2021.08.20.

             Nem különösebben Brüsszel volt az úticél, valahol csak el szerettük volna tölteni a hosszúhétvégét. 3 nap alatt kényelmesen körbejárjuk a várost, a repülő reggel indul és este érkezik - pont jónak tűnt.
             Emma ismét jól bírta a repülőt, kicsit sem látszódott rajta, hogy bedugult volna a füle, vagy bármi problémája lenne. Én már annál jobban szenvedtem, halálra zsibbadtam a kis teste alatt két órán át, de szeptembertől már úgysem tud az ölemben utazni.             Belgiumba egy teszt kitöltésével lehet bejutni, de a gyakorlatban még egy személyit sem kértek el, mindenféle ellenőrzés nélkül kijöttünk a reptérről. Flibcoval utaztunk a belvárosba. Mucinak jobban tetszett a busz, végre igazán kilátott az ablakon, nem úgy mint az autóban. Minden bokrot nagy érdeklődéssel megtapsoltunk.
             A Midi pályaudvarról nem túl romantikus séta vezetett a belvárosba, az első fél órában megtapasztaltuk, hogy ez a város sem tisztább, mint Budapest.
             A pisilő kisfiú volt az első "látányosság". Biztos csak én nem értem a művészetet, legalább lenne nagy pisilő kisfiú, de ez nagyon kis vacak. A pisilő kislányt és kutyát meg se kerestük, pedig akkor biztos kerek lenne a kép, miért is fotózza ezeket annyi ember.
             Pár méterrel arrébb találtunk egy csodálatos gofrizót, pont olyan volt, mint elképzeltem. A karamelltől ropogó gofrit gyümölcsök, tejszínhab és még egy öntet is díszítette, egy adag hármónkat simán eltelített.

             A főtérre érve galambkergetés volt a program. Emma az összeset elzavarta a környékről, amíg mi nagyjából békésen kávézhattunk, kivéve amikor nekem is rohanni kellett vele. Szerencsére a futkározás kifárasztotta, álomba szenderült a babakocsiban. Mi az egész alvásidőt ülve töltöttük, aztán egy kis belga sültkrumplival is feltankoltunk.             A csokimúzeumban megnéztük, hogyan is készült régen és most a csoki. Egy bemutatóra várnunk kellett 20 percet, Emma már kezdett türelmetlen lenni. Aztán nem értette, miért kell ezt végig néznünk, de ahogy rájött, hogy itt bizony csoki készül, ujjongva elkezdett tapsolni, mindenki mosolygott rajta. A kijáratnál mindenki kapott egy zacskó édességet, persze ő is, nyilván nem lehetett sehogysem kitépni a kezéből. Én úgy döntöttem erre a 3 napra feladom az elveimet és megeheti a csokit, majd jól megmossuk utána a fogait és az éppen előtörő ötöseit, otthon úgysem kap ennyi szemét kaját.
             Sokat sétáltunk a városban, mindent célba vettünk. Átsétáltunk a Royal Gallery of Saint Hubert utcáin, megsimogattuk a Mont des Arts szökőkútjait.

             Estére már 26 ezer lépést mutatott az órám, a Carrefour adott nekünk vacsorát, aztán kipihentük a nap fáradalmait.

2021.08.21.

             A szállásunk a Hotel Novotel Brussels City Centre volt. Mindig azt gondoltam, hogy ez egy elérhetetlen hotel, de teljesen barátságos árat kínált. Az a durva, hogy a Tisza-tavon is pont ennyiért láttam nem is a legdrágább apartmant. Itt pedig olyan reggelit is kaptunk, hogy csak délután kellett kajára gondolni: tojás, bacon, virsli, bab, mindenféle kenyér és péksüti, palacsinta, joghurt, müzli, gyümölcsök, rengeteg dobozos innivaló. Sőt, még a kávé sem gagyi porból van, hanem frissen darált, igazi főzött.             A lakoma után az Atomiumhoz metróztunk. Szegény kertvárosi gyerek még sosem ült metrón, sőt, tömegközlekedési eszközön sem, csak mikor utazunk. Először látszott rajta némi rettegés, de elég hamar elmúlt. Babakocsival a lifttel akartunk lemenni az állomásra, de az az irdatlan vizeletszag elborzasztott, inkább választottuk a lépcsőt és a cipekedést. Jobb helyeken volt mozgólépcső, ott elég nehezen lehetett Emmát a babakocsiban tartani, kedvence a mozgólépcsőn sétálás.
             Egy átszállással el is jutottunk a célállomásig. Azért jó, hogy nagyon korán kelünk, mert még kicsi volt a sor a pénztárnál. Amikor kijöttünk, már ötször akkorára nőtt (bölcsebbek neten is tudnak jegyet venni). Bent kicsi matricámat nem nagyon lehetett az ölemből letenni, a szeparációs szorongás százezredik hulláma és a kezdődő álmosság nem túl jó párosítás, az én bicepszem pedig nem olyan fejlett, hogy órákon tartsam a kilóit. A kiállítás közepén végül úgy döntöttünk, hogy én nézzem meg a maradékot, a család másik két tagja inkább kint megvár. Kár hogy lemaradtak, nagyon menők voltak ezek a fényjátékok:

