Marokkó 2018
Összefoglaló

A többi részt itt olvashatod el:

Kevésbé érdekes vagy vicces, ámde nagyon hasznos tudnivalók következnek a Marokkóba utazóknak.

Útvonal

             Odafelé Bergamoban szálltunk át, onnan mentünk Marrakeshbe, hazafelé Fezből indultunk Brüsszelen keresztül. Marrakeshbe direkt is eljuthattunk volna, de a péntek délután 2-kor induló gép remekül keresztbevágott volna egy napot, amikor sem dolgozni, sem pihenni nem lehet, ezért inkább minimális szabadság és maximális ott töltött időre optimalizáltuk az utazást. Az október 23. előtti héten indultunk, beleesett a hosszúhétvége is, csak átszállással tudtuk az összes napot kihasználni. Péntek este indultunk, az esti órákban érkeztünk Olaszországba, ahol másnap délelőtt croissantok és kávék között remekül ráhangolódtunk a nyaralásra. Onnan délután indultunk, este már Marokkóban voltunk. 9 teljes nap alatt próbáltunk minden fontosat bejárni, talán még 1-2 nap jó lett volna az Ourika völgy, illetve még egy kis Atlasz meglátogatásához, de azért így is sok oldalát megismertük az országnak.

1. nap: Érkezés este, szállás Marrakeshben
2. nap: Városnézés Marrakeshben, szállás ugyanott
3-5. nap: 3 napos Szahara túra szervezett kirándulással, utána visszaérkezés Marrakeshbe, szállás egy másik helyen
6. nap: Innentől közlekedés bérelt autóval, városnézés Essaouirában, szállás Marrakeshben
7. nap: Ouzoud vízesés, szállás Marrakeshben
8. nap: Casablanca városnézés, szállás Fezben
9. nap: Fez városnézés, szállás Fezben
10. nap: Chefchaouen városnézés, szállás Fezben
11. nap: Indulás haza a reggeli órákban

Szállások

Marrakesh, Riad Laarouss

             A medinában található, szép, autentikus, a belső udvarra néző tiszta szoba. Az udvaron medence, a tetőn napozóágyak és hidegvizű jakuzzi található. Adnak törülközőt, szappant, tusfürdőt, a reggeli benne van az árban: lekvár, méz, vaj, kenyér, croissant, kávé, mentatea. A légkondi nem volt olyan szép hogy bekapcsoljuk, reggel hatkor pedig kicsit hangos a müezzin éneke, de egyébként jó kis szállás.
Elérhetőség ITT.

Marrakesh, Riad Eldar

             Még az előzőnél is aranyosabb csendes, keleties hangulat, a szoba felépítése nagyon furcsa, csak egy kis fal választja el a fürdőt a hálótól, de a három közül ez volt a legtisztább, a reggeli is itt volt a legfantáziadúsabb, az előzőhöz képest még házi palacsintát és fánkot is kaptunk, meg egy darab medvesajtot, csak hogy legyen valami sós is. Itt is van törülköző, tusfürdő, sampon, hajszárító, medence, mindenképp ajánlom. A három közül ez tetszett a legjobban mindkettőnknek. A medence mindkét szálláson hidegvizű volt a szabad ég alatt, nyáron biztos jó benne fürdeni, de mi este inkább pulóvert vettünk fel a fürdőruha helyett.
Elérhetőség ITT.

Fez, Dar Ahl Tadla

             A három közül ez tetszett a legkevésbé, kavartak a fizetéssel, nem világított a lámpa a fürdőben, csepegett a csap. Nem takarítottak egyszer sem a három nap alatt, nem gond, ha nem fogdossa meg a pizsamámat, de a szemét kicsit sok lett a végére. A reggeli átlagos, a tea és a kávé nem volt túl jó ízű. Inkább másik szállást ajánlanék. Egyedül a tetőterasza volt zseniális, egész Fezre ráláttunk.
Elérhetőség ITT.

Közlekedés

             Marrakeshben a reptértől taxival jutottunk a szállásunkig, 100 dirhamot fizettünk, amit egészen biztosan lehetett volna jobban is csinálni, de két órás sorban állás után a vízumért örültünk, hogy minél hamarabb ágyba kerülünk. Az első nap gyalogosan jártuk be Marrakesht, a 2-4. napon szervezett kiránduláson voltunk, ahol kisbusszal vittek minket mindenhova. Az ötödik naptól béreltünk autót egészen addig, amíg Fezben le nem adtuk a reptéren. A Discover Car Hire nevű oldalon foglaltuk a Holiday Inn Car Rental helyről, és mivel nem azt a helyet írták átvételi helynek a visszaigazoló papírra, mint ahova először vitték nekünk a kocsit, nem volt bankkártya leolvasó a pasinál és megúsztuk a 10.000 dirhamos depositot (kb. 300.000 Ft). Hitelkártya mindenképp kell amennyiben mégis van deposit, és nem nagyon találtunk semmi olyan helyet, ahol kevesebb lenne ez az összeg. Helyben is lehet bérelni, lehet hogy olcsóbb és kevésbé körülményes, de mi biztosra akartunk menni. Az extra költség volt, hogy nem ugyanabban a városban adtuk le a kocsit, mint ahol átvettük, ha újratervezném az utat, emiatt valahogy jobban átszervezném (pl. a sivatagi túrát is lehetett volna úgy foglalni, hogy ne Marrakeshbe vigyenek vissza, hanem Fezbe). A kocsit lyukas kerékkel kaptuk, ami az állandóan pittyogó alacsony keréknyomás jelzésből derült ki, de mivel a legkisebb faluban is van benzinkút és nyomásmérő is, pár óránként felfújtuk, a következő bérlőre toltuk át a problémát. A benzin olcsóbb, mint nálunk, 11 dirham körül volt. Városokban tényleg annyira tragikus a közlekedés, mint ahogy azt olvasni lehet, kezdő jogsival semmiképp sem ajánlott, de nagy rutinnal rendelkezőknek is igénybe veszi az idegrendszerét. A városokon kívül nincs egy lélek sem, ott sokkal jobb a helyzet. Az út tele van rendőrökkel, egy 200 km-es szakaszon legalább 10 ellenőrzés várható, de szinte kizárólag a gyorshajtást büntetik (azt viszont annyira, hogy hiába van városvége tábla, nem lehet többel menni). Az Essaouira és Casablanca részben bővebben is írtam a vezetés szépségeiről, autóbérlés esetén érdemes elolvasni.

A vezetést nehezíti, hogy akárhonnan, akármi bevághat elénk, és annak van elsőbbsége, aki bátrabb, jelen esetben a lovaskcsinak

Időjárás, öltözködés

             Október közepén tökéletes volt a rövidnadrág, nagyon vékony hosszú nadrág és vékony póló kombináció. Reggel és este jól esett a pulóver, a sivatagban jó lett volna egy széldzseki. A sivatagban tevegeléskor is tökéletes idő volt, az, hogy tekerjünk sálat a fejünkre, teljesen felesleges volt és csak az árusoknak egy jó üzleti politika. Volt nálam két ujjatlan póló, de nem esett jól azokat hordani. Volt néhány turista, aki fenékvillantó tenyérnyi rövidnadrágban pózolt, de a helyiek nagyon nem úgy öltözködtek, én sem akartam feltűnősködni. Casablancában sokkal szabadabban öltözködtek, de mindenhol máshol a nők haja el volt fedve, ha nem is csadorban, de olyan kendőkben voltak, hogy az alakjukból egyáltalán semmi nem látszott, a férfiak is kaftánt viseltek. A vörös haj eleve nagyon egzotikumnak számít elég sok helyen a világban, pláne itt, ahol hajat is alig látnak.
             Az időjárásunk tökéletes volt, egyedül Ait Benhaddouban volt nagyon meleg, mindenhol máshol kellemes 20-25° körül. Az eső csak kétszer szemerkélt, de akkor éppen kocsiban ültünk. Egy héttel később már jött a hideg és az eső, az Atlaszban novemberben már a hó is eshet.

