2023.07.29.

             Reggel 6-kor indult a repülőnk. A nem alvás olyan fázisába sikerült lassan 4 éve eljutni, hogy cseppet sem éreztük a korán kelést, az álmosság már alapbeállítás a szervezetünkben. Meglepően tapasztaltuk, hogy a feladott poggyászunk a szokásos 8 helyett 18 kilót nyom, nemcsak a térfogat, de a súly nagyrészét is elfoglalja a futóbicikli. Szerintem elég menő vagyok, hogy az egész család összes cucca elfért a biciklivel a bőröndben, 3 kisebb hátizsákkal, amiben még vízi játszócuccok is helyet kaptak.
             A csomagunkat azonnal kiadták. A kocsi foglalásunkat először nem találták, de aztán kaptunk egy Kia Picantot. Ha csak egy kicsit több cuccunk lett volna, nemtom hogy férünk el, de így begyömöszöltük magunkat. Még rengeteg idő volt a szállás elfoglalásáig, ezért célba vettük a Windmill Cafét. Itt kaja és kávé mellett megsimogattuk a tengert, nézegettük a kék lehetetlen sok árnyalatát a vizen. Alig volt ember, a napirendünk még mindig nem mondható mediterránnak. Egész nap üldögéltem volna itt, de az ember 2 gyerekkel nem azért megy nyaralni, hogy pihenjen. 

Megtekintettük Faneromeni Monastery templomát, ami nagyjából az egyetlen látványosság a szigeten.             A boltba vezető autóúton mindkét pupák elszunnyadt, ezért csöveltünk kicsit a Lidl parkolóban. Miután ettünk titokban péksütit kólával, rájöttünk, be sem tudunk vásárolni, semennyi hely nincs a kocsiban. Mire az apartmanunkhoz értünk, végre elmúlt 2 óra és elfoglalhattuk a házikót. Interneten kicsit gyanúsnak tűnt, nagyon sötétek voltak a képek, nem lehetett látni, mennyire közel van a tenger, de annyira cuki a szállásunk, hogy az megmutathatatlan fotókon. Egy zsákutcában van közvetlenül a tenger mellett, semennyi forgalom nincs, iszonyat nyugis. Pont annyi part van, hogy nincs egyetlen ember sem, de bele tudunk pancsolni 10 méterre a házunktól. A teraszon eszünk, játszunk, csinálunk mindent, nagyon hangulatos.

             3 perc sétára van a Taverna Seven Islands, ahol gyrost ugyan nem adtak, de mindenki nagyon jól lakott. Emil leette magát is, engem is, az asztalt, a földet is, nem egészen látom, hogy kéne blw-zni etetőszék nélkül. Nem csak neki, de nekem is kell váltóruha. Persze Emma és a bolognai esete sem egyszerűbb…Estefelé mégis eljutottunk bevásárolni, legyen mit elfogyasztani reggel a teraszon.
             Levezetésnek elsétáltunk a kikötőig, kinéztünk néhány vendéglátó helyet, ha esetleg megint errefelé táplálkoznánk.

2023.07.30.

             A fárasztó megérkezés után kivételesen majdnem fél 8-ig aludtunk, majd rittyentettünk egy panorámás reggelit.             A Paralia Agios Nikitas már 9 körül tele volt, csak szerencsénk volt, hogy találtunk parkoló helyet. Egy macskaköves sétáló utca vezet a partra, ahol már napernyők sorakoztak. Nekünk megfelelt egy árnyékos pad is, felfújtuk az összes vízi vackot és pancsolni indultunk. A csapat fele hamar megunta, miután a tegnapi friss futóbiciklis bibit szétmarta a só. A legkisebbik farkas nagyon élvezte, hogy végre már nyalhat egy kis sót a tengerből, amit eddig direkt kerültünk. Miután elég napsugárzást begyűjtöttünk, ettünk muszakát, stifadot, tzatzikit, meg kellett lennie a görög hangulatnak. Az alvásidő most is a kocsiban érte a törpöket, mi pedig örülünk, hogy csend van egy olyan helyen, ahol megy a légkondi.

