort. El tudnék képzelni egy teljes napot, amikor semmi mást nem csinálunk, csak végigjárjuk a borászatokat.             A Bock pincében az internet szerint 500 Ft a látogatás, de tőlünk semmit nem kértek, csak minket hármónkat körbevezettek. Valami gyönyörű az a pince, és az a terem az akusztikájával, zseniális esküvő helyszín lehet. Nem az olcsó kategória, de a Bock wellness hotelébe egyszer biztosan megszállunk, annyira megtetszett.
A Bormúzeum sem maradhatott ki, a Bock után nyilván kevésbé bozonyult izgalmasnak.

             Beremenden a Megbékélés Kápolnájában szerencsénk volt, egy esemény miatt pont kinyitották, belülről is megnézhettük a fura, de látványos épületet.

             A Siklósi várban éppen esküvőt rendeztek és egyébként is zárás előtt fél órával értünk oda, ezért egy csökkentett árú belépővel pont meg tudtuk nézni egy kávé mellett a várból a kilátást a városra. A drónozás sem maradhatott el.             Este most is meg kellett simogatni az állatokat.

09.05.

             11-ig kellett elhagyni a szállást, de minden időt kihasználtunk: reggeli futás után jött a drónozás, búcsúzás a játszótértől, állatoktól. Ha már Orfű mellett szálltunk meg, az utolsó napon Orfűt is megnéztük. A Malommúzeumban kezdtünk, ahol pont lekéstük a vezetett túrát, de a Garat mevezetű helyen sütivel és kávéval vigasztaltuk magunkat. A tónál épp a mozgáskorlátozottaknak szerveztek mindenféle programot, nem nagyon lehetett hozzáférni a tájhoz, ezt is legközelebb.             Összességében Pécs környékén legalább  egy hetet el lehetett volna tölteni, a Mecsekben is kimaradtak a kirándulòhelyek (Zsongor-kő, Babás szerkövek, Püspökszentlászló kastély, arborétum). Ha visszatérünk, akkor is marad még bőven látnivaló, nagyon hangulatos vidéket ismerhettünk meg.

2020.09.05.-09.09. Zalalövő, Tőzike Apartman

             ​Majdnem 3,5 óra volt az út Zalalövőre, ahol a következő 4 napot töltöttük. A Borostyán-tó az apartmanunktól kb. 100 méterre van, az egész déleutánt ott töltöttük. A strandra már nem szedtek belépőt, de néhány vakmerő fürdőző még csobbant egy utolsót. Egészen gyönyörű volt a part és nagyon békés. Csak úgy csillogott a víz az utolsó napsugaraktól. Néztük a fákon átszűrődő narancssárga fényeket, miközben Emma a fűbe gyakorolta a totyogást. A büfék közül már csak egy garázsbolt volt nyitva, olcsóbb és laktatóbb lett volna ugyanazt a fagyasztott rántott sajtot az apartmanunkban magunknak megsütni. A szállás részletesen ITT látható.

09.06.

             ​Reggel egy kiadós reggelit készítettünk magunknak, készültünk még kávéval is.
             A napot egy reggeli futással kezdtük a Borostyán-tó körül. Nem is tudtam, hogy ennyire szeretek futni, de ha egyszer ilyen környezet veszi körül az embert:

Kora őszi színek, illatok, fények, roppanós falevelek, csillogó víztükör, tuti futok holnap is. 
             Első napirendi pont a szalafői skanzen volt. A hely egyébként elsőszámú látnivaló az Őrségben, szépen ki van alakítva, de Törpicsek a mozgásfejlődés/szeparációs szorongás/fogzás/front vagy ki tudja mi miatt elég elviselhetetlen volt, nehezen lehetett átérezni a környék nyugalmát. Pár száz méterre bölényfarmot találunk, akik nem nagyon akartak megmozdulni, csak egy vadló mutatott némi aktivitást.