Étkezés

             Elég nagy elvárásokkal néztem a marokkói gasztronómia elébe, tudva, hogy mennyi érdekes fűszer és mennyi féle hús található az országban. Ehhez képest mindenhol csak taginet (agyagedény, amiben egyben megfőzik az ételt) és kuszkuszt ettünk mindenhol. A tagine általában csirkéből vagy marhából készült, kevés helyen volt pl. birka, és egyáltalán nem volt olyan fűszeres, mint ahogyan én szeretném. A kefta tagine, ami paradicsomos, tojásos húsgolyókat jelent, a legtöbb helyen finom volt, de a többi csak hús meg zöldségek egymásra pakolva, semmi extra ízvilág. A kuszkusz kifejezetten nehezen csúszott le, nagyon száraz volt, ízetlen főtt zöldségekkel, icipici hússal a közepén. Talán a legelső marrakeshi birka tagine volt a legfinomabb. A tengerparti friss halnak nagyon örültünk, szeretjük mi a halat, de itthon azért nem az igazi. Párszor vacsiztunk pizzát, abból is keftásat, na az finom volt, jó zsíros éhségűző. A marokkói levest, a csicseriborsós harirát nem sikerült megkóstolni, éppen elfogyott amikor arra vágytunk. Még a marokkói saláta ami említendő, lényegében görögsaláta feta sajt nélkül. Étteremben szinte mindenhol legalább háromféle olivabogyót is hoztak, már szinte azzal jól laktam, friss ropogós lepényszerű kenyérrel kísérve. Amikor már nagyon elegünk volt a tagineból, csirkenyársakat sültkrumplival ebédeltünk. A nagyon helyi sütödéket nem mertük kipróbálni (miután Balin az egyikőnk, Kubában a másikónk szabadult meg elég gyorsan az ételtől), pedig ahol a helyiek sorban álltak, elég frissnek tűntek a pitába tekert húsgolyók, esetleg kolbászok. A hét végére már nagyon édességhiányunk volt, sok helyen lehetett kapni fánkot, illetve mézben úszó olajban sült sütiket is, de közelebbről megnézve több tíz rovar is úszott a sütik mellett, nem volt túl bizalomgerjesztő, akkor sem, ha a méz tartósít… Ami viszont nagyon pozitív és egész nap fogyasztandó, azok a frissen facsart gyümölcslevek, főleg gránátalma. Egy nagy pohár 10 dirham, amibe 3-4 darabot is belecsavarnak. Volt még narancslé, almalé, eperlé is, de a gránátalma volt számunkra a legegzotikusabb. A mentatea minden nap lecsusszant, próbáltam itthon reprodukálni, nem sok sikerrel. A kávé felejthető, a cappuchinot sem nagyon ismerik. Két opció van, vagy tejjel kéred a kávét (azt is csak forrón adják), vagy anélkül. Zaccos arab kávéval sehol nem találkoztunk.

Kommunikáció, mentalitás

             Hivatalos nyelv a francia és az arab, angolul szinte mindenhol el lehet boldogulni, vagy ha nem, a nemzetközi activity mindenhol segít. Sokan beszélnek spanyolul is, pláne északon.
             A hibát ott követtem el, hogy túl sokat olvastam utazás előtt az interneten az arab emberekről, arról, hogy mindenki át akar verni. Ez elég sokszor igaz is volt, nagyon lelkesen próbálnak útbaigazítani, aztán a kedvességért pénzt kérnek és addig követnek, amíg nem adsz, de sokszor olyan érzésem volt, hogy tényleg segíteni akarnak, és nagyon bunkóság szó nélkül elhaladni mellettük. Mert egy idő után már úgy tettünk, mintha nem is hallanánk őket. Nehéz kiválogatni azt a néhány embert, aki tényleg önzetlenül akar vendégül látni az országában, amikor még a bolti eladó 10 éves kisfiú is kevesebbet ad vissza vásárláskor, olyan szöveggel, hogy adjuk neki zsebpénznek. Összességében egyáltalán nem tűntek kedvesnek, vendégszeretőnek, nem éreztük, hogy szívesen látják a turistákat, inkább csak mint legfőbb bevételi forrásként tekintettek ránk, akiket nyugodtan le lehet húzni annyival, amennyit még nem szégyellnek. Lehet hogy rossz összehasonlítási alap, de ez az ország is és Kuba is nagyon szegény, ott mégis feltétel nélküli életkedv áradt mindenkiből, olyan amit mindenkinek tanítani kéne, hogyan lehet a körülmények ellenére is elégedettnek lenni az élettel, itt ezt nagyon nem éreztem.
             A marokkóik nem szeretik, ha fotózzák őket. Még amikor csak egy kis pötty volt az egyébként bazárról készülő fotómon az ember, akkor is odajött, hogy nem adott engedélyt a fotóra, amikor pedig látta, hogy felismerhetetlen, már semmi probléma nem volt. Jó lett volna még több életképet csinálni, hiszen egy érdekes kultúra és kifejezetten fotósparadicsom, de legtöbbször nem szerettem volna direkt provokálni őket, tiszteletben kell ezt tartani.

Pénzügyek

             Marokkó állítólag egy olcsó ország, ez akkor igaz lehet, ha valakinek van türelme alkudozni. Sehol nincs kiírva semmilyen ár, a boltban is képesek 2000 Ft-ért árulni egy kekszet, és amikor kérdő szemekkel nézünk vissza, hogy mégis ezt hogy, jön a kérdés: mennyit adnál érte?  A bazárban is minimum a feléről kell indulni, és tényleg igaz, hogy ha az eladó nagyon mosolyog, szörnyen átvágott, ha morcosabb, sikerült beszerzési ár környékére alkudnod. A bőrkabátomért is legalább fél órát küzdöttünk, mire több, mint felére csökkent az ára, de alapvetően egyáltalán nem az volt, hogy otthagyjuk őket, és utánunk rohannak, hogy na jól van, gyere. Nem voltak olcsóak a pénztárcák, a táskák, ezekből szinte semennyit nem akartak engedni. Vettünk 25 dirhamért és 60-ért is sálat, amelyeket a Szaharában használtunk. A 25 dirhamos mosás után annyira kieresztette a színét, hogy semmi nem maradt az eredeti árnyalatból, de legalább olyan lett, mintha direkt lenne foltos. A 60-as egy fokkal jobb, a többi ruhával nem mosnám ki, de legalább nem sokat veszített a színéből.
             Árak, amikre lehet számítani: tagine, kuszkusz étteremtől függően 30-100 dirham, kávé, mentatea, gyümölcslé 10 dirham, hűtőmágnes 5-10 dirham, sálak 20-100 dirham, autóbérlés 30-40.000 Ft/hét, autópálya Marrakesh-Casablanca között kb. 80 dirham, Casablanca-Fez között is 80, 3 napos Szahara túra 89 EUR mindennel együtt, szállás már 3-5000 Ft-tól vannak teljesen tökéletesek is. Belépők: Casablanca mecset 120 dirham, Jardin Majorelle 70 dirham, Bahia Palace 10 dirham, El Badii Palace 40 dirham. 1 dirham=30 Ft, váltani nagyon sok helyen lehet, kb. egységes az árfolyam. Euróval is lehet fizetni, úgy egy kicsit rosszabbul számolják. Bankkártyával csak kevés helyen, nagyobb éttermekben, benzinkutakon lehet, a szállásokon is készpénzt fogadtak el.

Higiénia

             A szállások mind rendben voltak, a szemetet minden nap összeseperték a városokban reggelente. A bazárokban por bőven van, a sok állattól pedig a szagok is belengik az egész országot. Ételmérgezést nem kaptunk, ami kisebb csoda a hűtő nélkül tárolt nyers húsok miatt, persze kicsit is gyanúsabb helyen nem mertünk enni. Most egy kicsit gyávábbak voltunk, mint legutóbb, talán ez volt az oka, hogy kevésbé lett low budget a költségvetés.

             Összességében Marokkó mindenképp megér egy látogatást, rövid idő alatt és megfizethető áron lehet eljutni egy teljesen más kultúrába. Abszolút tájékozatlanul nem érdemes menni, mert elég nagy kultúrsokk érheti az embert. Marrakeshen kívül más helyre is el kell jutni, az igazi Marokkó sokkal több a bazári káosznál, tele van természeti, építészeti értékkel is.

Marokkó 2018
7. rész - Chefchaouen

A többi részt itt olvashatod el:

2018.10.22.

