Kuba 2018
2.rész - Vinales, Cayo Jutías

A többi részt itt olvashatod el:

2018.03.18.

            Reggel 8-kor indult a Cubanacan által szervezett busz a Hotel Plaza elől, 3,5 óra alatt értünk Vinalesbe. Útközben volt egy fél órás pihenő, ahol halálra fotóztam a pálmafákat, de aki akart az ehetett, ihatott, pisilhetett.
            Vinalesben benne van minden, ami Havannából hiányzott: bájos, apró, színes házikók, mosolygós helyiek, tehenek, csirkék szaladgálnak, dohányföldek amíg a szem ellát. Majdnem sikerült elsőre megtalálni a házunkat, kicsit nehezített a dolgon, hogy nem adtak pontos címet, csak hogy itt térj le és ennek a szomszédságában van. Aztán valahogy mégis meglett, üdvözöltek a házigazdák, persze itt kizárólag csak spanyolul beszélnek. Megveregettem a saját vállamat, a lényeget sikerült tisztázni: desayuno holnap reggel 9-kor, caballo 10-kor, mi casa es su casa. Nem fogunk aktuális politikai helyzetről fecsegni, de  lényeges dolgokat sikerül megkommunikálni. Majd ha egyszer a legújabb bakancslistás pont, Kolumbia is sorra kerül, addigra még fényesítek a nyelvtudásomon. Még üdvözlő mangó levet is kaptunk, teljesen meghatódtunk, annyira tetszett minden. A szoba is csodaszép, jó nagy fürdővel, fejenként 1500 Ft-ért éjszakánként.
            Lepakoltunk, elindultunk a főutcán, a Rompiendo Rutina nevű helyen ettünk két nagy tál spagettit, egy mangólevet és egy ananászlevet ketten együtt kevesebb, mint 1500 Ft-ért (5 CUC). El sem hittük, hogy csak ennyibe kerül, Havannában mindenhol lehúzás volt, itt meg olcsóság van.
            A napi program leginkább pihenés, a Horizontes los jazmines hotelt kinéztük, hogy csodaszép a kilátás, és belépő ellenében lehet fürdeni a medencéjében. A térképen elsőre nem úgy láttuk, de ehhez egy jó nagy dombon kellett volna felsétálni a hőségben, de ezt a problémát is könnyedén megoldottuk: éppen jött egy helyi busz, kettőnket összesen 2 helyi pesóért felhozott (kb. 20 Ft!!!). Először egy kilátóponton, a Mirador de valle Vinalesen gyönyörködtünk a kilátásban, utána 3 CUC-ért beengedtek a medencéhez. Éppen egy napágyon fekszünk, az egész völgyet belátni, miközben ezeket a sorokat írom. Otthon meg éppen havazik, höhö.

2018.03.19.