             Ezután a skanzenben és az Olajütő és Rétesházban is megkóstoltuk a tökös-mákos pitét. Az őrségi pite sokkal puhább, sok tejföl kerül a tésztába, nagyon bejövős.             Az Őrségi Ízek Portájáról sok jót hallottam, de sajnos csak szombaton vannak nyitva. Majd legközelebb.
             A Batha Porta mangalica farmról el lettünk zavarva, hiába volt ott a tábla. Nem jöttünk rá merre kéne megkerülni a lezárt részt, inkább feladtuk. A Ferencz portán se találtunk semmi táblát, információt, fura lett volna magánterületre csak úgy bemenni. Lehet, hogy csak kérdezősködni kellett volna, de nem volt meg a hangulat.
Őriszentpéteren csekkoltuk az Árpád-kori templomot. A Pajta nevű étterem nagyon érdekelt volna, de Cukikámmal reménytelen lett volna, hogy átjöjjön a hangulata, majd azt is legközelebb. Az Ómama kávézója viszont pont nekünkvaló volt egy harmadik rétesre.             Az Őrségi Malom látogatóközpont és a nagyrákosi tájház is zárva volt. Valahogy az egész Őrségben az az érzésünk, hogy nem nagyon feküdtek rá erre a turizmus dologra, még érintetlen része az országnak. Azt sem tudtuk meg, vajon mikor vannak nyitva, sehol semmi tábla.

Pankaszi harangláb:             A nap folyamán nem sok mozgásideje volt Emmának, ezért inkább visszatértünk a szállásra, ahol még sétáltunk a tóparton. Nem nagyon lehet betelni ezzel a nyugalommal:

09.07.

​             A délelőtti futás után Kőszegre kocsikáztunk. Kőszegen hétfőn minden zárva van, MINDEN. Erre persze igazán gondolhattunk volna, gondoltunk is, de valahogy nem sikerült a tervezésnél erre figyelni. Ezért sajnos a térképem sok pöttyéből nem sok mindent teljesíthettünk, inkább egy gasztrotúra lett belőle: a főtéren végigpróbáltuk a gyrosost, voltunk a tejivóban, ettünk fagyit.             A nap legjobb része a Baby Café volt, ahol mi kávéztunk, amíg Emma egy játszószobában tombolhatott rengeteg játék közt. Kicsit átértékelődik a nyaralás fogalma, a játszóházak lesznek a kedvenc látványosságaink. Alapvetően egyáltalán nem olyan bonyolult kisgyerekkel bárhova menni, csak figyelni kell a jelzésit, meg hagyni kell lefárasztani magát. Minél jobban elfárad, mi annál inkább feltöltődünk, fontos az egyensúly.

09.08.

             A reggeli testmozgás már megszokottá vált, annyira zseniális ez a zöld környezet. A város után megint vidékre vágytunk, ezért nekiindultunk az őrségi tájakon kocsikázni. Magyarszombatfán a fazekasházban lehet megismerni a fazekasságot. A faluban több ház is nyitva tartja kapuit, hogy az oda látogatók megnézhessék a műhelyekben a korongozást, illetve különböző edényeket vásároljanak. Kávéscsésze vagy kerti giccs nem volt senki raktárkészletén, ezért csak a nézelődés jutott nekünk.

             Az igen híres veleméri Árpád-kori templom egy gyorsan megnézhető templomocska.             Őriszentpéteren a Hársfa fogadóban ettünk dödöllét, nem volt különösebb ízélmény. A tökös-mákos rétes viszont olyan óriási és laktató adag volt, hogy aznap már nem volt szükségünk több energia bevitelre.
Az Alpaka Panzióról tudtuk előre, hogy csak a szálló vendégei nézhetik az állatokat, de azért bepróbálkoztunk, sajnos tényleg csak ők nézhetik. Amúgy a szállás iszonyat cuki, főleg a cölöpökön álló faházak, de már nem volt szabad helyük számunkra. Ez az alpaka dolog kicsit azért becsapás, csak két órán át lehet nézni és kilométerekkel arrébb, nem sok dologról maradtunk le.
             A Vadása-tó is olyan nyugis, mint a Borostyán-tó, de már itt is nagyon vége van a szezonnak, egyetlen büfé nem volt nyitva. Így legalább sokkal nagyobb nyugalmat árasztott a hely.