             A keréknyomás probléma úgy oldódott meg, hogy ha 2,5-re felfújjuk, pár órán át nem pittyog. Így kaptuk és pont így is fogjuk visszaadni a kocsit, frissen fújtan. Kicsit fárasztó minden reggelt ezzel kezdeni, de ez legyen a legnagyobb nehézség.
             Utolsó napunkon elég sokat autókáztunk, több, mint 3 órára volt Chefchaouen kék városa. Útközben jól megbüntetett minket egy rendőr gyorshajtásért, hiába volt város vége tábla, szerinte csak 60-nal lehetett volna menni 78 helyett. Olvastam néhány marokkói beszámolót, szinte elkerülhetetlen a büntetés, de lehet alkudni az összegről a rendőrrel. Hát mi ezt azért nem mertük megpróbálni, nem tűnt olyannak, ráadásul vmi papírt mutogatott, amire rá volt írva, hogy 150 dirham. Lehet, hogy többféle papír is létezik és egyet csak előrántott, de nem mertünk volna alkudozni, hogy aztán nagyobb bajba kerüljünk. Utána még megkérdezte, hogy merre megyünk, tudjuk-e az utat, tud-e segíteni, szóval nem tűnt átverős rendőrnek.
             Észak felé egyre több a szántóföld, már egyáltalán nem olyan sivatagos a táj, mint Marrakesh környékén. A parkolást Chefchaouenben könnyen elintéztük, sok helyen integettek emberek, hogy oda állhatunk aztán meg jól fizetni kell nekik, pedig a tábla sehol nem mutatja, hogy fizetős lenne a parkolás. Találtunk viszont olyat, ahol senki nem akar minket lenyúlni, gyorsan elmentünk a tetthelyről, mielőtt valaki még megtalálna.
             Chefchaouen városa pont olyan kék gyöngy, mint a képeken. Nem rámenősek az emberek, nem erőszakosak, ha látják hogy érdeklődsz biztosan behívnak a boltjukba, de azt sem olyan aurába mászósan. Persze itt is volt olyan, hogy valaki jókedvűen üdvözöl, megkérdezi honnan jöttünk, ó hát ők is meg mi is milyen szegény ország vagyunk, nagyon fontos, hogy udvariasak legyünk és műveltek, és ha már ilyen jót beszélgettünk, nézzünk be a boltjába. Csak semmi nyomás, nem kell vásárolni, de azért nézzünk be. Egy másik “látta a szemünkben”, hogy vásárolni szeretnénk, csak mondjuk meg mit, és ő megtalálja nekünk a városban. Egy piros-narancssárga sálat szerettem volna a szép piros kabátomhoz, ehhez azért körbejártunk néhány üzletet. Nem, az még mindig bordó, ne ilyen mintásat, nagyon gyönyörű puha anyag de tényleg nincs rá szükségem. Az az ágytakaró, az pont olyan színű, olyanból nincs sál? Sál az nincs, de nyugodtan szétvághatjuk, lesz belőle sok sál, a többit eladjuk, még jobban járunk :) Ez azért nem volt olyan meggyőző érvelés, szegénytől nem vásároltunk semmit, pedig ha mutatott volna nekem tetszőt, az akarat megvolt. Később még találkoztunk vele a frissen facsart gyümilézőnél, mondta, hogy itt nincs is sál… :)

             A város egyébként tényleg szép, megtaláltuk azt a kis lépcsőt, ami minden képeslapon látható. A turisták tömege itt is elkerült minket, ezért jó saját szervezésben, nem ugyanakkor jutunk mindenhova, mint a nagy turistabuszok. Az éttermek sokkal olcsóbbak, mint Marrakeshben vagy Fezben, egy tál tagine 70-100 dirham helyett 30-40. Nincs közel Fezhez és borzasztó visszavezetni a teljesen sötétben olyan úton, ahol semmi nincs felfestve, a reflektort pedig senki nen veszi le ha jönnek szembe, de azért mindenképp megéri megnézni.

             Másnap reggel jól felfújtuk a kereket 2,5-re, a kocsit leadtuk a reptéren és Brüsszeli átszálással visszatértünk a nyár után a magyar őszbe.

Összefoglaló rész, hasznos tudnivalók ITT.

Még több kép ITT.

Marokkó 2018
6. rész - Fez

A többi részt itt olvashatod el:

2018.10.21.

             Reggelinket a Dar Ahl Tadla nevű riádban fogyasztottuk el, a három közül talán ez tetszett a legkevésbé (bővebb leírás az összefoglalóban).
             Ezután elindultunk felfedezni Fez sikátorait. Ami miatt érdemes ellátogatni ebbe városba, az a bőrgyártás. Nehéz nem megtalálni a tanneryt (szép magyar nevén tímárság vagy cserzőműhely, de maradjunk a tannerynél), az utcákon sétálva mindenki a saját boltjába akar becsábítani, amiknek a tetejéről lehet csak rálátni a bőrmosó kádakra. A boltokba nagyon kedvesen mosolyogva behívnak, a terasz előtt adnak egy kis mentát, amit szagolva talán kicsit enyhül a dögszag. Elég durva látvány terül elénk: kiterített, lenyúzott teve, bárány, kecskebőrök mindenhol, a szőröket is felhasználják, azokat is külön tárolják. A kis kádakban mossák, puhítják, festik a bőröket, 45 napig áznak a festékekben. A piros színt paprikából, a narancsot hennából, a sárgát sáfrányból, a kéket indigóból állítják elő, a feketét abból amit pl.  a szemfestékekbe is raknak. A menta nem sokat segített a szag elrejtésében, de lélekben sokkal rosszabbra készültünk. Kifelé már nehezebb jönni, illik végignézni a termékeket és lehetőleg vásárolni. A bácsi egyébként nem volt tolakodó egyáltalán, amikor világossá vált, hogy nem fogunk 180 eurót adni egy rövid bőrkabátért, már végleg lemondott rólunk. Mondta, hogy az amerikaiaknak ez 3-400 euro szokott lenni, de tudja, hogy mi egy szegény országból jövünk, ezért csak nekünk csak most ez csak 180. Látta, hogy akármennyire lenyűgöznek a szivárvány minden színében pompázó pihe-puha kabátok, táskák, pénztárcák, puffok, ennyi pénzt még lealkudva sem fogunk kiadni értük. Mondta, hogy mindjárt hív egy embert, ő elvisz oda ahol olcsóbban tudunk vásárolni. Én tényleg szerettem volna egy piros bőrkabátot, ezért kiváncsian vártam, mi sül ki ebből. Hapsikánk mondta, hogy ő nem egy hivatalos guide, menjünk elöl, ő követ minket, és arra menjünk amerre mondja. Néhány right és left után megérkeztünk egy kisebb, nem olyan plázaszerű boltba, ahonnan az előző hely is vásárolja az árukat. Elmondtam, hogy pirosat szeretnék, nem, nem bordót, pirosat, nem ilyet, hanem olyat, néhány próba után megtaláltam az igazit. Egy öngyújtóval végigégette a kabátot és nem történt vele semmi, az illata és tapintása alapján is biztos lehetek, hogy nem műbőr. Árakról csak ezután beszéltünk, 130 euro. A válaszunk 70 volt, mégis csak szegény ország, szánjon már meg minket. Mondta hogy ok, de csak egy kicsit menjünk feljebb. Ha nem is 130, de legalább 100. Mi előtte megbeszéltük, hogy nagyon maximum 100 euro amit kiadnánk érte, de lehetőleg próbáljuk kevesebbért. Nem nagyon akart engedni, ezért fogtuk magunkat és kisétáltunk, nagyon köszönjük de nem engedhetjük meg magunknak. Néhány méter után utánunk kiáltott hogy na jó, legyen 70. Valószínűleg eléggé ár alá alkudtuk, mert szörnyen morcos volt az eladó, nem sokat kereshetett rajtunk. Hapsikánk mondta, hogy valamit adhatnánk neki is, ha már így segített lealkudni, szerencsére megelégedett 10 dirhammal.

             Boldogan, új, piros bőrkabátommal folytattuk a sétát, elraktuk a hátizsákba, mert még szerettük volna jobb szögből is megnézni a kádakat, ne lássák rögtön, hogy nem akarunk vásárolni. Egy másik bolt tetejéről is megnéztük a kilátást, kifelé persze mivel nem vettünk semmit, a pasi nagyon tartotta a kezét. Belenyomtunk 6 dirhamot, mert annyi volt apróban, mondta, hogy 50. Persze, még mit nem… Menekülőre fogtuk a tempót, kicsit ordibált utánunk meg követett, aztán feladta. Jòhogy nem már… Nyilván ha néhány ember kifizeti az 50-et azzal jól járnak, de sokkal egyszerűbb lenne belépőt szedni a saját teraszukra, mindenki kifizetné azt a néhány száz forintot, nem lenne ekkora harc belőle.
             Csak ezután sikerült rájönni, hogy ez a tannery nem az a tannery, amit én a térképen kijelöltem, ezért még azt is megkerestük. Ott már egyszerűbb volt a helyzet, egy áramló turistacsoportból lehetett látni, hova is kell felmenni. Az ár is fix volt, 10 dirhamért meg lehetett nézni a kilátást. Itt sokkal több kád volt, színesebbek az előzőnél. A bűz is fokozódott, már erősen az orromhoz nyomtam a mentát.
             Fezben van néhány látnivaló: a medinába a Bab Bou Jeloud kék kapun lehet belépni, a mecsetek csak kívülről látogathatók (Mederssa El Bou Inania, Karaouiyne mecset és egyetem).
             A sikátorok barátságosabbak, mint Marrakeshben, kisebb a kosz, kevésbé rámenősek az eladók. Itt sem szeretik, ha fotózzák őket, egy fiatal fiúnak meg kellett mutatnom a fényképezőmön, hogy nem őt fotóztam, hanem az utcát. 

