Marokkó 2018
2. rész - Szahara túra

A többi részt itt olvashatod el:

            A három napos Szahara túránkat előzetesen interneten foglaltuk INNEN. 89 euro volt fejenként, reggelivel, vacsival, az összes utazással, tevegeléssel, szállással együtt. Az ebéd nem volt benne és néhol illett adni az idegenvezetőnek, de nagyon megérte ennyiért. Eleinte féltünk a sivatagban alvástól, de messze ez volt az egész utazásunk fénypontja.

2018.10.15.

            Reggel 7-re jött értünk a 16 személyes kisbusz, amivel 3 nap alatt több, mint 1000 km-t teszünk meg, hogy a sivatagban töltsünk egy éjszakát egy sátorban, naplementével, napfelkeltével és annyi csillaggal, amennyit még sosem láttunk és feltehetően nem is fogunk. Az Atlasz-hegység kanyargós útjain többször is megálltunk egy-egy kilátásra, a reggeli órákban a felhők közt egészen hűvös volt. Néhány hegyi falu teljesen felfoghatatlan helyen volt a kis vályogházaival. Olyan hegyek közt, ahol víz is van, könnyű állatokat tartani, amik tudnak mit legelni, és elég csak néha leölni egyet a táplálékhoz, de itt növény is alig akadt, rejtély, miből élnek az emberek. Eszembe jutott 'Az utam az iskolába' című film, amiben pont két marokkói kislány is szerepel, akik minden héten 40 km-t gyalogolnak a suliba, csakhogy tanulhassanak. Órákon át kocsikázva a semmiben így még durvább belegondolni, hogy ez a film valós történeteken alapszik.

Tizi n’Tichka

            Átjutottunk a 2260 m magas Tizi n’ Tichka csúcson, leereszkedtünk Ait Benhaddouig, meglátogattuk a Kasbaht, ahol 28 filmet forgattak már, pl. A múmia részeit, Perzsia hercegét, Trónok harcát, Gladiátort, Nagy Sándort. Abdul volt az idegenvezetőnk, a beszédünkből felismerte, hogy magyarok vagyunk, 7 nyelvet beszél összesen. A város ebben a részében is élnek emberek, szamarak hordanak oda mindent. Durva, hogy ugyanazon a helyen mennyi különböző filmet tudnak forgatni, az alap az ugyanaz, számítógépes utómunkával egy egész más hátteret tudnak kialakítani. 
            Megtanultunk, hogyan kell a sálat a fejünkre kötni stabilan úgy, hogy ha a homokot az arcunkba fújná a szél, azt is el lehessen takarni. Az ebéd olyan helyen zajlott, ahol 5 különböző terem van a rengeteg turista fogadására, ki van ez találva rendesen, hogyan kell pénzt csinálni a filmforgatásokon kívül is. A keftás tagine is finom volt, bejön ez a fűszeres ízvilág. Esti szállásunk előtt még a Rózsák völgyében is megálltunk egy gyors pillantásra, ahol tavasszal igazán látványos a rózsák virágzása, így csak a bolt volt az egyetlen nyoma, hogy tényleg vannak itt rózsák.
            A Dades Gorge naplemente fényeiben megvilágított aranyló hegyeit a buszból láttuk, amikor már a kilátóhoz értünk, csak a színes felhők maradtak, azért így sem volt rossz:
            A La Gazelle du Dades hotelben szálltunk meg, a vacsinkat a busz többi utasaival egy asztalnál egy nagyon szép étteremben fogyaszthattuk el. Olyan volt, mintha egy sátor belsejében lennénk: szőnyeg a padlón, szőnyeg a falakon, a foteleket is anyag borította, gyertyafény és lámpások világították meg a hatalmas taginet amit 5-en ettünk. A szobában nem volt semmi különleges, mégis nagyon rendben volt, annyira új volt, hogy még a festékszagot is érezni lehetett.

2018.10.16.

            A reggelit a szokásos édesek mellett még egy palacsintaféle, olivabogyó és datolya is kiegészítette. A szobánkból pont rá lehetett látni a szemben lévő kis patakra és a narancssárga hegyekre, szívesen eltöltöttünk volna itt akár több napot is.
            A Todra völgy volt az első megállónk, először egy berber falut látogattunk meg. A kertekben végigvezettek minket a gránátalma, mandula, olivabogyó ültetvények között, kapott a csoport 4-5 gránátalmát, valakinek jól lelegeltük a fáját. Elég durva volt látni, hogy semmi nincs gépiesítve, guggolva, kézzel vágják a termést, még csak egy hosszabb kaszát sem láttunk, hogy ne kelljen a földön kúszni. A folyón mosták a ruhákat, az automata mosógép fogalmát messziről sem ismerik. Egy lakóházban megnéztük a szőnyegkészítés folyamatát. Döbbenetes, hogy hány munkaórát eltöltenek egy szőnyeg megcsinálásával, az árukat nem kérdeztük, de valószínűleg örülnek ha eladnak egy héten egyet is, annyira alapszinten élnek, hogy még így is megéri ezzel foglalkozniuk. A nők szőnyeget készítenek, a férfiak árulják a temékeket sálakkal, ruhákkal együtt. De nincs is szükségük sok pénzre, nincs semmilyük, semmi értéktárgy, még bútor sem, kizárólag néhány szőnyeg képezi a berendezést. A gyerekek fűből készült állatokat árulnak, a folyón segítenek átkelni a köveken annak reményében, hogy kapnak egy kis pénzt. Elég megrázó. A vályogházak közti szemétdombokon csacsik legelnek, várják hogy megrakodják őket.
            A Todra Gorge az egyik legnagyobb látványosság ezen a részen, nehéz elképzelni, hogy tud annyi víz is lenni, hogy ezeket a hatalmas sziklákat meg tudja formázni.
            Ebéd szintén az előre lezsírozott helyen volt, választhattál melyik menüt kéred, de mindegyik ugyanannyiba került. Desszertnek eddig még csak gyümölcsöt kaptunk, jó lenne valamilyen igazi édes, mézes, ragadós sütit is megkóstolni.
            Újabb 2,5 óra buszozás után megérkeztünk Merzougába, a Szahara szélére. Felkötöttük sálunkat a tanult módon, bekentünk magunkat babáknak való 50-es napolajjal és mindenki elfoglalta a maga tevéjét a karavánban. Ez most nem úgy állt fel, mint amin Törökországban ültem, az egyenként hajtogatta az ízületeit és hol előre, hol hátra dőlt, ez pedig egyszer csak nagy erővel felszökkent. Furcsa volt, hogy a fekete lapos talaj egyszer csak átvált világos dűnékbe, semmi köztes átmenet.
            Elindultunk szép sorban, az erős függőleges mozdulatok kissé gátolták a fotózást: egyik kezemben a Gopro, másikban Nikonka, combizmaimmal erősen szorítottam a tevét a tökéletes képekért. A nap ugyan sütött, de a lemenő sugarak egyáltalán nem égettek, nagyon kellemes volt az idő. Hasznos dolog, hogy megtanultunk turbánt kötni a fejünkre, de anélkül is túléltük volna. A sivatag fantasztikus: narancssárga óriás dűnék, amelyek a lemenő nap fényében még telítettebb színűek és csend körülöttünk, teljes chill. Csak a tevék hangos emésztése és kérődzése törte meg a csendet, időnként csipogtak is. Ez a legjobb szó rá, mint valami madár, csipogtak, még nem hallottam tevét ilyen hangot kiadni. Rengeteg kép jön, nem tudok közülük választani.
             A napnyugta utolsó pillanatait megálltunk megnézni, már majdnem sötét volt, amikor a táborhoz értünk. Közös sátrakat kaptunk, de csak egy csaj volt velünk, hárman kaptuk az öt férőhelyet. Nem csak matrac, hanem rendes ágyak is voltak a sátrakban, párnával, takaróval, a padlóra pedig végig szőnyeget terítettek. A hely felfedezése után megkaptuk a vacsit, rejtély hogyan de valahonnan szereztek áramot a sátrakba és rendes főtt kaját kaptunk: egy nagy adag zöldséges rizst és egy hatalmas taginet tele főtt zöldséggel meg hússal. Tányér az persze sehol, négy spanyollal közösen nekiálltunk közösen fosztogatni a tálat villával, nem árt az immunitásnak néhány idegenekkel való nyálcsere. Már ott feladtam az infekciókontrollt, amikor egész nap tevét simogattam kézmosás nélkül, aztán a “Where is the toilette?” kérdésre az “Everywhere!” volt a válasz. Csak hogy biztos legyen a megfelelő mennyiségű baktérium elfogyasztása, kézzel még jól ki is tunkoltuk a tálat kenyérrel. Tábortűz melletti zenélés fokozta a hangulatot ezután, most pedig már nagyon este van, ahogy ezeket a sorokat írom, de még megvárom, hogy lemenjen a hold a tökéletes csillagfotózáshoz.

2018.10.16.

             Este olyan szélvihar támadt, hogy egyetlen percig nem lehetett megmaradni a szálló homokban, inkább aludtunk reggelig és 4-kor keltünk. Én annyira be voltam sózva a fotózástól, hogy cseppet sem fáztam, addigra a szél is csendesedett, a por is eltűnt és az égen millió csillag tündökölt amerre csak ellátunk, abszolút semmi fényszennyezés, csak a végtelen messzeség. Egy tevét is próbáltam lefotózni a csillagokkal, még mindig hangosan rágott és kérődzött, ezek sosem alszanak. Még mindig másik objektív kéne hozzá, de azért elmegy.
             Választhattunk, hogy 5-kor indulunk vissza a sivatagból teveháton sötétben, és a napfelkelte valahol útközben ér minket, vagy megvárjuk a napfelkeltét és kocsival visznek vissza. Jó lett volna még egy tevegelés, de nagyon elkezdtünk fázni, és én mindenképp stabil pozícióban, még a dűnék közt szerettem volna a narancssárga homokot megnézni, ezért a második lehetőség mellett döntöttünk. Aludtunk még egy órát, 7 körül összepakoltunk és megmásztuk az egyik szomszédos magasabb dűnét, ahonnan remekül látszódtak a felkelő nap sugarai. A vihar addigra teljesebb elállt, gyönyörködtünk a színekben és a szél által alkotott formákban. Belefeküdtem a homokba és homokangyaloztam, el is felejtettem, hogy skorpiók is lehetnek errefelé (állítólag csak éjszaka jönnek elő és kerülik az embert). Nagyon finom puha volt a homok és nem merült el benne a lábunk, összeállt és könnyű volt rajta sétálni.

             Ahogy erősödtek a fények, már jött is értünk a kocsi, egy négy férőhelyes terepjáróra 15-en vártunk. Semmi probléma, bőven férnek az autó tetejére is, benne is összébb lehet húzódni, elég lesz egy körben elvinni az embereket :) Közlekedni nem csak úgy lehet, hogy mindenki ül és mindenkinek van is hely, ez csak ilyen európai hülyeség. Hát naná, hogy a tetejére ültünk, kapaszkodtunk két kézzel és jobb volt mint a legdurvább vidámpark, a homokbuckákon csak úgy repült az autó. Még a két oldalára fellépve is lógtak, ez ám a környezettudatos közlekedés. Annyira vicces élmény volt, hogy már cseppet sem hiányzott a tevegelés, így legalább ezt is kipróbáltuk és a napfelkeltét is alaposabban nézhettük. Visszaértünk a sivatag bejáratához, ahol megkaptuk a lekváros kenyér reggelit, zuhanyozni is lehetett volna, de az elkövetkezendő egész napos kocsikázás miatt ehhez senkinek nem volt kedve a csoportból. Hosszú utazás jött vissza Marrakesbe, időnként megálltunk néhány kilátásért és kávéért, de a nap kizárólag utazással telt. Este elfoglaltuk a másik marrakeshi szállásunkat, a Riad Eldart. Ez még cukibb volt, mint az előző, összesen 6 szobával. Az mondjuk nagyon fura, hogy egy kis válaszfalat leszámítva egy légtér a fürdő és a háló, ablaka pedig csak a belső udvarra van, ott is muszáj elhúzni a függönyt, hogy ne lássanak be. Ebben az országban sem olyan titok a vécézés, mint nálunk, és ez így normális…

A következő rész (Essaouira)  ITT.

Még több kép ITT.

Marokkó 2018
1. rész - Marrakesh

A többi részt itt olvashatod el:

2018.10.13.

            Egy bergamoi olasz gasztrodélelőtt után érkeztünk Marrakeshbe. 2 órás sorban állás következett a vízumért, legalább volt időnk alaposan megnézni a repteret, ami egyébkény nagyon szép és modern. Előzetesen felkészültem, hogy vajon mennyibe kerülhet eljutni a szállásunkra taxival, de valahogy most sem volt kellő türelmünk és energiánk a reptéri hiénákkal alkudozni (35-40 dirham helyett 100-at fizettünk, 1 dirham kb. 30Ft.) A taxis kirakott minket a szállásunktól nem messze, kicsit azért kellett bolyongani, csak hogy megkapjuk a Marokkó hangulatot: este 10-kor is vonuló tömeg a sikátorokban, robogósok akiket nem nagyon zavarnak a gyalogosok, utcai ételárusok illatai, zaj és por. Egy önjelölt guide segíteni próbált merre kell mennünk, rögtön beugrott, hogy ennek nem szabad bedőlni, mert utána meg pénzt fog követelni. Persze sosem tudni, hogy tényleg le akarnak-e húzni, vagy csak mi vagyunk bunkók és nem fogadjuk el egy jószándékú ember önzetlen segítségét… Fáradtak voltunk a felfedezéshez, visszavonultunk a szállásunkra, a Riad Laaroussba, a szép kis autentikus szobánkba. Nagyon helyes az egész épület, a belső medencés udvarra néző szobákkal, a kinti zajból semmi nem szűrődött be.

Marrakeshi reptér
1.szállásunk, Ryad Laârouss

2018.10.13.

            Másnap reggel 6-kor a müezzinek éneke ébresztett minket. A medence mellett fogyaszthattuk el reggelinket, amiben kizárólag az édes íz dominált: csokis croissant, kenyérfélék lekvárokkal, mézzel, kávé, és persze a kihagyhatatlan mentatea. Nyakunkba vettük a várost, első látnivaló a Jardin Majorelle volt. A rengeteg turistát leszámítva csudiszép hely, tele mindenféle növénnyel, égigérő pálmafákkal, bambuszokkal, több ember magasságú kaktuszokkal, dekoratív vizekkel és színes vázákkal. Az mondjuk egy pöppet kiábrándító volt, hogy a kék épületet amit minden fotón látsz, nem lehet csak úgy direkt lefotózni, hanem oda kell adni a fényképezőt egy embernek, aki jó pénzért közelebb megy oda ahova nem lehet belépni, és ő lefotózza. Attól még a kert gyönyörű, teljes chill hangulat. Ez egy kicsit távolabbról van, ahol még nem kellett kiadnom a kezemből a gépemet:
            Ezt követően visszasétáltunk a bazár felé, hát az a hangulat képeken nem adható vissza egyáltalán. A sikátorban elsuhanó robogó alap, de néha vigyázni kell, nehogy egy csacsis szekér elcsapjon. Hűtőbe tenni a húst csak a világ kisebb részén szokás, Kuba után már meg sem rázott, hogy még farokkal együtt kilógatják a pult felé a lenyúzott fél birkát. A boldog csirke fogalmának kitalálóját elküldeném egy marrakeshi csirkeárushoz: apró ketrecekbe összezárnak annyi tyúkot, hogy mozdulni sem tudnak, a vásárlók lábuknál fellógatva cipelik a kezenként 5-6 állatot. Valószínűleg ha ez lett volna az első Európán kívüli kiruccanásunk, sírva rohantunk volna haza másnap, szerencsére így megfelelően felkészülve és már tapasztalva dolgokat egyáltalán nem volt akkora kultúrsokk, mint amekkorára számítottam.
            Olyan volt, mintha belecseppentünk volna az 1001 éjszaka meséibe: lámpaárusok, szőnyegek, bőrtáskák, ékszerek, színes illatos fűszerek tömege. Tényleg rámenősek az árusok, ha egy kicsit is jobban megnézel valamit, biztosan odapattannak és rögtön nagyon segítőkészek, de egyáltalán nem lerázhatatlanul. Vettünk egy bőr karkötőt a ⅔-ára lealkudva, valószínűleg még sokkal többet kellett volna alkudni, túl nagy mosoly követte az üzletet.
            A Secret Gardenben pihentünk egy kicsit a pavilon alatt, sokkal kevesebb ember társaságában, mint a Jardin Majorelleben, talán még jobban is tetszett ez a kert, már ha lehet egyáltalán fokozni.
            Amit kötelező fogyasztani mindenhol, azok a frissen facsart gyümölcslevek: főleg narancs és gránátalma, de alma, szőlő és még más gyümölcsből is kérhető a méretes kiszerelés. Olvastam, hogy a Medersa Ben Youssef iskolát éppen felújítják, de azért megpróbáltuk megnézni, és sajnos tényleg nem látogatható. A Jad Jamal étteremben fogyasztottuk el az első taginet narancslével kísérve, a kilátásban gyönyörködve. A Bahia és El Badii palota után a Koutoubia mecset felé vettük az irányt, majd a Cyber Parkot követően már csak a Jemaa el-Fna tér maradt.
            Itt már elég fáradtak voltunk, de kipihenve is felháborítónak találnám a kígyóbűvölőket akik szerencsétlen kígyóknak a farkára követ tesznek, hogy nehogy elmeneküljenek, az artikulálatlan zenére sem csinálnak semmit, csak kétségbeesetten vonaglanak. Láncra vert majmokkal is lehet fotózkodni, a majom konkrétan húzta vissza a kezével a láncot, összeszorult tőle a szívem. A narancslé ugyan csak 4 dirham egy nagy pohár, de az ízén érződött, hogy felvizezték, remélhetőleg semmi gyomorrontást nem kapunk tőle. A káosz elől az egyik épület tetejére menekültünk egy kávéra, onnan már kellemesebb volt a forgatagot nézni.
            Naplemente előtt hazafelé indultunk, még egy 10-12 év közötti kiscsávónak is sikerült minket lehúznia vásárláskor. Vettünk 4 vizet, meg egy kekszet, 70 dirhamot kért. Kérdeztük, hogy mi a halál kerül 2100 Ft-ba, a keksz volt 30. Jó, akkor azt nem kérjük. Egy kis alkudozás után nem egyeztünk meg, maradjon a 4 víz. Adtunk 50 dirhamot hogy majd visszaad 10-et, ehelyett csak 5-öt adott, hogy adjuk már neki a másik 5-öt. Nem álltunk neki veszekedni egy gyerekkel 150 Ft-on, ráadásul tök jól beszélt angolul, de durva felnőtt lesz belőle, ha már most így kezdi. Azt hiszem, ez az egy nap elég is volt Marrakeshre. Ha nem kézipoggyásszal utaznánk csak, felvásárolnánk az összes lámpát, színes papucsot, szebbnél szebb bőrcuccokat, de ha csak hűtőmágnes fér bele a súly- és mérethatárba, egy nap is elég a bazározásra.

A következő rész (Szahara túra) ITT.

Még több kép ITT.

Grazban töltöttünk három éjszakát, igyekeztünk szokásunk szerint a környéken minél több helyet bejárni:
            1. nap: Bad Blumau, Schöcklblick Alpakas, Graz
            2. nap: Graz, Schöckl
            3. nap: Bärenschützklamm, Graz
            4. nap: St. Corona am Wechsel, Schneeberg

Bad Blumau

            Egy szombathelyi pihenő után itt álltunk meg először, ahol egy Hundertwasser által tervezett wellness központot néztünk meg kívülről.  A hely egyébként körbe van kerítve, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy az arra tévedő sétáló emberek csak úgy megnézhetik. Megvártuk, amíg jön egy autó, utána gyorsan bementünk a kerítésen, kifelé is féltünk, hogy pont előttünk záródik be a kapu, de végül senkit nem érdekelt, hogy egy nem ott megszálló autó is betévedt :D A stílus kedvelőinek mindenképp megér egy sétát a környék, egy egész épületkomplexumról van szó. Napi jegyet is lehet venni elég borsos áron, mi csak kívül sétáltunk, de EZEN a honlapon többet is meg lehet tudni.

Schöcklblick Alpakas

            A kocsi ablakából néztem, hogy milyen fura alakja van azoknak a birkáknak, inkább kecskeszerűek, de ahhoz túl hosszú a nyakuk… Át is futott az agyamon a láma szó, de mit is keresne Ausztriában láma. Aztán jött egy tábla: Schöcklblick Alpakas 200 m múlva jobbra, hát ezt feltétlen meg kell néznünk :D Állítólag több, mint 70 alpakájuk van, elkerítve, de teljesen megközelíthetően látogathatók mindenki számára, még csak belépőt sem kérnek. Van egy kis bolt, ahol mindenféle alpaka szőrből készült ruhadarabot lehet venni, no meg alpaka trágyát, aminek bizonyára nagyon sok jótékony hatása van. Aki esetleg nem tudná hova rakni a pénzét, csupán 75 euróért 2 órás alpaka sétát is vásárolhat. A lényeg, hogy nagyon cuki egy hely, szörnyen buta alakúra nyírják őket, de zseniális, hogy egy egész farm tele van velük :) Honlap ITT.

Graz

            Utazásunk fő városa, ahol 3 éjszakát töltöttünk az A&O hotelban. A szálloda teljesen rendben van, semmi luxus, tiszta és kényelmes szoba, svédasztalos egyszerű reggelivel. Az egyik legnagyobb látványosság a Schlossberg az óratoronnyal, ahová feljuthatunk libegővel, lifttel vagy gyalog, aki 10 euro alatt szeretne kijönni, annak az utóbbi ajánlott. A Murinsel a Mura folyón található csupa üveg vendéglátóhely, érdemes egy kávé mellett nézegetni a szuper modern dizájnt, a toalett körbe tükör fala egészen szédítő. A Kunsthaus süsüszerű alakja a magasból látszik igazán, belül állandóan változó kiállításokat nézhetünk meg. Az óvárosban sétálva rengeteg vendéglátóhelyet találhatunk, az olcsóbbak a folyó túloldalán lévő török, szíriai, egyéb arab nagyrészt gyros lelőhelyek. Nem csak étteremet, de sok keleties bolt is van, ahol 0,5 euróért vehetünk érett mangót, olyan igazit, nem csak kényszerérett tökízűt.

Schöcklseilbahn

            Graztól félórás autóútra van a Schöckl hegy, aminek a tetejére egy zárt felvonóval juthatunk fel, a tetejéről több kisebb és nagyobb túraútvonal is indul. Sajnos elég felhős időben látogattuk meg, egy véknyabb őszi kabát az orkán erejű szélben kevésnek bizonyult. Az Ausztria hangulatot még így is kipipáltuk, a legelésző tehenek kolompolása a kilátással egészen festői volt. Mostanában túl sok cikket lehet olvasni az interneten, hogy több embert ölnek meg tehenek, mint cápák, hát nem tudom. Egyrészt nem nagyon tudok elképzelni békésebb dolgot, mint egész nap csak legelészni egy ilyen tájon, másrészt ha a kolomp nem idegesíti fel őket, akkor semmi. Próbáltam nem belenyomni a tükörreflexes gépet a boci fejébe, így eszükbe sem jutott megtámadni. A túraútvonalak nagyrésze egyébként mindenhol végigmegy a tehén legelőkön, nehéz lenne kikerülni őket. Egy bobpálya is van a hegycsúcson, nem olyan durva, mint a Turracherhöhén, de azért egynek jó volt.

Bärenschützklamm

            A Medve-szurdok egy csoda, de nem árt hozzá némi erőnlét, több, mint 10 km a táv, és 700 m a szintkülönbség. A parkolótól a szurdok bejáratáig is egy jó nagy emelkedő vezet, de utána a lépcsők, hidak teljesítéséhez is elengedhetetlen a sportos alkat. Tériszonyosoknak nem ajánlott, a sziklák között kanyarogó létrákon át lenézve láthatjuk a talpunk alatt morajló folyókat, vízeséseket. A haladás egyirányú, egy viszonylag hosszabb túra után juthatunk vissza a parkolóba. A kijárattól nem messze található étteremben pótoltuk energiáinkat, az angol nyelvű rendelés után megkérdezte magyarul a pincér, hogy saláta biztos nem kell? Igazából nem is kell németül tudni, mert egyrészt mindenki olyan intelligens, hogy beszél angolul, másrészt az összes vendéglátóhely tele van magyar felszolgálóval.

St. Corona am Wechsel

            Ausztriában nagyon sok bobpálya van, de a nagy része Tirolban és Salzburg környékén, ahol a sokkal magasabb hegyek vannak. Ha már odáig nem utaztunk, ez pont útba esett hazafelé. Elég jó pálya lenne, csak túl sok a kisgyerek a környéken, akik miatt majdnem állóra kellett fékezni útközben. Ha a csúszás nem lenne elég, lehet kecskét is simogatni. A bobpályák gyűjtőhelye, térképpel együtt ITT található.

Schneeberg

            A Scneebergre több módon is fel lehet jutni és onnan nagyon sokféle túrát tehetünk. A leghíresebb a szalamandra mintájú fogaskerekű, ami Puchbergből indul. Mi idő hiányában a libegővel mentünk fel Losenheimből egy kevésbé magas részére. A libegő igazi libegő, nem zárt felvonó, kb. negyed óra alatt volt fent a hegycsúcson. Fent szintén kolompoló bocik, de itt legalább szikrázó napsütésben élvezhettük a kilátást. A hegyek nem csak télen síeléskor, hanem nyáron is csodaszépek. Nem is kell sokat utazni, 3-4 órás autóútra fővárosunktól egy egészen más világot találunk. A kifogyhatatlan számú túraútvonal és libegő még sok hosszú hétvégén fog minket szórakoztatni.

Még több kép ITT.

Videó itt:

Egy hosszùhètvège 3 napjàba rengeteg minden belefèr, Horvàtorszàgban Budapesttől alig 4-5 òra autòzàsra szàmos làtnivalòt talàlhatunk. Màjus elsejèn mindenhol nagy a tömeg, az ottani turistàk hàromnegyede magyar ilyenkor, de szàllàst mèg egy hèttel indulàs előtt is talàltunk. A program a következő volt:

            1. nap: Zàgràb, Slunj
            2. nap: Plitvicei-tavak
            3. nap: Medvefarm Kuterevoban, Senj

Zàgràb

            A horvàt fővàros inkàbb hasonlìt egy vidèki nagyvàrosra, nekünk Miskolc hangulatunk lett tőle. A belvàros viszonylag kis területen helyezkedik el, 2 óra alatt minden fontos rèsze bejàrhatò. A parkolàs àltalàban fizetős, de könnyedèn talàltunk helyet. Egy rövid sètàval bejàrhatòk a nevezetessègek: Katedràlis, Szent-Màrk templom, Jelacsics-tèr. Hangulatos piacokkal volt tele minden szombat dèlelőtt, a sètàlò utcàkon sokfèle kàvèzòbòl ès kiülős helyekből vàlogathattunk. Nem kihagyhatatlan vàros, de a hosszù vezetèst èrdemes lehet itt egy kis pihenővel megszakìtani.

Slunj

            Pici vàroska, aprò szigeteken összesen 22 vìzimalmot ès mèg több vìzesèst talàlhatunk. Fa hidak kötik össze a folyòkkal elvàlasztott rèteket, minden kanyarban màsik aprò vìzesèst làthatunk. Nagyon kis aranyos hely, a Plitvicei-tavak előtt mindenkèpp èrdemes megnèzni, ràhangolòdàsnak tökèletes.

Plitvicei-tavak

            Màjus elejèn màr dràgulnak a jegyek, de a csùcs szezon csak júliustól indul (aktuális jegyárak ITT).  Kèt parkolòja van, mi a dèlebbit vàlasztottuk, mert onnan indul a H ùtvonal. A parkolàs 7 kuna òrànkènt, amit utòlag lehet csak kèszpènzzel kifizetni. Megfogadtuk a jò tanàcsokat, ès megpròbàltunk minèl hamarabb bejutni, elkerülve a tömeget. 7-kor nyitnak, mi 9 körül àlltunk a sorba, ekkor màr majdnem fèl òra kellett, mire hozzàjutottunk a jegyünkhöz.

            A H ùtvonal összesen 8,9 km hosszù, 5-6 òra szüksèges a teljes bejàràsàhoz. Több, egyszerűbb ès mèg hosszabb is lètezik, ITT megtalàlhatòk. Először egy busz felvitt minket a hegy tetejère (az àra benne van a jegyben), innen indult a sèta lefelè, a felső tavak megnèzèsèvel. Tènyleg olyan gyönyörű, mint az interneten talàlhatò fènykèpeken: a kèk ès a zöld minden àrnyalata, kristàlytiszta vìz, halak ès kacsàk, zubogò vìzesèsek mellettünk, a làbunk alatt mindenhol. A fàk is tavaszi friss szìnüket mutattàk, tökèletes napsütèsben gyönyörködhettünk a termèszetben. A felső tavaktòl hajò visz a P2 àllomàsròl a P3 àllomàsra. Na itt màr volt tömeg rendesen, a harmadik hajòra fèrtünk fel. 20 perc alatt èrtük el az àllomàst, ott màr olyan sok ember volt, hogy rögtön megèrtettük, mièrt is emeltèk meg a belèpőket: kìgyòzò sorok a wc-nèl, a büfènèl, minden pad foglalt volt ès a fű is telìtve volt a napozòkkal. Ennivalòt èrdemes a parkba vinni, mert csak nèhàny büfè van összesen, ott is sokan àlltak. WC-t sem sokat talàltunk, nèhol kicsit nehezìtett elvègezni a termèszet làgy ölèn, mert ahol a vìz tetejèn jàrunk, nem könnyű letèrni az ùtvonalròl. Aki a P3 àllomàson szeretett volna hajòra szàllni, több szàz mèteres sorokat kellett kivàrnia. Ez azèrt van, mert itt a 2-3 óràs tùraùtvonalak is elhaladnak, ezt a rèszt mindenki bejàrja. A felső tavaknàl mèg nem volt tömeg, de az alsòknàl nèhol hosszasan kellett vàrni, hogy mindenki lefotòzzon egy rèszt ès haladjon a sor. Előzni nehèzkes, jobbra, balra vìz, a szembeforgalom miatt csak türelmesen libasorban haladhattunk. A tùra a nagy vìzesèsnèl èrt vèget, egy utolsò hegyre kapaszkodàssal mèg nyìlt pàr panoràma a bejàrt rèszekre. A màsik parkolòhoz jutottunk, ahonnan egy busz vitt vissza.

            Csodàs hely, aki mèg nem làtta mindenkèpp tervezze be. Itt van tőlünk pàr òràra, ès mègis egy teljesen màs vilàgban jàrhatunk. A kèpeken is csodàlatos, de èlőben kell làtni.

            A szàllàsunk 9 km-re Plitvicètől, Vrelo Korenickoban volt (elérhetőség ITT). A hàzi nèni nem tud semmit angolul, de nagyon cuki, a hàzi meggylikőrèből mindig ùjratöltötte a poharunkat. Az apartman mellett kis vìzesèsük is van folyòval, birkanyàjjal, körbe hegyekkel, napozòszèkekkel ès grillezèsi lehetősègekkel. A környèken nem nagyon talàltunk pèksègeket, csak èttermeket, ahol viszont frissen forog a birka ès a disznò a nyàrson, vagy vàlaszthatunk pljeskavicàt vagy csevapcsicsàt is.

Kuterevo, medvefarm

            Hazafelè egy kis kerülővel ùtba ejtettük Kuterevot is, ahol a megmentett medvèket gondozzàk, aztàn visszaeresztik őket a termèszetbe. Horvàtorszàgban közel 1000 medve èl, àllìtòlag fèlnek az embertől, ritkàk a tàmadàsok. Persze a kis medvèt nem èrdemes megvakaràszni, hàtha a közelben van az anyuci. Aki màr jàrt Veresegyhàzàn, ezt a helyet nem fogja izgalmasnak talàlni, mert mindig csak annyi medve van, amennyit èppen mentenek, mi hàrom 5-7 èvest làthattunk volna, ha nem bùjnak a bokorba. A hely egyèbkènt helyes, önkèntesek segìtenek a medvèknek, nem szednek belèpőt sem. A környezet szèp, aprò hegyi utakon, birkanyàjak között lehet odajutni. Aki erre jàr, megèr egy fèl òràs kitèrőt.

Senj

            A legközelebbi tengerpart, ahova egy jò kis hegyi szerpentinen lehet leereszkedni. A hegy tetejèn a vàrromban èrdemes megàllni egy kilàtàsra, az egèsz dombvidèk ès a hatalmas tenger is làthatò. Màjusban mèg nem nagyon indul a  szezon, csak nèhàny ètterem ès szuveníres volt nyitva, de a kikötőben üldögèlve ìgy is hosszasan nèzhettük a tengert. A vàros nem nagy kitèrő, az autòpàlyàn gyorsan haza lehet jutni.

Kuba 2018
6. rész - Varadero

(+hazafelé egy kis Havanna)

A többi részt itt olvashatod el:

2018.03.28.

            A házi néni reggel ¾ 6-kor adott nekünk reggelit, amivel délután négyig gond nélkül kibírjuk. A Viazul jegyre az van írva, hogy egy órával indulás előtt kell kiérni, de mint sejtettük, ez teljesen felesleges. 6-kor nyitnak, fél 7-ig semmi nem történik. Az egészet nagyon túlbonyolítják: váltsd a foglalásodat jegyre, hiába fizetted kis, ha nem vagy ott időben, bánhatod. Még a csomagot is fel kell címkézni, azt a cetlit se hagyd el lehetőleg, csak azzal együtt lehet a célállomáson a hátizsákot megszerezni. Pulóvert nagyon ajánlatos a buszra vinni, nélküle a fagyhalál garantált.
            Egy fél órás pisiszünettel 6,5 óra Trinidadból Varadero. Szállást úgy foglaltunk, hogy lehetőleg minél olcsóbb legyen, az airbnb pedig rossz heyre rakta a pöttyöt és mint kiderült, egy külső részen, Varadero belvárosától 4 km-re van a házunk. A buszállomáson 10 CUC-ért akartak elvinni, száz méterrel arrébb rögtön a felére csökkent. Még besétálható távolság, de hátizsákkal a legnagyobb melegben a kényelmesebb utat választottuk.
            Nem volt nehéz megtalálni a szállást, hallottam ahogy a nevemet ordítják az egyik házból. Így megy ez, a Viazul érkezésekor mindenki kiül az ablakba/teraszra, ahonnan az elhaladó külföldiekre azonnal le lehet csapni. Így volt ez Trinidadban is, pedig egyik helyen sem mondtuk előre, melyik busszal jövünk.
            Sokat kell sétálnunk, de eszméletlen a szállásunk. Egy egész lakosztály, különálló ház, a tulajdonosok a szomszédban laknak. Hatalmas nappali amerikai konyhával, gyönyörű fürdő, szép hálószoba, tele európai konnektorokkal. Az erkélyen egy felfüggesztett hintaszékben lehet pihenni, egy lépcsőn pedig fel lehet menni a tetőre, ahonnan az egész várost belátni. Az ottani hintaszékekben fogjuk meginni azt az ajándék bort, amit a szálláshoz kaptunk. A többihez képest drágább volt, nem 3000 hanem 6000 Ft egy éjszaka két embernek, de ennél szebbet nem is akarhatnánk. Tusfürdő, testápoló, ajándék gyümölcsök, ez mind hozzá járt.
            Ezen a településen végre úgy ehetünk olcsón, hogy biztosan nem kapunk gyomorrontást: a Cafeccino nevű kávézóban minőségi péksütiket és nem termoszból kiöntött kávét ihatunk. Ha hazamegyünk, egy hétig csak salátát eszünk, de még két napig maradunk a szénhidrát kúránál. Santa Marta belvárosában és Varaderóban is vannak olcsóbb éttermek, pár CUC-ért lehet egész jó tésztákat is enni.
            Azt mondják Varaderóra, hogy szép, de nem Kuba. Ebben van is valami, de miután végigjártuk a fél országot, lehet hogy levezetésnek ez nem is rossz.

2018.03.29.

            Reggelire a szokásos kombináció mellett még csokiöntetet is kaptunk a sütihez. Elég durván nyomja az üzletet a család, egyszerre 2 asztalnál is reggeliztünk, egy másik páros éppen végzett. A mi szállásunk alatt és felett is van még lakás, amit szintén külfödieknek adnak ki, egy hatalmas épületkomplexumròl van szó. Az ő házukban sem olyan a berendezés, mint az eddigi otthonokban, tele van porcelán giccsekkel, képekkel, kertitörpékkel.
            Varadero belvárosába gyalog sétáltunk be, nem volt túl közel, de legalább a szuvenír falvakban megvehettem a hűtőmágneseiemet, boltot is sokat találtunk, nem kellett szomjan halni sem.
            Valóban semmi köze nincs Kubához, helyiek alig vannak, a szolgáltatások is teljesen mások: mindenhol étterem, abc, ruházati boltok. Olyan, mintha egy teljesen más országban járnánk, aki innen indul egy napos kirándulásokra másik városokba, nem lát semmit a valóságból. Persze ez lehet jó annak, aki nem szeretne belelátni a nyomorba, de akkor meg lehet hogy érdemesebb inkább egy másik karib-tengeri szigetet választani.
            A part szép nagyon, ahhoz képest, hogy ez az egyik legfekapottabb rész, alig vannak emberek.
            Este pelikánok szálltak a partra, pár méter közelről lehetett őket megnézni. Nem nagyon zavartatták magukat, miközben mindenki velük pòzolt.

2018.03.30.

            Reggeli után elköszöntünk a nénitől. Ha csak minden századik ember olyan mosolygós, segítőkész és szeretetteljes lenne, mint ő, sokkal jobb lenne a világ. Nem sokat vendégeskedtünk nála, de zárásnak pont tökéletes volt.
            Egy utolsó tengerparti lábáztatás után ismét buszra szálltunk, 3 óra alatt visszaértünk Havannába. A szállásunk olyan helyen volt, ahonnan biztos menekülnénk otthon. Omladozó épületek és kosz, de belülről semmi kifogásolható nem volt: légkondi, törülköző, tisztaság. Egy éjszakára tökéletes, a bácsinál is nagyon jól jött a kicsiny spanyolom, angolul egy szót sem tudott.
            Délután még visszatértünk azokra a helyekre, amik a legjobbak voltak, néhány koktél kíséretében elbúcsúztunk Kubától.

2013.03.31.

            Reggeli taxizás a reptérre, Venezuela megállóval Isztambulon át hazaérkezés.

És hogy milyen is volt Kuba? Elég nehéz lenne röviden megfogalmazni, talán van egy szó, ami jól leírja: VALÒSÁGOS. Nem olyan, amit a képek alapján elképzelünk. Szegénység van, ahol nincsenek boltok, nincs szolgáltatás, egy palack vizet sem egyszerű szerezni, itt élni pedig el sem tudom képzelni. Mégis hihetetlen hangulata van, a rengeteg negatívum mellett mégis örülök, hogy ezt az országot választottam egyik legfőbb bakancslistás pontomnak. Látni kell a természeti szépséget, érezni az emberek kedvességét. Csak akkor van értelme az országba látogatni, ha valaki igazán bele akar nézni, egy öt csillagos szállodát valószínűleg máshol is lehet találni, ami esetleg olcsóbb, vagy ahol szebb a környezet, tengerpart. Kubát érezni kell, akkor lesz igazán elbűvölő és kihagyhatatlan.

Kuba 2018

5. rész - Trinidad, Topes de Collantes, Playa Ancón

A többi részt itt olvashatod el:

2018.03.25.

            Trinidadra bőven elég 2 óra, nekünk egy egész napunk volt, ezért elég lazulósra fogtuk. Igazából semmi különösebb látványossága nincs, csak a főtér, néhány múzeum és templom.
            Reggeli a szokásos összetevőkből állt a házinénitől, aztán hamar rádöbbentünk, hogy vasárnap van: pénzváltóhely zárva, utazási iroda egy része is zárva, múzeum is nagyrészt zárva. Már nem sok váltott pénzünk volt, ezért a túrák foglalását elhalasztottuk.
            A San Francisco de Asís toronyba 1 CUC a belépő, onnan nagyon jó kilátás nyílik a városra, a belépővel a múzeumot is meg lehet nézni.
            Trinidad aranyos, meg kell nézni, de nagyobb a híre, mint ami valójában, olyan mint Szentendre, csak sokkal nagyobb a szegénység. Érdemes egy kicsit külsőbb részeire is elsétálni, ahol ugyanolyan kopottak az épületek, mint Havannában, az emberek nem csinálnak semmit egész nap, csak az utcán bandáznak.
            Este a főtéren lévő Casa de Musica a fő szórakoztató erő, 1 CUC a belépő és még táncolnak is az emberek, ez az a hangulat, amit egész Kubában kerestünk. Mindenhonnan ordít a zene, a turisták egy koktél mellett elcsevegnek, a helyiek a házuk előtt összegyűlnek, mindenki az utcán él és szórakozik. Minden nap nyár van és jókedv, ami így nyilván igaz, hogy nem az országban élek, de érdekes módon itt az emberek elfogadják amilyük van és amilyük nincs, méltóságban élnek panaszkodás nélkül és mindenre mosolyognak. A muy bien nem csak két szó, hanem egy életérzés.
            Trinidad remek hely megfigyelni a helyieket: milyen üzletek vannak, honnan szerzik az alapvető ételeket, ezekről egy külön cikkben írok ITT.

2018.03.26.

            Napi tipp: pénzt váltani nem csak a Cadecaban lehet, a következő sarkon van egy bank, ahol nem állnak sorba a napon a turisták, le lehet ülni bent a légkondicionált helyiségben. Az árfolyam nagyjából ugyanolyan, nincsenek olyan különbségek, mint nálunk.
            Miután lett pénzünk, lefoglaltuk a következő napi túrát szintén a Cubanacannál, a városban több üzletük is van, nem kell keresgélni őket.
            A Museo de Historia de Trinidad is kinyitott így hétfőn. A múzeum egy cseppet sem izgalmas, de a város legszebb kilátása a tornyából nyílik, mindenképp megnézendő.
            Az olcsóbb, helyi étkezők is nyitva voltak amik tegnap nem, 10-20 CUP-os pizzákkal így már meg lehet oldani az étkezést. Házi éttermet is sokat láttunk: a lakóház egy szobája ki van alakítva mint vendéglátóhely, tábla ugyanúgy sehol semmi, nem tudni mi a kínálat és mennyiért, ezekhez azért jó nagy adag bátorság kell.
            A helyi buszt pont lekéstük, napi háromszor megy a Playa Ancónra oda-vissza 5 CUC-ért. A taxi 8 (7-re alkudtuk), több ember esetén szétoszlik.
            A Playa Ancón elég elhagyatott, sokkal nagyobb a napernyő kínálat, mint amennyi ember van. Ez egyrészt jó, mert nagyon nyugodt a part, pihenni remek, de wc-t is alig lehet találni, kávét pedig sehol nem árultak. Visszafelé is ugyanannyi az út, este 6-7 körül 10-20 helyi várta, hogy hazafuvarozhassa a fürdőzőket.
            A Terrazza Colonial Trinidad egy nagyon szép, ízletes ételeket kínáló étterem, a tetőn lehet elfogyasztani a vacsorát, ahogy a lemenő nap fénye arany színnel világítja meg a templomtornyot.

2018.03.27.

            Egész napos túrán vettünk részt a Topes De Collantes Nemzeti Parkba. Egy szimpatikus traktor volt a közlekedési eszköz, aminek a platójára székeket szereltek. Az előző kirándulásra hosszúnadrágban mentünk és meghaltunk a melegtől, ezért rövidnadrágra cseréltük a ruházatot. Ez nem volt jó döntés, a kamionra minden irányból besüvített a szél, fél óra után annyira fáztunk, hogy zsibbadtak az ujjaim. Nem javított a helyzeten, hogy a hegy felé közeledve gyűltek a felhők, az eső is meglocsolt oldalról.
            Egy kilátóponthoz érkeztünk, egészen a tengerig elláttunk. Kaptunk egy welcome pohár konzerv gyümölcsöt, a bátrabbak pókot is simogathattak.
            A következő látványosság egy farm volt, ahol ismét megismerhettük a kávékészítés folyamatát, eszközeit (Casa del Café). Ezen a vidéken főként arabicát termesztenek. Itt végre igazi, jó erős pörkölésű kávét kóstolhattunk, megdőlt az elmélet, miszerint csak olaszoknak megy ez igazán.
            Útközben megálltunk egy bódénál, ahol mindenféle édességet lehetett kóstolni és vásárolni (nugát, kókusz, méz). Számomra inkább a legelésző birkanyáj, az emberek lába közt rohangászó pulyka, a kiscsirkéket őrző tyúkanyó volt izgalmasabb. Nem tudok betelni ezzel az egész országnyi tanyavilággal.
            Elhagytuk a traktort, elkezdődött a 4 km túra a Guanayara parkban. Ekkor már jobban esett az eső, de az út így is lenyűgöző volt: virágzó kávécserjék körülöttünk, mimóza fák, broméliák, epifotonok a fákon. Itt is igazi dzsungel, eszméletlen. A földben 5 cm átmérőjű lyukakat láttunk, ez kicsit rontott a kedvünkön: ezek pókok fészkei, de nem veszélyesek és csak éjszaka jönnek elő. Képzelem mekkora pók lehet, aminek ekkora lyuk kell, hogy beleférjen…
            Az első vízesés a Salto del Rocío volt, a hegység mikroklímája miatt száraz évszakban is bőséges a vízzuhatag. Ha nem 10 fok lett volna és nem szakadó eső, úszhattunk volna az egyik tóban, de így csak egy bátor néni akadt, aki megmártózott.
            Az eső senkit nem zavart, jókat egyensúlyoztunk a patakok feletti deszkákon, míg megérkeztünk túránk végpontjához, az étteremhez. A menü a szokásos: csirke, rizs, saláta, gyümölcs, kávé. Semmi extra, de a dzsungel mélyén mégis fantasztikus volt. Csirkék rohangáltak az asztal alatt, egyszer esett, egyszer kisütött a nap, evés közben is a pálmafákat csodálhattuk.
            Másfél óra döcögés után visszaért a traktorunk Trinidadba, ahol az utolsó esténket egy sétával és zenehallgatással töltöttük a főtér lépcsőjén.

Kuba 2018
4. rész - Cienfuegos, El Nicho

A többi részt itt olvashatod el:

2018.03.23.

            Reggeli után elhelyeztük a szállásunkon az ajándék szappant és tollakat az ágyon egy kis üzenettel, reméljük mindenhol megtalálják és örülnek neki.
            Hátizsákkal elindultunk a Viazul buszhoz, reménykedtünk, hogy előre váltott jegy nélkül is felférünk. Playa Largán nincs állomás, ahol érvényesíteni lehetne a jegyet, ezért aki előre megvásárolta, hogy ha már tele érkezik a busz, előfordulhat, hogy fel sem fér. Ha viszont van hely, a sorrend a következő: először a jeggyel rendelkezők szállnak fel, utána mindenki más, érkezési sorrendben. Szerencsére pontosan annyi hely volt, amennyien várakoztunk, mindenki eljutott Cienfuegosba vagy Trinidadba. A taxi collectivo hiénák a megálló körül köröztek, velük is elértük volna a célállomást, csak kicsit drágábban: a busz 7 CUC, a taxi 10, és nem engedett alkudni semennyit sem.
            Utazók között szerencsére az angol az elsődleges nyelv, a megállóban egy angol pasi, egy barcelonai nő várokozott, velük is angolul beszéltünk, egy olasz párocskának meg a barcelonai nő fordított a spanyolt olaszosítva. Az utazás előhozza az emberekből a jót: a segítőkészséget, a kedvességet, a törődést. 
            Cienfuegos teljesen más, mint Havanna. A belváros tele van boltokkal, szuvenír shopokkal, egy hangulatos sétáló utca vezet a főtérre, ahol a látnivalók vannak: a kormányhivatal épülete, a templom, a színház. A téren fák árnyékában padokon lehet pihenni, a sok telefonozós embert látva rájöttünk, hogy wifi is fellelhető. A Palacio Ferrerbe fel lehet menni, remek kilátás nyílik a toronyból az egész városra. Végigsétáltunk a pálmafás Malecónon Punta Gordáig, aki nem szeret gyalogolni, ezt a távot lovaskocsival is megteheti.
            Punta Gorda épületei megint más világ, öt csillagos szállodák és luxus házak váltják egymást, lepukkantságnak nyoma nincs. A Palacio Valle olyan stílusú, mint Sintra Portugáliában, ráadásul ingyenes a belépés, mindenképp megnézendő.
            Éhenhalás ellen szereztünk szendvicset 1 és kávét 0.25 CUC- ért, annyi helyi volt ott, hogy nem értettük hogy kerülnek egyáltalán a környékre.
            Az El bulevar sétálóutcán van több olyan bár is, ahol az emeleten ki lehet ülni a teraszra, onnan lehet szemlélni az utcát a magasból egy finom koktél kíséretében. Természetesen kipróbáltuk.
            Cienfuegost egy délután alatt ki lehet pipálni. Nincs semmi kihagyhatatlan látnivalója, mégis megér egy nézelődést, hogy ilyen is van, ez is Kuba, más és mégis beleillik a képbe.
            Csak egy éjszakát alszunk itt, a szállásadóink nagyon segítőkészek, elmondták mit érdemes megnézni, hogy  kell odajutni. A szobánk a ház hátsó udvarában van egy emeleten, egy apró csigalépcsőn lehet feljutni. Hihetetlen, hogy kerülhet egy ekkora szoba 1000 Ft-ba éjszakánként, amikor minden van, még konyha és hűtő is. Azzal nyitottunk, hogy beszélünk-e spanyolul, mondtam, hogy un poquito, de olyan szépen mondott mindent, hogy teljesen értettem és még a két irányú kommunikáció is ment, én is beszéltem. Este volt valami amire rávágtam hogy no entiendo, aztán átváltott angolra :D Tudtam volna ezt az elején, nem erőlködök ennyire :)

2018.03.24.

            A szokásos nagy adag házi reggeli után a Cubanacan által szervezett túra volt a program az El Nicho vízeséshez. Az idegenvezetőnk a cienfuegosi orvosi egyetemen volt angol tanár 12 évig, németet is beszél és mivel német volt a csapat nagyobbik része, már ezt a nyelvtudásunkat is feleleveníthettük. Másfél óra volt az út a vízesésig, közben sok érdekes dolgot mesélt Kubáról:

• Házat bérelni egy hónapban 20 CUC, venni kb. 45000 CUC (1CUC=1USD)
• A mezőgazdaságban mindenki eldöntheti, hogy saját maga termeli a dolgokat, és akkor azt termeszt amit akar (casava, édesburgonya, banán, kukorica, bab), de nem kap az államtól semmi támogatást, vagy mindent támogat az állam, kapnak házat, azt termel amit ők mondanak, és 20 évig nem változtathat
• Az orvosi fizetés 24 CUC egy hónapban, amikor elvégzik az egyetemet, kötelezően 2 évet külföldön kell dolgozni (Venezuela, Brazília, Nicaragua stb.) Ha visszajönnek, kapnak házat de szintén 20 évig kell az államnak dolgozni (70%-uk vissza sem jön külföldről)
• Áprilisban lesz választás, Raul Castro már 84 éves és beteg, ezért valószínűleg mást fognak választani helyette. Csak a vezetőség választ, az embereknek nincs beleszólása. Szerinte a következő kormány el fogja törölni a CUC/CUP kettős rendszert
• Cienfuegos mellett van egy cementgyár, az ott dolgozók fizetése 700 CUP + 50  CUC, a gyár mellett kapnak házat, az ő élettartamuk a legrövidebb, mert nagy a légszennyezettség a területen
• Narancsot termel egy izraeli befektető a dombvidéken, de senki nem eszik belőle, kozmetikum készítésére használják
• A paradicsom helyben termelve 1 kg 2-5 CUP, Cienfuegosban már 15, messzebb 25
• Az Irma hurrikán tavaly minden kávé és banán ültetvényt elpusztított. A kávét novemberben szokták szüretelni, ezért nagy volt a veszteség. Mostanra már növekednek az új növények.

            A vízesést egy fél órás gyaloglással értük el, a növényzet teljesen más volt a hegyekben, mint a síkabb vidékeken: óriási fák liánokkal, orchideákkal, hibiszkusszal, igazi dzsungel. Az első vízesés megtekintése után elértünk a másodikhoz, ahol egy órás szabadidő volt a fürdésre. Volt néhány bátor ember, aki teljesen belemerült, mi inkább csak térdig pancsoltunk a maximum 15 fokos vízben. Aki a környéken jár, szintén kihagyhatatlan látnivaló.
            Lefelé jövet ebédeltünk a dzsungel közepén lévő étteremben: friss, jó fűszeres csirke, babos rizs, saláta, sütőtök, puding, kávé 5 CUC-ért.
            Délután 4-kor indul Viazul busz Trinidadba, szereztünk rá az állomason jegyet és elbúcsúztunk Cienfuegos-tól. Állítólag olyan is szokott lenni, hogy a túra végén nem hoznak vissza Cienfuegosba, hanem tovább szállítanak Trinidadba, de nekünk erre nem volt lehetőségünk.

Kuba 2018
3. rész - Guamá, Playa Larga

A többi részt itt olvashatod el:

2018.03.21.

            Playa Larga felé vettük az irányt, szerencsére egy modernebb, párnázottabb taxi collectivoval, Havanna külvárosától egy másik autó vitt tovább. A kubai autópályán nincsenek szabályok: egy olyan sövény választja el, hogy bármikor vissza lehessen fordulni, lehet rajta biciklizni, gyalogolni, lovas kocsival közlekedni, lóval leginkább forgalommal szemben, de legalábbis keresztben. Balesetek nincsenek, mert alig vannak az utakon, lehet csapatni akár 100-zal is.
            Guamában kiraktak minket, az indiánfalu megnézése volt az első, a hátizsákunkat az étteremben hagytuk. Hajóval jutottunk be a tavon lévő szigetre. Ez volt az a hely, ahol kizárólag turisták voltak, ráadásul a terület nagy részére be sem lehet menni, csak az ott megszállók tudják csónakkal megközelíteni. Egyébként szép meg minden, a vízre hajló pálmafák és a hajózás miatt megérte megnézni, de nem egy nagy látványosság.
            A mellette lévő krokodilfarm csak arra volt jó, hogy előhozza belőlünk az állatvédelmet: bekötözött szájú krokodillal lehetett fotózkodni, aminek kalapot is raktak a fejére, 1 CUC- ért meg lehetett nézni, ahogy bedobnak a 20 állatnak egy darab halat és azt elfogják. Elég borzasztó volt.
            Taxival jutottunk el Playa Largara, a szállásadó bácsink sokkal kevésbé akarta megértetni magát, mint az előző, van még mit gyakorolni ezen a spanyolon.
            A partra vezető út egy putrisabb utcán vezet keresztül, a tenger pedig a gyülekező felhők miatt elég szürke volt, a part durvább szemű homokos.  Strandolásra kiváló, a szokásos pálmafák itt is megtalálhatóak, van néhány hangulatos étterem és bár is. Playa Larga turisták által valahogy kevésbé érintett, az esti tengerparti koktélozásnál sem kellett a helyért harcolnunk, első sorból nézhettük a tenger hullámzását, miközben a lábunkat a homokba rejtettük.

2018.03.22.

            Ami miatt mégis ebbe a városba érkeztünk, az a Cienaga de Zapata Nemzeti Park közelsége. Reggel 8-ra mentünk a nemzeti park irodája elé, ahol már gyülekeztek a taxik és az idegenvezetők. Semmit nem kellett előre foglalni, ott helyben találtunk két belga csajt, akik szintén flamingókat akartak nézni, ezért velük megosztva a taxit olcsóbbra jött ki. Egy angol nyelven beszélő idegenvezetőt kaptunk, kb. fél órát utaztunk kocsival, minden madárnézésnél megálltunk, kiszálltunk a kocsiból és csodáltuk őket. Kormoránok, pelikánok, kisebb madarak repülését láthattuk, a túra legmesszebbi pontján pedig elértük a Las Salinas tavat, tele több száz rózsaszín flamingóval. Csodálatosak voltak, a saját élőhelyükön teljesen szabadon. Nem olyan halovány szìnűek, mint amiket eddig láttunk, megeszik a tengerben lévő apró rákokat, ez adja a pink színüket, az idősebb példányok rózsaszínebbek. Távcsővel a távolban minden fajt, több száz madarat együtt láthattunk. Lefotózni nem tudtam igazán, de így is örökre megmarad.
            Délután a másik oldalát fedeztük fel a partnak, itt sokkal finomabb szemű a homok, átlátszóbb a víz, az egyik pálmafa árnyékában pihentünk meg, gondosan figyelve arra, hogy ne tudjon szétcsapni egy lezuhanó kókuszdió ( tegnap láttunk egy éppen leszakadó faágat, kicsit elgondolkodtatott :D)
            Az étkezés kicsit nehéz ebben a faluban, reggelit ad a szállásadónk, de ezen kívül csak nagyrészt koktéllal táplálkozunk. Talaltunk két büfét, ahol 10 CUP-ért ettünk spagettit, még le is fotóztuk magunkat, hogy ez az a pont, ahol éppen ételmérgezést kapunk, de eddig még nem mutatkozott semmi jele. A hűtőből vette ki a vödörben úszó főtt tésztát, mikróban megmelegítette, rakott rá konzerv paradicsom szószt meg kicsit savanyú sajtdarabkákat. Éttermek vannak a parton és beljebb is, ott normálisabbakat is lehet enni.