Szánkózás, hógolyózás és hóangyal készítésének reményében immáron teljes létszámmal, négyen elindultunk Szlovákiába.
2018-ban még 6 kg-os hátizsákkal utaztunk Marokkóba 10 napra, amiben a tükörreflexes Nikonom is benne volt. Most a fél világot bepakoltam: 2 adag plusz overál a 3 évesnek, bili, babafészek, hogy ne köztünk aludjon a 3 hónapos, babakocsi (ez remélem senkinek nem kell), hordozó, pelusok, légzésfigyelő, játékok, hogy ne öljük meg egymást, amikor már 4-től sötét lesz. Legközelebb repülővel megyünk, akkor muszáj ezek nélkül megoldani.
Az autóutat 2 napra osztottuk szét, először Miskolcig mentünk a nagyszülőkig. Szegény Kia Riót úgy teleraktuk, hogy a csomagtartót csak Szlovákiában mertük kinyitni, nehogy kiugorjon valami. A 2 órás autóutat már egész jól túléljük: a felnőttek elöl, gyerekek hátul ülnek. Emma nézi a tájat, autókat, aztán elalszik. Emil először alszik, ha felébredne, benyomjuk az AC/DC: Highway to Hellt, attól megnyugszik és visszaalszik. Éjszaka is így alszik vissza, egy kis kemény rock és szundi van. Szörnyen unom már azt a számot.
2023.01.04.
Miskolcról 1 óra 20 perc a kassai állatkert, sima ügy. Emmának érdekesebb volt a néhány megmaradt koszos, retkes hókupac az út szélén, mint az állatok. Elég szomorú, hogy ennyire semmi hóval nem találkozik, leginkább ezért indultunk útnak. A vadasparkot elég téliesített állapotban találtuk, a flamingók mesterséges fény alatt melegedtek a házukban, a nagycicák ki sem jöttek, a forrócsoki automata nem működött. Egy részét bejártuk és még mielőtt jött volna az "elfáradt a lábam" szöveg, tovább folytattuk utunkat.
Poprádon feltankoltunk Fidorkából és Tátrateából, Alsóerdőfalvában elfoglaltuk a szupi Airbnb szállásunkat. Nagyon tágas és felszerelt, Emilnek rögtönöztünk az egyik kanapé darabból egy babaöblöt, Emma a kikészített utazóágyat választotta, nem zavarta, hogy alig fér el benne.
2023.01.05.
A Lomnici-csúcsot szerettük volna meghódítani, de minden webkamera ködöt mutatott. Ezt a szivárványt a teraszról lőttem, alatta ott a nagy hegy amiből semmi nem látszódik, de azért ez elég szép látvány. Emma meg is állapította, hogy végre nem csak a Bogyó és Babócában lát szivárványt.
Az mondjuk elég kiábrándító, hogy január elején a hegy tövében semmi hó nincs, 10 fok van és eső esik. Egzotikusabb látvány lesz a gyerekeknek a hó, mint a pálmafa, ritkábban látják.
Bachledkában jobbnak tűnt az esőhelyzet, webkamerán már napsütést is láttunk, a lombkorona sétányt szemeltük ki. A felvonó felvitt minket a sípálya tetejére és szikrázóan sütött a nap. Egy óriási szürke felhő közeledett a hegy felől és még mielőtt kimásztunk volna a fák felé, elkezdett szakadni a jégeső, ami aztán hózáporrá változott. Egy ideig türelmesen figyeltük a hömpölygő felhőket a souvenir shopból, aztán mindenki megunta, elindultunk a szakadó hóba. Nem is tudom ki élvezte jobban a friss, talpunk alatt ropogó, hógolyóvá tökéletesen alakítható havat: a gyerek, aki nagyjából még soha nem járt igazi télben, vagy a felnőttek, akiknek hiányoznak a gyerekkori emlékek. Nem zavart a hideg, hógolyóztunk, Emma hóangyalt csinált. Nem mertem Nikonkát elővenni a vízben, de igyekeztem a havas fenyőfák látványát az agyamba vésni. A sétányon végigmentünk, a kilátóba már nem maradt erő. Egyszer majd nyáron, napsütésben.
A hüttében pótoltuk az elvesztett energiákat, kihasználtuk, hogy még baba-mama szoba és játszósarok is van. Elfáradva visszamentünk a felvonóval. Az időjárás olyan gyorsan változott, hogy láttunk napsütést is, de mire leértünk, már az eső áztatott. Emmának még az olvadt latyakot taposni is élmény volt, szegény fővárosi, globális felmelegedésbe született kislány, ilyet se látott még soha.
A Poliankovo digitális galériára még jutott idő. A délutáni szundi a kocsiban történt, az ébredésre még vártunk a parkolás után. Emil kevésbé bírja a kocsikázást, de amíg Emma aludt, lehetett vele foglalkozni, örült, hogy végre ébren is lehet lenni. Mucikát nehezen lehett meggyőzni, hogy még egy adagot sétáljunk, de végül nagyon tetszett neki nyuszi üldözés és a virágra lépés.
Hamar értünk vissza a szállásra, de már fél 4-kor sötétedett. Készültem sok matricás könyvvel, színezővel, rejtvény füzettel, nem volt unatkozás. Emilt leköti a babageometria és egy forgó belsejű labda. Nem jutott több alvás a második gyereknél sem, de legalább az ébrenlét egyszerűbb, nem kell folyamatosan pattogni és mozogni, ha valami történik körülötte, vidáman és szótlanul elkapálózik a hátán. Tűrnie kell, amikor Emmának eszébe jut és megszeretgeti, már csak néha kezd el sírni tőle :) Az első teljes napot nem csak túléltük, de még jól is sikerült.
2023.01.06.
A napi cél a szánkózás lett volna, de mivel az egész Tátrában nagyjából semmi hó nincs (ami esik is elolvad az 5 fokban) sajnos a szánkópálya sem működött. Felmentünk a siklóval, a hegytetőről is körbe láthattuk, hogy alig fehér valami. Emma persze mondta, hogy "óóó, mennyi hó", mi persze nem akartuk kiábrándítani szegény budapesti gyereket, hogy ez valójában semmi. Eddig még nem annyira ért utól a klímaszorongás, de ez több volt mint szomorú. Az én gyerekeim már akkor sem látnak havat, ha elutazunk érte és nyilván nem a legrosszabb része a folyamatnak.
Egyszer, majd ha távolságot is képesek vagyunk megtenni babakocsi nélkül, visszatérünk vízesést nézni, most csak csúszkáltunk az olvadt jégen oda meg vissza. Rengeteg ember volt fent, mindenki kereste a havat, mindhiába. A jégtemplomnál már kezdett elfogyni a türelem, megnéztük az olvadó jégfaragásokat, aztán visszasiklóztunk. Azért jó, hogy mindenkinél sokkal hamarabb felkelünk, mert mi már végeztünk, amikor a többi nép sorban állt a pénztárnál a tízszer olyan hosszú sorban. Csak azt nem értem, hogy csak a mi gyerekeink kelnek hajnalban? Ha nem, a többiek mit csinálnak reggel 5 és 10 között? Mindegy, ilyenkor legalább hasznosítjuk a megnyert órákat.
Ebédre beszabadultunk az IBA.TU nevezetű helyre, megpillantottuk, hogy van játszósarok, jó is lesz, Emma legalább szerzett egy kis életkedvet. Emil is megéhezett és nem volt baba-mama szoba. Valahogy meg kellett oldani, letakartam magunkat egy kendővel és meg is oldódott a probléma. Egy gyerekkel még lehet időzíteni, hogy az autóban érjen az etetés idő, kettőnél már lazulnak az elképzelések. Nem gondoltam volna, hogy egy étteremben szoptatok, de így, hogy igazából semmi nem történt, ettől sem fogok félni.
Még mindig csak 1 óra környékén jártunk, ezért úgy döntöttünk, útba ejtjük a Csorba-tavat is. Annyian voltak, hogy nem sikerült leparkolni és a köd is nőtt, ezért továbbmentünk a Dino Parkba. Mindkét gyerek békésen szunyókált és egy olyan pici kupola alatt voltak a dínók, hogy messziről látszódott, ez a kiállítás bizony egy nagy lehúzás, inkább be sem mentünk. A szállásra kocsikáztunk és az ottani játékot választottuk.
2023.01.07.