Húsbolt, amitől nem kapok szalmonellát már ránézésre is: a hús hűtőben van, és annyi friss, hogy hátul még sorban állnak a levágandó csirkék

Bazári hangulat: kakas a ketrecben, kakas a ketrec tetején, kakas mindenhol

             A Smile Caféban ebédeltünk, a hatalmas adag kuszkusznak nem sok íze volt, csapot pedig nem találtunk a toalett közelében. Délután felé már meguntuk a bazárhangulatot és kocsival elmentünk Fez újabb részére, ami olyan, mintha egy nyugat-európai országban lenne. A főutcán pálmafákkal borított gyalogos sétány, szökőkutak, kiülős kávézók, jól esett ez a látvány a sikátori káosz után.
             Este a parkolóban már nem volt hely, egy kicsit arrébb raktuk le a kocsit, ahol nem volt ugyan tiltva a parkolás, de összesen három autó állt ott. Egy ember nagyon odajött magyarázni érthetetlen nyelven, annyit sikerült a számológépbe beütnie, hogy 100, amit mi jóll lealkudtunk 20 dirhamra. Így jobban belegondolva csak egy random csöves lenyúlt minket…

Kilátás a szálláshelyünk tetejéről

A következő rész (Chefchaouen) ITT.

Még több kép ITT.

Marokkó 2018
5. rész - Casablanca

A többi részt itt olvashatod el:

2018.10.20.

             Elbúcsúztunk marrakeshi szállásunktól, elindultunk Fez felé. Marrakesh északi részén a La palmeraiet is útba ejtettük, hogy véletlenül se legyen pálmafa hiány. Igazából nincs ott semmi, a tevéket is csak a kocsiból mertem fotózni, mert nagyon csúnyán néztek ránk.
             Legfontosabb köztes úticél a casablancai mecset volt, ahova autópályán 2,5 óra alatt oda lehet érni. Casablanca közlekedése sokkal tragikusabb, mint Marrakeshé. Több sávból állnak az utak, ami csak annyit jelent, hogy még szélesebb úton lehet össze-vissza keresztbe állni. Senkit nem zavar, hogy már egy sor autó parkol az út szélén, nyugodtan mellé lehet még állni hirtelen fékezéssel, a mögötte lévő majd kikerüli, lehetőleg úgy, hogy index nélkül bevág még egy sávval beljebb, onnantól kezdve pedig minden megbomlik és senki nem tudja követni, hogy összesen hány sáv is van és neki melyikben kéne lennie. A dolgot még egy csacsis szekér is megnehezítheti, megrakodva egy nagy adag banánnal. A piros lámpa a motorosra nem vonatkozik, a bátrabb autósok is továbbhajthatnak. Nagyon érdekelne, mekkora mértékű szabálysértést kell elkövetni a büntetéshez, mert mindezt a káoszt nézik a rendőrök és semmit sem tesznek ellene.
             Casablanca sokkal európaibb város, hatalmas modern épületekkel és rengeteg pálmafával az útszélén. A II. Hassan mecset közvetlenül a tengerparton magasodik az égbe, annyira gyönyörű, monumentális, hogy még a közlekedés ellenére is megéri ide látogatni. A geometriai formák, apró részletek annyira lenyűgözőek, a képek ezt egyáltalán nem tudják visszaadni.

             Érdemes megnézni a nyitvatartását a látogatás előtt, csak csoportos vezetéssel lehet bemenni.Télen is, nyáron is változik az utolsó időpont, most októberben a délután 3 volt az utolsó.

             A mecset után megpróbáltunk kaját és hűtőmágnest vadászni, egyik sem sikerült. A mecset környékén borzalmasan lepusztult házak vannak, nagy a putri, úgy döntöttünk inkább folytatjuk az utunkat Fez felé mielőtt kirabolnának minket. Ha lett volna időnk, Rabatot vagy Moulay Idrisst is útba ejthettük vola egy kilátásra, de annyit elidőztünk Casablancában, hogy így is csak 8 után érkeztünk meg. A kocsit a medina szélén hagytuk, mindenhol fizetős volt a parkolás, 40 dirham. Csak egy kicsit tévedtünk el a sikátorokban, szerencsére megtaláltuk a szállást. Volt némi kavarás, azt állították, hogy nincs kifizetve a szállás, pedig de. Ellenőrizték bookingon és rájöttek hogy tényleg de, de valószínűleg nem tetszett nekik, hogy ott fizettük be és az oldal lenyúlja a pénzüket, ezért le kellett mondani a honlapon a szállást, rányomni, hogy kérjük a lemondási díj elengedését, és készpénzzel kifizettük. E-mailt már kaptunk, hogy vissza fogják utalni, csak reménykedni tudunk, hogy tényleg így lesz. Azt mondjuk nem értettük, hogy akkor miért nem lehet a bookingon olyan opciót beállítani, hogy ne azonnal kelljen kifizetni, de mostanra már beletörődtünk, hogy nem kell mindenben a logikát keresni.

A következő rész (Fez) ITT.

Még több kép ITT.

Marokkó 2018
4. rész - Ouzoud vízesés

A többi részt itt olvashatod el:

2018.10.19.

             Reggeli kerékfújás után indultunk az Ouzoud vízesés felé. Marrakeshből kikeveredni teljes borzalom, de utána már olyan helyeken jártunk, ahol alig volt valaki. Nagyon rendezettek voltak a faluk errefelé, újonnan épült utak, növénnyel teli körforgalmak, a régi utcalámpákat is éppen cserélték ki az újakra. Nagyon vegyes érzésünk volt: egyrészt épülő infrastruktúra, rend és tisztaság, másrészt az emberek mégis nagyon szegénynek tűntek. Mindenki az utcán bolyongott, nem dolgoztak a kora délelőtti órákban, kisiskolások két város között több 10 kilométert sétáltak, az út mellett sokan gránátalmát árultak naphosszat, reménykedtek hogy talán arra jár valaki. Mindenki nagyon kétségbeesetten próbál megélni, mégis teljesen reménytelennek tűnik a helyzet addig, amíg megéri egész nap ülni valamilyen termék felett, és ha már néhányat eladnak többet kapnak mintha dolgoznának. Jó volt látni ezt a vidéket is, Marokkó sokkal több, mint a marrakeshi bazári mentás tyúkszarszag. Talán ezen a vidéken még több argánfát láttunk elég profi öntöző berendezésekkel, minden folyót teljesen kihasználnak a nagy szárazság közepén.
             A sík vidéket és fákat felváltották a hegyek, a talaj egyre vörösebb lett, megérkeztünk Ouzoud városába. Mindenki integetett, hogy az ő parkolójába álljunk be, egészen hihetetlen volt, hogy egész napra összesen 10 dirham a parkolás. A vízesésnél lehet egy körtúrát tenni, így meg lehet nézni minden kilátópontot. Egy férfi itt is odacsapódott hozzánk, hogy ő szívesen körbevezet minket, nem drága. Elég nehéz volt lerázni, hiába mondtuk, hogy megy magunktól is, köszi. Sokkal logikusabb lenne, ha szednének belépőt egy ekkora természeti értéknél, és nem koldulna mindenki az idegenvezetéssel. Szimpatikusabb volt, aki beállt a gránátalma fa alá, és ott helyben frissen préselt levet árult, egy hatalmas poharat 10 dirhamért. A pohár mosása úgy történt, hogy egy vödörbe beleáztatta, ezen próbáltunk nem fennakadni.

             A vízesés lenyűgöző volt, hatalmas és erőteljes. A színe a csapadék mennyiségétől függ, szárazságban tiszta fehér, csapadékosabb időben barna. Nagyon fura volt, hogy alig találkoztunk turistákkal, pedig nem is volt még késő. Az éttermekben sem volt senki, de így legalább miénk volt az egész hely, annyira tökéletes volt a kilátás is, hogy még a fotózásról is megfeledkeztem. Meg sem kérdeztük mennyibe kerül a menü, csak hozták a rengeteg kaját: egy üveg víz, saláta, bárány tagine, gyümölcs, valami ragadós mézes süti, mentatea, kettőnknek összesen 230 dirham volt, ilyen eszméletlen kilátással nagyon megérte.