             A szőcei tőzegmohás láprétnél lett elegünk az Őrségből, láp az alig volt, szúnyog viszont annál inkább. Fa pallókon lehet a mocsaras táj fellett lépkedni, kb. 200 méter hosszan.             Összességében nem igazán jött be az Őrség. Nyugalom és vidékhangulat van, ha valaki ezt keresi, annak tökéletes. Nagyon sok minden zárva volt, vagy csak csütörtök-vasárnap van nyitva, egyáltalán nem hajtanak a turizmusra. A látnivalók száma sem túl nagy, inkább pihenésre javasolt a táj, nyilván Emmával nekûnk nem jött át ez az érzés. A gasztronómiát sem tudtuk igazán élvezni, Törpi mellett nem lehetett az összes dödölle lelőhelyet végigenni, nem sokáig van türelme egyhelyben ülni, így is elég sok padlót feltöröltünk a járás próbálkozásaival. Egyszer majd visszatérünk 5-6 év múlva amikor már lehet vele bicikli túrákat szervezni, akkor hangulatosabb lesz.

2020.09.09-09.12. Bakony-Cinca apartmanház, Szentgál

09.09.

             Egy utolsó reggeli futással elbúcsúztunk a Borostyán-tótól. Utolsó szálláshelyünkre, Szentgálra érkeztünk, ahonnan a Bakonyt szeretnénk megismerni. A szálláshely egy frissen felújított parasztház, nagyon otthonos berendezéssel. Rajtunk kívül egyetlen vendég nem volt, ezért Emma az egész emeleten totyoghatott, nem kis zajt csapva a hajópadlón. Kaptunk babakádat és etetőszéket is, így már nem csak fényt eszik, némi szárazanyag is jut belé. A szállás leírása, képek ITT. Ezzel a totyogással elég sok időt eltöltöttünk. Gyorsul a kiscsaj és nagyon élvezi az új mozgásformát. Nem lehet csak úgy kézen fogja sétálni, ő irányít, ha rossz irányba megyünk egy erőteljes nyomással megmutatja, merre szeretne menni.
             Miután megéheztünk az apartman felfedezésében, Veszprémben próbáltuk ki a Fricska étteremlakást, ami már régóta a bakancslistámon volt. Az asztalok a folyóparton helyezkednek el a vár tövében, az ár kissé követi az újhullámos stílust, de nagyon finom ételeket kaptunk, miközben Emma ezt a tájat is felfedezhette. Egy éves korára Magyarország minden tájegységéről nyal egy kis talajmintát, így fejlődik ki az egészséges és ellenálló szervezet. Itt sok időt eltöltöttünk, az alvásidőben pedig felsétáltunk a várba és onnan néztük meg a várost.
Ezen kívül nem volt más programunk, hagytuk futni a kis testet, hátha elfárad és jól alszik éjszaka (nem így történt, nem lehet kifárasztani semmivel).

09.10.

             A bakonyi gyilkos-tó, a Hubertlaki-tó volt az első látnivalónk. A tó egy mesterséges tó mesterséges gáttal. Az állatoknak hozták létre, a benne lévő fákat levágták, ezért hasonlít az erdélyi Gyilkos-tóra. Halakat eredetileg nem telepítettek bele, de az odalátogató madarakról belehullottak az ikrák, onnan szaporodtal el a tóban. Azóta a gőték és más állatok is belakták a helyet. Ember nem túl gyakran jár arra, csak egy A4-es papír jelzi az egyik fán, hogy "tó", de mindenképp megéri meglátogatni.