             A Fly me Sun & Stars Bar-ban már mindenki ébren csodálta a kilátást és az induló siklóernyősöket jeges italok mellett, Emil nagyon barátságosan és szociálisan minden embernek integetett.A szálláson is fürödtünk és homokoztunk egyet, igazából nagyobb kedvünk volt elkerülni a napernyő tömeget és élvezni a terasz panorámáját.

2023.07.31.

             Reggeli mosás után Porto Katsikit céloztuk meg. Csak 35 km, de több, mint egy óra volt az út, hegynek fel, hegyről le éles kanyarokkal és olyan keskeny szerpentinnel, ahol el sem fér mindig 2 autó. Megálltunk a Cafe Panorama nevű helyen, az egész napot eltöltöttük volna itt a kilátásban gyönyörködve, de mégis csak tengerezni jöttünk. 

             Porto Katsikin fizetni kell a parkolásért, van több szint is ahol le lehet rakni a kocsit. Amikor megérkeztünk, még bőven volt hely és a strand egy része is árnyékolva volt a sziklafal által. Letelepedtünk minép közelebb a falhoz, ez a napsugárzás nem a mi halovány bőrünknek való. A part kavicsos, Emil halálra rémült a hullámoktól, teljesen hozzánk tapadt. Emmának tetszett az ugrálás, de vele se lehetett túl mélyre menni, akkora ereje volt a sodrásnak. Egy ideig bírtuk napernyő alatt, ahogy eltűnk a szikla árnyéka, de ahogy megeszegettük a hozott szőlőnket is, jobbnak láttuk hűsebb helyre vonulni. Jó dolog ez a strandolás, de vagy fázol a vízben, csípi a só a mindened, vagy szétolvadsz és a kavics sem kényelmes sehogy sem. Ezt a napozás témát egyáltalán nem értem, miért jó izzadni és meg se mozdulni. Végre ebédeltünk egyszerű gyrost, gyorsan bekaptuk, mert a legkisebbik törp a rettegésben nagyon elfáradt és kezdett az összeomlás szélére kerülni.

             A világítótorony felé szundiztak, nekem jutott egy kis fotó idő közben az egyik kilátóhelyen. Annyira azért sehol sem lehet elég forróság, hogy ne drónozzuk le a világítótornyot. Ekkorra már felébredtek, mindenki felkapott egy gyereket és a meredek rövidítésen felmentünk a dombtetőre. Emil a dróntól is halálra rémült. Emma mondogatta, hogy ő már nem fél tőle, de azért hátat fordítva belém nyomta a fejét. Eléggé fújt a szél, de egy rövid videó és néhány kép így is lett belőle.

             A nap további része nyugis lett volna, de Ádámnak sikerült elhagyni a telefonját. Azért jó a google két lépcsős azonosítás, mert ha csak egy eszköz van nálad, nem lehet hozzáférni az infóhoz, hogy hol is van a telefon. Ezért is volt nagyon hasznos, hogy a szomszédék kaptak kulcsot és otthon be tudtak menni a laptophoz (ezúton is óriási hála), onnan már rá lehetett keresni a tartózkodási helyére. Először még a Lidl látszódott, ahol bevásároltunk. Visszament tehát oda, se a boltban, se a parkolóban nem talált semmit. Odament a koldus asszonyokhoz is, hogy nem láttak-e valamit, nagyon kéne a telcsi az utazáshoz, munkához. Vetettek vele tápszert, pelenkát az olyan pöttöm babának, aki kinézetre kb. egy hetes lehetett, remélhetőleg csak egy nagyon élethű műbaba. Az adomány után sem tudtak semmit, ezért visszajött a szállásra. Fürdés, altatás után helyet változtatott a telefon, a google szerint csak romos épületek voltak ott. Gondoltuk, biztos valami putri, annyi neki. Egy autóutat azért megér, elment tehát az én telefonommal, hátha meg tudja csörgetni a maradék kb. 15% töltést. És lám, ott hever a telefon az út szélén egy zacskóban, letakarva egy szeméttel, még egy kő is rárakva, le ne fújja róla a szél. Hogy ki és miért lopta el a telefont, nem igazán értjük. Ha ellopta, miért adta vissza? Vajon a koldusok voltak jó fejek a pelenkáért? Vagy valaki másnak szánták, épp ember cserére várt? A lényeg, hogy megvan, két tanulságot azért levonhatunk. 1.: a hasitasi hasznos a zseb helyett, 2.: érdemes egymás telefonján is bejeletkezni, hogy ne kelljen szegény szomszédékat zaklatni egész este.

2023.08.01.

             Kipróbáltuk a közeli pékséget, csudiszép minden, csupa cukor, csupa zsír, de minden nagyon finomságos.
             Vasiliki strandja nagyon bejött a sellőlánynak, lila szájjal is alig lehetett kivarázsolni a vízből. Úszni tanult, ami a vízbe vetődést jelenti. Igazi homokos a tengerpart, építettünk cseppkővárat/ Sagrada Familiát. Kisvacak is jobban élvezte a homok túrást, nyilván itt is ki kellett szedni a kezéből a növény darabokat, rosszabb esetben cigi csikkeket, nehogy megegye. Nem voltak akkora hullámok, kevésbé rettegett, még nagyokat kacagott is, amikor dobáltuk. Koszos gyerek boldog gyerek, ezzel próbálom vigasztalni magam egész héten. Nikonkám majd kap egy szenzor tisztítást, ha hazaérünk.

             Este csigákat és kagylókat gyűjtöttünk, majd felhasználjuk valami kreatív dologra. Menő, hogy a szállásunktól 10 méterre lehet ilyet csinálni.

2023.08.02.

             Valami nyavaja kerülgeti a családot, reggel én torokfájással és végtag fájdalommal ébredtem, Emil meg lázzal. Gyanús is volt, hogy fél 8-ig alszik. Kapott ugyan lázcsillapítót, de a hajnali nyöszörgésen kívül semmi nem érződött rajta. Én meg remélem nem influenzás vagyok, röhejes lenne a 35 fokban.
             Nydribe mentünk vízesést nézni, az erdőben nincs akkora hőség. Nem nagyon találtam információt, hogy van-e bármi víz a vízesésben augusztusban a legnagyobb melegben, de csak 600m séta a parkolóból, gondoltuk, megnézzük. Az út első része biztosan hangulatos, amikor az út mellett ott zubog a folyó, most csak a nagy sziklákat láttuk kiszáradva. Nem kellett sokat menni, már ott is voltunk a vízesésnél, ahova egy csőből folyt a víz. Akkora volt a vízmélység, hogy szandállal végig lehetett taposni. Tavasszal lehet, hogy jobban néz ki, de így nagy élmény volt, Emma meg is jegyezte, hogy olyan, mint a Dzsungel könyve. Gyerekkel is teljesíthető könnyed séta, mégis nagyon különleges helyszín, aki erre jár, mindenképpen megnézős. Emma visszafelé végig a kis csatornában járkált, ahol folyt a víz a séta ösvényen. Ez a parkolóban lévő bárban is körbecsobogott, ott pótoltuk az elégetett energiát. Jó lett volna tovább üldögélni a fák árnyékában, a puha fotelekben, de nem ezért vállal az ember 2 gyereket.

             Nydri strandja hatalmas szenvedésbe torkollott. Egy órán át próbáltam Emilt sétáltatva elaltatni, hiába. Egy idő után megunta a dolgot, ezt hangosan tudtomra is adta. Egy nénike odajött és próbált kedvesen jó közel hajolva hozzá vigasztalni, hát az volt az utolsó csepp szegénynek, elborult az agyacska. Visszasétáltam egyik kezemben a gyerekkel, másikban a babakocsival. Emma végig nyüszített, hogy a vízbe akar menni, mondtuk, hogy várjon amíg nem sülünk szénné a napon. Amikor végre bementünk a vízbe, most egy újabb bibit csípett a só. Hálistennek a kiterjedő dackorszakos hangoskodást végignézte és hallgatta pont egy magyar család. Valahol akkor inkább visszavonulót fújtunk és visszaautókáztunk a szállásra.

2023.08.03.

             A betegségnek szerencsére senkinél semmi nyoma nem maradt, az én torokfájásom változatlan, de azt hiszem nem ilyen egy influenza. Közkívánatra újra megmásztuk a vízesést, annyira tetszett mindenkinek.

             Syvrosban, a Fabricca Olive Museumban megnéztük, hogyan gyártanak olívaolajat. Nagyobb és fejlettebb helyre számítottam. Tényleg csak egy kicsi múzeum volt, olyan gépekkel, amit még lovak és csacsik hajtottak.
             Sivotában ebédeltünk. Itt sincs különösebben semmi, cuki halászfalu, ahol minden étteremből szinte belelógatja az ember a lábát a tengerbe, giccses mediterrán virágok hajolnak mindenhonnan a sétálóutcára. Kicsiénnel shoppingoltunk némi ruhát, nem tudom hogy lett ennyire csajszi, pedig még 4 éves sincs. Mi lesz még később…

             A régi szép időkben egy kilátással rendelkező kávézóban töltöttük az alvásidőt, mostanában egy parkolóban örülünk a légkondis autóban, hogy mindkettő egyszerre alszik.
             Szundi után ismét Vasiliki strandján pancsoltunk, az a homokos part jött be eddig a legjobban.

2023.08.04.

             Utolsó napunkon a Pefkoulia beach volt a célpont. Először megálltunk a part előtt autóval egy kilátásra. Várni kellett, míg a hegyen áttör a nap és a sugaraival bekékíti a tenger vizét. Így is kissé árnyékos fotók lettek, de jó volt megállni.

             A parton még alig voltak, amikor 9 körül megérkeztünk, parkolóhely is akadt bőven. Közvetlenül a lejáratnál nem jó a part, sziklás, tengeri moszatos. Van ahol kavicsos, van ahol homokos, mi egy átmenetnél találtunk árnyékot. A fák között többen sátraztak, egy pasi szólt, hogy kisbabával ha ránk sütne a nap majd, menjünk a nappalijába, ott van árnyék. Emmának annyira tetszettek a hullámok, hogy hangosan sikítozott, Emil csendben mosolyogva ringatózott az úszógumijában. Két pancsolást kávéval, narancslével, drónozással szakítottunk meg, aztán mégsem használtuk ki a nappali meghívást, a nagyon tűző nem elől elmenekültünk.

             Mire Lefkada fővárosba értünk (kb. 10 perces autóút) már mindkét gyerek aludt, most is az autóban pihengettünk. Utána elfogyasztottuk utolsó ebédünket a part mellett szélviharban, majd sétáltunk a kihalt városban fagyi után kutatva. Mintha atomrobbanás érte volna a belvárost, semmi nem volt nyitva, kaja helyek is alig. Komolyan veszik ezek is a sziesztát, 2 és 6 között egy lélek sincs sehol sem. Egy utolsó nasit azért sikerült szerezni, aztán pakolás következett a szálláson.

2023.08.05.

             9-kor indult volna a repülő, 6-kor keltünk. Semmi tájékoztatást nem adtak, 2,5 órával később indult a gépünk. Értem én, hogy mindenki azt hitte, jön a világvége, akkora vihar volt, de azért valami információ  jól jött volna, kedves Ryanair! Szerencsére amikor kell, elég cukker gyerekeink vannak, egyik se őrült meg a várakozásban. Amit elcipeltünk könyveket, mágneses táblát nem is használtuk egy hétig, most legalább hasznos volt. Nem is kellett nagyon sietnünk, mert itthon is áramszünet volt. A délutáni Lidl bevásárlás sem volt sikeres, üresek voltak a polcok, tényleg ilyen lehet a világvége. Egy kávé azért jól esett volna, de ahhoz is áram kell. Pár órával később ez is megoldódott, élvezhettük a kényelmes otthonunkat.

Összefoglalás - Utazás 2 gyerekkel - közel 1 és 4 évessel

Közlekedés

             A repülőút mindenki számára sima ügy. Emma vagy alszik, vagy leköti magát. Emilt elég nehéz elaltatni, de ébren is béke van, nem sír, nem unatkozik. Teljesen jó fej, valószínűleg ezért merünk majd a szülinapjáig még egyszer repülni. 
             Emmának hoztunk futóbiciklit, néha használtuk, de nagyrészt felesleges volt. Nem tettünk meg nagy távolságokat, a vízeséshez meg nagyon ügyesen gyalog jött. Egyre jobban megy a séta, a tempón még van mit gyúrni, de lehet, hogy legközelebb már nincs szüksége járműre.
             Emilnek hoztunk hordozót, a vízesés feléig jó volt, de ott se bírta akármeddig, hiába ahhoz volt szoktatva. Babakocsit nem lehet mindenhol tolni, városokban jó, de a partokon marad a bicepsz módszer. Nagyon fejlett felsőtestünk van már, meg a reflexeink is javultak, amiért random pillanatokban ki akar ugrani a kezünkből.

Alvás

             Az éjszakák meglepően nyugisak, a nappal történései lefárasztják őket. 7 körülig általában aludtunk reggel, két hálószobában mindenki egy gyerekkel. Valószínűleg ez a titok, mindkettőnek a testközelség kell. Otthon próbál mindenki a saját szobájában lenni, aztán ott is egymás mellett ébredünk, itt meg sem próbálunk külön lenni. Emil kapott egy utazóágyat, abban raktam le, de mindig mellém került, így nem keltünk minden nap 5-kor.
Napközben kizárólag a kocsiban volt szundi. Emil délelőtt odafelé úton is, visszafelé pedig mindkettő. Vége van már a kávézós alvásidőnek, de így is elég csodálatos, hogy egyszerre szundiznak és halljuk egymás hangját.

Étkezés

             A reggeli, vacsi a szállásunkon történt általában, sok gyümivel, kefírrel. Emmának rendeltünk külön kaját az éttermekben, aminek az lett a vége, hogy mindkettőnknek másfél adag kaját kellett megennie. Emilnél egyszerűbb a helyzet, mindent megeszik és még cicit is kap. Már máshogy működik ez a szoptatás téma, meg sem próbálok elbújni. Megpróbáltam letakarni magunkat, de egy 10 hónapos gyerek mindent tud, csak egy helyben maradni nem, össze-vissza tépte magát. Akit zavar, elfordul. Éttermekben sok helyen volt etetőszék, ahol meg nem, ott az ölünkben ült előkével. Így nem kellett nekem is váltóruha, hogy rövidnaciban szabadon volt a lábam, le lehetett utána mosni. Hosszúnadrágban más megoldás kell, mert engem is halálosan leevett.
             Ami a tuti megoldás, az a gyümölcs. Könnyű vinni, mindenki megeszi és pl. egy banántól sokáig jóllaknak.
A két gyerekes utazás részletezését ezennel itt le is zárom, Emmát kész embernek nyilvánítom. Eszik, alszik amikor lehetősége van, igyekszik nagylányosan sétálni. Emil még tartogat némi izgalmat, meglátjuk hogy bírja a további utazásokat. Ha Emil is Emma korú lesz, célba vehetünk távolabbi, haladó úticélokat is.

Összefoglalás - Görögország

             A bolti árak sokkal barátságosabbak, mint nálunk, olcsóbban kijött egy reggeli/vacsira való bevásárlás. Az étterem is jobban árazott óriási adagokkal, ami mellett aznap már nem volt szükségünk további étkezésre. A benzin drágább, de csak egyszer kellett tankolni, kicsi a sziget, még a hegymenet sem fogyasztott sokat.
             Az emberek kedvesek, segítőkészek, de már kezd olyan érzésem lenni, hogy csak itthon nyomasztóak, bárhová megyünk, mindenhol nagyobb az életkedv. 
             Azt persze sosem fogom megérteni, miért jó az itthoni melegből a még nagyobb forróságba elmenni. A pancsolást semmikor sem bírtuk 2 óránál tovább, kell az izgalom, a változatosság, senki nem tud a popóján ülni/ feküdni és csak pihenni. Fürdés élménynek jó volt a gyerekeknek, de azt egy tónál is lehet a közelben, és akkor nem marja szét őket a só. Kipróbáltuk ezt is családosan, mert most van oviszünet, most kellett menni valahova, de jövőre inkább egy északabbi országot célzunk meg, ahol többet lehet nézelődni, az a nekünk való stílus.