             Hazafelé pont útközben volt a legszebb a naplemente, ezért egy pálmafa ligetbe beugráltam a szögesdrótok közé, de ezekért a képekért nem bántam, hogy belémállt valami növénytüske.

A következő rész (Casablanca) ITT.

Még több kép ITT.

Marokkó 2018
3. rész - Essaouira

A többi részt itt olvashatod el:

2018.10.18.

            Reggel a medence mellett fogyasztottuk el a terülj-terülj asztalkámat Marrakeshben, meg tudnánk szokni ezt a hangulatot.             Ezután elindultunk megszerezni a bérelt autónkat. A címhez odataláltunk, de akárhogy kerestük az épületben, csak egy másik kocsibérlő helyet találtunk. Megkérdeztük, hogy most mégis miújság, azt mondták, hogy az az iroda bezárt, már nincsenek a házban. Kicsit levert a víz, hogy kifizettük a felét és jól átvertek de aztán a nőszemély segített nekünk, telefonon addig intézkedett, amíg kiderült, hogy a reptéren várnak minket, nem ott ami a foglalási papíron volt. Fél óra múlva értünk jött, és mivel nem volt nála bankkártya leolvasó, megúsztuk a 10.000 dirhamos depositot, mi a legjobban jöttünk ki belőle. Marrakeshen belül a közlekedés elég borzadály. Hiába vannak széles, többsávos utak mindenhol, senki nem a saját sávjában halad. A vonalak csak dísznek vannak felfestve, a záróvonal sem jelent semmit. Nincsenek szabályok és senkinek nincs elsőbbsège. A gyalogosnak csak piros jelzés van, a zöld nem is világít. Ha nem piros, meg lehet kísérelni a lelépést, de akkor is csak nagyon óvatosan és futva ajánlott. Éppen ezért le is lép mindenki erőszakkal, mert különben sosem jut át. Mindegy, hogy sötét van és a fekete csador marhára nem látszik a sötétben, nem szívbajosak. Az index használata ritkaság, a világítás sem kötelező, sötétben is lehet teljesen láthatatlanul biciklizni. Úgy tűnt, a körforgalomba belépőknek van elsőbbségük, de ez nem volt olyan rendszerű, hogy biztosak legyünk benne. A körforgalomban az index is vicces, úgy csinálnak, mintha egy egyszerű kereszteződés lenne: ha egyenesen akarnak kimenni a körforgalomból, semmi jelzés, ha jobbra vagy balra, akkor abba az irányba indexelnek. Ez egészen addig működik, amíg valakivel egy helyen lépsz be, de ha már nem ugyanonnan indultok, kicsit nehéz kitalálni, merre is akar menni. Városokon kívül egy lélek nincs az utakon, de városban csacsi, lovasszekér, tyúk, kutya, macska, biciklis, motoros, fagyiskocsi, teherautó, aki határozottabb, annak van elsőbbsége. A teljes káosz miatt tele van minden rendőrrel, mindenhol mérnek és random megállítanak autókat, nem lehet őket kikerülni.
            Szóval hangulatosan mentünk Essaouira felé, egyre sokasodtak az argánfák, én meg csak lestem folyamatosan, hogy melyiken vannak kecskék. Már majdnem reménytelennek tűnt a helyzet, amikor közvetlenül az út mellett megpillanthattam a fát tele kecskével, visítottam egyet hogy álljunk meg. Hogy mit keresnek a fákon kecskék, itt elolvashatjátok. Azt mondjuk tudni kell, hogy az argánbogyó nyáron érik, az év ebben a szakaszában nem igazán van legelhető része, ez pedig pont úgy volt lecsupaszítva, hogy a kecskék nagyon dekoratívan látszódjanak, csak felterelték őket a fára és várták a befolyó turista pénzeket. A kezembe akart adni egy kiskecskét, mondtam hogy nem, köszike, inkább nem nyomorgatnám meg szegényt. Megnéztük, hogy mégis hogyan tud megállni egy kecske a fán, volt amelyik a pàros ujjával közrefogta az ágat, de általában csak egyensúlyostak a kb. vízszintes ágakon, nem sokat kell màszniuk. Adtunk 20 dirhamot a pásztornak a fotólehetőségért, mondta hogy még, adtunk még 20-at, igazából így is megérte ez a marokkói must have élmény, az argánfa is nagyon ritka a világon, kecske az argánfán meg pláne.

            A faluk errefelé úgy épülnek fel, hogy van egy betonozott főút, azon kívül csak néhány zúzalékos mellékutca. Garázsboltok mindenhol, mindenki árulja amit csak tud: számtalan autójavító, kifőzdék, nagyrészt kekszféléket áruló abc-k. A nap minden szakaszában sokan vannak az utcán, beszélgetnek, játszanak, az iskolások is délben már kifelé jönnek a suliból. Lovaskocsik és csacsik lassítják a forgalmat. Essaouira előtt pittyogott az autó, hogy alacsony a keréknyomás, egy fújás után sem változott a probléma, valószínűleg ránk sóztak egy kissé lyukas gumijú autót. Addig amíg látványosan le nem ereszt, nem nagyon tudunk mit tenni, időnként megállunk és ellenőrizzük. A tengerpart mellett leraktuk az autót, besétáltunk a homokba a tengeri tevékhez. Nagyon rá akartak beszélni a tevegelésre, Cappuchino nevű teve nagyon boldog lenne ha menne egy kört, de a sivatag annyira menő volt, hogy azután már nem nagy szám itt tevézni.

            Essaouira városa portugál stílusban épült, fehér színes ablakos házai nagyon gondozott összhatást keltenek. A bazársor sem rémisztő annyira, mint Marrakeshben, az árak még az élelmiszer boltokban is ki vannak írva, nem csak random mondanak számokat. A sálak még olcsóbbak is itt, nem érződik, hogy ez turistásabb hely lenne. Egy olyan étteremben ettünk, aminek ugyan nem sikerült megjegyezni a nevét, de jó friss szardíniát és még valamilyen nem tudjuk pontosan milyen halat kóstolhattunk. Mostanában rájöttem, hogy én igazából szeretem a halat csak otthon néhány kivételt leszámítva nem lehet jót kapni. Itt meg mint tengerparti városban reggel kifogják, pár óra múlva a tányéromban landol. Felmásztunk a városfalra, ahonnan fantasztikus kilátás nyílt az óceánra. A kikötőben macskák és sirályok harcoltak egymással az eldobált halbelsőségekért, madárürülékkel kevert halpiacszag terjengett a levegőben. Ilyen nagyra nőtt sirályokat még sehol nem láttam és horrorfilmbe illően sokan voltak, próbálták ellopni a halászok kifogott áruit. Néhány ember pokrócra terítve árulta a hűtetlen halait, már szagra is érződött, hogy pár órája már nem nagyon ment jól az üzlet. Összességében a kikötő cseppet sem hasonlít egy európai kikötőre, szagok és mocsok fedi be az egészet.

            A nagyobb tisztaság ellenére azért itt is tudtam néhány gyöngyszem fotót lőni, kedvencem a levágott kecskefejek a húsbolt előtt, de ezt a csirkéset is minél tovább nézem, annál biztosabb vagyok, hogy az a bal oldali szökni próbáló állat már nem igazán él:

            Amikor visszaindultunk, éppen kezdett lemenni a nap és csodaszép felhőket láttunk a tengeren: Visszafelé sötétben autókáztunk, tömeg csak Marrakeshben van az utakon, de nagyon figyelni kellett a kivilágítatlan bicillisekre és gyalogosokra. A parkolás simán ment, kinéztünk a medina szélén egy parkolót ami tele volt, de tőle 100 méterre az út szélén bőven volt hely és még fizetni sem kellett.

A következő rész (Ouzoud vízesés) ITT.

Még több kép ITT.

Marokkó 2018
2. rész - Szahara túra

A többi részt itt olvashatod el:

            A három napos Szahara túránkat előzetesen interneten foglaltuk INNEN. 89 euro volt fejenként, reggelivel, vacsival, az összes utazással, tevegeléssel, szállással együtt. Az ebéd nem volt benne és néhol illett adni az idegenvezetőnek, de nagyon megérte ennyiért. Eleinte féltünk a sivatagban alvástól, de messze ez volt az egész utazásunk fénypontja.

2018.10.15.