             Zircen a Pepe cukrászdában ebédeltünk fejenként 2 sütit meg egy kávét, Emma is kapott egyet, amiről megehette a gyümölcsöket. Még legalább ötféle sütit kipróbáltam volna, nagyon jó helyet találtunk. A kerthelyiségben csak mi voltunk, Törpic kedvére tologathatta a székeket, amíg mi a cukorkómától haldokoltunk. A Zirci Arborétumban is alig találkoztunk emberrel, így békésen feküdhettünk egy pléden a fűben... egészen addig, amíg meg nem pillantottam néhány ijesztó pókot, akkor elszállt a chill.

             Picúr benyomta a szundit, mi tovább autóztunk a tési szélmalmokhoz. Nem tudtuk honnan kéne közelíteni, a szántóföldön hagytuk az autót. Nagy szerencsénk volt, egy pár pont arrajárt, akik viszont kulcsot is szereztek az egyik malomhoz, belülről is megnézhettük a szerkezetét. Mégis csak Molnár vagyok, nem hiába vonzódok a malmokhoz, Emmának is át kell ezt adni, ha már a nevemet nem viszi tovább. Egy táblára ki van írva, hogy vigyázat, életveszély, nincsenek felújítva és már nem működnek, de így is elidőztünk a látványukkal.

             A Római Fürdő-vízeséshez a térkép alapján nagyon sok út vezet, mi nem is találtuk meg a zúzalékos, ápoltabb részt, néhány bokrot letapostunk mire odaértünk, a Maps.me mindig segít. A szurdok egyébként lenyűgöző, én nem is hallottam róla, amíg rá nem kerestem a bakonyi túrákra. A Fátyol-vízesés és társai sokkal híresebbek, pedig ez különlegesebb. Az alsó két képen a pici ember mellett látszódnak a méretek, itt sem volt az a turista tömeg. Nem is csoda, a lefelé vezető út még csontszáraz talajjal is csúszik, semmi korlát, semmi tábla, teljesen el van hanyagolva. Törpe hátizsákkal nem is lehetett az aljáig lemenni, csak én másztam addig fotózni, ezért nincs is magamról kèp, amin lehetne látni milyen nagy sziklákról van szó. Mindenesetre nekem nagyon tetszett, nem is értem miért nem csinálnak belőle nagyobb látványosságot. Most kifejezetten életveszélyes oda lejutni, pedig gyönyörű. Visszaúton megtaláltuk a zúzalékos utat is, ki volt írva hogy 4 után tilos az erdőben tartózkodni. Még jó, hogy nem lőttek le.

             Este beszereztük Veszprémben a héliumos 1-es lufit és gyertyát, mert valaki holnap átlép a csemcsemőből a kisded korba :) 

09.11.

             Még este felfújtam a lufikat, hogy reggel egy lufitömeg várja a bébit, amikor kilép az ajtón :) Azt hiszem a döbbenet megvolt, nem nagyon tudta mire vélni a szitut. A nagy egyest nem érte el, nem jött rá mit kell vele csinálni, de a kisebb lufikba imádja beleverni a fejét és ugrálni rajta :) Az ünnepelt reggelije egy banános babacsinta torta volt citromos-banános mascarpone krémmel. A gyerekbe nem sok jutott, de elég rendesen felavattuk a vadonatúj etetőszéket, többé már sosem lesz olyan hófehér a szíja. Volt vagy fél óra mire elkészült a mű és 5 perc alatt szétgyötörte, de mégis csak egyszer egy éves az ember, olyankor szabad maszatolni.