            A reggeli tök jó volt, 9-re ott volt megterítve az asztal minden jóval: kenyér, vaj, sajt, sonka, rántotta, paradicsom, uborka, ananász, papaya, süti, mangólé és kávé.
            Lovaglással folytattuk, felejthetetlen élmény volt. Felszálltunk a lóra, eleinte úgy tűnt, hogy senki nem fog kísérni, aztán utólért a házigazda minket. Szerencsére turista biztosak a lovak, én előtte csak néhányszor ültem lovon, akkor is vezettek. Itt teljesen magától ment szépen lassan. Amikor a másik meg akarta előzni, elkezdett vágtatni, nem hagyta hogy ne ő legyen az első. Dohányföldek, cukornád ültetvények, magányos farmok mellett haladtunk el, majd egy óra eltelte után megérkeztünk egy dohányszárító házhoz, ahol még angolul is tudott a pasi (de spanyolul is olyan lassan beszélt, hogy még azt is értettem). Elmagyarázta a dohánytermesztés folyamatát, fajtáit, idejét, részeit. Rengeteg dohánylevelet szárítottak csak abban az egy házban, de kb. a termés 90%-át le kell adózni az államnak.
            Virágzó robusta kávécserjét is láttunk, egy másik angolul is tudó pasi a kávéfeldolgozás rejtelmeibe vezetett be minket.
            A kávézóban megkóstoltuk a coco loco-t, ami olyan mint Balin, csak felturbózva: fiatal egész kókusz tetejét levágják, és a kókuszléhez még adnak egy kis mézet, citromot, rumot. A rum nagyon jót tett neki, önmagában a kókuszlének semmi különleges íze nincs, de így már izgalmasabb :)
            Visszafelé is egy óra volt az út, összesen 3 óra volt a túra, óránként fejenként 5 CUC, amiben benne volt minden dohány és kávé bemutató is. Minden percét élveztem, teljesen megérte.
            Pihenésnek próbáltuk leszervezni, hogyan jutunk holnap a Cayo Jutiasra, illetve holnapután a Playa Largara. A Cubanacannak a főutcán van irodája, ott szereztünk taxi collectivot. Kicsit fájdalmas volt, Cayo Jutias 20 CUC fejenként oda-vissza, Playa Larga 35. Valószìnűleg ha nem náluk foglalunk, jobban lehetett volna alkudni, az út mellett több ember is kérdezgette, hogy manana taxi collectivo. Hát már mindegy, még Playa Largaról is el kell jutni majd Cienfuegosba, ott majd ügyesebbek leszünk.
            Csak hogy meglegyen a napi halálra fáradás, béreltünk biciklit, és elmentünk a 6 km-re lévő indián barlangba. A pasi először 10 CUC-ért akarta adni a bicikli darabját, de mivel olvastam, hogy egész napra kerülne annyiba, megpróbáltunk alkudni, mégis csak max 4 órát használnánk. Először nem akart engedni, de amikor hátat fordítottunk, ment a kettő együtt 10-ért. Így kell ezt, csak határozottan. Így is sokat fizettünk ahhoz képest, hogy a fékje egyiknek se működött nagyjából semennyire sem, olyan sebességgel haladtunk, hogy lábbal is meg lehessen állítani. Váltani is hol lehetett vele, hol nem, kettesben kicsit nyomasztó volt a haladás.
            A barlang egyébként aranyos, én mondjuk Aggteleken szocializálódtam, ahhoz képest elég gagyi, természetesen a cseppköveknek dohánylevél alakjuk van. Egy csónakkal átvisznek a vizen 5 perc alatt, nem túl izgi, de egy programnak jó. Először a parkolóban azt akarták, hogy fizessünk a biciklivel parkolásért 1 CUC- ot fejenként, aztán inkább tovább mentünk és beraktuk egy bokorba. Na még mit nem.
            Este hatkor rádöbbentünk, hogy még semmit nem ettünk. A 1,5 CUC-os pizza mellett döntöttünk. Az olaszok valószínűleg ordítanának, hogy a mirelit alapot megpakolják a legolcsóbb sonkával, meglocsolják konzerv paradicsommal és némi sajttal, és ezt pizzának merik nevezni. Nem nagy ízélmény, de ennyiért tökéletes, amúgy meg éppen sikerült a 30 fokban jól megfáznom, úgysem érzek ízeket.

2018.03.20.

            A bőséges reggeli után egy türkizkék cukimuki oldtimer taxi collectivo jött értünk, hogy elvigyen a Cayo Jutíasra. 60 km Vinalestől az út, de ezt majdnem két óra alatt sikerült megtennünk, pedig azt a stratégiát választotta, hogy ha elég nagy sebességgel haladunk át egy kátyún, akkor hátha nem esünk bele. Ez nem annyira jött be, erősen kapaszkodni kellett, hogy ne essünk ki az autóból. A lovaglás és biciklizés után a kemény bőr ülésen csúszkálás meglehetősen fájdalmas volt, azt meg nem is gondoltuk volna, mennyire hozzászoktunk a légkondihoz, csak a hiányakor értékeljük igazán. Ezeket leszámítva hangulatos volt az út, pálmafák és úton szaladgáló malacok közt haladtunk át, útitársunk egy szlovén párocska volt. Megbeszéltük, hogy Ljubjana nagyon szép, tavaly voltunk ott, Budapest is nagyon szép, ők is tavaly voltak ott. Öröm volt összefüggő angolt hallani.
            Cayo Jutíason fehér homokos part van és olyan világos kék és zöld a tenger, amilyet még sosem láttunk. Nagyon békés hely, néhány odatévedő turistán kívül nincs ott semmi, csak néhány étterem. A tenger és a homok találkozásánál mangrovék növesztik a földbe a gyökereiket, néhány pálmafa árnyékában is meg lehet pihenni. A víz tökéletes hőmérsékletű, olyan tiszta, hogy mélyebb részeken is lelátni az aljáig.
            4-kor indult vissza a taxi, ami nem is volt gond, mert olyen szél támadt, amiben már nem volt kellemes a parton feküdni.
            Este már éheztünk valami normális kajára ami tartalmaz tápanyagot is, beültünk egy helyre és pollo a lo cubano-t ettünk, kubai csirkét. Teljesen rendben volt, lecsósabb ízvilágú csirkecomb sült zöldségekkel, salátával, fűszeres rizzsel. Semmi különleges, de egyáltalán nem volt olyan borzadály, mint amire készültünk.
            Vinalesben valahogy a boltokban nem árulnak vizet, a harmadik napon rájöttünk a megoldásra: az éttermekben lehet venni 1,5 l-es palackozott ásványvizet is. 2 CUC egy üveg, elég horror ár, de néhány üveg kóla utánzat és citromos trutyi után mindem pénzt megér.