            Reggel 7-re jött értünk a 16 személyes kisbusz, amivel 3 nap alatt több, mint 1000 km-t teszünk meg, hogy a sivatagban töltsünk egy éjszakát egy sátorban, naplementével, napfelkeltével és annyi csillaggal, amennyit még sosem láttunk és feltehetően nem is fogunk. Az Atlasz-hegység kanyargós útjain többször is megálltunk egy-egy kilátásra, a reggeli órákban a felhők közt egészen hűvös volt. Néhány hegyi falu teljesen felfoghatatlan helyen volt a kis vályogházaival. Olyan hegyek közt, ahol víz is van, könnyű állatokat tartani, amik tudnak mit legelni, és elég csak néha leölni egyet a táplálékhoz, de itt növény is alig akadt, rejtély, miből élnek az emberek. Eszembe jutott 'Az utam az iskolába' című film, amiben pont két marokkói kislány is szerepel, akik minden héten 40 km-t gyalogolnak a suliba, csakhogy tanulhassanak. Órákon át kocsikázva a semmiben így még durvább belegondolni, hogy ez a film valós történeteken alapszik.

Tizi n’Tichka

            Átjutottunk a 2260 m magas Tizi n’ Tichka csúcson, leereszkedtünk Ait Benhaddouig, meglátogattuk a Kasbaht, ahol 28 filmet forgattak már, pl. A múmia részeit, Perzsia hercegét, Trónok harcát, Gladiátort, Nagy Sándort. Abdul volt az idegenvezetőnk, a beszédünkből felismerte, hogy magyarok vagyunk, 7 nyelvet beszél összesen. A város ebben a részében is élnek emberek, szamarak hordanak oda mindent. Durva, hogy ugyanazon a helyen mennyi különböző filmet tudnak forgatni, az alap az ugyanaz, számítógépes utómunkával egy egész más hátteret tudnak kialakítani. 
            Megtanultunk, hogyan kell a sálat a fejünkre kötni stabilan úgy, hogy ha a homokot az arcunkba fújná a szél, azt is el lehessen takarni. Az ebéd olyan helyen zajlott, ahol 5 különböző terem van a rengeteg turista fogadására, ki van ez találva rendesen, hogyan kell pénzt csinálni a filmforgatásokon kívül is. A keftás tagine is finom volt, bejön ez a fűszeres ízvilág. Esti szállásunk előtt még a Rózsák völgyében is megálltunk egy gyors pillantásra, ahol tavasszal igazán látványos a rózsák virágzása, így csak a bolt volt az egyetlen nyoma, hogy tényleg vannak itt rózsák.
            A Dades Gorge naplemente fényeiben megvilágított aranyló hegyeit a buszból láttuk, amikor már a kilátóhoz értünk, csak a színes felhők maradtak, azért így sem volt rossz:
            A La Gazelle du Dades hotelben szálltunk meg, a vacsinkat a busz többi utasaival egy asztalnál egy nagyon szép étteremben fogyaszthattuk el. Olyan volt, mintha egy sátor belsejében lennénk: szőnyeg a padlón, szőnyeg a falakon, a foteleket is anyag borította, gyertyafény és lámpások világították meg a hatalmas taginet amit 5-en ettünk. A szobában nem volt semmi különleges, mégis nagyon rendben volt, annyira új volt, hogy még a festékszagot is érezni lehetett.

2018.10.16.

            A reggelit a szokásos édesek mellett még egy palacsintaféle, olivabogyó és datolya is kiegészítette. A szobánkból pont rá lehetett látni a szemben lévő kis patakra és a narancssárga hegyekre, szívesen eltöltöttünk volna itt akár több napot is.
            A Todra völgy volt az első megállónk, először egy berber falut látogattunk meg. A kertekben végigvezettek minket a gránátalma, mandula, olivabogyó ültetvények között, kapott a csoport 4-5 gránátalmát, valakinek jól lelegeltük a fáját. Elég durva volt látni, hogy semmi nincs gépiesítve, guggolva, kézzel vágják a termést, még csak egy hosszabb kaszát sem láttunk, hogy ne kelljen a földön kúszni. A folyón mosták a ruhákat, az automata mosógép fogalmát messziről sem ismerik. Egy lakóházban megnéztük a szőnyegkészítés folyamatát. Döbbenetes, hogy hány munkaórát eltöltenek egy szőnyeg megcsinálásával, az árukat nem kérdeztük, de valószínűleg örülnek ha eladnak egy héten egyet is, annyira alapszinten élnek, hogy még így is megéri ezzel foglalkozniuk. A nők szőnyeget készítenek, a férfiak árulják a temékeket sálakkal, ruhákkal együtt. De nincs is szükségük sok pénzre, nincs semmilyük, semmi értéktárgy, még bútor sem, kizárólag néhány szőnyeg képezi a berendezést. A gyerekek fűből készült állatokat árulnak, a folyón segítenek átkelni a köveken annak reményében, hogy kapnak egy kis pénzt. Elég megrázó. A vályogházak közti szemétdombokon csacsik legelnek, várják hogy megrakodják őket.
            A Todra Gorge az egyik legnagyobb látványosság ezen a részen, nehéz elképzelni, hogy tud annyi víz is lenni, hogy ezeket a hatalmas sziklákat meg tudja formázni.
            Ebéd szintén az előre lezsírozott helyen volt, választhattál melyik menüt kéred, de mindegyik ugyanannyiba került. Desszertnek eddig még csak gyümölcsöt kaptunk, jó lenne valamilyen igazi édes, mézes, ragadós sütit is megkóstolni.
            Újabb 2,5 óra buszozás után megérkeztünk Merzougába, a Szahara szélére. Felkötöttük sálunkat a tanult módon, bekentünk magunkat babáknak való 50-es napolajjal és mindenki elfoglalta a maga tevéjét a karavánban. Ez most nem úgy állt fel, mint amin Törökországban ültem, az egyenként hajtogatta az ízületeit és hol előre, hol hátra dőlt, ez pedig egyszer csak nagy erővel felszökkent. Furcsa volt, hogy a fekete lapos talaj egyszer csak átvált világos dűnékbe, semmi köztes átmenet.
            Elindultunk szép sorban, az erős függőleges mozdulatok kissé gátolták a fotózást: egyik kezemben a Gopro, másikban Nikonka, combizmaimmal erősen szorítottam a tevét a tökéletes képekért. A nap ugyan sütött, de a lemenő sugarak egyáltalán nem égettek, nagyon kellemes volt az idő. Hasznos dolog, hogy megtanultunk turbánt kötni a fejünkre, de anélkül is túléltük volna. A sivatag fantasztikus: narancssárga óriás dűnék, amelyek a lemenő nap fényében még telítettebb színűek és csend körülöttünk, teljes chill. Csak a tevék hangos emésztése és kérődzése törte meg a csendet, időnként csipogtak is. Ez a legjobb szó rá, mint valami madár, csipogtak, még nem hallottam tevét ilyen hangot kiadni. Rengeteg kép jön, nem tudok közülük választani.
             A napnyugta utolsó pillanatait megálltunk megnézni, már majdnem sötét volt, amikor a táborhoz értünk. Közös sátrakat kaptunk, de csak egy csaj volt velünk, hárman kaptuk az öt férőhelyet. Nem csak matrac, hanem rendes ágyak is voltak a sátrakban, párnával, takaróval, a padlóra pedig végig szőnyeget terítettek. A hely felfedezése után megkaptuk a vacsit, rejtély hogyan de valahonnan szereztek áramot a sátrakba és rendes főtt kaját kaptunk: egy nagy adag zöldséges rizst és egy hatalmas taginet tele főtt zöldséggel meg hússal. Tányér az persze sehol, négy spanyollal közösen nekiálltunk közösen fosztogatni a tálat villával, nem árt az immunitásnak néhány idegenekkel való nyálcsere. Már ott feladtam az infekciókontrollt, amikor egész nap tevét simogattam kézmosás nélkül, aztán a “Where is the toilette?” kérdésre az “Everywhere!” volt a válasz. Csak hogy biztos legyen a megfelelő mennyiségű baktérium elfogyasztása, kézzel még jól ki is tunkoltuk a tálat kenyérrel. Tábortűz melletti zenélés fokozta a hangulatot ezután, most pedig már nagyon este van, ahogy ezeket a sorokat írom, de még megvárom, hogy lemenjen a hold a tökéletes csillagfotózáshoz.

2018.10.16.