             Miután kiőrjöngtük magunkat a lufik közt, megnéztük a Herendi Porcelánmanufaktúrát. A belépő egész jó áron van 2700 Ft-ért, sok mindent tartalmaz. Először egy minimanufaktúrában megmutatták a porcelángyártás folyamatát. Ott álltunk vagy tizen a munkás felett, miközben a nő jó hangosan ismertette, hogy ez egy több órás munka, és ha bármilyen hibát is vét, kezdheti elölről. Így biztos jó lehet dolgozni. Egy filmet is láthattunk a porcelánkészítésről. Megvettem életem eddigi legdrágább hűtőmágnesét, egy kézzel készített eredeti porcelánt, 3900 Ft-ért. Kicsit megdobja a 3 eurós átlagot.             Törpi ekkorra kidőlt, ezért be mertünk menni a kávézóba, ahol eredeti Herendiből ihattuk a cappucinót, amit szintén tartalmazott a jegy. Kicsit alulöltözöttnek éreztük magunkat.             A múzeum áll egy állandó részből és egy időszakos kiállításból, a kertet is meg lehet vele tekinteni. Néhány darabot nem nagyon értettünk, miért akarnám egy nemesember arcát összekenni krumpipürével, vagy ha nem tányér, hanem festmény, akkor miért nem inkább a falra rakják. Összességében nagyon megérte megnézni, akkor is ha nem vásároltunk több százezerért porcelán készleteket.             Az ünnepi ebéd egy csúcsszuper helyen, a Papok borozójában volt. Elég drága az étterem, de olyan a kilátás és a hangulat, hogy simán megéri, az ételek is fantasztikusak. Teljesen gyerekbarát, van egy játszótér mindenféle motorral, trambulinnal és egy állatkert része kecskével, tyúkkal, libával. Emmának legjobban a ribizli díszítés ízlett, de sebaj, több maradt nekünk.

             Az utolsó este sem volt más vendég rajtunk kívül a szálláson, folytatódott a lufik közt dühöngés. Beszélgettünk a tulajjal, aki megkóstoltatta a házi gyümölcsleveit és pálinkáit. Megmutatta a pincét, amiről megígértem, hogy nem rakok fel képet, de legalább leírom, mennyire jó. Iszonyat sokféle pálinkája van egy hatalmas teremben, én nem szeretem a pálinkát, de kedvem lenne egy hétre odazárkózni egy kis kolbásszal meg kenyérrel. Disznóöléseket is szoktak rendezni. Egy nagyon profi nyári konyhája is van a befőzéshez és húsfeldolgozáshoz, zseniális.

09.12.

             Utolsó reggelünkön a bakonybéli Pannon csillagdát néztük meg. Semmi extra, de nagyon jó lenne minden megyébe egy ilyen ismeretterjesztő hely.Az állatpark csak előzetes bejelentkezésre látogatható, az legközelebbre marad.

Összefoglalás

             Ha a helyzet nem így alakult volna, 2 hetet töltöttünk volna Toszkánában, ahol sok szépre jutott volna idő. Próbáltuk a maximumot kihozni belföldből is, azt hiszem ez így is lett. Ha nem lett volna két hetünk, sok mindent meg sem néztünk volna. Az Őrségbe azért nem jutottunk el soha, mert messze van még Budapesttől is, nem éri meg 3 napra leugrani, eddig nem szántunk egy országon belüli útra sokkal többet. Így a két hét alatt szinte csak újdonságot láttunk, pedig voltunk már sok helyen. Nem fogom azt írni, hogy nem lett volna jobb külföldön, vagy legalábbis kevésbé megszokott, másmilyen. Mindenesetre örülök, hogy összehoztuk ezt a túrát.
             Emmával volt néhány nehéz pillanat, de ha figyeltünk rá mikor álmos és mikor kell futkározni hagyni, akkor nagyon jókedvű és alkalmazkodó volt. Nehéz lehetett négy különböző helyen aludnia, a megszokott napirendet kihagynia, de nagyon ügyesen alkalmazkodott, mi ott voltunk neki, mint állandóság, ez nagyrészt elég is. Hatalmas családi utazások várnak rá, ez kezdetnek tökéletes volt.

Videó itt: