2025.02.20., csütörtök

             5,5 év folyamatos gyerekezés után végre kaptunk egy kis szülői kimenőt, egyenesen Barcelonába utaztunk. Reggel 4-kor nem volt nagy élmény tavaszi vékony kabátban kimenni a -9 fokba, de motivált, hogy ott 25-tel több lesz.
             A repülőút nagyon kényelmes volt. Nem vettünk helyjegyet, mert a jegyárhoz képest irreálisan drága lett volna, ezért a kedves Ryanair nyilván szétültetett minket. Így kerültem a vészkijárat sorába, ahol senki nem ült mellettem, ezért mégis egymás mellett tudtunk lenni, ablak mellett, ekkora lábterünk pedig még Kuba felé sem volt a 11 óra alatt…
             Időben érkeztünk meg, vonattal egyenesen bementünk a belvárosba. Annyira reggel volt még, hogy minden akkor kezdett ébredezni. Délelőttre nem volt fix programunk, bolyongtunk egyet a La Ramblán. Cseppet sem volt jó idő, véletlenül sem láttunk napsütést. Első szembejövő látványosság a Mercato de la Bogueira volt. Csodálatos hely, minden embertelenül drága, de annyira szépek a gyümölcshalmok, péksütik, nyers és sült tengeri kütyük, még a tojás árus is mutatós volt. Ha nem is nagybevásárolni, de nézelődni mindenképp jó meglátogatni. Két croissantnak nem tudtunk ellenállni, mégis kellett végre kalóriát rakni magunkba. 

             A séta következő random megállója a Placa Reial volt. Számomra minden szép, ahol pálmafa van, a szürke felhők ugyan a fotókat elrontották, de a szabadság hangulatot nem tudták befolyásolni. Beültünk egy melegítő oszloppal rendelkező helyre kávézni, onnan szemléltük a tér eseményeit. Elsétáltunk egyenesen a tengerig, itt is látnom kellett az összes pálmafát.             Rájöttünk, hogy igyekeznünk kell, mert 13:30-ra van jegyünk a Sagrada Familiába. Fura volt, hogy szabadok a kezeim, nem lóg rajtam egy gyerek sem, éreztük a sétáló energiát és gyalog mentünk odáig. Szerencsére vettünk előre jegyet, mert helyben két napra előre nem volt egyáltalán. Az időpontig még belefért egy churros, ez is a turista lehúzás kategória, de egyszer azért rendben volt. A templom lenyűgöző, nehezen lehet szavakat találni Gaudi műveire. Az azért elmond valamit, hogy nagyjából 3 perc alatt unok meg minden átlagos építészetet, de itt lélegzetvisszafojtva sétáltuk körbe, majd üldögéltünk csendben, a színes ablakokban gyönyörködve. A nap nyilván most sem sütött cseppet sem, nem láttuk azt a fényjátékot, ahogy a színes foltok táncolnak a falakon, majd legközelebb. A passió oldalhoz felmentünk a toronyba, nagyobb kilátásra számítottunk és épp arrafelé építkeznek is. Kicsit olyan volt fent, mint Párizsban: nem jó felmenni az Eiffel-torony tetejére, mert az az egyetlen hely, ahonnan nem látod a tornyot…

             Kellőképp megéheztünk a nézelődésben, ezért rövid menetelés után beültünk egy véletlenszerűen kiválasztott helyre, és ettünk egy jó tengeri herkentyűs paellát.
             Visszasétáltunk a Katalán Zene Palotájába. Belőhettünk volna közelebbi néznivalót is, de ez mindkettőnket nagyon érdekelt. Nem volt zsúfolásig tele turistákkal, de a terasz mozaikos oszlopjaihoz volt némi sorban állás. A koncert terem annyira szép, hogy itt is kellett üldögélnünk, hogy minden apró részletét megemésszük. Egyszer hallgathatnànk is ott valamit, ilyen környezetben remek élmény lehet.

             Mire kijöttünk, már esteledett, ideje volt megkeresnünk a szállásunkat, ahová busszal mentünk. Még bevásároltunk estére néhány kötelező nasit: epret, sonkát, sajtot. Végül összehoztuk a 25 ezer lépést, jól esett megpihentetni a lábainkat.

2025.02.21., péntek

             A Güell park előtt reggelit a 365 pékségben vettünk. Annyira, de annyira hiányzik a glutén, csak ilyenkor érzem, egy friss és ropogós szendvicsnél, amilyen textúrát sohasem lehet elérni búzaliszten kívül bármi másból. Most feltankoljuk vele a testünket, leginkább az agyunkat, a lelkünknek hiányzik a legjobban.
             A parkba majdnem nyitásra értünk, korán volt még és az eső is csepergett, még nem voltak sokan. Teljesen beteg és zseniális, hogy Gaudi nem ismerte az egyenest, de a párhuzamost vagy az egyenlő magasságot sem. Az árkádok, hidak, kilátók rengetegében is sok időt el lehet tölteni, napsütésben hosszasan üldögéltünk volna az agavék szomszédságában. Minden pad annyira volt vizes, hogy kellemetlen volt leülni, de a növény és pálmafa imádatommal kihagyhatatlan volt. Papagájok repültek a pálmafákon, hangosan tudtunkra adták, hogy menjünk arrébb, amikor épp alattuk haladtunk el. Minden játszótérnél megjegyeztük, hogy biztosan tetszene a bucikáknak. A kert teraszán megtaláltuk a tömeget is, szerencsére annyira azért nem hullott az eső, hogy egymás szemét szurkálják esernyővel az emberek. Nem is a fotózással húzták az időt a kilátásnál, hanem azzal, hogy egy fényképet perceken át kellett csekkolni a telefonon, ahelyett, hogy csinálnának vagy százat, egy csak jó lesz. Esélyem nem volt minőségi fotó/videó gyártásra, ügyeskedtem a gimbállal is, de egyelőre nagyon kezdő vagyok. Valahol a gyík környékén untuk meg a százezredik útban álldogáló kínait is, nem tudom szezonban mekkora itt a forgalom, de számunkra ennyi is soknak bizonyult.

             Átbuszoztunk a Hospital de Sant Pauba, amely egészen 2009-ig kórházként funkcionált. Mára azonban a világörökség részeként a turisták számára látogatható épületegyüttesé vált. Egy főépületből áll és több kisebb épületből, ezeket folyosók kötik össze, ahol betegeket szállítottak. Építészetileg tényleg lenyűgöző, de cseppet sem praktikus orvoslás szempontjából: a 18m belmagasságot ketté is oszthatták volna, és akkor nem kell egy óriás terembe zsúfolni akár 50-60 ágyat. Arról nem is beszélve, hogy a csilivili rücskös díszítés infekciókontroll szempontból hogy állja meg a helyét…

             Kissé megkésett ebédként egy nagy adag steaket fogyasztottam el, katalán krémmel koronázva az étkezést.
             A Casa Milába vettünk online jegyet, de még volt időnk, ezért mini croissant is ettünk második desszertnek, mégiscsak nyaralunk, vagy mi. A Casa Milá kívülről nagyon menő, nincs benne két egyforma ív és semmi egyenes sem, a tetőterasz is zseni. Fisheye objektívem jól érezhette magát itt, be lehet látni vele az egész szerkezetet.

             A belső kiállítás cseppet sem kötött le, a tetőn kívül nem igazán éri meg a látogatást, elég horror jegyára van.
             Úgy benne voltunk a lendületben, hogy a Casa Battlóhoz is elsétáltunk. Nem kellett sokat várni, az emberek inkább csak kívülről fotózgatták. Kérdéses, hogy ad-e ez is annyi élményt, mint amennyibe kerül, mindenesetre a Milánál nekem jobban tetszett. A lépcsőházat elfogadnám otthonra, Gaudi is a tengert látta benne, lehet én is, azért tetszett annyira.

             Kutúrvacsit csaptunk az egyik Carrefourban, az előre összekészített szendvicsek nagyon megfelelnek. Még reggelire is vettünk, bezsúfoltuk a hotel minibárjának szekrényébe.

2025.02.22., szombat

             Ágyba reggeli után úgy gondoltuk, kemények vagyunk, elsétálunk a Casa Vicensbe. 9:45-re volt jegyünk, bioritmusunk már annyira átállt, hogy bébik nélkül se tudunk 10-ig aludni. Azért az felettébb pihentető, hogy van pár reggel, amikor nem kelünk fél 6-6 között. 
             Kívülről nekem nagyon tetszett a csempe, bár inkább tűnt össze-visszának, mint művészinek. A tornyok, teraszok véletlenszerűsége is aranyos, a nyílászárókat gyűlölném takarítani. Belülről a plafon már nagyon túlzás, el nem tudom képzelni, hogy egy halandó ember ilyet akarjon. Az udvara is hangulatos a sok növénnyel, nekem talán ez a ház tetszett a legjobban a megnézettek közül.

             Busszal mentünk a kikötőbe, ahonnan felvonóval szerettünk volna eljutni a Montjuicra. Kissé továbbment a busz, mint ahogy azt a google jósolta, erőltetett menettel rágyúrtunk a vádli izomlázra.
             A felvonónál senkit nem érdekelt, hogy előre váltott jegyünk van időpontra, ugyanúgy egy órát álltunk sorba. Nyáron nem tudom mi lehet itt a helyzet, el tudom képzelni, hogy élvezhetetlen a tömegtől az egész város. Fent már rendes eső esett, nem csak órák alatt szétáztató, hanem olyan igazi. Szereztünk melegszendvicset és vödrös cappuccinót egy parkban, jó időben zseni hely lehet: körbekerített zöld rész játszótérrel, közvetlen közelében a kávézóval, mindig ilyenre vadászunk. Nem tudok mi van ezzel a spanyol gyerekekkel, de több is mezítláb játszott, egy szál pólóban, esőben, még a nézésüktől is rázott a hideg…
             Az arborétumig nagyjából elállt az eső, megnéztük a különböző mediterrán tájakon milyen növények vannak. Lanzarote, Fuerteventura is ott volt, hasonlóval találkoztunk is, de azok száradt kórók voltak, nem zöldellő magas bokrok. Minden általam imádott növény helyet kapott: többfélé pálmafa, kaktusz, sárkányfa, jukkák.

             A Jardins de Mossén Costa i Llobera még ennél is nekem valóbb volt, napsütésben odafeküdtem volna a pálmák alá és egész nap meg sem mozdulok. Így esernyővel kellemetlenebb volt, de egy időre azt hiszem feltöltődtem a növényekkel.

             Visszafelé sehol nem állt sor, azonnal le is jutottunk. Természetesen nem maradhatott ki a tengerpart simogatás, a buciknak gyűjtöttem szuvenír kavicsot is, még nincs otthon elég.             Beültünk egy utolsó vacsira, most is a fűtött részt választottuk, míg néhány ember egyszál fürdőgatyában röpizett a parton 12 fokban.
             Már annyira fájt a lábunk, hogy minden lépéshez erőt kellett venni, de most is A Carrefourban szereztünk reggelit, végül visszatértünk a szállásra az utolsó éjszakára.

2025.02.23., vasárnap

             Minden nagyon pontos volt és délre már otthon is voltunk.