             Este olyan szélvihar támadt, hogy egyetlen percig nem lehetett megmaradni a szálló homokban, inkább aludtunk reggelig és 4-kor keltünk. Én annyira be voltam sózva a fotózástól, hogy cseppet sem fáztam, addigra a szél is csendesedett, a por is eltűnt és az égen millió csillag tündökölt amerre csak ellátunk, abszolút semmi fényszennyezés, csak a végtelen messzeség. Egy tevét is próbáltam lefotózni a csillagokkal, még mindig hangosan rágott és kérődzött, ezek sosem alszanak. Még mindig másik objektív kéne hozzá, de azért elmegy.
             Választhattunk, hogy 5-kor indulunk vissza a sivatagból teveháton sötétben, és a napfelkelte valahol útközben ér minket, vagy megvárjuk a napfelkeltét és kocsival visznek vissza. Jó lett volna még egy tevegelés, de nagyon elkezdtünk fázni, és én mindenképp stabil pozícióban, még a dűnék közt szerettem volna a narancssárga homokot megnézni, ezért a második lehetőség mellett döntöttünk. Aludtunk még egy órát, 7 körül összepakoltunk és megmásztuk az egyik szomszédos magasabb dűnét, ahonnan remekül látszódtak a felkelő nap sugarai. A vihar addigra teljesebb elállt, gyönyörködtünk a színekben és a szél által alkotott formákban. Belefeküdtem a homokba és homokangyaloztam, el is felejtettem, hogy skorpiók is lehetnek errefelé (állítólag csak éjszaka jönnek elő és kerülik az embert). Nagyon finom puha volt a homok és nem merült el benne a lábunk, összeállt és könnyű volt rajta sétálni.

             Ahogy erősödtek a fények, már jött is értünk a kocsi, egy négy férőhelyes terepjáróra 15-en vártunk. Semmi probléma, bőven férnek az autó tetejére is, benne is összébb lehet húzódni, elég lesz egy körben elvinni az embereket :) Közlekedni nem csak úgy lehet, hogy mindenki ül és mindenkinek van is hely, ez csak ilyen európai hülyeség. Hát naná, hogy a tetejére ültünk, kapaszkodtunk két kézzel és jobb volt mint a legdurvább vidámpark, a homokbuckákon csak úgy repült az autó. Még a két oldalára fellépve is lógtak, ez ám a környezettudatos közlekedés. Annyira vicces élmény volt, hogy már cseppet sem hiányzott a tevegelés, így legalább ezt is kipróbáltuk és a napfelkeltét is alaposabban nézhettük. Visszaértünk a sivatag bejáratához, ahol megkaptuk a lekváros kenyér reggelit, zuhanyozni is lehetett volna, de az elkövetkezendő egész napos kocsikázás miatt ehhez senkinek nem volt kedve a csoportból. Hosszú utazás jött vissza Marrakesbe, időnként megálltunk néhány kilátásért és kávéért, de a nap kizárólag utazással telt. Este elfoglaltuk a másik marrakeshi szállásunkat, a Riad Eldart. Ez még cukibb volt, mint az előző, összesen 6 szobával. Az mondjuk nagyon fura, hogy egy kis válaszfalat leszámítva egy légtér a fürdő és a háló, ablaka pedig csak a belső udvarra van, ott is muszáj elhúzni a függönyt, hogy ne lássanak be. Ebben az országban sem olyan titok a vécézés, mint nálunk, és ez így normális…

A következő rész (Essaouira)  ITT.

Még több kép ITT.

Marokkó 2018
1. rész - Marrakesh

A többi részt itt olvashatod el:

2018.10.13.

            Egy bergamoi olasz gasztrodélelőtt után érkeztünk Marrakeshbe. 2 órás sorban állás következett a vízumért, legalább volt időnk alaposan megnézni a repteret, ami egyébkény nagyon szép és modern. Előzetesen felkészültem, hogy vajon mennyibe kerülhet eljutni a szállásunkra taxival, de valahogy most sem volt kellő türelmünk és energiánk a reptéri hiénákkal alkudozni (35-40 dirham helyett 100-at fizettünk, 1 dirham kb. 30Ft.) A taxis kirakott minket a szállásunktól nem messze, kicsit azért kellett bolyongani, csak hogy megkapjuk a Marokkó hangulatot: este 10-kor is vonuló tömeg a sikátorokban, robogósok akiket nem nagyon zavarnak a gyalogosok, utcai ételárusok illatai, zaj és por. Egy önjelölt guide segíteni próbált merre kell mennünk, rögtön beugrott, hogy ennek nem szabad bedőlni, mert utána meg pénzt fog követelni. Persze sosem tudni, hogy tényleg le akarnak-e húzni, vagy csak mi vagyunk bunkók és nem fogadjuk el egy jószándékú ember önzetlen segítségét… Fáradtak voltunk a felfedezéshez, visszavonultunk a szállásunkra, a Riad Laaroussba, a szép kis autentikus szobánkba. Nagyon helyes az egész épület, a belső medencés udvarra néző szobákkal, a kinti zajból semmi nem szűrődött be.

Marrakeshi reptér
1.szállásunk, Ryad Laârouss

2018.10.13.

            Másnap reggel 6-kor a müezzinek éneke ébresztett minket. A medence mellett fogyaszthattuk el reggelinket, amiben kizárólag az édes íz dominált: csokis croissant, kenyérfélék lekvárokkal, mézzel, kávé, és persze a kihagyhatatlan mentatea. Nyakunkba vettük a várost, első látnivaló a Jardin Majorelle volt. A rengeteg turistát leszámítva csudiszép hely, tele mindenféle növénnyel, égigérő pálmafákkal, bambuszokkal, több ember magasságú kaktuszokkal, dekoratív vizekkel és színes vázákkal. Az mondjuk egy pöppet kiábrándító volt, hogy a kék épületet amit minden fotón látsz, nem lehet csak úgy direkt lefotózni, hanem oda kell adni a fényképezőt egy embernek, aki jó pénzért közelebb megy oda ahova nem lehet belépni, és ő lefotózza. Attól még a kert gyönyörű, teljes chill hangulat. Ez egy kicsit távolabbról van, ahol még nem kellett kiadnom a kezemből a gépemet:
            Ezt követően visszasétáltunk a bazár felé, hát az a hangulat képeken nem adható vissza egyáltalán. A sikátorban elsuhanó robogó alap, de néha vigyázni kell, nehogy egy csacsis szekér elcsapjon. Hűtőbe tenni a húst csak a világ kisebb részén szokás, Kuba után már meg sem rázott, hogy még farokkal együtt kilógatják a pult felé a lenyúzott fél birkát. A boldog csirke fogalmának kitalálóját elküldeném egy marrakeshi csirkeárushoz: apró ketrecekbe összezárnak annyi tyúkot, hogy mozdulni sem tudnak, a vásárlók lábuknál fellógatva cipelik a kezenként 5-6 állatot. Valószínűleg ha ez lett volna az első Európán kívüli kiruccanásunk, sírva rohantunk volna haza másnap, szerencsére így megfelelően felkészülve és már tapasztalva dolgokat egyáltalán nem volt akkora kultúrsokk, mint amekkorára számítottam.
            Olyan volt, mintha belecseppentünk volna az 1001 éjszaka meséibe: lámpaárusok, szőnyegek, bőrtáskák, ékszerek, színes illatos fűszerek tömege. Tényleg rámenősek az árusok, ha egy kicsit is jobban megnézel valamit, biztosan odapattannak és rögtön nagyon segítőkészek, de egyáltalán nem lerázhatatlanul. Vettünk egy bőr karkötőt a ⅔-ára lealkudva, valószínűleg még sokkal többet kellett volna alkudni, túl nagy mosoly követte az üzletet.
            A Secret Gardenben pihentünk egy kicsit a pavilon alatt, sokkal kevesebb ember társaságában, mint a Jardin Majorelleben, talán még jobban is tetszett ez a kert, már ha lehet egyáltalán fokozni.
            Amit kötelező fogyasztani mindenhol, azok a frissen facsart gyümölcslevek: főleg narancs és gránátalma, de alma, szőlő és még más gyümölcsből is kérhető a méretes kiszerelés. Olvastam, hogy a Medersa Ben Youssef iskolát éppen felújítják, de azért megpróbáltuk megnézni, és sajnos tényleg nem látogatható. A Jad Jamal étteremben fogyasztottuk el az első taginet narancslével kísérve, a kilátásban gyönyörködve. A Bahia és El Badii palota után a Koutoubia mecset felé vettük az irányt, majd a Cyber Parkot követően már csak a Jemaa el-Fna tér maradt.
            Itt már elég fáradtak voltunk, de kipihenve is felháborítónak találnám a kígyóbűvölőket akik szerencsétlen kígyóknak a farkára követ tesznek, hogy nehogy elmeneküljenek, az artikulálatlan zenére sem csinálnak semmit, csak kétségbeesetten vonaglanak. Láncra vert majmokkal is lehet fotózkodni, a majom konkrétan húzta vissza a kezével a láncot, összeszorult tőle a szívem. A narancslé ugyan csak 4 dirham egy nagy pohár, de az ízén érződött, hogy felvizezték, remélhetőleg semmi gyomorrontást nem kapunk tőle. A káosz elől az egyik épület tetejére menekültünk egy kávéra, onnan már kellemesebb volt a forgatagot nézni.
            Naplemente előtt hazafelé indultunk, még egy 10-12 év közötti kiscsávónak is sikerült minket lehúznia vásárláskor. Vettünk 4 vizet, meg egy kekszet, 70 dirhamot kért. Kérdeztük, hogy mi a halál kerül 2100 Ft-ba, a keksz volt 30. Jó, akkor azt nem kérjük. Egy kis alkudozás után nem egyeztünk meg, maradjon a 4 víz. Adtunk 50 dirhamot hogy majd visszaad 10-et, ehelyett csak 5-öt adott, hogy adjuk már neki a másik 5-öt. Nem álltunk neki veszekedni egy gyerekkel 150 Ft-on, ráadásul tök jól beszélt angolul, de durva felnőtt lesz belőle, ha már most így kezdi. Azt hiszem, ez az egy nap elég is volt Marrakeshre. Ha nem kézipoggyásszal utaznánk csak, felvásárolnánk az összes lámpát, színes papucsot, szebbnél szebb bőrcuccokat, de ha csak hűtőmágnes fér bele a súly- és mérethatárba, egy nap is elég a bazározásra.

A következő rész (Szahara túra) ITT.

Még több kép ITT.

Grazban töltöttünk három éjszakát, igyekeztünk szokásunk szerint a környéken minél több helyet bejárni:
            1. nap: Bad Blumau, Schöcklblick Alpakas, Graz
            2. nap: Graz, Schöckl
            3. nap: Bärenschützklamm, Graz
            4. nap: St. Corona am Wechsel, Schneeberg

Bad Blumau

            Egy szombathelyi pihenő után itt álltunk meg először, ahol egy Hundertwasser által tervezett wellness központot néztünk meg kívülről.  A hely egyébként körbe van kerítve, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy az arra tévedő sétáló emberek csak úgy megnézhetik. Megvártuk, amíg jön egy autó, utána gyorsan bementünk a kerítésen, kifelé is féltünk, hogy pont előttünk záródik be a kapu, de végül senkit nem érdekelt, hogy egy nem ott megszálló autó is betévedt :D A stílus kedvelőinek mindenképp megér egy sétát a környék, egy egész épületkomplexumról van szó. Napi jegyet is lehet venni elég borsos áron, mi csak kívül sétáltunk, de EZEN a honlapon többet is meg lehet tudni.

Schöcklblick Alpakas

            A kocsi ablakából néztem, hogy milyen fura alakja van azoknak a birkáknak, inkább kecskeszerűek, de ahhoz túl hosszú a nyakuk… Át is futott az agyamon a láma szó, de mit is keresne Ausztriában láma. Aztán jött egy tábla: Schöcklblick Alpakas 200 m múlva jobbra, hát ezt feltétlen meg kell néznünk :D Állítólag több, mint 70 alpakájuk van, elkerítve, de teljesen megközelíthetően látogathatók mindenki számára, még csak belépőt sem kérnek. Van egy kis bolt, ahol mindenféle alpaka szőrből készült ruhadarabot lehet venni, no meg alpaka trágyát, aminek bizonyára nagyon sok jótékony hatása van. Aki esetleg nem tudná hova rakni a pénzét, csupán 75 euróért 2 órás alpaka sétát is vásárolhat. A lényeg, hogy nagyon cuki egy hely, szörnyen buta alakúra nyírják őket, de zseniális, hogy egy egész farm tele van velük :) Honlap ITT.

Graz

            Utazásunk fő városa, ahol 3 éjszakát töltöttünk az A&O hotelban. A szálloda teljesen rendben van, semmi luxus, tiszta és kényelmes szoba, svédasztalos egyszerű reggelivel. Az egyik legnagyobb látványosság a Schlossberg az óratoronnyal, ahová feljuthatunk libegővel, lifttel vagy gyalog, aki 10 euro alatt szeretne kijönni, annak az utóbbi ajánlott. A Murinsel a Mura folyón található csupa üveg vendéglátóhely, érdemes egy kávé mellett nézegetni a szuper modern dizájnt, a toalett körbe tükör fala egészen szédítő. A Kunsthaus süsüszerű alakja a magasból látszik igazán, belül állandóan változó kiállításokat nézhetünk meg. Az óvárosban sétálva rengeteg vendéglátóhelyet találhatunk, az olcsóbbak a folyó túloldalán lévő török, szíriai, egyéb arab nagyrészt gyros lelőhelyek. Nem csak étteremet, de sok keleties bolt is van, ahol 0,5 euróért vehetünk érett mangót, olyan igazit, nem csak kényszerérett tökízűt.

Schöcklseilbahn

            Graztól félórás autóútra van a Schöckl hegy, aminek a tetejére egy zárt felvonóval juthatunk fel, a tetejéről több kisebb és nagyobb túraútvonal is indul. Sajnos elég felhős időben látogattuk meg, egy véknyabb őszi kabát az orkán erejű szélben kevésnek bizonyult. Az Ausztria hangulatot még így is kipipáltuk, a legelésző tehenek kolompolása a kilátással egészen festői volt. Mostanában túl sok cikket lehet olvasni az interneten, hogy több embert ölnek meg tehenek, mint cápák, hát nem tudom. Egyrészt nem nagyon tudok elképzelni békésebb dolgot, mint egész nap csak legelészni egy ilyen tájon, másrészt ha a kolomp nem idegesíti fel őket, akkor semmi. Próbáltam nem belenyomni a tükörreflexes gépet a boci fejébe, így eszükbe sem jutott megtámadni. A túraútvonalak nagyrésze egyébként mindenhol végigmegy a tehén legelőkön, nehéz lenne kikerülni őket. Egy bobpálya is van a hegycsúcson, nem olyan durva, mint a Turracherhöhén, de azért egynek jó volt.

Bärenschützklamm

            A Medve-szurdok egy csoda, de nem árt hozzá némi erőnlét, több, mint 10 km a táv, és 700 m a szintkülönbség. A parkolótól a szurdok bejáratáig is egy jó nagy emelkedő vezet, de utána a lépcsők, hidak teljesítéséhez is elengedhetetlen a sportos alkat. Tériszonyosoknak nem ajánlott, a sziklák között kanyarogó létrákon át lenézve láthatjuk a talpunk alatt morajló folyókat, vízeséseket. A haladás egyirányú, egy viszonylag hosszabb túra után juthatunk vissza a parkolóba. A kijárattól nem messze található étteremben pótoltuk energiáinkat, az angol nyelvű rendelés után megkérdezte magyarul a pincér, hogy saláta biztos nem kell? Igazából nem is kell németül tudni, mert egyrészt mindenki olyan intelligens, hogy beszél angolul, másrészt az összes vendéglátóhely tele van magyar felszolgálóval.

St. Corona am Wechsel

            Ausztriában nagyon sok bobpálya van, de a nagy része Tirolban és Salzburg környékén, ahol a sokkal magasabb hegyek vannak. Ha már odáig nem utaztunk, ez pont útba esett hazafelé. Elég jó pálya lenne, csak túl sok a kisgyerek a környéken, akik miatt majdnem állóra kellett fékezni útközben. Ha a csúszás nem lenne elég, lehet kecskét is simogatni. A bobpályák gyűjtőhelye, térképpel együtt ITT található.

Schneeberg

            A Scneebergre több módon is fel lehet jutni és onnan nagyon sokféle túrát tehetünk. A leghíresebb a szalamandra mintájú fogaskerekű, ami Puchbergből indul. Mi idő hiányában a libegővel mentünk fel Losenheimből egy kevésbé magas részére. A libegő igazi libegő, nem zárt felvonó, kb. negyed óra alatt volt fent a hegycsúcson. Fent szintén kolompoló bocik, de itt legalább szikrázó napsütésben élvezhettük a kilátást. A hegyek nem csak télen síeléskor, hanem nyáron is csodaszépek. Nem is kell sokat utazni, 3-4 órás autóútra fővárosunktól egy egészen más világot találunk. A kifogyhatatlan számú túraútvonal és libegő még sok hosszú hétvégén fog minket szórakoztatni.

Még több kép ITT.

Videó itt: