2024.09.24.

             A Kanári-szigetekre utazva teszteljük, mennyire jól megy az 5 óra folyamatos repülés. Felszálltunk a gépre, és indulás helyett egyhelyben álltunk 2 órát, mert Marseillesben légzár volt és nem engedtek arra. Először az is kérdés volt, hogy megyünk-e egyáltalán, vagy törlik a járatunkat, de 1,5 óra várakozás után közölték, hogy még egy kis türelem és indulunk. Bébik meglepően jól bírták a várakozást, szerencsére elég szórakoztató eszközt cipelünk magunkkal. Egy fél órára elég volt az lcd rajztábla, másik fél órára a műanyag flitter borzadály. A biztonsági ellenőrzésnél fennakadt a fém dobozban lévő mágneses golyó készlet, de aztán látták, hogy ártalmatlan gyerekjáték, és elég nagy hasznát is vettük az unaloműzésben. Jó magyar módjára elég rántott húsos szendvicset csomagoltunk, maradt volna több órára is. 
             Nagyon jó terv lett volna, hogy délután 1-kor indulunk, tökéletesen az alvásidőben repülünk, 2 órát biztosan szundival töltünk. Kissé felborította a menetrendet a 3 óra utáni indulás, de még megúsztuk a teljes összeomlást és indulás után nagyjából 2 perc alatt elaludtak. 2 óráig tartott a csend, én is aludtam volna, de a két oldalról nekem dőlő két gyerek azonnal elzsibbasztotta a lábam. A többi 3 órát nonstop szórakoztatással töltöttük, nekünk nagyon elég volt az út, ők tök jól bírták. Túléltük a gépen töltött összesen 7 órát, ennyi idő alatt legközelebb messzibb célpontot is útba ejthetünk.
             A csomag felszedés, autó bérlés nagyon gyorsan ment, de még egy boltozással is húztuk az estét és a szállás kulcsát is olyan nehéz volt megkeresni, mint egy szabaduló szobában. Vacsi után pár perc alatt elaludt mindenki.

2024.09.25.

             A teraszunk a kikötőre és a tengerre néz, ott fogyasztottuk el a reggelit. Spanyolország is csodálatos, minden felvágott, joghurt, sajt jelölten gluténmentes, Olaszország után a második menyország.             A Jameos del Aquaban kezdtünk, a Mars-szerű tájon üdítő egy pálmafa és kaktusz oázist látni. Egy türkizkék vizű barlangban sétáltunk át, az első kávé és almalé várt minket a túloldalon. Egy mesterséges tóban folytatódott a hely, körbe pálmafákkal, tele turistákkal.

             A nap tanulsága, hogy a Cueva de los Verdesbe csak online lehet jegyet foglalni, nekünk ez nem jött össze, és csak 2 órával későbbre sikerült venni. Ezért az autóban altatás mellett döntöttünk, Haríában találtunk egy nagyon helyes éttermet, ahol biztos nagyon jó tapasokat ettünk volna, ha nem hajtanánk a gluténmentességre. Dehát ez van, mindenki azt mondja lehetne sokkal rosszabb is. Pont megölném azt, aki ezt mondja, amikor épp elsétálunk a csicseriborsó tapas mellett. Egy kávét azért szereztünk a helyen, nem volt egyáltalán jó, de kávé, csend és még egy pálmafa is volt az autónk mellett, amíg vártuk, hogy felébredjenek a bébik. Alvás alatt körbesétáltam Haríát. Nincs ott semmi, de a pálmafák, óriási kaktuszok, sivatagi rózsák szépségesek. A szőlő termesztést viszont nem igazán értem, mennyit teremhet a maximum fél méteres tő. Majd a sziget másik pontján megtudjuk.

             Pár órával később visszatértünk a Cueva de los Verdesbe. Gyakorlott szülők lévén nem vittünk pelust a barlangba, mert előtte cseréltünk, akkor minek. Ennek az lett a vége, hogy a család fiú tagjai 5 perc alatt kimenekültek egy ruhacserére, csak csajok néztük a megkövült lávafolyamot a föld alatt. Emmának nagyon tetszett, le sem kellett hajolnia a szűk járatokon.             A Mirador del Ríot az utolsó órában értük el, már készülődtek a zárásra. Igazából zseniális, hogy ekkora látványosságot csinálnak a semmiből, a kopárság közepén építenek egy kilátót kávézóval és vonzza az embereket. Szemben van Graciosa szigete, órákig tudtam volna nézni az átvonuló felhőket.

             Este majdnem éttermeztünk, de miután odavonultunk, vettük észre, hogy egyedül szerdán van zárva a Vive Libre, a sziget egyetlen gluténmentes étterme. 

2024.09.26.

             Fél 9 környékén kel fel a nap, mi már legkésőbb 7-kor ébren vagyunk, ezért hosszas ágyban vergődés után a teraszon reggelizve nézhetjük minden reggel, ahogy egyre világosabb lesz.
             A Cactus Gardenben meglepődtünk, milyen óriásiak lehetnek a kaktuszok. Amiket én otthon nagy nehezen életben tartok, itt 10m-es óriás fákká nőnek. Valószínűleg még így is locsolják őket, az emberek lakta üde zöld foltokon kívül még egy gaz sem nő meg a szigeten. Egy magasságban vagyunk a Szaharával, egész évben száraz és meleg az időjárás.

             A Stratified City megér egy megállót, ha már arra jár az ember. Ez a vulkanikus tevékenységek által formázott adag szikla, bele lehet bújni a lyukakba, megmászni a köveket egészen addig, amíg nagy ordítozások közepette le nem horzsolja az ember a lábát a fekete homokkal.

             Tegnap kimaradt César Manrique háza Haríában, most altatás címszó alatt arra kocsikáztunk. 10 perc alatt körbejártuk, kissé átalakítanám, de azért laknám. A kertünket nem cserélném le az övére, egészen fura, ahogyan a fekete homokból kinőnek az óriás pálmafák, meg sem próbálkoznak semmiféle aljnövényzet telepítésével.
             Időnként gyerekbarát helyeket is beiktatunk a programba, ez most a Lanzarote Aquarium volt. Elég kicsi hely, de a nekik tetszett, Emil folyamatosan simogatta a medencék üvegét és futva visongatott.

2024.09.27.

             A vulkán mászásról lemondtam, legalábbis ezen a szigeten, elég lesz a következőn. A Montana Blanca labirintusaival kezdtük a napot. A parkolóból nem látszanak a sziklák, de egy kis sétával könnyen elérhetők. A meredek és keskeny sikátorokban nehéz két irányban haladni, de az emberek azért megpróbálják. Nem nagy túra, Emma is gond nélkül megmászta, még egy körre el akart menni, de mi meguntuk a vulkanikus aprócska kavicsokat a cipőnkben. Az a jó Lanzaroteban, hogy Emilnek már nem az anya a leggyakoribb szava, a kavics is versenybe száll.

             A Rancho Texasnál szívrohamot kaptunk a belépő árától, de egy nagyon jól felépített állatkertről van szó, rengeteg állat műsorral és egy strand résszel is. Mi nem készültünk pancsolásra, ez a része kimaradt, de így is mindenkit elfárasztottak a delfinek, pingvinek, varánuszok. A belépő árából legalább jut a locsolásra is, minden egyes pálmafánál és kaktusznál is locsolócső húzódott, egyébként nem maradnának életben ebben a szárazságban. A park nagyon zöld, tele van virággal, szép hely, csak szörnyen amerikai, ez a Texas hangulat nem annyira jött be.

             Alvás alatt odagurultunk az Airport Viewpoint nevű parkolóba, kilestük, honnan kell nézni az érkező repülőket. Aztán lesétáltunk a partra tengert simogatni és repcsiket videózni, de hamar elriasztott miket a felszálló gépek okozta csípő homokvihar.
             Este vettünk egy adag tengeri herkenytűt és megsütöttük. Minden nap tudnék ilyet enni, kár, hogy ennyire messzire kell érte jönni. 

2024.09.28.

             El Golfo partjánál néztünk hullámzó és sziklálhoz csapódó tengert. Az internet bugyraiban találtam egy természetes hidat, mint látnivalót, ennek nyomát sem láttuk. Vagy összeomlottak a puha sziklák, vagy teljesen eltévedtem, mindenesetre kölykök nagyon örültek a tengerparton lévő panoráma játszótérnek.

             A Charco Verde zöld tavát csak a magasból lehetett megnézni, sajnos drónozó idő sem volt egyáltalán. Mukika már ekkor álmos volt. Így jár az aki korán kell, egész nap álmos.

             Los Hervedidosnál is néztük, ahogy az erős hullámok mossák a sziklákat, a puha kőzet be is volt omolva a parti járda egy részén. Bucik kavicsokat dobáltaka a tengerbe, a legjobb játéksziget, tele van fogdosnivalóval.

             A szundi nem sikerült eredményesen, Emma csak vergődött, Emil is csak ölben tudott aludni. Így is pont lekéstük a Salinas de Janubio sólepárló vezetett túráját, csak két óránként megy, ezért nem vártunk még másfelet.             Visszatértünk Puerto del Carmenbe, megnéztük a partunkat. Igazi turistás hely, tele kajáldával és bazárral. Néztük milyen csodálatos kajákat tudnánk enni, de egyik sem 100% gm, ezért megelégedtünk jégkrémmel is. Azt sem kellett bogarászni, nagy betűkkel rajta volt a hirdetőtáblán, hogy gluténmentes. A forró levegőben 2 perc alatt halálra folyt a ruhájukra, a combjukra, az alkarjukon át egészen a hónaljukba. De úgyis partozás következett, és mivel nem hoztunk fürdőruhát, rövodnadrágban ástak gödröt a homokban. Nem baj, koszos gyerek boldog gyerek, zuhanyzó is volt a közelben és a hátizsákunkban is mindig lapul pótruha.             Este sütöttünk husit, a gyerekek ugyan nem igazán ettek belőle, de mi nem hagytunk semmi maradékot. 

2024.09.29.

             Vasárnaponként van Tequise városában a piac, ahol mindenféle dolgot lehet kapni: kézműves termékektől a kínai vackokig, ruhákat, van kajasor, az utcákat elönti a turista áradat, a parkolók megtelnek. A piacon nem találtunk semmi hasznosat, a város hangulatos, bár valószínűleg kellemesebb lett volna egy másik nap jönni, amikor a bárok sincsenek zsúfolásig tömve. Egy érdekességnek jó volt, legalább láttunk igazi várost is, nem csak turistaközpontot.

             A Museo Lagomar 5 perc autózásra van. Omar Sharif háza, amit egy nap alatt elvesztett pókeren. Egy szikla oldalába épült, teljesen elmebeteg és zseniális. Csak azért nem kéne, mert a sok lépcső és helyiség cseppet sem robotposzívó kompatibilis.

             Elkocsikáztunk a Famara beachre, ahol találtunk sziesztázó abc-ket. Pont megállapítottam, hogy ezen a szigeten semmi nem zár be a nap folyamán, de most egyik jégkrém vevőhely sem volt nyitva. Egy pékségben így is hozzájutottunk a napi hideg nasihoz, majd a homokdűnék mellett leparkoltunk és lesétáltunk a homokos partra. A nap véletlenül sem sütött és az itteni szél nem olyan mint otthon: nem csak néha lök egyet, hanem folyamatosan süvít szüntelenül. Egy óra alatt megfagytunk, de megvolt a kötelező fürdőruhában homokozás. A város amúgy a szörfözésre épül, több bérlőhely is van, de a parton sehol egy zuhanyzó vagy wc, nem fürdés a fő cél.

2024.09.30.

             Befizettünk egy buszos túrára a Timanfaya Nemzeti Parkba. Kétféle opció volt: vagy busszal megyünk végig, vagy gyalogolunk 10 km-t, mi gyerekkel az elsőt választottuk. Fél 10-re szólt a jegyünk, de igazából senkit nem érdekelt az időpont, folyamatosan parkoltak az autók és töltötték fel a buszokat. A túra elég nagyüzemben zajlott, 35 perc alatt végigmentünk a kráterek és megkövesedett láva közt, ki sem szállhattunk, csak néha lassított egy üvegen keresztüli fotóra. Emmának pont így tetszett, egy fél óra alatt végeztünk az egésszel, én azért elviseltem volna, ha néhol jobban nézelődünk. A parkolónál található egy étterem, ott tartottak 1-1 perces tűzgyújtás és kitörő gejzír mutatványt, sok értelme nem volt, csak annyi, hogy szegény Emil halálra rémült. Ahogy mentünk ki a parkból, hosszú kocsisor várta kígyózva, hogy leparkolhasson, onnan még egy sor volt a buszra várakozás. Szerencsére mi idejében érkeztünk, 11 körül mindennel végeztünk.

             A Caldera de los Cuervost először csak drónozni akartam, az a szél miatt nem jött össze, de egy negyed órás sétával bementünk a kráterébe. Nagyon durva a táj, tele van vulkáni kúpokkal, Emmának nagyon látványos, hogy nem csak könyvben olvassuk, hanem sétálunk is rajta. Emilnek túl sok az inger, ő a széltől is retteg, de majd megedződik.

             A túra után a bébik 5 perc alatt elaludtak, a La Geria szőlővidék egyik bodegájához leparkoltunk ébredésig. Volt idő körbefotózni a tájat. Nem értjük, miért kell a szőlővel foglalkozni, ha ennyire nem megy: egy gödröt ásnak neki, körbekerítik, hogy ne fújja állandóan a szél. Nyilván a gödör is gyakran beomlik, nem lehet sűrűn sem rakni őket. A növény is eléggé vegetálónak tűnt, óriási erőfeszítéseket tesznek azért, hogy itt termeljenek a világon hektáronként a legkevesebb szőlőt.

             Délután a szálláson lévő medencét próbáltuk ki, negyed óra alatt lilák lettek a szájak.

2024.10.01.

             Október első napját a Playa Papagayon kezdtük. Pontosabban a Playa de la Ceran, mert balra volt a Papagayo, mi jobbra indultunk, ott több volt az árnyék. Az éves homokos tengerpartot ezennel le is tudtuk, én nagyon elkezdtem szenvedni, hogy homokos lesz a fényképezőm, beterítik a törülközőt, nem való ez már nekem. A part egyébként gyönyörű, egyáltalán nincs tömeg, a víz tiszta, de mivel óceánról van szó, az egész testünket nem raktuk bele a hidegbe. Sétáltunk a sziklákon, oldalba csaptak a hullámok. Megpiknikeztük a szendvicseinket és még mielőtt nagyon elkezdtünk volna égni a napon, összepakoltunk és mentünk tovább. Homokozó otthon is van, a víz hideg belemenni, és úgysem lehet nyugodtan feküdni, nézni a tengert és relaxálni, inkább továbbálltunk. A hegy tetején van néhány étterem. Megpróbáltunk kávézni és folyadékot szerezni, de csak akkor adnak kávét, ha eszünk is. Ha elfoglaltuk volna az utolsó üres asztalt, ez jogos lett volna, de alig lézengett ott egy-két ember. Ezek szerint nekik jobb, hogy egyáltalán nem fogyaszt ott senki, nekünk meg igazából tökmindegy.

             Elmentünk Playa Blanca kikötőjébe, a Marina Rubiconba, ott találtunk szimpatikus kávézót és almalevezőt. Üldögéltem volna még pár órát a pálmafás, tengeres, hajós kilátással, de a család fiatalabbik fele nem tud nyugodtan a popóján csücsülni. A környék tele van étteremmel, szórakozó hellyel, valószínűleg a legtöbb pálmafa is itt nő. Csak este lehet nagyobb élet errefelé, de így is hangulatos volt.
             Elbúcsúztunk a szállásunk medencéjétől, holnap vár ránk Fuerteventura.

2024.10.02.

             A kompátkelés nagyon gördülékenyen ment, a 25 perc alatt felmentünk az emeletre és onnan figyeltük Corralejo közeledését.             Fuerteventura felhős, szeles idővel fogadott minket. A Popcorn beachen negyed óra alatt ott voltunk, a 4 km-re lévő partot zötyögős földúton lehetett megközelíteni. A popcornok nem mások, mint megkövesedett algák, a szürke kövek közt fehér partot alkotnak. Nem szabad elhozni őket, az ökoszisztéma fontos része, de két kavics imádó gyereknek maga a mennyország őket fogdosni, pakolgatni. Nekünk is jutott időnk fotózni, drónozni, a délelőtt gyorsan eltelt.

             Corralejo homokdűnéi fehéren világítanak a kék tenger mellett. Felmásztunk a legnagyobbra, ismét megtapasztaltuk, hogy a homok bizony csíp. A szelet egyik gyerek sem értékelte különösebben, de attól még menő ez a minisivatag, főleg a türkizkék tengerrel a háttérben.

             Bevásároltunk az új szállásunkra. Elég lepukkant környéket sikerült kiszemelnünk, mindkettőnknek Marokkó hangulata lett: a természet pont olyan, mint a Szahara előtti kavics rengeteg, sehol egy növény, csak a kietlen, száraz táj. A házak is hasonlítottak az ottaniakra, még betonozott utat is nehezen találtunk.
             Főztünk este egy nagy adag spagettit, aztán muszáj volt enni popcornt is: egyrészt mert szerencsétlen gyerek azt sem tudja mi az, sosem eszik, másrészt mert itt találtunk jelölten gluténmentest, ami nagyon menő. 

2024.10.03.

             Reggel szabályosan fáztunk, olyan szél fúj, hogy a 22 fok is dermesztő tud lenni.
             Gondosan tanulmányoztam nyaralás előtt az apály-dagály előrejelzést, ugyanis a Playa de Sotaventot dagálykor elönti a víz és sétálható homokpadokká változik az egyébként sivatagnak kinéző part. Napi kétszer van dagály, 20 percet csúszik minden nap. Szerencsére nem reggel és este 8-kor van éppen, úgy nehéz lett volna beilleszteni a napirendbe. Délután kettőkor két méterrel magasabb a vízszint, mint apálykor, ezért a következő volt a program: Morro Jable városában két órát eltöltöttünk, élveztük, hogy végre látunk rendes növényeket, mindenhol magaslottak a pálmafák. Kisétáltunk a világítótoronyhoz, amiben nincs semmi különleges, de hangulatos a fa cölöpös járdán lépkedni. Megvolt a bazározás is, bébiknek megmondtuk, hogy a két hét alatt egy ajándékot választhatnak, itt végre sikerült egy-egy ölelgetős játékot beszerezni.

             A Mirador del Salmoban megebédeltünk, közben láttuk, hogy már egész jól áll a dagály.             Kis kocsikázással elaludtak az utódok, odaparkoltunk a Playa del Sotavento mellé, majd alvás alatt felváltva dokumentáltuk a partot körbefotózva és drónozva is. Szabad szemmel is lehetett látni, ahogy nő a vízszint, amíg ott voltunk, eltűnt néhány homokpad. Kissé szétáztattam a ruhámat, gondoltam nem megyek visszafelé is a homokban, átcsapok a vízben… mélyebb volt, mint gondoltam, de legalább a továbbiakban nem volt melegem a tűző napon délután 2-kor. Drónozni nem lehetett, mint utólag kiderült, ránk szóltak, de addigra sikerült megörökíteni a lényeget. Felülről sokkal jobban látszódnak a száraz foltok, a mélyebb gödrök, a türkizkék tenger.
             Ébredés után közösen is beletapostunk a homokba és a vízbe. Emmát a nagy hullámok sem rettentették el, úgy kellett visszafogni, hogy gyerek, ne sodorjon már el az ár. Emil csak néha merte lerakni a lábát, ha megpróbáltunk a hullám közelébe menni, mutatott a másik irányba, hogy “arra!”

             Az Oasis Wildlife Parkba 3 után értünk, addigra elfáradtak az állatok és nem akarták magukat megmutatni. Hatalmas ez a park is, tele szebbnél-szebb növénnyel, egy csodás oázis a kőrengetegben. 3 euróért lehetett füvet venni az állatoknak, az ember a gyerekeiért mindent megtesz, dehát fű 3 euróért?! Ráadásul a lámák meg sem akarták enni. A tevék viszont majdnem kitépték a kezünkből, Emil itt is inkább meghúzta magát a háttérben. A zsiráfok nagyon menők, egy magasságba lehet mászni a tetejükkel, sosem láttam még zsiráf fejet felülről.
             A kert növény arborétum részére már nem maradt a családtagoknak türelme, hiába érdekelt volna engem.

2024.10.04.

             A Mirador Corrales de Guize kilátónál hiába kerestük a sziget invazívan elszaporodott mókusait, nem mutatkozott egy sem. A szél erősen fújt, egy kabát is jól esett volna.

             Betancuriát még zárva találtuk érkezésünkkor, pedig nem keltünk korán és nem is volt annyira közeli célpont. Nagyon cuki hely, különösen turisták nélkül. Helyes a főtér templommal, rengeteg óriás muskátlival, amik nem csak egynyáriak, mint az én kertemben, hanem vastag fásszárúak. Két utca az egész település, de ez pont elég egy látványosságnak, az éttermek, kávézók is tele vannak növénnyel, akár egy dzsungelben. Be is ültünk egybe, ahol már megint arcon csapott a gluténmentesség, nem tudom mikor fog ez enyhülni. Jó lett volna enni egy tapast, de abból nem adhatunk, találjunk ki neki valamit. Kaját nem hoztunk, mert még nem akarunk enni, venni csak jégkrémet tudnánk, de azt meg nem fogunk délelőtt. Na jó, nem is veszünk senkinek semmit, jó lesz csak az ital. Totál kiábrándító. Még üldöztünk macskákat, mire a turisták megérkeztek, mi már végeztünk a várossal.

             Alvás előtt még megnéztünk két kilátást: Mirador las Penitas és Mirador del Risco de Las Penas. Biztos van olyan időszak, amikor a duzzasztógát előtt megtelik a tó vízzel, ezt most nehéz volt elképzelni, csak kókadozó pálmafák bólogattak a hőségben. Még lett volna egy látványosság, ami rengeteg Fuerteventura képen rajta van, de gyerekkel cseppet sem kompatibilis túra: az Arco de las Penitas, egy szikla nyúlvány, ami nagyon látványos ívet alkot. Egy pillanatra felmerült, hogy az alvásidejükben édes magányomban megmászom, de aztán nem voltam elég bátor a legnagyobb melegben, egyedül, kitaposott út nélkül a sziklákon mászni.             Helyette inkább elkocsikáztunk a Puertito de Los Molinoshoz, ahol szintén egyedül látogattam körbe a partot minden oldalról, így volt esélyem fotózni. Nincs ott semmi, de cuki kis település, néhány ház és két vendéglátóegység az egész. A part mentén vannak kisebb barlangok, ahová csónakokkal visznek be. Ébredés után beszélgettek a bébik a kacsákkal, amik a faluba befolyó édesvízben hevertek. Beültünk kávézni, vettünk egy adag krokettet Emilnek, hátha eszik végre valamit, de nyilván nekünk maradt az egész. Valami halkrokett volt, ráadásul túl fűszeres, elég nehéz volt lenyomni. Megsimogattuk a tengert, minden cuccunkat összehomokoztuk, pedig nagyjából 10 perc volt az egész.

             Hazafelé megálltunk a Molino de Tefíanál, egy kis malomnál. Egynek jó volt, de legalább láttunk 3 mókust. Odaszaladtak, hátha adunk kaját, de látták, hogy reménytelen a helyzet, szomorúan továbbálltak, utána már hiába kerestük őket.

2024.10.05.

             Ajuyban délelőtt 10-kor szitált a köd, esőkabátot és pulóvert is raktunk a táskába, de mint minden nap, a szürke felhők hamar eltűntek és ugyanolyan napsütéssel folytatódott az időjárás. A barlangokhoz egy domboldalon lehet felmenni, az út biztonságos, korláttal határolt, Emma gond nélkül teljesítette. A barlangokba jobb apálykor menni, a hullámok már így is odacsaptak az alsó kövekre, lehetséges, hogy később nem is lehet teljesen bemenni. Tetszett nekik nagyon, bár valószínűleg minden tetszik, ahol kavicsot lehet dobálni a vízbe. Visszafelé Emil is felbátorodott, sétálni akart, de nézni is rossz volt, ahogy csúszik-mászik a számára óriás sziklákon, a korláton is pont kifért volna, inkább felvettem az ölembe. Egyébként állandó testkontaktot igényel, sosem szabad a kezem, de most lassan megtanul mondatokban beszélni: “Szorít, inkább apa!”. Így átpasszoltam és már napsütésben örökítettem meg a partot.

             Visszatértünk a faluba, találtunk egy boltot, ahol kávét is főznek, így harmadannyiból megúsztuk az almalé-kávé kört. Ismét lekerültek a cipők és a fekete homokban is lépkedtünk. Számomra nem volt szép ez a szín, de érdekes, máshol még nem láttam ilyen sötétet.
             Egy pálmafa tövében megebédeltünk. Van valami romantikus abban, hogy sehol nem tudunk éttermezni. Találunk egy jó kilátást, békésen leülünk. Nem kell várni semmire, elővesszük a kész kaját, a földet sem kell feltakarítanunk. A mai menü gluténmentes nuggets volt, reggel kisütöm, jégakkuval kibírja, ezek úgyis ezt a szennyt eszik a legjobban.

             Tiscamanitában van egy malom bemutató múzeum, a malomba is fel lehet lépcsőzni, negyed órás megállóhely. Vigyázat, a molnárok mind alacsonyak voltak.             Salinas del Carmen sólepárlói látványossabbak voltak, mint tavaly Szicíliában: rengeteg kis medencében ott ült készen a só, kupacokba rendezve már kiszedték. Különböző állomásokon megmutatták, hogy nyerik ki a tengerből a sót. Számomra akkor is felfoghatatlan, hogy ez a legegyszerübb módja a folyamatnak, ekkora terület kell hozzá és ennyi kézi emberi munka. Végre fotogén mókusokkal is találkoztunk.

2024.10.06.

             A Calderon Hondoról azt olvastam, hogy földúton ugyan, de közel lehet menni hozzá autóval, 10 perc gyaloglás és fent is vagyunk. Még be is raktam egy pöttyöt a térképre, hogy hol kéne megállnunk, de csak a Maps me ismerte az utakat, az is egyenrangúnak mutatta, ezért nem ott parkoltunk le. Innen már 3 km volt felfelé, majd vissza is. Nem volt borzasztó túra, mert 120 m volt a szintkülönbség, nagyjából fél óra alatt megtettük. Kellemesen felhők borították az eget és a széltől sem volt melegünk, Emma is gond nélkül végigmászta. Az utolsó 10 percben tényleg láttuk a helyet, ahol parkolni kellett volna, szóval ha valaki elolvassa ezt és felmászna a vulkánra, írj és elmondom mi a titok, honnan nem kell 6 km-t gyalogolni. Azért így sem bántuk a sétát, a kráter menő, a kilátás pazar, jó volt az otthon cseppet sem megszokott kőtengereket szemlélni.
             Emil végig kézben volt, a 12 kg plusz súly nehezítette a dolgot, de ennek ellenére ő is elfáradt, 5 perc alatt szundi lett a kocsiban.

             A Faro de Tostónt körbesétáltam és megörökítettem, amíg a család a hűvös kocsiban aludt. Még járhatóak voltak a part menti kövek, minden szögből lefotóztam a tükröződéseket, annyira jól mutatott a tengervíz a toronnyal. Kukucsoltam egy rákkal, nem akart megismerkedni velem. Alig fél órát voltam egyedül, mire visszamentem a kocsihoz, már mindenki ébren várt. Együtt indultunk a kövek közé rákot vadászni. Először nem jártunk sikerrel, de aztán ráállt a szemem a szürke sziklákon heverő piros foltokra, durva mennyiségű állatot találtunk. Az vetett véget a nézelődésnek, hogy a dagály vészesen közelített: ahol 10 perce még szàrazon lépkedtünk, kezdte elönteni a víz, még 10 perc múlva már elvágott volna a szárazföldtől. Nyilván a rákok is a vizesebb, belsőbb sziklákat szeretik, de két kisgyerekkel és egy fényképezővel én nem voltam ilyen beválallós. A parti sziklákon a bébik még kinyalták az apró lyukakba beleszáradt sót. Emil először azt mondta rá, hogy hó, de miután felvilágosítottam, úgy gondolta tesztelni kell…

             El Cotilloban a part mentén vadásztunk jégkrémet, de mindegyik csak legkevésbé sem gluténmentes fagyi volt, ezért két frappé után a Superdinoban szereztük be végül. A város cuki, jó lenne naplememtét nézni az egyik étteremből…

2024.10.07.

             Arra ébredtem, hogy öregedtem egy évet, de mivel nem éreztem, hogy bármim jobban fájna, ezért a napirend első pontja a Playa de Garcey mellett lévő Bee Cave volt. Azt kell tudni a helyről, hogy az egész interneten nem sok helyen lehet róla olvasni, csak a legelvetemültebbek és legvakmerőbbek tűzik ki célpontul. A partra az utolsó 7 km-t kavicsos úton lehet megtenni, kis kocsival is teljesíthető, de lehetőleg lassan, Emil végig jajgatta. Leparkoltunk a parton, figyelve, hogy ne vigye el majd a dagály az autót. Egyetlen információm egy GPS koordináta volt, ami a következő: 28°20'18.1"N 14°11'14.6"W    Ezen kívül csak annyit tudtunk, hogy fent a sziklán kell végigsétálni 1 km-t, de hogy milyen terep, arról semmi infóm nem volt. Olyat is találtam, hogy lent a sziklák mentén is el lehet jutni, de jobban megnézve a partot, nem ajánlanám senkinek, életveszélyes a csúszós talajon, a felcsapó hullámok mentén menni. Szószerint a madár se járt arrafelé, emberrel egyáltalán nem találkoztunk, néhány kóbor kecske látszott messziről. Nem a part szélén, inkább kicsit beljebb húzódik a köves út, célpontunkhoz jól láthatóan le is ágazik. Fentről nem látszik a barlang, egy kis félsziget mentén körbe húzódik az alig egy ember széles ösvény. Eleinte nem mertem lemenni, fentről néztük a gyönyörű óceánt. Gyerekekkel eszünkbe se jutott lemenni, én is úgy indultam el, hogy ha egy kicsit is nem érzem magam biztonságban, azonnal visszafordulok. Egyedül vágtam neki, annyira azért nem volt vészes. Csak egy lábnyomni hely van, tériszonyosoknak semmiképp sem ajánlott, sem nagy szélben, vagy csúszós időben. A barlang kicsi, épphogy pár ember le tud ülni, de valóban különleges a szikla mintázata, mint egy méhkas. Minden homokból van, az odavezető út, a fal, valószínűleg 10-20 év múlva egyáltalán nem lesz itt ez a gyöngyszem. Nem lettek róla jó fotóim, de ha valaki szereti az egyedülálló, turistamentes, felfedezetlen látványosságokat, ezt mindenképp látni kell.

             A Faro de la Entellada egy óriás hegy tetején fekvő világítótorony. Szintén alig lehet ott találkozni valakivel, talán mert távol van a többi helytől. Nagyon szép épület, ezt a foltos kőházikó stílust otthonra is elfogadnám. 

             Egész nap nem jártunk kávé közelben, ezért Caleta de Fuste tengepartján pótoltuk ezt a hiányosságot, én egy Sangriát is ittam, ha már a szülinapi tortámból csak otthon fogyaszthatok. 

2024.10.08.

             Reggel összepakoltunk, elindultunk Corralejo kikötőjébe, ugyanis Lanzaroteról repülünk haza. A család elfáradt a 15. napra, a komphoz is hosszú volt az út, a komptól is Arrecifebe. Ott próbálkoztunk egy városnézéssel, de igazából semmi látványosat nem találtunk.
             Megtörtént az év utolsó jégkrémezése, és mivel elnéztük az órát, egy játszóterezésre is jutott idő. A reptérre is olyan hamar értünk, hogy még a poggyász leadásra is várni kellett. A repülő időben indult, érezte, hogy nagyon nincs szükségünk két órás csúszásra. Este 6-kor indultunk, a bébik másfél óra után végig aludtak, Emil csak ölben és szoros testkontaktban, de úgy legalább nyugiban.

Tanulságok

             Képek alapján nagyon szép szigeteken jártunk, a valóság azért kicsit kiábrándítóbb. Lanzarote még bővelkedik a tengerparti pancsoláson túl is látványosságban, Fuerteventura szerintem inkább csak annak érdekes, aki az insta összes látnivalóját fel szeretné kutatni (ebből sajnos mi nem sokat pipáltunk ki, sokat kell túrázni olyan helyekre, amit kevés ember értékel igazán).
             Számunkra rejtély, hogy az emberek miért akarnak ilyen száraz sivatagszerű helyeken élni, ahol ha nem locsolnak, semmi nem nő. Honnan jön a vezetékes víz, miért nincs telerakva minden napelemmel, szélerőművel?
             A Hold fura alakú, annyira délen vagyunk, hogy nem C és D alakú, hanem vízszintesen felezett.
             A zsákutcák zseniálisak, körforgalomban végződnek, gondoltak az autósokra.
             Az éttermekben mindenhol nyalókát, cukrot akarnak adni a gyerekeknek, szerencsére halkan a szülők megkérdezésével.
             Mindenhol lehet ingyen parkolni, nagyon sok néznivaló is ingyenes.
             Az éttermi árakat nem nagyon tapasztaltuk, de a boltok gluténmentes termékei nagyjából fele annyi, mint otthon, és minden mentes jelölve van az árcédulán is, a terméken is, zseniális, hogy egy percig sem kell ezt bogarászni. A gluténmentes sarok kisebb, mint otthon, kevesebb a kenyér, keksz, nasi, picibb boltokban nincs is. De a felvágottak, a szószok, joghurtok, jégkrémek láthatóan jelöltek, nem kellett órákig boltozni.
             A gyümölcsök horror áron vannak, talán mert nem terem meg semmi.
Összességében nekem tetszett, de azt hiszem várunk jónéhány évet a következő Kanári-szigetre.

2024.03.31., vasárnap, Pisa

             Hajnal 5-kor már a reptéren futkároztak a pacsirtáink, Toszkánában töltjük a tavaszi szünetet. Onnan látni, mennyire öregszünk, hogy már nem őszülünk 10 évet a repülés alatt. Mindkét utód végigaludta, ebben az is segített, hogy az óraátállítás még egy óra alvást elvett tőlünk.
             Első utunk Pisában az ER - pasticceria gluten free-be vezetett egy reggelire. Otthon már egészen előrehaladottan próbálkozok a gluténmentes sütéssel, melegen finomnak is mondanám a végeredményt. Másnapra azonban már ölni lehet a kenyereimmel, annyira megkeményednek, itt meg kihűlve is annyira csodálatos minden, ezek az olaszok nagyon tudnak valamit. A pisztáciás croissant annyira pihe-puha volt, se ízre, se állagra meg nem mondanám, hogy nem búzalisztből készült. Emmának csak annyi volt a kérdése, hogy mignon van? Azt szerencsére nem láttunk, de így is kiválasztotta a legcsokisabb sütit, aztán persze az enyémet is megette volna.

             Hasznos volt, hogy 9 után nem sokkal már a ferdetoronynál voltunk, azonnal találtunk közeli ingyenes parkolóhelyet. Az esernyő árusok örülhettek, nemtom mekkora biznisz ez itt, de nekünk rögtön venni kellett kettőt. Akárhányszor kinyitottuk, mindig elállt az eső, amikor becsuktuk, megint elkezdett szemelni. Körbejártuk a teret, kávéztunk és meleg tejeztünk egy olyan helyen, ahonnan épp nagyon dőlt a torony. Nem csináltunk támasztós fotókat, csak távolról néztük, ahogy mindenki pózol.

             Kisebb séta jött a botanikus kertbe. Emil nyomott egy szundit, a többiek végigjárták a mindenféle növényt. Ebéd előtt még pillanatragasztót vadásztunk a Carrefour expressben, nyilván sikerült olyan cipőben eljönnöm, ami szakadásnak indult. A gyerekeknek hoztam mindenféle pótruházatot, én meg majd papucsban nyomom zoknival. Csak keddig kéne kibírni a ragasztással, addigra elmúlik a Húsvét vasárnap és hétfő, újból kinyitnak a cipőboltok is.

             A Grano Libero Ristorante Senza Glutine étterembe volt asztalfoglalásunk 1-re, addigra pont újra tudtam járni és Emil elveszett sapkáját is megtaláltuk. Nemtom mennyi energiát öltem a nyaralás szervezésbe, ki kellett találni, hogy nem halunk éhen és nem csak kekszeket rágunk gluténmentesen. Jó lehet annak, aki 4 euróért eszik egy marha nagy szendvicset és már jól is lakik, mi étterembe sem ülhetünk be akárhova. Olaszország menő, van sok 100% gluténmentes étterem, ahol tuti nem kell félni a keresztszennyeződésektől. Mindenképp kihasználjuk, hogy nem csak a saját főztömet tudjuk enni, ehhez hosszas levelezésekben derítettem ki, vajon nyitva vannak-e ünnepnapon? Foglalni is kellett, mert az étterem teljesen tömve volt, az is ciki lett volna, ha megtaláljuk hol lehet enni, csak bejutni nem tudunk. Nem volt különleges az ízvilág, de annyira vidító, hogy létezik sok ilyen hely és csak ülünk és hoznak nekünk enni főtt ételt, mint a régi szép időkben.
             Az autóhoz visszafelé sétálás közben már napszemüveget árultak az esernyő kereskedők, kisütött a nap.
             A szállásunk 1,5 óra útra volt Firenzétől délre. A bébik végigaludták, elfáradtak a nagy sétában. Mint kiderült, Whatsappon írt nekünk a nőszemély hogyan juthatunk be, az nem zavarta, hogy nem válaszolunk, mivel fel sincs telepítve az alkalmazás. Valahogy kinyitottuk a házikót, feltekertük a fűtést, ezek a mediterrán népek jól érzik magukat a 18 fokban, mi nem annyira. Az apartmanunk hatalmas, óriási kerttel és panorámával. Megettük a nappal vadászott péksütit vacsira, 9-kor már mindenki aludt.

2024.04 01., hétfő - Siena

             Fél 8-ig aludtunk, ami óriási csoda, csak 3-4 óra alvásnak kellett kimaradni ehhez az eredményhez.
             Siena felé vettük az irányt, nem siettünk túlságosan, mert szemerkélt az eső. Reménykedtünk, hátha abbahagyja, a kocsiban is üldögéltünk kicsit, hátha nem kell felhúzni az esernyőket, de aztán feladtuk és elindultunk. A székesegyházba majdnem bementünk, de akkora sor volt, hogy kicsit későbbre hagytuk. Betértünk egy kávézóba, a földön hevert egy pizza darab, Emil kisebb dührohamot kapott, hogy nem engedtük felvenni és megenni. Addig bolyongtunk céltalan, amíg ebédidő lett és ma is foglalásra mentünk. A San Domenico vegyes konyhás étterem, külön konyhában készítik a gluténmentes ételt. A kilátás is pompás, majdnem nézni is tudtuk volna, ha nem 2 gyerekkel vagyunk. Én sem értem, miért erőltetjük ezt az étterem dolgot minden nap, próbálkozunk, hátha egy nap nem pusztulunk meg. Készültem unikornisos kifestővel és színes ábra felismeréssel, majdnem 2 percig be is vált. Nem baj, 2 percekből áll a nap. Mire jóllaktunk, megint esett az eső, a desszert helyünkre, a Gromba igyekeztünk. Nem volt ott senki, mily meglepő, a hidegben senki nem akart fagyizni. Mucika legalább evett tölcséres fagyit, otthon alig van lehetőségünk rá. Én meg teleeszem magam pisztáciával.
             Végre a városra is jutott időnk a szakadó esőben is. Mindent megszemléltünk: Piazza del Campo, Fonte Gaia, Torre del Mangia, Katedrális, Piccolomini könyvtár.
             A délután toszkán tájak, a Val d’Orcia gyönyörködésével telt volna, de az esőben minden folytatásról lemondtunk. Majd 2042-ben egy agroturizmus helyen, sok gluténos finomsággal.

2024.04.02., kedd - Firenze

             Firenze felé bementünk egy gluténmentes boltba, olcsóbb nem volt, mint otthon, de volt bőven kínálat, feltankoltunk minden jóval.
             A pályaudvarnál megálltunk egy parkolóházban, ott kellett hagyni a kulcsot is, reméltük nem valami autórablóhely. Tettünk egy nagy sétát a belvárosban, nem volt célunk bárhova is bemenni, jeggyel is minimum fél óra álldogálás lett volna a dómba bejutni. Majd egyszer, pici bébikkel semmi türelmünk nincs hozzá. Megvolt a napi kávé és meleg tej, közben időnként bemenekültünk az eső elől az árkádok alá. Mercato centrale, dóm, Palazzo Vecchio, Ponte Vecchio, majd malac simogatás (Fantana del Porcellino). A Risotteria Melottiban pótoltuk az energiákat fantasztikus rizottókkal: sütőtökös-marhás, narancsos-kacsás, pisztáciás-sajtos. Desszert is csusszant utána, álmaim tiramisuját fogyszasztottam el. Emil már nagyon kinyúlt a végére, az autó fele biztos elaludt volna, aztán ha nem tud visszaaludni a kocsiban, mindenki délutánjának annyi, ezért kettéoszlottunk: én Emillel ebéd utáni sétára indutam, babakocsival indultunk a Boboli-kerthez, 3 km gyaloglás, amíg a többiek odahozzák az autót. Nem volt nagy alvás, ahogy leültem egy padra, nyilván azonnal felébredt. Szedett nekem virágcsokrot, aztán egyesültünk a családdal. Galambot üldöztünk, halat vadásztunk, futottunk a domboldalon a Boboli-kertben. Este a szállásunkon a naplementében fogyasztottunk szószos-kukoricás tésztát. Nem kell túlgondolni a főzés témát, ez mindenkinek tetszett.

2024.04.03., szerda - Lucca

             A másik szállásunkra indultunk Lucca mellé. Kicsit lassan kezdődött a nap, a kocsiban szundit meg kellett várni a városnézéssel. Megettük a szerzett péksütiket egy parkban, minden alkalommal összeomlik bennem valami, amikor mentes ízű croissant eszek. Az első tér+ kávézó kombinációnál betértünk egy fekete nedüre, bébik üldözték a galambokat, ez minden nyaraláson kötelező program. A szemét Dustin Hoffmann éppen filmet forgatott a Torre Guinigi-ben, pedig az lett volna a fő látnivalónk. A botanikus kertben futkároztunk helyette, majd a városfalon sétáltunk vissza.

             A szállásunk óriási, a belső rész is, de a kertet bejárni is alig lehet. Kemence, rengeteg pad, kosárpálya, nyáron medence, gyerekjátékok, minden van és gyönyörű, gondozott fű fedi be. A fűtést itt is külön kellett igényelni, 15 fokban nem sokáig bírnánk. A tűzhellyel meggyűlt a bajunk, nem találtuk elsőre, hol is kéne megnyitni. Ami szörnyen szomorú, hogy kávéfőző nincs sehol, nemtom milyen olaszok ezek. Sőt, még boros poharakat sem találtunk, fura. A mosógép egy kerti sétával érhető el, teregetni a domb tetején, a kert másik végében lehetne. Egyelőre nem is működik a mosógép, nem kell túrázni a vizes ruhákkal.

2024.04.04., csütörtök - Livorno

             A napi terv egy akvárium megnézése és tengerparti bolyongás volt. Először is kerestünk egy mosodát, mert a 3 adag ruhánk pont elfogyott és nem volt szó róla, hogy a szálláson nem működik. A hátsó ülésen sikerült viszont látni a reggelit, meleg ruha még pont akadt, de még sürgősebbé vált a mosás. El is telt vele a délelőtt, szerencsére a kölyköknek nagyon izgalmas nézni ahogy forog a szárító, vagy az utcán dolgozó markoló, ezért nem volt katasztrófa a szárítással együtt kétszer fél óra. 
             Az akvárium nem túl nagy, de még pont lekötötte Emilt is végig. Alul halak, teknősök, felül hüllők találhatók, a hangyák egy csőben végigsétálhatják az egész szobát. Egy gyümölcslé közben megvolt a napi galambozás, a Terrazza Mascagnin a napi fogócska. Livornoban is találtunk 100% gluténmentes helyet (Manalú Bistrot & Café), napközben is jutott belénk főtt étel.

2024.04.05., péntek - Cinque Terre

             Utazásunk fénypontja következett, átléptük Toszkánát és Liguriába kocsikáztunk. A Cinque Terre 2 városát: Riomaggiorét és Manarolát céloztuk meg. A többi hármat két gyerekkel kihagyjuk, ez is elég első körben. La Speziában hagytuk az autót, vonattal mentünk tovább. Hajóval több, mint egy óra lett volna az első város, a vonat összesen 7 perc, ezeknek a gyerekeknek pedig egzotikusabb a vonat, mint a repülő. Szegények otthon sosem utaztak még vasúton, Emma teljesen odáig volt érte. 
             Végigjártuk Riomaggiore összes lépcsőjét babakocsival. Emilt alig lehet beleszíjazni, mindenhol sétálni akar. Ez mondjuk ígéretesen hangzik a jövőt nézve, legközelebb már hátha elhagyjuk a járgányt. Most inkább csak nyomasztó, hogy lehetetlen emberi sebességgel haladni és az irányban sem értünk egyet, a kommunikáció is egyoldalú. Jó lenne tudni mit ért és mit nem. Valószínűleg azt érti, hogy ‘Emil, gyere ide’, mert ha ezt babakocsit tolva mondjuk, tuti elfut a másik irányba. Ettünk igazi cannolit, leírhatatlanul harmonikus íze volt, Emma meg sokkal boldogabb volt a mentes fánkjával, amit otthonról hoztunk.

             Manarolába hajóval szerettünk volna átmenni, de sajnos le volt zárva a kikötő, maradt a vonat. Ebédre is tápláló kajákat fogyasztottunk: palacsintát és fagyit, az 5 városban ez volt az egyetlen cölibiztos hely. Mucika végtelenül elégedett volt vele, végülis ez a lényeg. 10 éve is voltam Manarolában, azóta nőtt ide egy játszótér és a panoráma kávézó is menőbbé fejlődött. Emil tolt egy alvást, amíg koffeinhez jutottunk, aztán már közösen simogattuk meg a tengert. Emma megállapította, hogy sós. Emil nagyokat paskolt a kezével a vízbe, fura fejet vágott, amikor az arcára fröccsent. Sült tintahalat nassoltunk útközben, megnéztünk néhány boltot, majd visszavonatoztunk és hazaautóztunk.

2024.04.06., szombat - Hidak, Lucca

             Híd nap következett: a Ponte Sospeso di San Marcello Pisoiese függőhídon gyakoroltuk a bátorságunkat. Emil nagyon lelkesen futott neki, aztán valahol a ¾-èn elkezdett visítani, hogy nem annyira tetszik neki az alatta zubogó óriás folyó. Felvenni is elég nyomasztó volt, össze-vissza fecereg az ölünkben. Emma gond nélkül oda-vissza végig futotta a  félelem bármi nyoma nélkül, pedig mozgott rendesen a közepén.

             A Ponte della Maddalena, az ördög hídja is építészeti érdekesség.

             Volt még más terv is, de végül Luccát választottuk az utolsó délutánra. A Mara Meo is az Aic által ajánott étterem, annyira finom volt minden, hogy tökéletes volt a hét zárásának. Rendeltünk egy gluténos pizzát, igyekeztünk az asztal egyik felére szorulni távol a bébiktől, szerencsére Emilnek sem tetszett a tetején lévő sok ruccola. A mentes is annyira zseniális volt, hogy sem köles, sem kukorica íze nem volt, otthon sehol nem tudnak ilyet készíteni. Így is fárasztó volt, hogy gluténos kézzel a poharat sem fogjuk meg, először egyikőnk mos kezet, az segít enni, addig a másik benyomja a fél pizzát, aztán csere. De legalább álmaim burrata pizzáját is kipipálhattam. 
             Épp tavasz fesztivál van a hétvégén Luccában, sajna a repülőn nem tudunk virágot szállítani, pedig a felét felvásárotam volna. Feljutottunk a Guinigi toronyba, még innen sem esett le Emil, persze nem rajta múlt.

2024.04.07., vasárnap

             Korán reggel útrakeltünk, 10-re már a kertünkben csodáltuk a virágainkat.

Videó: itt:

             A tavalyi Szlovákia után idén is szerettünk volna közelről havat látni, ezért az ovis téli szünet egy részét Zakopanéban terveztük tölteni. Már október óta voltak havazások, de amikor mi jövünk, nyilván, már hetek óta 10 fok van és elolvad minden, ami eddig esett. Az nem gond, hogy a város közlekedhető babakocsival és nem dermedünk meg 10 perc alatt, de reméljük, a hegyekben hóangyalozhatunk is.

2023.12.30.

             Miskolcról indultunk, 2 óra szundi volt a hátsó üléseken, a további 1,5-öt csak kicsit unták végig. Zakopanét nem igazán erre a turista áradatra tervezték, 20 perc volt autóval beérni a belvárosba. Hatalmas üzlet a magánparkoló, de szinte mind megtelt. 40 zlotyiért leparkoltunk, már mindegy volt csak szabaduljunk az autóból. Rövid sétát tettünk a tömegben, minden étteremnél sorok álltak, de minket úgysem érdekel semmi, ami nem gluténmentes.

             A szállásunk már megint nagyon cuki, egy nagy faház legalsó szintén picike apartman, de nagyon jól kihasználták a teret. Rögtönöztünk egy gyors vacsorát, valójában Emillel is sokkal egyszerűbb nem étteremben enni, így egyszerűbb alatta összetakarítani.

2023.12.31. Nosal Ski Center, Gubalowka

             Sajnos nem lepte be a hó a tájat, de a Nosal Ski Centerben még maradt a hóágyúzott pálya. Van babasípálya, de mi a szánkózást céloztuk meg. Lehet bérelni szánkót, célszerű nem az 50 kiló teherbírásút. Egy szalag felhúz a tetejére, nem kell mindig dombot mászni, de még így is elfáradtunk. Emillel is csúsztunk, nem tűnt úgy, mint aki élvezi… Emma annál inkább, már csak ezért megérte eljönni. A hófánkozást is kipróbálhatta, egy szerkezet körbe-körbe húzta. Sokkal nagyobb gyereknek már nem túl izgalmas, de neki bejött és felnőtt sem szükséges hozzá.

             Sajnálattal fogadtuk a hírt, miszerint az egyetlen 100% gluténmentes étterem, a Moje Tatry, ami inkább panzió, csak a vendégeinek ad kaját. Nem maradt más választásunk, Briant is megetettük: elővettük a többnapos túlélőcsomagunkat és halálra morzsáltuk szegény autót. Gyümölcs, gyümölcsszelet, gyümipép, sajt, szicíliai halálra zúzott keksz, így sem halunk éhen, csak egyszerűen nem szeret minket a világ, tudomásul vesszük. Közben kieszeltünk egy tervet, hogy ezek úgyis elszundítanak mire visszaérünk a városba a 10 km/h dugó sebességgel. Megvitattuk címszavakban: betérünk a M helyre, miközben zzzzz. (Lefordítva: szerzünk enni a McDrive-ban amíg ők alszanak, titokban). Egyszer biztosan eljutunk a gluténérzékenység feldolgozásának “elfogadás” fázisába, de egyelőre megrekedtünk a “düh” és “depresszió” között félúton, és ilyen genya módon eszünk titokban felnőttek, amíg ők átalusszák az egészet. 
             A tegnapi parkolóban sikerült most is megállni, az egész város katasztrófa, mindenhol áll a sok autó, ömlik az embertömeg, teljesen közlekedhetetlen. A Gubalowkára gyorsan feljutottunk, mert vettem előre online jegyet. Odafent nagyon szép a kilátás, mesevilág a sok kivilágított dísz a havas hegyekkel a háttérben. Lefelé már mindenkinek volt jegye, ezért nem lehetett átugrani a sort, 40 percet vártunk a siklóra. Szerencsére nem volt olyan hideg, és a gyerekeink is meglepően jófejek voltak, de attól még nyomasztó volt a rengeteg ember, nincs ez jól kitalálva.

             Este összedobtam egy 20 perces villám vacsit, többet esznek és még olcsóbb is mint az étterem. Valahogy vergődtünk egyet éjfélig, szerencsére a durrogtatás nem ébresztette fel a mukikat. 

2024.01.01. Kasprowy Wierch, Myszogrod

             Az Újév szakadó esővel kezdődött. Már elgyászoltam a hátralévő két napot, de egyszercsak havasesőre váltott, aztán gyönyörű fehér igazi hóvá. Előre vettem a Gáspár-csúcsra jegyet. Nem tudom mi a jó stratégia, mert nyilván ha rossz idő van nem sok értelme van, de aznap már nem lehet online, 3 órát pedig nem fogunk sorban állni. Láttuk a webkamerán, hogy ott is szakad a hó és köd van, de vágytunk a télre, ezért így is nekivágtunk. 1,5 km-re lehet a felvonótól letenni az autót, onnantól séta. Emma kissé elfáradt a végére, pedig csodás volt a havazás. Emil nem is tiltakozott a hordozás ellen, féltünk hogy megyünk babakocsi nélkül, de felcsatolva csak kicsit haltam meg ennyi távolságtól. A lanovka tele volt, odafent sem zavarta az embereket, hogy 10m-nél nem lehet távolabbra látni. Először táplálkoztunk, készültünk Emmának szendviccsel, kértünk neki meleg tejet a mi kávénk mellé. Kiéheztek a bébik a hideg sétában, még jó, hogy készültem gluténmentes túlélő csomaggal, eddig sehol nem tudtunk volna venni semmit.

             Kimentünk a hóviharba, Emma imádott a hóban legurulni a domboldalon, Emil is vigyorgott, amikor leraktuk a földre. A kilátásból most sem láttam semmit, mint ahogy 13 éve sem. Egyszer biztos meglesz, de ez a hó fantasztikus, pont ezért jöttünk.             Így bőven elég volt az 1 óra 40 perc, amit az oda-vissza jegy nyújtott, még hamarabb is jöttünk le. Tankoltunk magunkba ételt, majd az autó felé Emma gurult, vetődött, csúszkált, imádta az egészet. Én hópelyheket vakuzgattam, lenyűgöző a faágakon a vastag hóréteg. Emil már visszafelé úton elkezdte a szundit, a kocsiban folytatta. Emma a szálláson aludt el, alig lehetett felkelteni délután négykor.
             Megnéztük az egér várost, nem túl izgi, de Emil vihogva mutogatott, gyerekeknek jó program.

2024.01.02. Murzasichle Ski

             A Murzasichle Ski-be autóztunk hófánkozni. Biztosan nem kell végigmászni az egész domboldalt, de nem jöttünk rá hol kell egyszerűbben odajutni. Csúszásonként kellett fizetni, felhúzta a fánkot a szerkezet a domboldalra,  elengedte, jöhetett a csúszás. Az elejét meg kellett lökni, hogy egyáltalán elinduljon, de aztán nagyon gyorsan siklott végig a pályán, Emma hangos sikítással ment végig harmadszorra is. Kávé és meleg tej kíséretében melegedtünk fel a domb tetején a kilátást szemlélve, mucika teljesen odavolt, mennyire ízlik neki a tejcsi.

             Sokat böngészve a neten, úgy döntöttünk megbízunk a Christina Pizzeria gluténmentes kínálatában, legalább egyszer eszünk a kiruccanás alatt igazán fincsit.

2024.01.03. Bachledka

             Szomorú időjárással búcsúztatott minket a város, az 5 fokban pocsolyává olvadt a fehér takaró és még az eső is esett.
             A szlovák Bachledka környékén a kék eget is láthattuk, ezért rövid kitérőként célba vettük. A felvonó gyorsan felvitt. Tavaly szakadó hóesésben futottuk végig a lombkorona sétányt, most csak erősen siettünk a szürke felhők miatt. A kilátóra is felmásztunk, a körök felén előre lökött a szél, a másik felén harcolni kellett vele szemben. Emma nagyon lelkesen rálépett a tetején az átlátszó hálóra, aztán sikítva ugrott le, kicsit nagy volt a magasság. Egy tápláló csokitorta után pont az eső előtt értünk vissza az autóhoz.

             Még megálltunk felvásárolni a szlovák Lidl gluténmentes kínálatát, mert nálunk fele annyit sem árulnak, majd meg sem álltunk Miskolcig.

Gluténérzékenység és utazás

             Az utazás gyerekkel című fejezetet átveszi a gluténérzékenység fejezet. Minden más témában Emma már teljesen felnőttként működik, Emil meg annyira Buddha baby, hogy neki minden mindegy. Eszik amit kap, alszik amikor tud. Az viszont meghatározza az utazásainkat, hogy nem ehetünk akárhol akármit, előre kell tervezni, keresni, cipelni a kaját magunkkal. Már éppen elkezdtük látni a fényt az alagút végén, nem kellett utazóbilit, futóbiciklit hozni, de most mivel nem szeretnénk órákig címkéket bogarászni a boltban, hoztunk egy alap túlélő készletet. Napközbeni nasit, paradicsomszószt, felvágottakat, por alapot, amit esténként gyorsan meg lehet csinálni. Így csak húst meg köretet kellett venni hozzá, az már gyorsabban megy. A szálláson alapos mosogatással kezdtünk külön szivaccsal, szerencsére jól tisztítható, nem karcos edényeket kaptunk. Fogalmam sincs, repülőre hogy viszünk paradicsomszószt, még finomítani kell a módszert, de végül is nincs olyan világvége hangulatom a témában, mint vártam. Az fontos mozzanat, hogy kávézni tudunk, Emma kap forró tejet, vagy gyümölcslevet. A többi gasztronómiáról lemondunk, kevés az a hely, amiben meg lehet bízni, hogy valóban gluténmentes. Ha rólam lenne szó, simán kockáztatnék, de így szó sem lehet róla. Szerencsére az érintett végtelenül boldog, ha rendes kaja helyett csokis kekszet eszik, de remélhetőleg egyszer megjön az esze és akkor nem tudom hogy oldjuk meg…

Zakopane Szilveszterkor

             A város nem igazán készült fel ekkora turista áradatra, parkoló nincs elég, az éttermek előtt sorban állnak az emberek, ömlik a tömeg a jeges járdákon. Hülye aki a legnagyobb szezonban jön, de nyilván mindenki ilyenkor ér rá és télen havat szeretne látni. A boltokban lépni sem lehet, a Gubalowkára hiába van jegyünk felfelé, visszafelé már szintén van mindenkinek és ugyanúgy be kell állni a sorba, nincs ekkora kapacitása a siklónak. A belépők, parkolók kifejezetten drágák, az éttermekről nem tudunk nyilatkozni, gondolom azok is igazodnak a csúcsszezonhoz. Egyébként tényleg meg van a mesehangulat, a karácsonyi fények, faházak, havas hegycsúcsok varázslatosak. Szerencsénk volt, hogy a 10 fokos hőmérséklet ellenére egy egész nap hóesés és téli varázsvilág jutott, kipróbáltunk minden téli szórakozást  amire otthon nagyon ritkán van lehetőségünk. Sokan voltak, de jövőre is tuti szeretnénk valahol havat látni

             A szeptember a szülinapok hónapja, mindkét törp 10 nap eltéréssel ekkor született. Még a legnagyobb lezárásos Covidban is úton ünnepeltük Emma első születésnapját, ezért most Emil is erre számíthatott.
             Olaszország mindig is a szívem csücske volt, már hiányzott az életérzés, ezért Szicíliát választottuk. Pontosabban Szicília felét, a nyugatit, egyszer még visszatérünk vulkántúrára és a többi északi sziget túrájára, ha mindkét bébi nagyobb lesz. Most 10 nap alatt bejárjuk a nyugati, kicsit a déli részeket, így bőven belefér az időbe a szálláson pancsolás is.

2023.09.20.

             Délelőtt még mindenki tette a dolgát, előre is rárajzoltuk Emil magasságát a falra, kapott ajándékot, hogy azt ne kelljen elcipelnünk. Este 7-kor indult a repülőnk. Azt hittük, hogy így tuti alvás lesz legalább a fele, de nyilván a mi gyerekeink sosem alszanak. Elhangzott néhány fura mondat, például "Emil, ne kend a bácsira a babacsintát!", "Emma, ne nyalogass már mindent!", de alvás csak hosszas szenvedés után csak Emilnek sikerült az utolsó negyed órában. Kicsit túlingerlődött a drágám, megint ő szórakoztatta a repülő összes utasát.
Fél 11 körül értünk a szállásra, még pótvacsoráztunk, az este nagyon elhúzódott.

2023.09.21. Palermo, szülinap

             Reggel kivételesen nem 6-kor keltünk, 8 körülig nyugi volt. A szállásunk csodás, belülről nem nagy szám, kicsit régi stílusú vidéki házacska, de a kert valami fantasztikus. Rengeteg növény, függőágy, sütögető hely, medence. Csempe díszíti belül is, kívül is, imádom, mondtam már? Imádom a csempét! Délelőtt még a hozott kaját pusztítottuk el. Egyrészt mert este nem volt idő a boltba menni, a tanya körül meg semmi nincs, másrészt Emma frissen felfedezett gluténérzékenysége bonyolítja innentől az életünket. Ezért is volt szívfacsaró, amikor a házibácsi beállított 3 darab, még meleg ajándék croissanttal.

             Világítótornyot néztünk volna elsőnek (Faro di Capo Gallo), de az egész domboldal leégett, a tornyot pedig összefirkálták és szét volt rombolva, totál felesleges út volt. Ez az adag kaktusz legalább mutatós:             A sikertelenség után Mondelloban álltunk meg egy italra, megettük a croissant, Emmát nem nagyon zavarta, a csokis keksz jobban tetszett neki. A croissant pisztáciás, roppant a cukortól a teteje  pihe-puha tészta, mesés, bele tudnék fulladni.             A döglesztő meleg hamar elzavart minket a partról. A Palazzina Cinese akár szép is lehetne, ha nem hagynák teljesen lepusztulni. A fafaragott mintákért még mindig odavagyunk, de ezt leszámítva cseppet sem volt izgalmas, a kert is sokkal, de sokkal gondozottabb is lehetne. Spanyolország után persze vannak elvárások…

             Mire odaértünk a Giardino Inglese közelébe, a törpök már elaludtak. Gyorsan benéztem, hogy oda sem érdemes családosan bemenni, épp átépítik. Az alvás alatt beszereztünk néhány croissant egy No Gluten Bakery nevezetű helyről. Ha valakik, az olaszok aztán tuti értenek a gluténmentes pékárukhoz is. Eddig csak olyanokat ettünk, amik sokkal keményebbek voltak a fehérlisztnél, délután megkóstoljuk mit lehet gluténmentesen kihozni. Mégsem maradhat ki a croissant élményből, ez mégis Olaszország, nem lehet csak húson meg zöldségen élni.
             A nagy bevásárlást már Emmával ketten intéztük, be kellett szerezni a mascarponét és a többi hozzávalót Emil tortájához. Kisebb idegrohamot kaptam, mire kibogarásztam, mi a gluténmentes, nem volt külön helyen, hanem mindenhol szétszórva. Biztos hozzá fogunk szokni, de most egyelőre még szétfolyik tőle az agyam.
             A szálláson pancsoltunk egy nagyot, Emil nagy sebességgel négykézláb belement a vízbe, nem zavarta, hogy időnként letüdőzi. Megnéztük a kerti játszóteret is, a csúszdának már a látványától is tetanuszt kaptam, annyira régi és rozsdás volt, inkább hanyagoltuk a témát.             Nekiláttunk a lufi fújásnak, az ünnepeltet nem hoztuk a közelbe, jól lepődjön majd meg. A torta babacsintákból állt, banános-mascarpone krémmel. Ilyenkor nagyon hiányoznak az otthoni edényeim, három lábasba odaszenesítettem a tésztát, mire összejött egy nyamvadt tortácska. A tulajdonosának így is nagyon tetszett, elfalatozgatta lassan, telekente még a haját is.

             Az este izgalommal telt, az 5-10 km-re lévő hegyen erdőtűz keletkezett, sorra repültek felettünk a tűzoltó helikopterek. Egy autópálya elválasztott minket, a tűztől nem féltünk, de ha megfordulna a szél, a füst miatt bármikor nagyon kellemetlen lett volna.

2023.09.22. Egadi-szigetek

             Reggelre a tűz nagyrészét eloltották, mégsem kell minden értékünket magunkkal vinni napközben. Később mentünk volna hajózni, de rossz időt mondtak, ezért előre hoztuk. Trapaniba autóztunk a kikötőbe, ahonnan az Egadi-szigetekre kirándultunk. Favignana szigetére egy órát hajóztunk, szinte repültünk az óriás hullámokon. A városban 3 óra szabadidőnk volt. Először pisilés miatt kellett egy vendéglátó helyre betérni, aztán a következőbe meg egy fagyiért, hogy elkerüljük az összezuhanást, mert az előző helyen csak vérnarancslé volt narancslé helyett. Véletlenül egy olyan cukrászdát találtunk, ahol szebbnél szebb dolgok voltak gluténmentesen, de a kisasszony megelégedett csokifagyival, ostya nélkül. Mi azért kipróbáltuk a cannolit és a pisztácia fagyit. Egyszerűen nem értem, hogy lehetnek az ízek ennyire intenzívek. Megkóstolod és végigjárja a tested, nemtom miért nincs halálosan elhízva az összes olasz. Eszünk azért normális kaját is, kismajmoknak a banán állandó táplálék, de a desszert ügyek érdekesebbek:

             Sétálgattunk a városban, nézegettük a csempe mintás ruhákat. Valahogy el is ment az idő, egy kertben még bújócskáztunk, amíg Emil aludt fél órát.

             Favignanát körbekerültük hajóval, és aki nem birtokolt 2 gyereket is, úszkálhatott a 6-7m mély türkizkék vízben. Nézegettük a halakat, sirályokat, de azzal biztattuk magunkat, hogy megállunk egy következő szigeten is, ott azért nagyobb lesz a mozgásterünk. A hajón kaptunk tésztát ebéd címszó alatt, majd Levanzo felé vettük az irányt. Szomorúan hallgattuk a hírt, hogy bizony a nagy szél miatt nem tudunk kikötni, helyette inkább még egy helyen úszunk. Ekkor már szörnyen nehéz volt lekötni az utódokat, az olasz üres fészek szindrómás asztaltársaink mindent bevetettek szórakoztatásukra. Szerencsére Emilt cseppet sem zavarja, ha valaki kikapja a kezemből és furán bugyog neki. Ekkor már én sem akartam leharapni a kezét senkinek, örültem minden segítő szándéknak.

             Nagy nehezen visszaértünk Trapaniba, nem viselte meg a hajó népét a kaja, a bor és a nagy hullámok kombinációja.  A kocsiban mindketten elaludtak este 6-kor, túl sok volt ez az inger egyszerre. Most pár évig biztosan nem hajózunk. Az autópályán hazafelé a két oldal közti növény is égett, ami reggel még nem. A tűz is átterjedt másik hegyre, reménytelen harcot vívnak ekkora szélben és hőségben.

2023.09.23. Faro di Capo San Vito, San Vito lo capo

             Már megérkezésünkkor hallgattam, hogy olyan, mintha egy egér cincogna, beszorult volna valahova. Gondoltam hülyeség, biztos csak a szél fúj valamit. Harmadik napra már több volt, mint gyanús, minimális kereséssel meg is találtuk a ragasztóba szorult állatot. Írtunk rögtön a házigazdának, megkaptuk, hogy mindig be kell csukni a szúnyoghálót, látták, hogy nyitva hagyjuk. Most épp autókázunk, remélhetőleg eltűntetik, mire hazaérünk…
             A világítótoronynál (Faro di Capo San Vito) már esett az eső, nyilván mégis csak nyaralunk, mindenhol erdőtűz van, de azért a csapadékot is bevonzzuk. Ez már mutatósabb darab volt az előzőnél, megáztunk, de legalább meleg volt és meg is száradtunk.

             Volt egy kisebb szenvedés, hogy mit is együnk, aztán egy palacsintázó mellett döntöttünk, ahol volt gluténmentes sós palacsinta is. Jól megpakolták hússal az összeset, az enyémen pisztácia peszto és speck sonka volt, nem telhet el nap pisztácia nélkül. A gluténmentes elég fura állagú volt, de fogyott belőle mennyiség, a gomba részét pedig Emil kifalta. Kiscsávó tud enni, falta a darálthúsos palit, mint kacsa a nokedlit.
             Kisütött a nap, strandolás következett. A part amúgy nagyon szép fehér homokos türkizkék tengerrel. 10 perc alatt mindenünk telement homokkal, ahogy öregszem, egyre kevésbé bírom ezt. Emmának nagyon tetszett az óriási homokozó,  amely kivételesen nem égetett, homok angyalt csinált, zacskóval hordta oda a vizet a tengerből. A vízben gyorsan halálra fagyott, ami jól is jött, mert újabb szürke felhők gyülekeztek. Végigsétáltunk a kuszkusz fesztivál forgatagán, betankoltuk a napi fagyit, majd a szállásra mentünk.             Az eső eloltotta a tüzet, az egerek eltűntek, elektromos egérriasztók védték a házikót.

2023.09.24. Capo Bianco, Stair of the Turks, Aggrigento

             Palermo és a szállásunk közelében esős napot jósoltak, ezért egészen délre, a török lépcső és Agrigento környékére autóztunk. Másfél órás utazás után elértünk a Capo Bianco fehér szikláihoz, ami leginkább drónnal volt látványos, de egy csodás sétaút is vezetett a tenger mellett. Láttunk elvonulni vagy 50 lovat, terelgettük a birkanyájat, vadásztuk a gyíkokat. Kisasszony annyira beleélte magát a futásba, hogy jól eltaknyolt és felhasította az ínyét. Ez az egyik legnagyobb félelmem, hogy szétzúzza a fogát, ráadásul egy idegen országban, csodás. Emilt sem etettük soha péppel, de akkor most Emmát igen…

             A török lépcső két kilátópontjánál még aludtak a drágák, de aztán felkeltek, amikor lesétáltunk a partra. A homok pont annyira volt vizes, hogy könnyedén lehetett rajta cipővel sétálni, de aztán csak sikerült zoknival is megsimogatni a hullámokat a sziklákon ugrálás közben. Mucikának nagyon tetszett a homok, víz és sziklák összessége, az orkán erejű szél sem zavarta. Még a parton felfelé menet is azt mondta, kár, hogy elfogytak a lépcsők. Mindenképp érdemes lemenni alulról is megnézni, roppant látványos egy partszakasz:

             Kinéztük a La Trizzera éttermet, ahol elvileg minden pizzát készítenek gluténmentesen, és tényleg. A miénk igazi vékony olasz tésztás volt, az övé kicsit vastagabb de így is nagyon puha, evett is belőle rendesen, nem volt semmiféle mellékíze.
             Már 4 óra környékén jártunk, de ha már ennyit utaztunk, nem maradhatott ki a Templomok Völgye Agrigentoban. Egyikünk sem nagy történelem rajongó (sőt…), bunkón hangzik, de csak leomlott sziklákat láttunk, de így is jó volt ott a növények közt sétálni. Emma is lenyomta a több kilométert, pedig a nap folyamán már nagyon sokat mentünk.

             Hosszú volt az út hazafelé, 8 környékén értünk vissza. Kicsit későre nyúlt a lefekvés, de tartalmas kis napot zártunk.

2023.09.25. Sciacca, Selinunte

             A környéken nem létezik a szemétszállítás, nekünk kell kocsiba rakni és elvinni a hulladékudvarba. Szelektíven gyűjtik a szemetet, mindenki fogja a kis zacskóit és elviszi a kijelölt helyre. Eldobált szemét van mindenhol, de a helyzet bonyolultságához képest nem vészes, bár még nem voltunk Palermo belvárosában. Ismét esőt mondtak a közelben, ezért a második legtávolabbi célpontunkhoz utaztunk. Sciacca a zománcozott kerámia gyártásáról híres, több helyi kézműves árulja a termékeit pici boltokban, az utcákat is csempék és vázák díszítik. Panorámás parkolóban álltunk meg, egy frissítő ital után neki is láttunk a város felfedezésének. Itt is minden olyan volt, hogy akár szép is lehetne, ha nem lenne ronda. Fotókon be lehet mutatni a várost cukimuki dekoratív színes kerámiásnak, valójában nagyrészt gondozatlan, romos és szegény. Ez már nagyon Dél-Olaszország, a turista részekkel sem foglalkoznak semennyit sem. Emma meglehetősen jól bírja, le-fel ugrált a lépcsőkön, el sem fáradt a hegymenetben. Végtelen energiája a van a kiscsajnak, csak valahogy fel kell szabadítani belőle. Az egész városban vagy egyáltalàn nem nyitottak ki a gluténmentes helyek hétfőn, vagy csak este 6-kor, ezért próbáltunk valamit vadászni. Szereztünk egy sonka-szalámi-sajt tálat, ami egészen tetszett az alanynak, a mi pizzánkat kissé túláztatták oliva olajjal. Emil mindenből evett egy kicsit, neki minden megfelel.

             Szelinosz romjait már szemerkélő esőben kezdtük nézni, aztán jött a szélvihar is és végleg elzavart minket.

2023.09.26. Mazara del Vallo

             A szállásunk környékén már nem csak eső, hanem hideg is volt, a 18 fokban nem nagyon tudtunk mit csinálni. Ismét délebbre utaztunk, ami eredetileg nem volt tervben, de a megfagyás helyett a 26 fokot és napsütést választottuk, így mentünk Mazara del Valloba. Ez is olyan város, ami nem nagyon ébred fel este 6 előtt. Egy kávézóban feltöltődtünk energiával, de a boltok zárva voltak, a városnak teljesen kihalt hangulata volt. Az arab negyed kifejezetten lepusztultnak tűnik, de a tengerparti pálmafás sétány hangulatos. Szedegettünk kagylókat, aztán szomorúan észleltük, hogy az előre kinézett gluténmentes kaját is áruló étterem az internettel ellentmondóan még mindig nem nyitott ki. Visszafelé indultunk inkább, de nagyjából az összes étterem este 6-7 körül nyit ki. Monrealban találtunk volna egy helyet, de sehol nem sikerült leparkolni és olyan eső esett, hogy 5 másodperc alatt szétáztunk volna. Az olaszok egyáltalán nem ismerik a vízelvezetés fogalmát, hozzájuk képest a 18. kerület nem is rossz. Pedig egy hegyen nem kéne sokat tenni, ha nem lenne támfal az út mellett, lefolyna a víz… Ráadásul olyan szűk és meredek utcákból áll ez a kisváros, amúgy is lehetetlen vezetni, szakadó esőben teljesen reménytelen. Ebbe az étterembe sem értünk oda időben, fél 4-kor elmennek sziesztázni. A gugli is rosszul tudta, hogy a Trinkhaus mikor van nyitva, ezért beletörődtünk, hogy főzünk a szálláson sajtos-paradicsomos tésztát, eszünk hozzá husit és gyümölcsöt. Legalább olcsón kijövünk.

2023.09.27. Riserva dello Zingaro

             Végetértek az esős napok, a Zingaro Nemzeti Parkba kirándultunk. A déli részen léptünk be, egy jegy megvétele után mindenkinek annyi ideje van, amennyit csak szeretne. Nekünk nem volt különösebb célunk, megyünk amíg bírjuk, pontosabban fele addig, mert vissza is kell jönni. A teljes távolság 7 km és visszafelé is ugyanott kell jönni még 7-et, nem lehet levágni, vagy körbe rövidíteni. Sehol sincs egy árnyék, a szeptember végi visszafogott 27 fok is halálos a sziklákon felfelé menetben. Az első öblöt hamar el lehet érni, a következőig viszont jó sokat kell menetelni, megállni sem érdemes a tűző napon. 2,8 km-nél úgy döntöttünk, hogy elég lesz, a kopár növényzet se nagyon változik, a tenger szép, de nincs annyi látnivaló, hogy tovább menjünk. A Cala Berrettánál lementünk a tengerig, ugráltunk a sziklákon, kicsit pihentünk és felfrissültünk. A visszaút kellemesebbnek bizonyult, az odafelé emelkedő lejtővé változott. Emma nagyon profi volt végig, gond nélkül lenyomta a majdnem 6 km-t a melegben. Emil nem bír meglenni ébren hordozóban, durva bicepsz edzés volt. Visszafelé szerencsére elaludt és akkor már hagyta magát hátizsákba rakni. A plusz 10 kilócska se kevés túrázás közben, de mégis könnyebb törzsizmokkal tartani. A bejáratnál van egy büfékocsi, pofátlan áron árul hideg innivalókat, mégis mindenki letámadja, a kocsiban felforrt víz nem túl frissítő.

             Elfáradtunk, ezért nem nézelődtünk Scopelloban, csak vettünk estére kajcsit és visszatértünk a szállásra. Útközben csekkoltunk egy gluténmentes helyet Alcamoban, de annyira késelős kinézete volt, hogy inkább meg sem álltunk.

2023.09.28. Cefalú

             Keletről is elvonultak a felhők, Szicília egyik legturistább helye következett: Cefalú. Megálltunk a város szélén egy parkolóban, onnan sétáltunk a parti strand mellett. Strandkendő- és kelj fel pingvin árusok mellett haladtunk el, utóbbinak felnőtt létünk ellenére nem sikerült ellenállni. Kicsit mondjuk bedobáltam volna a pingvinjeit a tengerbe, amikor már vettünk egyet és odanyomkodta Emilnek, hogy vegyünk neki is. Szerencsére Emma sem az a követelőzős fajta, Emil főleg nem ébredt ennyire a tudatára. Beléptünk a sétálóutcára, a Cannolí helyen megálltunk egy napindító kávéra és sütire. Emmának is kaptunk gluténmentes cannolit, nagyon vigyorgott, hogy rendes sütit kap. Aztán annyira egyáltalán nem jött be, a felét meghagyta, nem tetszett, hogy pisztáciát szórtak rá. Azt mondta, a kakaós csigát jobban szereti. Sebaj, nekünk könnyebb dolgunk van, a cannoli természetesen így is elfogyott. Láttunk sok szuvenír boltot, lefotóztuk magunkat a mólón, aztán inkább árnyékba siettünk. Kiscsajszi kapott egy ruhát, azt mondta ez a legjobb része a nyaralásnak. A dómnál megálltunk pótolni a folyadékot, aztán mire bementünk volna megnézni, a freskók is elmentek sziesztázni. Végignéztük a színes kaspós utcákat, ebédidő következett. A Find me glutenfree alkalmazásban kinéztem egy éttermet, ami még nyitva volt fél 4-ig. Az elegancia szintjét nem jelzi az app, rá is kereshettem volna, de örültünk, hogy van aki dolgozik ebben az időben. Betértünk a kiöltözött pincéres étterembe, Emil békésen aludt. Kaptunk külön normál és gluténmentes kenyeret is, Emma már ekkor telefalta magát a friss, ropogós zsemlével. Pedig minden ételt készítenek mentesen is, egy isteni besameles, darált húsos pennét kapott, amit nyilván nagyobb részt mi ettünk meg. A mi adagunk nagyobb is lehetett volna, de annyira tökéletes volt az ízkombináció, hogy így is megérte. Emil közben felébredt, időközben kimenekültem vele, mielőtt leránt valamit az asztalról. Mire megebédeltünk, kinyitott a dóm, körbejártuk a tornyát is. Egy búcsú nasira betértünk visszafelé a Cannolíba, Emma csak egy csokifagyit kért, pedig minden mentest választhatott volna: croissant, gofrit, briósban fagyit. Persze ha normál helyre megyünk, akkor nem elég a fagyi, reménytelen kitalálni.

2023.09.29. Palermo

             Bemerészkedtünk Palermo belvárosába, a botanikus kerttel kezdtünk (Orto Botanico). Ez még viszonylag a külső részen helyezkedik el, de ide is az megy csak, aki profi szinten vezet. A kert csodás, tele minden olyan növénnyel, amit otthon én 1-2 hónap alatt elpusztítok, addig is csak vegetálnak szerencsétlenek. Felkutattuk a parafát, sárkányfát, kávé cserjéket, pomelot, fotózkodtunk óriás fikusz fákkal. A kávézó is nagyon hangulatos, Emil közben mászott a porban, találkozott egy babacsajjal. 

             A kerttől nem messze találtunk egy Zero glutine life helyet, ami rajta sem volt egyik térképen sem. Adnak pizzát, sós- és édes péksütiket, tök jó, hogy itt ennyi ilyen bolt van. Ezt követően a kicsi autókával beküzdöttük magunkat az őrületben a pályaudvar mellé, ott sikerült egyből leparkolni. Gyalogosan és rollerrel indultunk a katedrális felé. Egyből a legmultikulturálisabb városrészbe botlottunk a kínai-arab boltok mentén. A Mercato di Ballaro piacot mindenképp szerettem volna érinteni, ezért letértünk az élettel teli utcáról, aminek még nem is volt annyira Palermo kinézete, mint amiről mindenki beszélt. A belsőbb utcáknál már megjelent a rengeteg szemét, romos házak, egy lovat is ott mostak a betonrengetegben. Emma a legnagyobb természetességgel kérdezte, hogy a járdán ember, kutya, vagy ló kaka van? Én kaptam némi kultursokkot, nem igazán tudtam válaszolni. A piac közeledtével már éreztük az utcai kifőzdék "illatát", éreztük füstjét. Ha csak ketten lettünk volna, lehet, hogy jelentkezünk egy akut gyomorrontásra, egész érdekes kaják is voltak, ki sem tudtuk találni, mi micsoda. Bizarr látvány volt a légy legyező készülékeket látni a nyers, sütésre váró polipok mellett, de egész sok ember falatozott az asztaloknál, ennyien tuti nem kapnak szalmonellát. A kifőzdék mellett helyet kaptak a zöldségesek, gyümölcsfacsarók, ruhaboltok és egyéb kacat árusok. Otthon hetek óta vadásszuk a mediterrán mintás viaszos vászon terítőt, itt találtunk megfelelőt. Kiscsajszi a második ruháját is kinézte, tényleg nem tudom mi lesz tinédzser korában, annyira csaj, hogy borzasztó, én meg örülök, hogy nem mindent magamnak vadászok. Lehetne nemet mondani, csak még nem jöttem rá, hogyan. Kikeveredtünk a piacról egy még durvább környékre, mindenféle elektronikus berendezéseket pakoltak a házak elé, aztán már turistákat is alig láttunk a szemét kupacok között. Ilyen durva helyen még Marokkóban sem jártunk, ott sem a saját ürülékükben élnek.

             Eliszkoltunk a turistább környékre, arról nem volt szó, hogy ilyen út vezet a piacra. A katedrális környéke már ismét európai. Átsétáltunk az óriás pálmák közt, megálltunk egy italra a katedrális tövében. Emmának próbáltuk bemutatni a pisztáciás jégkását, nem sok sikerrel, de legalább több marad nekem. Felmásztunk a templom tetejére, remek kilátás tárult a városra és a környező hegyekre.

             Még elsétáltunk a Piazza Pretoriára, ahol jól nem is szökött a kút, de legalább a vizelet szag megmaradt az egész városban. Az autóhoz visszafelé már tudtuk, merre nem kell letérni az útról, gyorsan elhagytuk Szicília Borsodját.

2023.09.30. Trapani, Erice

             Utolsó egész napunkra Trapani maradt, a sólepárlók érdekeltek a leginkább. Egy családé a lepárló, a múzeum is, az egyik testvér nagyon lelkesen mesélt, hogyan tette tönkre a nagyapja térdét a sórakodás. Hasznosabb lenne, ha valami információs táblákat is kiraknának, interaktívan ki lehetne próbálni a dolgokat. Így nyilván személyesebbnek tűnik, de gyerekkel kevésbé hallgatható ez a beszédtempó. Körbesétáltuk a tavakat, a különböző töménységű és mélységű tavak a barna, vörös és kék minden árnyalatában játszottak.

             Trapani belvárosa elég felesleges kör volt, nehezen, de megtaláltuk a két utcát, ahol egyáltalán érdemes sétálni. Pizzázóban ebédeltünk, gluténmentes margaritát is rendeltünk, aminek a drágaság lerágta a tésztáját, a sajtot meghagyta nekünk, de így is el kellett csomagolni a felét. Lécci, ha valakinek van tippje egy 4 éves étkezésének javítására, ne tartsa magában, mert én már megőrülök, tök felesleges bármiféle ételt rendelni neki, ha úgyis csak belepiszkál. Főleg így, hogy miatta ülünk direkt olyan étterembe, ahol ő is kaphat majdnem bármit, mi sokkal változatosabbakat is ehetnénk. Abban reménykedek, hogy mindent leutánoz rólunk, az evéssel is előbb-utóbb eljutunk erre a szintre.
             A 10 nap egyik legjobb városa Erice volt, ahova felvonóval mentünk. Kiszállásnál érződött, mennyire magasra jöttünk, a levegő hűvös lett. Egy cuki hegyi városkáról van szó, kő házakkal, csempe díszekkel, szuvenír shopokkal és vendéglátó helyekkel. Nem túl babakocsi kompatibilis, de a mi legolcsóbb járgányunk már a második gyereket szolgálja ki a világ végén is. Majdnem kaptunk gluténmentes sütit, de az pont elfogyott, a cannoli meg nem felelt meg, ezért csak mi felnőttek fogyasztottunk pisztáciás csodákat: pisztácia krémmel kikent pohárba raktak kávét, aminek az oldalára pisztácia darabokat is tapasztottak. Ízre nem volt olyan izgi, de fotón jól mutat. Elsétáltunk a várig, a kilátásig. Itt már áramlott a felhő az utcákon is, a törpök felvették második rétegnek a cserepólójukat. Kilátást nem találtunk, csak dekoratív felhő mozgásokat. Nem kellett time lapse felvétel ahhoz, hogy látszódjon a pára vonulása a videón. Visszafelé sietőre fogtuk, egyre hűvösödött és szürke lett minden. A felvonóból már láttuk, ahogy az egész hegy ködbe borul.

2023.10.01. Grotta delle Colombe, Borgo Parrini, Monreale

             Összecsomagoltunk, minden cuccunkat az autóba raktuk és elindultunk az utolsó napunkra, csak este fél 8-kor indult a gépünk.
             A Grotta delle Colombe a hét folyamán került a listámra. Az instagram felhozott egy videót róla, gondoltam, ha van időnk megnézzük, csak 3 km-re van a szállásunktól. Az biztató volt, hogy fizetős a parkoló, akkor nem csak mi járunk errefelé. A sétaút katasztrófa, szemetes, nagy kavicsos, keskeny, papír fecnikre írnak nyilakat, ráadásul rossz irányba. Egy parti leomlott lépcsőre azt hittük az az a hely, aztán szerencsére még tovább kellett menni. Rajtam kívül a család többi része el sem jutott a célpontig, nem akartunk a tengerbe zuhanni az omladozott törmelékes sziklafalon, gyerekkel. Próbáltam drónozni, de féltem a sziklában fészkelő madaraktól, nem akartam, hogy letámadják a gépemet. Lefotózni sem sikerült értelmes módon, pedig végülis szép hely, csak egyáltalán nem olyan romantikus, mint a videóban.

             Borgo Parrini is zárójeles volt az útitervben, de volt időnk célba venni. Nincs ott semmi, egy utca az egész város, de annyira jól megcsinálták Gaudi stílusban, totál turista látványosság.

             Egy óra alatt kipipáltuk, aztán visszatértünk a hegyi városkába, Monrealeba. Ledobtuk egy közkukába a szállásról hozott szemetet, mert a hulladékudvar vasárnap nincs nyitva, ott meg a házirend szerint nem hagyhattuk. A katedrális csak 2-kor nyit ki vasárnap, ezért volt időnk az összes gluténmentes helyét körbejárni. Csak egy kicsit paradicsomoztuk halálra a fehér terítőt, aztán a lapátolt csokifagyit sem sikerült kulturált módon elfogyasztani. Azért menő, hogy megint tudott tölcsérből enni. Olaszországban is találtunk kergetnivaló galambokat, már majdnem eltelt egy nyaralás futkározás nélkül. A katedrális geometrikus mozaikjaiért rajongtunk, csak az arany óriás freskóktól vert ki a víz. Ennek a tornyait is körbelépcsőztük, benyomtunk egy utolsó óriás cannolit, majd végre mehettünk a reptérre.

             Emil végigcsajozta a repülőutat, 8 óra volt mire elindultunk, de már megszokhattuk, hogy a mi gyerekeink alvásidőben sem alszanak.

Összefoglalás

             Szicília Olaszország legdélebbi területe, ez  érződik is mindenen. Egy szegény részről van szó, sok helyen omladozó házakkal, gondozatlan, gyomos terekkel. A turizmusból sokkal többet is ki lehetne hozni, nem értettük miért nem építik ki a dolgokat, szednek belépőt, hoznak létre látogatóközpontokat. Szicíliáról minden embernek él a fejében egy kép, ami valahol ott is van a szigetben, de a valóság sokkal közönségesebb. Persze erős az összehasonlítási alap, a tavalyi Andalúzia mellett nehéz labdába rúgni. Ott is alig van természetes növényzet, szinte már sivatagi a klíma, mégis tele van zöld parkkal, szökőkutakkal. Itt hasonlót sem találtunk, a nyugiparkok fogalmát nem ismerik.
             Ami viszont tényleg olyan, ahogy az ember elképzeli, az a gasztronómia. Pizzák, tészták, kenyérfélék, mindegyik annyira puha, megkóstolod és nem érted, hogy csinálják. A sütik, úristen, jó hogy nem itt élünk, halálosan elhíznék egy hónap alatt. A pisztáciát mindenbe belecsempészik: édességekbe krémként, sós pestoként a tésztákra, még a felvágottakban is pisztácia darabok vannak. Nem sokszor ettünk igazi étteremben, gyerekkel kétszer meggondolja az ember, pláne kettővel, pláne gluténérzékennyel, de így is 10 napig kényeztettük ízlelőbimbóinkat. A kávé is a leggagyibb büfében is tökéletes, pont az a falatnyi erős pörkölésű presszó, amit a legjobban szeretünk.
             Angolt kevés helyen beszélnek, de legalább activityből is elég rosszak. Szerencsére a legfontosabb dolgokat tudjuk olaszul: due caffé per favore, un cornetto/cannolo per favore, senza glutine, grazie, Buongiorno.
             A vezetés katasztrófa, senki nem indexel, nem tartja a sávját, senkit nem érdekel kinek van elsőbbsége. A gyalogos nem számít, csak erővel lehet átmenni a zebrán is.

Utazás 2 gyerekkel - 1 és 4 évessel

Étkezés

             Emmát már az előző utunknál lezártam, de most új fejezet következik a család életében: 2-3 hete kiderült, hogy gluténérzékeny. Egészen addig nem érti az ember, miért kell ráírni még egy szalámira is, hogy gluténmentes, nyilván az a hús. Ha viszont erre figyelni kell, kiderül, hogy mindenhez lisztet adnak. Amíg otthon eszünk, ez cseppet sem gond, eleve sokszor eszünk zöldség alapú tésztát, pékárut pedig keveset. Viszont ha valahova megyünk, márpedig még egy egyszerű hétvégén se sokat vagyunk otthon, akkor nagyon nehéz olyat találni, amit az extrém válogatóssággal megeszik. A gyerekmenük ( rántott hús, húsleves, tészta) kiesnek, húst zöldséggel ehetne ***, de ott még nem járunk, hogy azokból mennyiség fogyjon. Olaszországban meg aztán el sem tudtuk képzelni, hogy lehet ezt megoldani, a tészták, pizzák, croissantok és egyéb fehér lisztes finomságok országában. " Szerencsére" elég sok embert érint, az olaszok külön mobil alkalmazásban (AIC Mobile) teszik hozzáférhetővé térképpel azon helyek listáját, ahol gluténmentes ételeket lehet fogyasztani. Elvész a randomitás, hogy csak úgy beülünk egy szép helyre és eszünk amit csak megkívánunk, de megoldjuk, így nem kell lemondani semmiféle kajáról. Kicsit más íze van a kukorica, rizs vagy bármi más lisztnek, de ezekkel is nagyon ízletesen lehet sütni. Legalább kitágul a látásmódunk, még tudatosabban táplálkozunk. Ebben az országban nem kell keresgélni, más már megtette helyettünk, legközelebb meg gyúrunk a hús és bármi más köret fogyasztásra. A szieszta idővel persze nem árt számolni, 2-3 között bezárnak az éttermek és csak 7-kor nyitnak ki legközelebb, vagy csak kizárólag este nyit ki, amikor nekünk már fürdés és alvás következik.
             Emilnek egyelőre bármi jöhet, nem is értem hogy fér bele ennyi kaja.

 ***: azóta fel lettünk világosítva, hogy a rizs hússal egyáltalán nem számít gluténmentesnek, a fűszernek, az elkészítési körülményeknek, mindennek annak kell lennie

Alvás

            Emil annyira Buddha bébi, hogy tud utazni a kocsiban úgy, hogy csak néz ki a fejéből, pláne mióta megfordult az ülése és ki is lát. Nem tudom hogy, de mindig kijön a napi alvásmennyiség, többféle eloszlásban, de mindig 12 óra körül alszik. Előfordul olyan, hogy már nagyon álmos és túlingerlődik, de Emma sem tud egy helyen 2-3 óránál tovább lenni, ezért kocsiba pattanunk és altatni sem kell. Éjszaka csak testközelség kell és már egészen kipihenten ébred mindenki. Úgysem fog 18 évesen is velünk aludni. 

Közlekedés

             Emmával most roller jött a bőröndben, kicsit kevesebb helyet foglal, de a sétára is gyúrunk, jövőre már nem akarok ilyen hülyeségeket csomagolni. Az óriás túrákról pár évig még lemaradunk. Emilnél a babakocsi/ bicepsz módszer válik be, a hordozó már altatáshoz sem menő, nem is tudom minek hoztuk, a mellkason lihegős idők örökre véget értek.

2023.07.29.

             Reggel 6-kor indult a repülőnk. A nem alvás olyan fázisába sikerült lassan 4 éve eljutni, hogy cseppet sem éreztük a korán kelést, az álmosság már alapbeállítás a szervezetünkben. Meglepően tapasztaltuk, hogy a feladott poggyászunk a szokásos 8 helyett 18 kilót nyom, nemcsak a térfogat, de a súly nagyrészét is elfoglalja a futóbicikli. Szerintem elég menő vagyok, hogy az egész család összes cucca elfért a biciklivel a bőröndben, 3 kisebb hátizsákkal, amiben még vízi játszócuccok is helyet kaptak.
             A csomagunkat azonnal kiadták. A kocsi foglalásunkat először nem találták, de aztán kaptunk egy Kia Picantot. Ha csak egy kicsit több cuccunk lett volna, nemtom hogy férünk el, de így begyömöszöltük magunkat. Még rengeteg idő volt a szállás elfoglalásáig, ezért célba vettük a Windmill Cafét. Itt kaja és kávé mellett megsimogattuk a tengert, nézegettük a kék lehetetlen sok árnyalatát a vizen. Alig volt ember, a napirendünk még mindig nem mondható mediterránnak. Egész nap üldögéltem volna itt, de az ember 2 gyerekkel nem azért megy nyaralni, hogy pihenjen. 

Megtekintettük Faneromeni Monastery templomát, ami nagyjából az egyetlen látványosság a szigeten.             A boltba vezető autóúton mindkét pupák elszunnyadt, ezért csöveltünk kicsit a Lidl parkolóban. Miután ettünk titokban péksütit kólával, rájöttünk, be sem tudunk vásárolni, semennyi hely nincs a kocsiban. Mire az apartmanunkhoz értünk, végre elmúlt 2 óra és elfoglalhattuk a házikót. Interneten kicsit gyanúsnak tűnt, nagyon sötétek voltak a képek, nem lehetett látni, mennyire közel van a tenger, de annyira cuki a szállásunk, hogy az megmutathatatlan fotókon. Egy zsákutcában van közvetlenül a tenger mellett, semennyi forgalom nincs, iszonyat nyugis. Pont annyi part van, hogy nincs egyetlen ember sem, de bele tudunk pancsolni 10 méterre a házunktól. A teraszon eszünk, játszunk, csinálunk mindent, nagyon hangulatos.

             3 perc sétára van a Taverna Seven Islands, ahol gyrost ugyan nem adtak, de mindenki nagyon jól lakott. Emil leette magát is, engem is, az asztalt, a földet is, nem egészen látom, hogy kéne blw-zni etetőszék nélkül. Nem csak neki, de nekem is kell váltóruha. Persze Emma és a bolognai esete sem egyszerűbb…Estefelé mégis eljutottunk bevásárolni, legyen mit elfogyasztani reggel a teraszon.
             Levezetésnek elsétáltunk a kikötőig, kinéztünk néhány vendéglátó helyet, ha esetleg megint errefelé táplálkoznánk.

2023.07.30.

             A fárasztó megérkezés után kivételesen majdnem fél 8-ig aludtunk, majd rittyentettünk egy panorámás reggelit.             A Paralia Agios Nikitas már 9 körül tele volt, csak szerencsénk volt, hogy találtunk parkoló helyet. Egy macskaköves sétáló utca vezet a partra, ahol már napernyők sorakoztak. Nekünk megfelelt egy árnyékos pad is, felfújtuk az összes vízi vackot és pancsolni indultunk. A csapat fele hamar megunta, miután a tegnapi friss futóbiciklis bibit szétmarta a só. A legkisebbik farkas nagyon élvezte, hogy végre már nyalhat egy kis sót a tengerből, amit eddig direkt kerültünk. Miután elég napsugárzást begyűjtöttünk, ettünk muszakát, stifadot, tzatzikit, meg kellett lennie a görög hangulatnak. Az alvásidő most is a kocsiban érte a törpöket, mi pedig örülünk, hogy csend van egy olyan helyen, ahol megy a légkondi.

             A Fly me Sun & Stars Bar-ban már mindenki ébren csodálta a kilátást és az induló siklóernyősöket jeges italok mellett, Emil nagyon barátságosan és szociálisan minden embernek integetett.A szálláson is fürödtünk és homokoztunk egyet, igazából nagyobb kedvünk volt elkerülni a napernyő tömeget és élvezni a terasz panorámáját.

2023.07.31.

             Reggeli mosás után Porto Katsikit céloztuk meg. Csak 35 km, de több, mint egy óra volt az út, hegynek fel, hegyről le éles kanyarokkal és olyan keskeny szerpentinnel, ahol el sem fér mindig 2 autó. Megálltunk a Cafe Panorama nevű helyen, az egész napot eltöltöttük volna itt a kilátásban gyönyörködve, de mégis csak tengerezni jöttünk. 

             Porto Katsikin fizetni kell a parkolásért, van több szint is ahol le lehet rakni a kocsit. Amikor megérkeztünk, még bőven volt hely és a strand egy része is árnyékolva volt a sziklafal által. Letelepedtünk minép közelebb a falhoz, ez a napsugárzás nem a mi halovány bőrünknek való. A part kavicsos, Emil halálra rémült a hullámoktól, teljesen hozzánk tapadt. Emmának tetszett az ugrálás, de vele se lehetett túl mélyre menni, akkora ereje volt a sodrásnak. Egy ideig bírtuk napernyő alatt, ahogy eltűnk a szikla árnyéka, de ahogy megeszegettük a hozott szőlőnket is, jobbnak láttuk hűsebb helyre vonulni. Jó dolog ez a strandolás, de vagy fázol a vízben, csípi a só a mindened, vagy szétolvadsz és a kavics sem kényelmes sehogy sem. Ezt a napozás témát egyáltalán nem értem, miért jó izzadni és meg se mozdulni. Végre ebédeltünk egyszerű gyrost, gyorsan bekaptuk, mert a legkisebbik törp a rettegésben nagyon elfáradt és kezdett az összeomlás szélére kerülni.

             A világítótorony felé szundiztak, nekem jutott egy kis fotó idő közben az egyik kilátóhelyen. Annyira azért sehol sem lehet elég forróság, hogy ne drónozzuk le a világítótornyot. Ekkorra már felébredtek, mindenki felkapott egy gyereket és a meredek rövidítésen felmentünk a dombtetőre. Emil a dróntól is halálra rémült. Emma mondogatta, hogy ő már nem fél tőle, de azért hátat fordítva belém nyomta a fejét. Eléggé fújt a szél, de egy rövid videó és néhány kép így is lett belőle.

             A nap további része nyugis lett volna, de Ádámnak sikerült elhagyni a telefonját. Azért jó a google két lépcsős azonosítás, mert ha csak egy eszköz van nálad, nem lehet hozzáférni az infóhoz, hogy hol is van a telefon. Ezért is volt nagyon hasznos, hogy a szomszédék kaptak kulcsot és otthon be tudtak menni a laptophoz (ezúton is óriási hála), onnan már rá lehetett keresni a tartózkodási helyére. Először még a Lidl látszódott, ahol bevásároltunk. Visszament tehát oda, se a boltban, se a parkolóban nem talált semmit. Odament a koldus asszonyokhoz is, hogy nem láttak-e valamit, nagyon kéne a telcsi az utazáshoz, munkához. Vetettek vele tápszert, pelenkát az olyan pöttöm babának, aki kinézetre kb. egy hetes lehetett, remélhetőleg csak egy nagyon élethű műbaba. Az adomány után sem tudtak semmit, ezért visszajött a szállásra. Fürdés, altatás után helyet változtatott a telefon, a google szerint csak romos épületek voltak ott. Gondoltuk, biztos valami putri, annyi neki. Egy autóutat azért megér, elment tehát az én telefonommal, hátha meg tudja csörgetni a maradék kb. 15% töltést. És lám, ott hever a telefon az út szélén egy zacskóban, letakarva egy szeméttel, még egy kő is rárakva, le ne fújja róla a szél. Hogy ki és miért lopta el a telefont, nem igazán értjük. Ha ellopta, miért adta vissza? Vajon a koldusok voltak jó fejek a pelenkáért? Vagy valaki másnak szánták, épp ember cserére várt? A lényeg, hogy megvan, két tanulságot azért levonhatunk. 1.: a hasitasi hasznos a zseb helyett, 2.: érdemes egymás telefonján is bejeletkezni, hogy ne kelljen szegény szomszédékat zaklatni egész este.

2023.08.01.

             Kipróbáltuk a közeli pékséget, csudiszép minden, csupa cukor, csupa zsír, de minden nagyon finomságos.
             Vasiliki strandja nagyon bejött a sellőlánynak, lila szájjal is alig lehetett kivarázsolni a vízből. Úszni tanult, ami a vízbe vetődést jelenti. Igazi homokos a tengerpart, építettünk cseppkővárat/ Sagrada Familiát. Kisvacak is jobban élvezte a homok túrást, nyilván itt is ki kellett szedni a kezéből a növény darabokat, rosszabb esetben cigi csikkeket, nehogy megegye. Nem voltak akkora hullámok, kevésbé rettegett, még nagyokat kacagott is, amikor dobáltuk. Koszos gyerek boldog gyerek, ezzel próbálom vigasztalni magam egész héten. Nikonkám majd kap egy szenzor tisztítást, ha hazaérünk.

             Este csigákat és kagylókat gyűjtöttünk, majd felhasználjuk valami kreatív dologra. Menő, hogy a szállásunktól 10 méterre lehet ilyet csinálni.

2023.08.02.

             Valami nyavaja kerülgeti a családot, reggel én torokfájással és végtag fájdalommal ébredtem, Emil meg lázzal. Gyanús is volt, hogy fél 8-ig alszik. Kapott ugyan lázcsillapítót, de a hajnali nyöszörgésen kívül semmi nem érződött rajta. Én meg remélem nem influenzás vagyok, röhejes lenne a 35 fokban.
             Nydribe mentünk vízesést nézni, az erdőben nincs akkora hőség. Nem nagyon találtam információt, hogy van-e bármi víz a vízesésben augusztusban a legnagyobb melegben, de csak 600m séta a parkolóból, gondoltuk, megnézzük. Az út első része biztosan hangulatos, amikor az út mellett ott zubog a folyó, most csak a nagy sziklákat láttuk kiszáradva. Nem kellett sokat menni, már ott is voltunk a vízesésnél, ahova egy csőből folyt a víz. Akkora volt a vízmélység, hogy szandállal végig lehetett taposni. Tavasszal lehet, hogy jobban néz ki, de így nagy élmény volt, Emma meg is jegyezte, hogy olyan, mint a Dzsungel könyve. Gyerekkel is teljesíthető könnyed séta, mégis nagyon különleges helyszín, aki erre jár, mindenképpen megnézős. Emma visszafelé végig a kis csatornában járkált, ahol folyt a víz a séta ösvényen. Ez a parkolóban lévő bárban is körbecsobogott, ott pótoltuk az elégetett energiát. Jó lett volna tovább üldögélni a fák árnyékában, a puha fotelekben, de nem ezért vállal az ember 2 gyereket.

             Nydri strandja hatalmas szenvedésbe torkollott. Egy órán át próbáltam Emilt sétáltatva elaltatni, hiába. Egy idő után megunta a dolgot, ezt hangosan tudtomra is adta. Egy nénike odajött és próbált kedvesen jó közel hajolva hozzá vigasztalni, hát az volt az utolsó csepp szegénynek, elborult az agyacska. Visszasétáltam egyik kezemben a gyerekkel, másikban a babakocsival. Emma végig nyüszített, hogy a vízbe akar menni, mondtuk, hogy várjon amíg nem sülünk szénné a napon. Amikor végre bementünk a vízbe, most egy újabb bibit csípett a só. Hálistennek a kiterjedő dackorszakos hangoskodást végignézte és hallgatta pont egy magyar család. Valahol akkor inkább visszavonulót fújtunk és visszaautókáztunk a szállásra.

2023.08.03.

             A betegségnek szerencsére senkinél semmi nyoma nem maradt, az én torokfájásom változatlan, de azt hiszem nem ilyen egy influenza. Közkívánatra újra megmásztuk a vízesést, annyira tetszett mindenkinek.

             Syvrosban, a Fabricca Olive Museumban megnéztük, hogyan gyártanak olívaolajat. Nagyobb és fejlettebb helyre számítottam. Tényleg csak egy kicsi múzeum volt, olyan gépekkel, amit még lovak és csacsik hajtottak.
             Sivotában ebédeltünk. Itt sincs különösebben semmi, cuki halászfalu, ahol minden étteremből szinte belelógatja az ember a lábát a tengerbe, giccses mediterrán virágok hajolnak mindenhonnan a sétálóutcára. Kicsiénnel shoppingoltunk némi ruhát, nem tudom hogy lett ennyire csajszi, pedig még 4 éves sincs. Mi lesz még később…

             A régi szép időkben egy kilátással rendelkező kávézóban töltöttük az alvásidőt, mostanában egy parkolóban örülünk a légkondis autóban, hogy mindkettő egyszerre alszik.
             Szundi után ismét Vasiliki strandján pancsoltunk, az a homokos part jött be eddig a legjobban.

2023.08.04.

             Utolsó napunkon a Pefkoulia beach volt a célpont. Először megálltunk a part előtt autóval egy kilátásra. Várni kellett, míg a hegyen áttör a nap és a sugaraival bekékíti a tenger vizét. Így is kissé árnyékos fotók lettek, de jó volt megállni.

             A parton még alig voltak, amikor 9 körül megérkeztünk, parkolóhely is akadt bőven. Közvetlenül a lejáratnál nem jó a part, sziklás, tengeri moszatos. Van ahol kavicsos, van ahol homokos, mi egy átmenetnél találtunk árnyékot. A fák között többen sátraztak, egy pasi szólt, hogy kisbabával ha ránk sütne a nap majd, menjünk a nappalijába, ott van árnyék. Emmának annyira tetszettek a hullámok, hogy hangosan sikítozott, Emil csendben mosolyogva ringatózott az úszógumijában. Két pancsolást kávéval, narancslével, drónozással szakítottunk meg, aztán mégsem használtuk ki a nappali meghívást, a nagyon tűző nem elől elmenekültünk.

             Mire Lefkada fővárosba értünk (kb. 10 perces autóút) már mindkét gyerek aludt, most is az autóban pihengettünk. Utána elfogyasztottuk utolsó ebédünket a part mellett szélviharban, majd sétáltunk a kihalt városban fagyi után kutatva. Mintha atomrobbanás érte volna a belvárost, semmi nem volt nyitva, kaja helyek is alig. Komolyan veszik ezek is a sziesztát, 2 és 6 között egy lélek sincs sehol sem. Egy utolsó nasit azért sikerült szerezni, aztán pakolás következett a szálláson.

2023.08.05.

             9-kor indult volna a repülő, 6-kor keltünk. Semmi tájékoztatást nem adtak, 2,5 órával később indult a gépünk. Értem én, hogy mindenki azt hitte, jön a világvége, akkora vihar volt, de azért valami információ  jól jött volna, kedves Ryanair! Szerencsére amikor kell, elég cukker gyerekeink vannak, egyik se őrült meg a várakozásban. Amit elcipeltünk könyveket, mágneses táblát nem is használtuk egy hétig, most legalább hasznos volt. Nem is kellett nagyon sietnünk, mert itthon is áramszünet volt. A délutáni Lidl bevásárlás sem volt sikeres, üresek voltak a polcok, tényleg ilyen lehet a világvége. Egy kávé azért jól esett volna, de ahhoz is áram kell. Pár órával később ez is megoldódott, élvezhettük a kényelmes otthonunkat.

Összefoglalás - Utazás 2 gyerekkel - közel 1 és 4 évessel

Közlekedés

             A repülőút mindenki számára sima ügy. Emma vagy alszik, vagy leköti magát. Emilt elég nehéz elaltatni, de ébren is béke van, nem sír, nem unatkozik. Teljesen jó fej, valószínűleg ezért merünk majd a szülinapjáig még egyszer repülni. 
             Emmának hoztunk futóbiciklit, néha használtuk, de nagyrészt felesleges volt. Nem tettünk meg nagy távolságokat, a vízeséshez meg nagyon ügyesen gyalog jött. Egyre jobban megy a séta, a tempón még van mit gyúrni, de lehet, hogy legközelebb már nincs szüksége járműre.
             Emilnek hoztunk hordozót, a vízesés feléig jó volt, de ott se bírta akármeddig, hiába ahhoz volt szoktatva. Babakocsit nem lehet mindenhol tolni, városokban jó, de a partokon marad a bicepsz módszer. Nagyon fejlett felsőtestünk van már, meg a reflexeink is javultak, amiért random pillanatokban ki akar ugrani a kezünkből.

Alvás

             Az éjszakák meglepően nyugisak, a nappal történései lefárasztják őket. 7 körülig általában aludtunk reggel, két hálószobában mindenki egy gyerekkel. Valószínűleg ez a titok, mindkettőnek a testközelség kell. Otthon próbál mindenki a saját szobájában lenni, aztán ott is egymás mellett ébredünk, itt meg sem próbálunk külön lenni. Emil kapott egy utazóágyat, abban raktam le, de mindig mellém került, így nem keltünk minden nap 5-kor.
Napközben kizárólag a kocsiban volt szundi. Emil délelőtt odafelé úton is, visszafelé pedig mindkettő. Vége van már a kávézós alvásidőnek, de így is elég csodálatos, hogy egyszerre szundiznak és halljuk egymás hangját.

Étkezés

             A reggeli, vacsi a szállásunkon történt általában, sok gyümivel, kefírrel. Emmának rendeltünk külön kaját az éttermekben, aminek az lett a vége, hogy mindkettőnknek másfél adag kaját kellett megennie. Emilnél egyszerűbb a helyzet, mindent megeszik és még cicit is kap. Már máshogy működik ez a szoptatás téma, meg sem próbálok elbújni. Megpróbáltam letakarni magunkat, de egy 10 hónapos gyerek mindent tud, csak egy helyben maradni nem, össze-vissza tépte magát. Akit zavar, elfordul. Éttermekben sok helyen volt etetőszék, ahol meg nem, ott az ölünkben ült előkével. Így nem kellett nekem is váltóruha, hogy rövidnaciban szabadon volt a lábam, le lehetett utána mosni. Hosszúnadrágban más megoldás kell, mert engem is halálosan leevett.
             Ami a tuti megoldás, az a gyümölcs. Könnyű vinni, mindenki megeszi és pl. egy banántól sokáig jóllaknak.
A két gyerekes utazás részletezését ezennel itt le is zárom, Emmát kész embernek nyilvánítom. Eszik, alszik amikor lehetősége van, igyekszik nagylányosan sétálni. Emil még tartogat némi izgalmat, meglátjuk hogy bírja a további utazásokat. Ha Emil is Emma korú lesz, célba vehetünk távolabbi, haladó úticélokat is.

Összefoglalás - Görögország

             A bolti árak sokkal barátságosabbak, mint nálunk, olcsóbban kijött egy reggeli/vacsira való bevásárlás. Az étterem is jobban árazott óriási adagokkal, ami mellett aznap már nem volt szükségünk további étkezésre. A benzin drágább, de csak egyszer kellett tankolni, kicsi a sziget, még a hegymenet sem fogyasztott sokat.
             Az emberek kedvesek, segítőkészek, de már kezd olyan érzésem lenni, hogy csak itthon nyomasztóak, bárhová megyünk, mindenhol nagyobb az életkedv. 
             Azt persze sosem fogom megérteni, miért jó az itthoni melegből a még nagyobb forróságba elmenni. A pancsolást semmikor sem bírtuk 2 óránál tovább, kell az izgalom, a változatosság, senki nem tud a popóján ülni/ feküdni és csak pihenni. Fürdés élménynek jó volt a gyerekeknek, de azt egy tónál is lehet a közelben, és akkor nem marja szét őket a só. Kipróbáltuk ezt is családosan, mert most van oviszünet, most kellett menni valahova, de jövőre inkább egy északabbi országot célzunk meg, ahol többet lehet nézelődni, az a nekünk való stílus.

             Elérkezett az európai bakancslistánk következő pontja: tulipánvirágzás Hollandiában. Miután Emil is egész nyúzhatóvá vált 6 hónapos korára, alkalmasnak ítéltük a repülésre, hátha nem ordítja végig az egész utat.

2023.03.25.

             A reptéren simán zajlott minden, igyekeztünk minél kevesebb cuccot vinni, hogy 1-1 gyerek is elférjen a kezünkben. 1 feladott bőrönd, 2 hátizsák 7 napra. Az egyik hátizsákban csak játékok voltak szinte, mindenkinek mindenféle szórakoztatás. Gyorsan végigsuhantunk a priority sorban, két gyerekkel jár az ilyesmi. Emil aludt 20 percet a beszállásnál, de a repülőre felszállva már teljesen ébren tűrte a felszállást. Nem engedtek felszállni, csak fél óra késéssel, mert Amszterdamban nagy a szél. Egy ideig rágta a játékait, aztán végre elindultunk. Kicsit féltünk, hogy a nyálban úszó csörgőt a heves rázással a szomszéd csajra repíti, de igyekeztünk ezt mindketten megakadályozni. Az úton is nagyrészt ébren volt, az egész repülő őt szórakoztatta: ha valaki rávigyorog, visszamosolyog, mint egy tejbetök, ezzel a körülöttünk ülőket is lekötöttük. Volt egy kis nyűgösödés, amikor a legfőbb szórakoztató bácsi is elaludt, de legalább az utolsó fél órában Emil is álomba merült. Emmával már semmi bonyodalom nincs, először még tiltakozott az alvás ellen, de mivel délután 1-kor indultunk, ez neki a tökéletes szundi idő. Elfeküdt a székében és hiába ült az ablak mellett, a kilátás helyett inkább csucsukált egy nagyot.
             Felvettük a bőröndöt, megszereztük az autót. Egy egészen másfajta vezetéstechnikai tréning várt minket: Hollandiában minden autós annyira udvarias, hogy a gyalogosok és biciklisek is elvárják, hogy átengedjék őket, ezért a kocsik elé ugranak mindenhol. Az is fura, hogy véletlenül sincs egy kátyú sehol sem, a XVIII. kerület után ez szokatlan. Az autópálya pedig ingyenes, még ilyet!
             Este értünk a szállásra Utigeestbe. Emil addigra már halálra aludta magát a kocsiban. Egyébként se szeret éjszaka aludni, de ez a hét így kifejezetten kimerítőnek ígérkezik számomra.
             A szállásunk annyira csudiszép és annyira nagy, hogy elfogadnám a házunknak is. Egy tó szélén alakítottak ki cölöpházakat saját hajókikötővel, tóra néző nappalival. 6 ágy van + nappali, így könnyen vándorolhatunk éjszaka az ágyakban, csak mint otthon. A gyerekek elalszanak külön, de reggel valahogy mégis mellettük ébredünk. És az a durva, hogy ez volt az egyik legolcsóbb szállás.
             Este elmentünk bevásárolni. Már első ránézésre is azt mondtam, ebben az országban tudnék élni, de az abc-ben derül ki igazán a lényeg: beléptünk és minden irányba gyönyörűséges gyümölcsök, salátaválogatások, millióféle sajt. Még a félkész kaják is olyan jónak és változatosnak tűntek (padlizsános lasagna, tengerikütyüs krémek), itt az is tud egészségesen élni, aki semmit sem foglalkozik a főzéssel. Otthon is annyira drága minden, annyira meg sem rázott minket, hogy minden gyümiből vettünk egy dobozzal.

2023.03.26. Amszterdam

             Az óraátállítás csak abban segített, hogy nem fél 6-kor, hanem fél 7-kor keltünk  a késői fekvés ellenére is. Reggel megpróbáltunk tojást főzni mikróban, mert nem tudtunk tüzet csiholni, nem adtak gyufát, amivel begyújthatnánk a gáztűzhelyet. Ne próbáljátok meg, nem jó ötlet, robban.
             Gyerekbarát programmal indítottunk a Nemo Science Museumban. Azt leszámítva, hogy vasárnap lévén hatalmas volt a tömeg, zseniális egy hely. Kicsiknek és nagyoknak is mindenéle tudományos jelenséget mutatnak meg táblákon is megmagyarázva. A babáknak való óriásbuborékok szintjétől indul egészen a köpenybe öltözős kémiai kísérletekig. Elsőre a Csodák Palotája ugrik be, de annál sokkal érhetőbb, izgalmasabb, nagyobb, több korosztálynak hozzáférhető. Még Emilnek is, aki teljesen odáig volt a sok fénytől, hangtól, mozgástól. Senki nem érti, miért kell egy fél éves gyerekkel bárhova is menni, de neki igazából teljesen mindegy: idejében tudjuk mikor éhes, mikor álmos, tiszta a pelus, ha közel vagyunk hozzá, neki minden jó. Sokkal egyszerűbb emberek közt lenni, ahol a környezet szórakoztatja, nem ugyanazt a csipogó/sípoló/rezgő/csörgő/guruló játékokat látja századszorra is.

             Ezt követően elugrottunk a Decathlonba futóbiciklit szerezni, ez volt a legolcsóbb megoldás, ha nem akarjuk Emmát babakocsiban tologatni. Egyébként az eddigi 2 nap egy nyekkenés nélkül végig sétált mindenhol, de csak ezután jön a kilométer gyűjtés. Komolyan vette, hogy vagy sétál vagy otthon marad, elég nagy lány már. Hoztunk babakocsit is, de remélhetőleg nem kell használni senkinek, Emilt hordozzuk hátizsákként.             A Dam-térnél kegettük a galambokat a délután. Minden, amit megnéznék a városban, nem túl gyerek kompatibilis, ezért most csak egy kis hangulatot szerzünk, de egészen biztos, hogy ketten is visszatérünk. Múzeumok, kávézgatós chill, füves süti majd egyszer.

2023.03.27. Marken, Volendam, Edam

             Amikor felkeltünk, szakadt az eső, fél óra múlva tűzött a nap, majd megint ömlött az eső. A 3 fokban minden réteget magunkra vettünk, majd elindultunk Markenbe. Az úton láttunk a csatornán áthaladó, felhajtható vonatsínt, ahol az áram is megszűnik  a hídon. Láttunk még több vizet kis házikókkal, ahol mindenkinek van egy kocsija és hajója is. A tanyákon csak a hidaknál van kerítés az állatoknak, a víz máshol körülveszi, arra úgysem mennek el. Láttunk sirálymezőket, a kukacokkal teli tanyákat több száz madár lepi el egyszerre.             Markenben megálltunk a központi parkolóban. Sütött a nap, még gondolkodtunk kell-e annyi pulóver. Kivételesen nem fotóztam órákat, de mire a kikötőbe értünk, elkezdett szakadni a jégeső. Ez van, ha utazunk, szétcsap minket a jég. Mindegy, hogy Spanyolország, Szlovákia, vagy Hollandia, ez általános szabály. Elkezdtünk futni, Emmát is gyorsan ölbe kaptuk, betértünk az egyetlen nyitva lévő vendéglátóhelyre egy kényszerkávéra. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is a sötétszürke felhő és újból kisütött a nap. A városka szupercuki, egyforma zöld házikók, gyönyörű zöld fű, ápolt, virágzó kertek, mindenhol tó, csatorna és tenger. Nagyon holland, nagyon nyugis, ráadásul alig találkoztunk emberrel.

             Volendam következett, de előtte egy órát csöveltünk a kocsiban, mert mindkét törp bealudt, kiszívta belőlük az energiát a tengeri szél. Most már nincs békés kávézós alvásidő, most már örülünk, ha mindkettő egyszerre alszik, és még a hangunkat is halljuk. Volendamban is szétcsapott minket a jégeső, meg a hó, meg az eső, ez mind egy negyed órán belül. Egy random ház bejárata alá álltunk megvárni, hogy elálljon, a tulaj pont akkor ment el otthonról. Kedvesen köszönt, integetett, gondolom megszokta, hogy szerencsétlen turisták menekülnek a teraszára a csapadék elől. Betértünk a legelső kajáldába, ettünk tintahalat. Ezután ismét a napsütés következett, végigsétáltunk és futóbicikliztünk a barna egységes házikók között. Picike teraszok mindenhol vízzel, kiülős paddal, virágokkal, díszekkel, biciklikkel, hangulatos nagyon.

             Ki nem találnátok, bizony Edamban is jégesővel kezdtünk. Még nem szálltunk ki a kocsiból, de leparkoltunk és azonnal szakadt, azért ebben már van valami vicces. Nem tartott tovább 5 percnél, mehettünk utunkra. A The story of Edam cheese-ben megnéztük a sajtkészítés menetét, végigkóstoltuk, majd feltankoltunk sajttal. A piciny várost gyorsan letudtuk, ekkorra már mindenki elfáradt.