             Mire kiértem (kb. 10 perc múlva), törpe már szundított is, nem hiába volt nyűgös. Szokás szerint kihasználtuk az alvóidőt, gyorsan ittunk egy kávét. Csak fél óráig tartott a korai alvás, aztán megújult energiákkal vágtunk neki a Mini Europe-nak. Nagyon cuki hely, főleg gyerekeknek, de azért minket, felnőtteket is érdekelt. Emma még nem teljesen tudta értékelni a mindenféle interaktív épületet: irányítható kishajót, tüzet okádó sárkányt. Nyomkodta a gombokat, amitől minden zenélt, de pár évvel később jobban neki való lesz. 

             A Royal Palace & Greenhouse of Laeken le volt zárva, pedig képeken nézve elég látványos volt. A kínai pavilon nem csak átmenetileg volt bezárva, pedig nagyon impozánsnak tűnt az épület, a kiállítást is megnéztük volna.             A metró felé sétálva megálltunk enni a Laeken parkban, muci kiette a marha husit a tortillámból, nekem maradt egy kis salátás tészta. Aztán az az ötlete támadt, hogy mezítláb sétáljunk a fűben. Próbáltam úgy irányítani a lépteit, hogy messziről elkerüljük a kutya trottyanatokat, megcsodáltuk a katicákat és a virágokat. Annyira cuki, hogy minden iránt ennyire lelkesedik, azért a mosolyért még a szarba lépés sem zavart volna.
             Hazafelé törpike tombolt egyet a Parc de Bruxelles egyik játszóterén. Egy kislány kavicsokat, faleveleket, homokot pakolt egyik helyről a másikra, ő pedig besegített neki. Remekül megkommunikálták a dolgokat, amikor Emma még sehogy sem beszél, nem hogy brüsszeliül.
             A napi gofri és a cukorkóma sem maradhatott el, megkoronáztuk vele napot.
             Este én még úgy döntöttem, hogy minden nap meg kell lenni a 26 ezer lépésnek, ezért a hotel konditermében még futottam egy gyors 4 km-t, aztán fél 9-re sikerült is elaltatni Emmát.

2021.08.22.

             Reggelire a rendes tej helyett valami epres trutymákot sikerült választanom, de ezt már akkor vettem észre, amikor odaadtam Emmának, és gyanúsan nagyon tetszett neki. Nyilván ekkor már nem lehetett kiszedni a kezéből és nem is lehetett semmi értelmesebb táplálékot sem belejuttatni. 
             A Parlamentet sajnos csak hétköznap lehet meglátogatni, a Parlamentarium pedig csak 10-kor nyit. Addig is találtunk egy random tavat a társasházak között, az egész városnegyed úgy nézett ki, mint Párizsban a modern rész.             A Parlamentariumot is érdemes meglátogatni, jó kis kiállítás az EU-ról. Csak még inkább erősíti bennünk az érzést, hogy ha kicsit is felmerülne a távozásunk az unióból, azonnal pattanunk egy intelligensebb országba.             Átsétáltunk a Jubelparkon, egyenesen az Autoworldbe, kicsiknek is nagyoknak is bejöttek a veterán autók. Mukika a szivárvány színű játékautók közül pont a rózsaszínt választotta, ilyenkor mindig elgondolkozok, hogy tényleg az én lányom-e. Utána annyira ragaszkodott ahhoz a kis mütyürhöz, hogy ha kicsit el elpakoltuk valahova, rögtön kellett a “tó-tó”.

             A hazautazás előtt teleraktuk a hátizsákjainkat belga csokival. Emma is kiharcolt magának egy csoki tehenet, nem gondoltam volna, hogy az egészet lenyomja, de mégis sikerült. Ez azért meggyőzött, hogy mégis az én lányom.
             Nehéz úgy nemet mondani a gyereknek, ha én is egy nagy gyerek vagyok: a pénz bedobálós, karral plüss kihalászós játékban kettő (!!!) játékot is sikerült megszereznem. Bebizonyítottuk, hogy érdemes vele játszani.
             A repülőút simán zajlott, itt sem kérték el még a személyinket sem. Egyetlen nehéz pillanat az volt, amikor Emma nem akart az ölembe ülni, saját helyet akart. Elüldöztük a mellettünk lévő csávót, amikor lett volna saját ülés, akkor már csak én voltam jó. Legalább volt elég hely a lábamnak és nem zsibbadtam annyira halálra.             Összefoglalva Brüsszelnek nincs különösebb hangulata, kihagyhatatlan látnivalója sem, de nagyon jó volt három napot ott lenni. Emma kezdődő tomboló dackorszaka feladja a feladatokat, de kellő türelemmel és iróniával minden akadályt simán veszünk. Olyannyira, hogy egy hónap múlva ilyenkor, ha a koronavírus is úgy akarja, Törökországban leszünk két hetet.