Az utolsó napunkra írták a legnagyobb napsütést a Lomnici-csúcsra, a legjobb programot hagytuk a végére. A 3. felvonóra érdemes a jegyet napokkal hamarabb megvenni, mert kevés ember fér el a csúcson és csak megadott ideig lehet ott maradni. A 2. állomáson vártunk az időpontunkra egy órát. Közben hóangyaloztunk, kipróbáltuk a játszóteret, elfogyasztottunk egy kávét és vártuk, hogy felszálljon a köd. A csúcsra csak egy pici felvonó vitt megpakolva emberrel, jól bemelegítettük a felfelé úton. Kibukkantunk a köd felett és egy igazi mesevilág tárult elénk: igazi hófedte sziklák, szikrázó napsütés, alattunk hömpölygő felhők. Egy rövid, korláttal elkerített sétányon lehet végigmenni fent, mindenki kap sorszámot és 50 perc után le kell menni. 4 réteg ruha volt rajtunk de egyáltalán nem volt hideg a szél ellenére sem. Emma el volt foglalva azzal, hogy a jégcsapokat végig leverje a korlátról, ilyen környezetben érdekes módon elfelejti, hogy elfárad a lába. Emil nem sokat érzékelt hordozva a külvilágból, néha hörgött kicsit, mikor túlságosan befújt a szél. 50 perc még az életem eddigi legjobb kilátású és legdrágább kávéjára is elég volt. Visszafelé várt ránk egy gőzgombóc, addigra a nap is kisütött a 2.állomáson. Hóangyalozni már nem lehetett, a tömeg letaposta az érintetlen havat, szerencsére ma is mindenki előtt érkeztünk. A Kőpataki-tóból csak egy befagyott fehér mező látszódott, de a csúcs így is fehéren ragyogott a napsütésben. Visszafelvonóztunk a lenti ködbe, hazafelé pár kilométerrel arrébb már nyoma sem volt a téli mesevilágnak.
Összefoglalás
Elég bátortalanul indultunk neki az útnak, két kicsi gyerekkel otthon sem könnyű. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, de erre a 3 napra tökéletes célpont volt a Tátra, akkor is, ha nem síelni jön az ember. Nem kell sokat sétálni és a felvonókkal igen látványos magasságokba lehet feljutni, nem árt persze egy kis szerencse az időjárásban. Ennél több időt nem érdemes hagyni rá, de ha télre vágyik az ember, itt talán még megtalálja.
Level 2. - Utazás két gyerekkel
Egy gyerekkel már túl egyszerűen ment az utazás, kellett egy szintlépés: már több, mint 3 hónapos Emil, ideje volt útrakelni négyen.
Közlekedés
Elhoztuk a babakocsit, amibe akár Emmát, akár Emilt belerakhattuk volna, de egyszer sem vettük elő. Emilt végig hordoztam. Szerintem ha időnként nem veszem le, sosem ébredt volna fel, annyira szeret rám tapadni. Ehhez kellett egy szuper hordozó kabát, a legnagyobb hidegben is jó melegben tartom. Persze nekem elég macerás a pisilés, evés, a többi 3 réteg ruha alatta, de sokkal kényelmesebb, mint egy babakocsit tologatni. Babakocsival felvonózni sem tudtunk volna. Kicsit izgultam is, hogy fogok hordozva szánkózni, de ez sajnos megoldódott a hóhiánnyal.
Emma sétált mindenhol. Néha azért eluralkodott rajta a lustaság, de figyelemeltereléssel mentünk tovább. Ha többet gyalogolna, túrázhattunk is volna, de így elsőre nagyon jól ment szerintem minden eszköz nélkül. Majd még gyakoroljuk és akkor izgalmasabb programokat is kitalálunk.
Étkezés
A 3 évesnél minden változatlan: gyümölcs és sajt mindig van tartalék, ezen kívül az egészséges étkezést elhalasztjuk majd otthonra.
Szoptatni ha bátor az ember, lehet bárhol. Kellett hozzá 3 réteg cipzározható felső és egy sál, ő legalább nem válogat.
Alvás
Emma otthon csak hosszú szenvedés után hajlandó napközben aludni, itt legalább elnyomta a kocsiban a fáradtság. Emil éjszakáit lényegében nem befolyásolta a hosszas nappali alvás, ha sokat ébren van, akkor is felkelünk 3-4-szer. A kocsiban utazás nem ment túl jól a hordozás után, de majd még gyakoroljuk.
Szabadidő
Az autós utazásnak annyi az előnye, hogy minden vackot be tudok pakolni: csörgő, babageometria könyv Emilnek, matricás, kifestő könyv Emmának. Kellett is hozni ezeket, hamar sötétedett és kellett a szálláson is szórakoztatás.
Összességében szuper kis kiruccanás volt ez a néhány nap. Sokadszorra is bebizonyosodott, hogy nem kell félni a gyerekes utazástól, még két gyerekkel sem. Egy nyaralás egyszerűbb lett volna, ahol kevesebb az öltöztetés, de még az is gördülékenyen ment.