2023.03.28. Keukenhof

             Keukenhof volt a nap egyetlen kötelező célpontja. Végre napsütéssel indítottunk, bár kicsit ijesztőnek tűnt, hogy minden deres odakint. A héten nyílt ki Európa legnagyobb virágoskertje, de már reggel 9-kor is sokan álltak a pénztárnál. A sor nagyon gyorsan haladt, mindenképp előre érdemes jegyet venni. Belépés után a malomhoz siettünk, ahonnan a csónakázás indult. Annyira siettünk az időre szóló jegyünkkel, hogy eszembe sem jutott Emilt megetetni, pedig már aktuális lett volna. Hamar belealudt a reklamálásba, vagy inkább csak belefagyott a hordozóba. Valószínűleg 2 hét múlva lett volna jó ide jönni, mert a tulipánok még kezdetleges állapotban voltak. A nárciszok, krókuszok, jácintok már szépen virítottak, de a tulipánra még várni kell, nem volt túl látványos a csónakázás a ki nem nyílt virágok közt. Ráadásul odafagytunk akkor is, ha még az eddigi legbarátságosabb volt az időjárás. A hajókázás után melegebb helyre húzódtunk, egy zárt üvegházban végigszaglásztuk a rengeteg színű, fajtájú tulipánt. Emilt úgy kellett felkölteni a téli álomból. Elég röhejes, hogy egy ilyen helyen sehol nincs egy baba-mama szoba, de én meg olyan anyaállattá fejlődtem az évek alatt, hogy állva, vagy hordozóban is megy a dolog. Mi is megebédeltünk, csodálatos, hogy egy ilyen gyorskaja helyen is lehet minőségit enni. Csirkés poke bowl-ra hallgatott az én kajám, az ára is mindennek megvan, de legalább nem péksütin élünk egy hétig.
             Végigsétáltuk a kertet, Emma szó nélkül sétált/futóbiciklizett. Nálunk volt az autóban a babakocsi, de még mindig ki sem nyitottuk, gördülékenyen megy nélküle is. A kert amúgy gyönyörű lenne, mondjuk inkább 2 hét múlva, amikor van a fákon levél és minden kinyílik. Most még nem volt tömeg, gondolom később nem csak a virágok szebbek, de több ember is van. Egyszer Amszterdamba is visszatérünk, majd ide is, jobb időben.

2023.03.29. Texel

             Reggel kevesebb ideig vergődtünk a játékok közt, időben el kellett érni a kompot Texel szigetére, mert óránként csak egy jár (egy mosás azért még így is lement, olyan korán keltünk). A komp olyan simán úszott a vízen, észre sem vettük, hogy elindult. A hátsó ülésen utazó törpök mindent átaludtak, csak az Ecomare Texelben ébredtek fel. Itt hengertestű fókákat néztünk meg, ahogy harcolnak a sirályokkal a halakért. Az etető csajszinak jól kellett céloznia, az óriási madarak már tudták, mikor van ebédidő és odagyűltek ellopni a falatokat. Iszonyat mennyiségű sirály körözött felettünk. Itt van Hollandia egyik védett nemzeti parkja is, a homokdűnék közt, illetve a tengerben rengeteg állat és növényfaj él. Az ökocentrumban  a fókák és madarak mellett még akvárium is van, Emilnek tátott szájjal bámulta az úszó rájákat és halakat. 

             A világítótornyot orkán szélben próbáltuk meglátogatni, küzdöttünk a termèszet elemeivel. Jó lett volna tengert fogdosni. Néhány elvetemült ember sétálgatott a homokban, de minket így is majdnem elfújt a szél. Engem azért mindig lenyűgöznek a világítótornyok.

             De Cocksdorpba menekültünk felmelegedni, ettünk egy sós és édes óriáspalacsinta ebédet. A pincér csajszi nem igazán nyekergett angolul, lefordította a szalámit szalámira, a sonkát sonkára, amik hollandul is pont úgy vannak, mint angolul. Nem értettük mit eszünk pontosan, de mindenesetre finomat ettünk.
             Utolsó napirendi pontunk a báránysimogatás volt. Na az a hely nagyon durva, kísértésbe estünk, hogy otthon mi is csinálhatnánk egy ilyen farmot. Mindenféle pihe-puha babaállatot lehet tapogatni: kecskét, bárányt, tengerimalacot. Van egy része, ahol padok vannak, oda lehet ülni és az ember kezébe adnak egy simogatós állatot. Néma csendben ülnek egymás mellett és nyomorgatják a terápiás állatot. Szabadon sétálgatnak a barik, tyúkok, naposcsibék és bébibárányok a lábunk alatt. Pár órát eltöltöttünk volna még ott, de sajnos hamarosan zártak és az óránként közlekedő kompot is el kellett érnünk. A kerti részét meg sem néztük, mert elkezdett esni az eső, pedig volt játszótér és mini járművek is sorakoztak.

             A kompon nem volt alvás, felmentünk  az emeletre és egy kávé mellett néztük a hullámzó tengert.
             Szakadó esőben megpróbáltam megörökíteni egy jácint mezőt malomnal. Drónnal lett volna az igazi, de szegényt ilyen időjárásban elő sem vesszük egész héten.

2023.03.30. Zaandam, Zaanse Schans

             Zaandamban kezdtünk egy belvárosi sétával, ahol a városházát és az Inntel Hotels Zaandam furcsa épületét néztük meg. Végre sütött a nap, az orkán nyilván maradt és legyőzte az épületek közti mozgólépcső mániát is, kiscsajszi sikítva akart visszamenni a kocsiba.

             Zaanse Schanse malmai következtek. A sikítófrász itt is folytatódott, hiába volt 16 fok, a holland meleg nagyjából tízzel kevesebbnek érződik a szél miatt. Kacsákkal és kecskékkel sikerült a figyelmet elterelni és végigsétáltuk az egész területet. Molnárként minden malmot végigcsodáltam, de Emma is kétszer ment fel a szupernagy meredekségű létrán a malom tetejére. Néhol kissé bevertem Emil fejét háton hordozás közben, de néma csendben csodálta ő is a forgó, csattogó kerekeket. Ha nagyon fújta a szél, visszafújt neki. Ahhoz képest, hogy eddig egy legkisebb fuvallattól is fulladozott, már egészen megedződött.

             Ebéd után még sok időnk maradt, nem volt betervezve, de elmentünk kecskét simogatni. Tuti egy hely játszótérrel és terápiás kecskékkel, akiket cumisüvegből lehet etetni. Oda lehet feküdni melléjük a szalmába, nagyon romcsi. A játszótéren vigyázni kell, nehogy oldalba rúgjon az ember egy tyúkot/kakast. Éz még csak fizetni sem kell semennyit sem.

2023.03.31. Scheveningen

             Egész nap szakadt az eső. Elkocsikáztunk a Sea Life Scheveningenbe, láttunk már menőbb akváriumot is, de esőprogramnak jó volt.

             Találtunk egy hangulatos éttermet (El Nino) a tengerparton, spanyol zenés, cuki lámpás, zöld növényes, nyáron nagyon menő hangulat lehet ott. A part is óriási homokos, még szakadó esőben is meg kellett taposni egy kicsit, az autóig visszafelé úgyis leázik a cipőnk.

             Megpróbáltuk megnézni a Moco Múzeumot Amszterdamban. Eszünkbe sem jutott előre jegyet venni, pedig esőben annyian voltak, két gyerekkel nem próbáltunk meg bejutni. Feltankoltunk szuvenír karamellás kekszekkel és visszavonultunk a szállásra összepakolászni.

2023.04.01. Utolsó nap, múzeumok, hazaút

             Aki izgulna mit is csinálunk a futóbiciklivel, annak elmondom: még azt is beraktam a bőröndbe, szerintem varázsló vagyok. Kinyitottuk a harmadik, Ikeás összehajtható hátizsákot, ami még volt Emma repjegyéhez, beleraktam néhány dolgot és lett elég hely a bőröndben. Még a megmaradt pelusok is jönnek velünk, nem pocséklunk semmit. Jó lesz a bicikli Emilnek, legalább nem örökli Emma Frozen járgányát.
             Reggel még küzdöttünk kicsit az elindulással: Emma észlelte pisilés közben, hogy az 5 cm-es pók mégsem utazott el nyaralni. Szerencsére elég korán kelünk, ilyen harcokra is van idő, hogy aztán 9:30-ra odaérjünk a Moco Múzeumba. A nénike is nagyon örült, hogy olyan hamar adjuk le a kulcsot, a mi házunkkal kezdik a takarítást, amíg mások 10-ig alszanak.
             Nem tudom mit vártam a Moco Múzeumtól, modern művészet címszó alatt is létezik igazán nekem való, de Banksyn kívül nem nagyon jött be. Valószínűleg Banksyval is az volt a problémám, mint a Mona Lisával: ott vagy a Louvre-ban, egy lélegzetelállító gyűjteményben, a világ egyik leghíresebb múzeumában, és annyian vannak előtted, a Mona Lisa pedig olyan kicsi, hogy semmit nem is látsz és egy cseppet sem nyűgöz le. Ezekhez legalább közel lehetett menni, de amolyan sok hűhó semmiért.

             Két múzeum között tartottunk egy kávé & süti szünetet, hogy mindenki feltöltődjön.
             Az Upside down múzeum is már akkor gyanús lett, amikor láttuk, hogy rózsaszín szendvicset adnak. Az óriási labdamedence Emmának is nagyon bejött, Emil inkább sokkot kapott a fényektől és hangoktól. Emma nem nagyon értette, mit is csinálunk pontosat, nem lehetett elmagyarázni, hogy ez egy olyan hely, ami azért van, hogy jópofa fotókat tudjál csinálni.

             Mindenesetre mindenki besokallt és délután 2 körül sikerült az összeomlás szélére kerülni. Leadtuk az autót, a héten először elővettük a babakocsit és Emma abban aludt, míg Emilt hordoztuk. Nem épp ezért hoztuk, de legalább egyszer használtuk. A security checknél semmit sem kellett kivenni a táskákból és tovább küldtek, hogy Emmát sem kell felébreszteni. ​Aztán amikor átvilágítottak, mondták, hogy vegyem ki a gyereket. Kiemeltem a 15 kilócskát az ölembe, nem is kelt fel, végigfogdosták. Közben a babakocsi lábtartóját is felemelték, hogy még nehezebb legyen visszatenni. Kissé felébredt, ahogy visszarakásnál igyekeztem visszahajtogatni a cseppet sem babakocsiba való testét, de mondtam, hogy aludjon tovább és később nem is emlékezett rá. A régi nyugodt alvásidőket felidézve ittunk egy kávét, Emil ölben is nyugisan enged minket lazulni.A repülőutat pontosan nulla alvással tettük meg. Beszállásnál elaludt Emil, de mivel bele kellett erőszakolni a csecsemő övbe, úgy döntött 10 perc után ő már köszöni, nem fáradt. Most sem olyan gyerekesek voltunk, akik végigordítják az utat, nagyon büszke vagyok magunkra.

Összefoglalás

             A tulipánokért jöttünk, de azt bizony nem láttunk. Így is elég tartalmat raktunk a hétbe.

Időjárás

             Vagy esett, vagy fújt, vagy mindkettő, a csapadék minden fajtájával találkoztunk. Tudtuk, hogy tuti lesz rossz idő is egy hét alatt, de hogy ennyi! Az utolsó két nap végig esett, máskor a lelket is kifújta belőlünk a szél.

Ételek

             Imádtam, hogy a boltban és a kajáldákban is lehet junk foodon kívül tápanyagot is enni. Lecsúszott jó néhány karamellás csupacukor ostya is, de nem volt olyan érzésem, hogy egy hétig halálra hajtom és mérgezem a testem egyidőben.

Árak

             Bármi, ami autóval kapcsolatos, nagyon drága. A parkolás horror (sok helyen negyed óra 1,5 eur), ezzel is inkább a bicikliseket támogatják. Amszterdamon belül nincs is sok autó, parkolóhely is alig.
             A bolt drágább, de egyáltalán nem annyival, mint amennyivel nagyobbak a fizetések. Az éttermeknek is megvan az áruk, de például tavaly Spanyolországban sem volt olcsóbb, ha húst is akar enni az ember. A belépők is iszonyatosak, felnőttnek 20 eur alatt alig van valami. Talán egyedül a kaján lehet spórolni, étterem helyett szálláson főzés. Ehhez könnyen lehet jó minőségű alapanyagokat is szerezni, nem kell sokat gondolkodni sem: húsok, zöldségek, gyümölcsök, minden kapható apróra vágott verzióban is.

Utazás két gyerekkel: 3,5 és 0,5 évessel

             Jelentem, máskor is fogunk utazni, mindenki túlélte :) Otthon is azért programolunk minden egyes hétvégén, mert ezeket az energiákat le kell kötni valahogy. Így, hogy megyünk egész nap, kevesebb agyi munkánkba kerül a szórakoztatás, a környezet megteszi helyettünk.

Étkezés

             A 0,5 éves egyáltalán nem hajlandó egyelőre hozzátáplálódni, friss melegített tejcsi állandóan kéznél van. Igyekeztem az autóba korlátozni az etetést, többnyire sikerült, de már olyan anyaállat lettem, hogy kézben/hordozóban is sikerül a dolog.
             A 3,5 éves reggelit, vacsit kapott a szálláson, gyümi, uborka, tojás pipa, útközben a szokásos gyerekmenük mindenhol hozzáférhetőek voltak. Azon vagyok, hogy letörjem a válogatósságot, ez az egy hét ehhez sajnos nem segített hozzá.

Alvás

             A 3,5 éves aludt útközben a kocsiban amikor csak tudott, az éjszakai alvásba az sem zavart be, ha délután 6-ig aludt. Otthon nagy küzdés rábeszélni a délutáni alvásra, így legalább megoldottuk.
             A 0,5 éves nem nagyon szeret a kocsiban mozdulatlanul leszíjazva lenni, de általában 10 perc ordítás után mindig elszunnyadt. Igyekeztünk az alvásidejében autózni, de annyit azért nem alszik, amennyiszer kocsiba kellett szállnunk. A hordozóban inkább nézelődött, a sok inputtól ott nem csukta le a szemét. Az éjszakáink ugyanúgy borzalmasak, mint otthon, max másfél órát alszik egyben és legalább 5-ször felkel. A két franciaágyon aludtunk 1-1 gyerekkel, így legalább az éjszakai járkálást megelőztük.

Közlekedés

             A 0,5 éves sima ügy: hordoztuk, a babakocsiba egyetlen egyszer sem raktuk bele.
             A 3,5 éves nem nagyon szokott hozzá a hosszabb sétákhoz, csak futóbiciklivel vagy rollerrel közlekedik otthon is. Hogy megelőzzük a katasztrófa helyzeteket, első nap vettünk egy futóbiciklit és azzal viszont végig jött velünk, pedig minden nap megtettünk 10-15 ezer lépést. A jeges esőben, vagy ahol majdnem fellökte a szél, volt kis nyafi, de azt hiszem ez érthető. Ha nem tudtuk volna hazahozni, akkor is megérte volna megvenni a biciklit, de így, hogy befért a bőröndbe, dupla haszon.

Tanulság

             Utazni jó, két gyerekkel meg kell edzeni az idegeinket, de nagy adag türelemmel szuper élmény nekik is és nekünk is egy kis idegen táj. Emma szerint megint a galambok voltak a legjobbak, de remélem, most már lassan másra is fog emlékezni az utazásokból :)

​             Szánkózás, hógolyózás és hóangyal készítésének reményében immáron teljes létszámmal, négyen elindultunk Szlovákiába.
             2018-ban még 6 kg-os hátizsákkal utaztunk Marokkóba 10 napra, amiben a tükörreflexes Nikonom is benne volt. Most a fél világot bepakoltam: 2 adag plusz overál a 3 évesnek, bili, babafészek, hogy ne köztünk aludjon a 3 hónapos, babakocsi (ez remélem sen​​kinek nem kell), hordozó, pelusok, légzésfigyelő, játékok, hogy ne öljük meg egymást, amikor már 4-től sötét lesz. Legközelebb repülővel megyünk, akkor muszáj ezek nélkül megoldani.
             Az autóutat 2 napra osztottuk szét, először Miskolcig mentünk a nagyszülőkig. Szegény Kia Riót úgy teleraktuk, hogy a csomagtartót csak Szlovákiában mertük kinyitni, nehogy kiugorjon valami. A 2 órás autóutat már egész jól túléljük: a felnőttek elöl, gyerekek hátul ülnek. Emma nézi a tájat, autókat, aztán elalszik. Emil először alszik, ha felébredne, benyomjuk az AC/DC: Highway to Hellt, attól megnyugszik és visszaalszik. Éjszaka is így alszik vissza, egy kis kemény rock és szundi van. Szörnyen unom már azt a számot.

2023.01.04.

             Poprádon feltankoltunk Fidorkából és Tátrateából, Alsóerdőfalvában elfoglaltuk a szupi Airbnb szállásunkat. Nagyon tágas és felszerelt, Emilnek rögtönöztünk az egyik kanapé darabból egy babaöblöt, Emma a kikészített utazóágyat választotta, nem zavarta, hogy alig fér el benne.

2023.01.05.

             A Lomnici-csúcsot szerettük volna meghódítani, de minden webkamera ködöt mutatott. Ezt a szivárványt a teraszról lőttem, alatta ott a nagy hegy amiből semmi nem látszódik, de azért ez elég szép látvány. Emma meg is állapította, hogy végre nem csak a Bogyó és Babócában lát szivárványt.

             A Poliankovo digitális galériára még jutott idő. A délutáni szundi a kocsiban történt, az ébredésre még vártunk a parkolás után. Emil kevésbé bírja a kocsikázást, de amíg Emma aludt, lehetett vele foglalkozni, örült, hogy végre ébren is lehet lenni. Mucikát nehezen lehett meggyőzni, hogy még egy adagot sétáljunk, de végül nagyon tetszett neki nyuszi üldözés és a virágra lépés.

2023.01.06.

2023.01.07.

Összefoglalás

Level 2. - Utazás két gyerekkel

Közlekedés

Étkezés

Alvás

Szabadidő

             Összességében szuper kis kiruccanás volt ez a néhány nap. Sokadszorra is bebizonyosodott, hogy nem kell félni a gyerekes utazástól, még két gyerekkel sem. Egy nyaralás egyszerűbb lett volna, ahol kevesebb az öltöztetés, de még az is gördülékenyen ment.