Marokkó 2018
2. rész - Szahara túra

A többi részt itt olvashatod el:

            A három napos Szahara túránkat előzetesen interneten foglaltuk INNEN. 89 euro volt fejenként, reggelivel, vacsival, az összes utazással, tevegeléssel, szállással együtt. Az ebéd nem volt benne és néhol illett adni az idegenvezetőnek, de nagyon megérte ennyiért. Eleinte féltünk a sivatagban alvástól, de messze ez volt az egész utazásunk fénypontja.

2018.10.15.

            Reggel 7-re jött értünk a 16 személyes kisbusz, amivel 3 nap alatt több, mint 1000 km-t teszünk meg, hogy a sivatagban töltsünk egy éjszakát egy sátorban, naplementével, napfelkeltével és annyi csillaggal, amennyit még sosem láttunk és feltehetően nem is fogunk. Az Atlasz-hegység kanyargós útjain többször is megálltunk egy-egy kilátásra, a reggeli órákban a felhők közt egészen hűvös volt. Néhány hegyi falu teljesen felfoghatatlan helyen volt a kis vályogházaival. Olyan hegyek közt, ahol víz is van, könnyű állatokat tartani, amik tudnak mit legelni, és elég csak néha leölni egyet a táplálékhoz, de itt növény is alig akadt, rejtély, miből élnek az emberek. Eszembe jutott 'Az utam az iskolába' című film, amiben pont két marokkói kislány is szerepel, akik minden héten 40 km-t gyalogolnak a suliba, csakhogy tanulhassanak. Órákon át kocsikázva a semmiben így még durvább belegondolni, hogy ez a film valós történeteken alapszik.

Tizi n’Tichka

            Átjutottunk a 2260 m magas Tizi n’ Tichka csúcson, leereszkedtünk Ait Benhaddouig, meglátogattuk a Kasbaht, ahol 28 filmet forgattak már, pl. A múmia részeit, Perzsia hercegét, Trónok harcát, Gladiátort, Nagy Sándort. Abdul volt az idegenvezetőnk, a beszédünkből felismerte, hogy magyarok vagyunk, 7 nyelvet beszél összesen. A város ebben a részében is élnek emberek, szamarak hordanak oda mindent. Durva, hogy ugyanazon a helyen mennyi különböző filmet tudnak forgatni, az alap az ugyanaz, számítógépes utómunkával egy egész más hátteret tudnak kialakítani. 
            Megtanultunk, hogyan kell a sálat a fejünkre kötni stabilan úgy, hogy ha a homokot az arcunkba fújná a szél, azt is el lehessen takarni. Az ebéd olyan helyen zajlott, ahol 5 különböző terem van a rengeteg turista fogadására, ki van ez találva rendesen, hogyan kell pénzt csinálni a filmforgatásokon kívül is. A keftás tagine is finom volt, bejön ez a fűszeres ízvilág. Esti szállásunk előtt még a Rózsák völgyében is megálltunk egy gyors pillantásra, ahol tavasszal igazán látványos a rózsák virágzása, így csak a bolt volt az egyetlen nyoma, hogy tényleg vannak itt rózsák.
            A Dades Gorge naplemente fényeiben megvilágított aranyló hegyeit a buszból láttuk, amikor már a kilátóhoz értünk, csak a színes felhők maradtak, azért így sem volt rossz:
            A La Gazelle du Dades hotelben szálltunk meg, a vacsinkat a busz többi utasaival egy asztalnál egy nagyon szép étteremben fogyaszthattuk el. Olyan volt, mintha egy sátor belsejében lennénk: szőnyeg a padlón, szőnyeg a falakon, a foteleket is anyag borította, gyertyafény és lámpások világították meg a hatalmas taginet amit 5-en ettünk. A szobában nem volt semmi különleges, mégis nagyon rendben volt, annyira új volt, hogy még a festékszagot is érezni lehetett.

2018.10.16.

            A reggelit a szokásos édesek mellett még egy palacsintaféle, olivabogyó és datolya is kiegészítette. A szobánkból pont rá lehetett látni a szemben lévő kis patakra és a narancssárga hegyekre, szívesen eltöltöttünk volna itt akár több napot is.
            A Todra völgy volt az első megállónk, először egy berber falut látogattunk meg. A kertekben végigvezettek minket a gránátalma, mandula, olivabogyó ültetvények között, kapott a csoport 4-5 gránátalmát, valakinek jól lelegeltük a fáját. Elég durva volt látni, hogy semmi nincs gépiesítve, guggolva, kézzel vágják a termést, még csak egy hosszabb kaszát sem láttunk, hogy ne kelljen a földön kúszni. A folyón mosták a ruhákat, az automata mosógép fogalmát messziről sem ismerik. Egy lakóházban megnéztük a szőnyegkészítés folyamatát. Döbbenetes, hogy hány munkaórát eltöltenek egy szőnyeg megcsinálásával, az árukat nem kérdeztük, de valószínűleg örülnek ha eladnak egy héten egyet is, annyira alapszinten élnek, hogy még így is megéri ezzel foglalkozniuk. A nők szőnyeget készítenek, a férfiak árulják a temékeket sálakkal, ruhákkal együtt. De nincs is szükségük sok pénzre, nincs semmilyük, semmi értéktárgy, még bútor sem, kizárólag néhány szőnyeg képezi a berendezést. A gyerekek fűből készült állatokat árulnak, a folyón segítenek átkelni a köveken annak reményében, hogy kapnak egy kis pénzt. Elég megrázó. A vályogházak közti szemétdombokon csacsik legelnek, várják hogy megrakodják őket.
            A Todra Gorge az egyik legnagyobb látványosság ezen a részen, nehéz elképzelni, hogy tud annyi víz is lenni, hogy ezeket a hatalmas sziklákat meg tudja formázni.
            Ebéd szintén az előre lezsírozott helyen volt, választhattál melyik menüt kéred, de mindegyik ugyanannyiba került. Desszertnek eddig még csak gyümölcsöt kaptunk, jó lenne valamilyen igazi édes, mézes, ragadós sütit is megkóstolni.
            Újabb 2,5 óra buszozás után megérkeztünk Merzougába, a Szahara szélére. Felkötöttük sálunkat a tanult módon, bekentünk magunkat babáknak való 50-es napolajjal és mindenki elfoglalta a maga tevéjét a karavánban. Ez most nem úgy állt fel, mint amin Törökországban ültem, az egyenként hajtogatta az ízületeit és hol előre, hol hátra dőlt, ez pedig egyszer csak nagy erővel felszökkent. Furcsa volt, hogy a fekete lapos talaj egyszer csak átvált világos dűnékbe, semmi köztes átmenet.
            Elindultunk szép sorban, az erős függőleges mozdulatok kissé gátolták a fotózást: egyik kezemben a Gopro, másikban Nikonka, combizmaimmal erősen szorítottam a tevét a tökéletes képekért. A nap ugyan sütött, de a lemenő sugarak egyáltalán nem égettek, nagyon kellemes volt az idő. Hasznos dolog, hogy megtanultunk turbánt kötni a fejünkre, de anélkül is túléltük volna. A sivatag fantasztikus: narancssárga óriás dűnék, amelyek a lemenő nap fényében még telítettebb színűek és csend körülöttünk, teljes chill. Csak a tevék hangos emésztése és kérődzése törte meg a csendet, időnként csipogtak is. Ez a legjobb szó rá, mint valami madár, csipogtak, még nem hallottam tevét ilyen hangot kiadni. Rengeteg kép jön, nem tudok közülük választani.
             A napnyugta utolsó pillanatait megálltunk megnézni, már majdnem sötét volt, amikor a táborhoz értünk. Közös sátrakat kaptunk, de csak egy csaj volt velünk, hárman kaptuk az öt férőhelyet. Nem csak matrac, hanem rendes ágyak is voltak a sátrakban, párnával, takaróval, a padlóra pedig végig szőnyeget terítettek. A hely felfedezése után megkaptuk a vacsit, rejtély hogyan de valahonnan szereztek áramot a sátrakba és rendes főtt kaját kaptunk: egy nagy adag zöldséges rizst és egy hatalmas taginet tele főtt zöldséggel meg hússal. Tányér az persze sehol, négy spanyollal közösen nekiálltunk közösen fosztogatni a tálat villával, nem árt az immunitásnak néhány idegenekkel való nyálcsere. Már ott feladtam az infekciókontrollt, amikor egész nap tevét simogattam kézmosás nélkül, aztán a “Where is the toilette?” kérdésre az “Everywhere!” volt a válasz. Csak hogy biztos legyen a megfelelő mennyiségű baktérium elfogyasztása, kézzel még jól ki is tunkoltuk a tálat kenyérrel. Tábortűz melletti zenélés fokozta a hangulatot ezután, most pedig már nagyon este van, ahogy ezeket a sorokat írom, de még megvárom, hogy lemenjen a hold a tökéletes csillagfotózáshoz.

2018.10.16.

             Este olyan szélvihar támadt, hogy egyetlen percig nem lehetett megmaradni a szálló homokban, inkább aludtunk reggelig és 4-kor keltünk. Én annyira be voltam sózva a fotózástól, hogy cseppet sem fáztam, addigra a szél is csendesedett, a por is eltűnt és az égen millió csillag tündökölt amerre csak ellátunk, abszolút semmi fényszennyezés, csak a végtelen messzeség. Egy tevét is próbáltam lefotózni a csillagokkal, még mindig hangosan rágott és kérődzött, ezek sosem alszanak. Még mindig másik objektív kéne hozzá, de azért elmegy.
             Választhattunk, hogy 5-kor indulunk vissza a sivatagból teveháton sötétben, és a napfelkelte valahol útközben ér minket, vagy megvárjuk a napfelkeltét és kocsival visznek vissza. Jó lett volna még egy tevegelés, de nagyon elkezdtünk fázni, és én mindenképp stabil pozícióban, még a dűnék közt szerettem volna a narancssárga homokot megnézni, ezért a második lehetőség mellett döntöttünk. Aludtunk még egy órát, 7 körül összepakoltunk és megmásztuk az egyik szomszédos magasabb dűnét, ahonnan remekül látszódtak a felkelő nap sugarai. A vihar addigra teljesebb elállt, gyönyörködtünk a színekben és a szél által alkotott formákban. Belefeküdtem a homokba és homokangyaloztam, el is felejtettem, hogy skorpiók is lehetnek errefelé (állítólag csak éjszaka jönnek elő és kerülik az embert). Nagyon finom puha volt a homok és nem merült el benne a lábunk, összeállt és könnyű volt rajta sétálni.

             Ahogy erősödtek a fények, már jött is értünk a kocsi, egy négy férőhelyes terepjáróra 15-en vártunk. Semmi probléma, bőven férnek az autó tetejére is, benne is összébb lehet húzódni, elég lesz egy körben elvinni az embereket :) Közlekedni nem csak úgy lehet, hogy mindenki ül és mindenkinek van is hely, ez csak ilyen európai hülyeség. Hát naná, hogy a tetejére ültünk, kapaszkodtunk két kézzel és jobb volt mint a legdurvább vidámpark, a homokbuckákon csak úgy repült az autó. Még a két oldalára fellépve is lógtak, ez ám a környezettudatos közlekedés. Annyira vicces élmény volt, hogy már cseppet sem hiányzott a tevegelés, így legalább ezt is kipróbáltuk és a napfelkeltét is alaposabban nézhettük. Visszaértünk a sivatag bejáratához, ahol megkaptuk a lekváros kenyér reggelit, zuhanyozni is lehetett volna, de az elkövetkezendő egész napos kocsikázás miatt ehhez senkinek nem volt kedve a csoportból. Hosszú utazás jött vissza Marrakesbe, időnként megálltunk néhány kilátásért és kávéért, de a nap kizárólag utazással telt. Este elfoglaltuk a másik marrakeshi szállásunkat, a Riad Eldart. Ez még cukibb volt, mint az előző, összesen 6 szobával. Az mondjuk nagyon fura, hogy egy kis válaszfalat leszámítva egy légtér a fürdő és a háló, ablaka pedig csak a belső udvarra van, ott is muszáj elhúzni a függönyt, hogy ne lássanak be. Ebben az országban sem olyan titok a vécézés, mint nálunk, és ez így normális…

A következő rész (Essaouira)  ITT.

Még több kép ITT.